Hannibal
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából.
Hannibal (Hannibal Barkasz, Karthágó, Kr. e. 247. – Libüssza, Bithünia, Kr. e. 183) karthágói politikus, hadvezér. A pun hadvezér Hamilkar Barkasz (Hamilcar Barcas) fia. Leginkább a II. pun háború során véghezvitt haditetteiről ismert. Az ókor egyik legnagyobb hadvezére.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] A második pun háború előtt
[szerkesztés] Hispániai hadjárat
Ősi, karthágói, katonacsalád fiaként született. Apja, Hamilkar Barkasz maga is kiváló hadvezér volt, harcolt az első pun háborúban is. Gyűlölte a rómaiakat, és fiát is ebben a szellemben nevelte. Az első pun háború után Hamilkar hadjáratot indított az ibériai törzsek leigázására, és hogy elfoglalja Hispániát. Vele tartott fia, Hannibal is, aki a lovasság parancsnokaként vett részt a harcokban. Egy sikertelen ostromot követően Hamilkar meghalt.
Ezután Hannibal sógora, Hasdrubal lett a hadsereg vezére és Hannibal gyámja is. Hasdrubal igyekezett megszilárdítani Karthágó Hispániai hatalmát, de inkább diplomáciai eszközökkel. Megállapodást kötött Rómával, miszerint "karthagói fegyverek nem lépik át az Iberusz folyót".
Hasdrubal Kr. e. 221-es meggyilkolása után Hannibal került a hadsereg élére. A katonák szívesen fogadták őt, mint Hamilcar utódját, és a Karthágó vezetése is támogatta. Két éven keresztül folytatta a hispániai hadjáratot.
[szerkesztés] Saguntum ostroma
Kr. e. 219-ben Hannibal összeütközésbe került a Római fennhatóság alatt lévő Saguntum városával, mivel Hanniballal szövetséges népekkel viselt háborút, és végzett ki foglyokat. Róma ugyan figyelmeztette Karthágót, hogy ne merje megtámadni Saguntum-ot, de a Hannibalt és családját támogató, igen erős Barkasz-párt nyomására Kárthágó nem akadályozta meg a város ostromát.
Saguntum elfoglalása nyolc hónapot vett igénybe, de végül is sikerrel járt. Karthágó ezzel uralma alá hajtotta az Iberusztól délre fekvő területeket is, így felrúgva a Hasdrubal által kötött paktumot. Ezek után Róma hivatalosan is hadat üzent Karthágónak.
[szerkesztés] A második pun háború (Kr. e. 218-203)
Részletező szócikk: második pun háború[szerkesztés] Hannibal útja Itáliába
Hannibal a hadüzenet hírére szinte azonnal megindult Itália felé, mégozzá nem hajón, ahogy azt várható lett volna, hanem szárazföldön, a Pireneusokon, majd az Alpokon át. Szerencséjére a Hispánia és Kárthágó ellen küldendő két római hadsereg nem tudott idejében elindulni, mert lekötötte őket - pontosabban az egyiket, Publius Cornelius Scipio konzul hadseregét - az Észak-Itáliai gall törzsek elleni háború.
Hannibal különösebb nehézségek nélkül jutott át a Pireneusokon. Hadserege karthágói harcosokból, numidiai lovasokból, baleári parittyásokból, gall és ibér zsoldosokból, valamint harci elefántokból állt. A környéken élő ellenséges népeket lefizette, vagy megfélemlítette. Az újonnan szerzett régiók felügyelésére 11 000 katonát hagyott hátra, és a Pireneusoknál újabb 11 000 főnyi elégedetlenkedő hispán harcost bocsátott el. 40 000 gyalogossal és 12 000 lovassal vonult be Galliába.
Scipio hadserege eközben befejezte a háborút és Hannibal ellen vonult. Mire megérkezett a Karthágói hadsereg már észak felé vonult a Rhône folyó mentén. A rómaiak nem követték őket, hanem visszavonultak Massiliába (Marseille) és várták, hogy Hannibal megforduljon, mivel meg voltak róla győződve, hogy nem mer átkelni az Alpokon.
A karthágói hadvezér azonban pontosan ezt tette, és 218 őszén elindult az Alpokon keresztül. A hegyen való átkelés igencsak megviselte a numibiai, hispániai katonákból és harci elefántokból álló hadsereget. Az emberek és állatok sem a sziklás, hegyes-völgyes terephez, sem a szokatlanul hideg időjáráshoz nem voltak hozzászokva. Sokan megfagytak, vagy szakadékba zuhantak. Ismeretes, hogy mire Hannibal hadserege végre átkelt a hegyláncon, 37 harci elefántjából mindössze kettő maradt életben.
[szerkesztés] Trebiai csata
Az Alpokon való átkelés után, megtizedelt seregével Hannibal betört Észak-Itáliába, a Pó-síkságra. Itt egy kis időre megpihent, hogy rendezhesse sorait. Eközben visszatért Itáliába Scipio konzul is, aki a Ticinus folyó mellett csatára hívta a pun hadvezért. Hannibal, képzett lovassága révén győzelmet aratott a rómaiak felett. E győzelem hatására a környéken élő, nem rég leigázott gall népek, de még Scipio gall katonái is sorra átálltak Hannibalhoz, így serege hamarosan visszanyerte régebbi létszámát.
A római szenátus - a Ticinusnál esett csorbát kiköszörülendő -, egy Hannibáléval közel azonos létszámú római hadsereget küldött a Trebia folyóhoz, hogy ütközzön meg Hanniballal. A sereget a másik konzul, Tiberius Sempronius Logus vezette. A karthágóiaknak ezúttal a hideg időjárás, és a római csapatok rossz ellátottsága kedvezett. 10 000 legionárius elesett, vagy vízbe fulladt, a konzul csapatai kénytelenek voltak megadni magukat. Másik 10 000 ember a Placentiában állomásozó Scipióhoz menekült, aki még aznap éjjel elhagyta a várost.
A hideg időjárás nem csak a rómaiakra hatott kedvezőtlenül. Hannibal afrikai zsoldosai közül sokan nem bírták ki a viszontagságos időt, csakhogy a hadsereg nagyobb része már a gall törzsekből állt, melyek a Trebiai csata után mind átálltak a karthagóiakhoz.
[szerkesztés] Trasimenusi csata
Részletező szócikk: Trasimenus-tavi csataHannibal új haditerve az volt, hogy átkel az Appenineken, és betör Eturiába. 217 tavaszán meg is valósította elképzelését, azonban nem a Via Flaminia-n át, hanem az Arnus-i mocsaras területeken. A mocsáron való átkelés kedvezőtlenül hatott hadseregére. Ismét sok ember és állat pusztult el, köztük az utolsó harci elefántjuk is.
Kiérve a mocsárból, Hannibal seregére szinte azonnal rátámadt az új konzul Caius Flaminius serege. Azonban Hannibalnak sikerült csapdát állítania a rómaiaknak a Trasimenus tó mellett. A konzul 25 000 fős hadseregéből 15 000 ember elesett, a többiek fogságba kerültek.
[szerkesztés] A trasimenusi csata után
A trasimenusi vereség mélyen megrázta a rómaiakat. Hannibal ekkor már valós fenyegetést jelentett számukra. Félő volt, hogy Hannibal megostromolja, vagy akár be is veszi Róma városát, és "felszabadítja", maga mellé állítja a Róma által uralt népeket, ami bizonyosan a köztársaság végét jelenti. Mindezek megakadályozására a római szenátus kinevezte a korábban öt alkalommal konzulnak megválasztott Quintus Fabius Maximus-t diktátornak.
Fabius hat újabb légióval indult Hannibal ellen, azonban rendre kitért a nyílt összecsapások elől. Ehelyett elvágta Hannibal utánpótlási vonalait, és folyamatosan ellenőrzése alatt tartotta, sőt korlátozta Hannibal csapatainak mozgását. Taktikája merőben újszerű volt. Sokan nem értették meg, és gyávasággal vádolták. Hannibal, akinek jó értesülései voltak a Római helyzetről, ki is használta a diktátorral szembeni ellenszenvet. Katonáinak megtiltotta, hogy Fabius birtokaiban kárt tegyenek, ellenben a többi római patrícius villáit és földjeit felégették és kifosztották.
[szerkesztés] A cannaei csata
Részletező szócikk: Cannaei csata
Fél év után, miután lejárt diktátori hivatala, Fabius-t félreállították, és két újabb konzult választottak meg. Ők voltak Lucius Aemilius Paulus és Caius Terentius Varro. Ezen kívül rendelkezésükre bocsátottak egy hatalmas, 86-88 ezer főt számláló hadsereget, amely a legnagyobb itáliai földön harcoló hadsereg volt Róma történetében. A gigászi hadsereg felállítása négy hetet vett igénybe. Ezalatt Hannibal az Apuliai síkságon, az Aufidus folyó torkolatánál, Cannae-ban készítette fel egységeit az ütközetre.
Kr. e. 216 augusztus 2-án megkezdődött a csata. A rómaiak szokás szerint egyetlen hatalmas tömbben támadtak a karthágóiakra. Hannibal egységeit félhold alakban rendezte el. Középen a gyengébb egységeket hagyta, a szárnyakon pedig erős lovasságát. A római légiók könnyen nyomták előre a gyenge középhadat, ám ezáltal a szárnyakon lévő lovasság csapdájába kerültek, és felörlődtek.
Cannae történelmi és hadtörténeti szempontból is az egyik legjelentősebb csata, és legnagyobb vereség.
[szerkesztés] Az itáliai hadjárat vége
A cannarei ütközet után több római város, köztük Capua is behódolt Hannibalnak, aki így szinte Róma kapujáig jutott el. Hannibal kezére került egész Dél-Itália, így Tarentum és Syracusae városa is. Becslések szerint az itáliai lakosság egyharmada elpártolt Rómától, és átlállt Hannibal oldalára. Győzelmeinek hírére a makedónok királya, V. Philipposz szerződést kötött Hanniballal, miszerint segítséget nyújt neki a Róma elleni hadjáratban.
Ekkor azonban Hannibal számára kedvezőtlen események sora kezdődött. Philipposz háborúba keveredett a görögökkel, így seregeit nem tudta Hannibal rendelkezésére bocsátani. Hispániában Gnaeus és Publius Scipio folytatott hadjáratot a karthágói földek megszerzésére, mégpedig eredményesen, így Hannibalt csak 4000 főnyi erősítéssel tudták támogatni. Szicília segítségére sem számíthatott, mert a sziget éppen Marcus Claudius Marcellus hadvezér seregeivel harcolt.
A karthágóiakhoz átlállt városok nem voltak hajlandóak katonákkal támogatni Hannibalt, csupán védelmet kértek maguk számára Rómával szemben. Hannibal ezt kénytelen volt teljesíteni, és egyúttal áldozatává válni a rómaiak által ismét alkalmazni kezdett halogató taktikának.
Eközben Hannibal öccse, Hasdrubal megindult Hispániából egy 40 000 fős hadsereggel, hogy bátyja nyomdokain átkeljen az Alpokon és erősítést vigyen neki. Balszerencséjére levele, melyben értesítte volna testvérét tervéről, a rómaiak kezére jutott, és Hasdrubal hadseregét a Metaurus folyón való átkelés közben szétverték.
Eközben a rómaiak hispániai hadjárata, melyet ekkor a korábban elhunyt Publius Scipio fia, Publius Cornelius Scipio vezetett, teljesen befejeződött. Hispánia tehát immár teljesen római kézen volt. Scipio visszatért Rómába, ahol konzullá válaszották, majd 204-ben Numidia közreműködésével megkezdte a háború Karthágó ellen.
Miután Mago-nak, Hannibál másik öccsének, bátyja felmentésére indult serege is elveszett, Hannibal kénytelen volt visszatérni szülővárosába, hogy megvédje azt.
[szerkesztés] A második pun háború vége
Hannibal előbb személyesen találkozott Scipioval, hogy a békéről tárgyaljanak. A római békefeltételek értelmében Karthágó elveszítette volna minden tengeren túli tartományát, Numidiának függetlenséget kellett volna adnia, valamint elveszítette volna flottája nagy részét. Emellett nem kis mennyiségű hadi sarc kifizetése is várt volna Karthágóra.
Karthágó vezetése visszautasította a békefeltételeket és visszahívta Hannibalt Itáliából. Scipio természetesen fegyverrel válaszolt a béke elutasítására. A döntő csatára Zama mellett került sor, ahol a rómaiak győzelmet arattak (Lásd: zamai csata).
[szerkesztés] A második pun háború után
Hannibal egy darabig bujdosott, majd a rómaiakkal megkötött béke után visszatért Karthagóba. A barkida párt segítségével szuffetnek választják. Számos reformmal kedvezett a népnek, de a Barkaszok örök ellensége, Hannó vezetésével ellehetetlenítették. Titokban hajóra szállt és a Szeleukida Birodalomban felajánlotta Nagy Antiokhosznak katonai szakértelmét. Miután egy tengeri csatában legyőzték a szeleukidákat, akik Hellász megszerzéséért küzdöttek a rómaiakkal, Hannibál a bithyniai udvarba menekült, Prusziasz királyhoz. Itt számos kisebb csatát nyert a környező népek ellen. A rómaiak kiadatását követelték, de nem várta meg, hogy a kezükbe kerüljön és öngyilkos lett. Megmérgezte magát.
[szerkesztés] Utóélete
Hannibal által alkalmazott harcászati technikákat mind a mai napig tanítják. A cannaei csata iskolapéldája a bekerítésnek és a teljes megsemmisítésnek, alapjául szolgált több modern kori hadművelet megtervezésének, még az Öbölháborúban is.
Életét többször dolgozták fel színpadon, operában is. 2008-ban film készül az életéről, Vin Diesellel a főszerepben.
[szerkesztés] Források
- http://www.karthago.hu/
- http://mek.oszk.hu/03400/03410/html/1609.html
- Balázs Sándor: Hannibál élete és kora - Focus kiadó
Ókorportál: összefoglaló, színes tartalomajánló lap
