Halhin-goli csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Halhin-goli csata
SovietArmouredVehicle.jpg
A harcokban megsemmisített szovjet BA–10 páncélautó

Konfliktus Szovjet–japán határháborúk
Időpont 1939. május 11.szeptember 16.
Helyszín Halhin-Gol, Mongólia
Eredmény Döntő szovjet győzelem
Szemben álló felek
Flag of the Soviet Union.svg Szovjetunió
Flag of the People's Republic of Mongolia (1940-1992).svg Mongólia
Flag of Japan.svg Japán Birodalom Flag of Manchukuo.svg Mandzsukuo
Parancsnokok
Georgij Zsukov Ueda Kenkicsi
Komacubara Micsitaró
Szemben álló erők
57 000 katona 30 000 katona
Veszteségek
7974 halott
15 251 sebesült
Japán becslés:
8440 halott,
8766 sebesült
Szovjet becslés:
60 000 halott és sebesült,
3000 hadifogoly[1]
Térkép
Halhin-goli csata (Mongólia)
Halhin-goli csata
Halhin-goli csata
Pozíció Mongólia térképén
é. sz. 47° 43′ 49″, k. h. 118° 35′ 24″Koordináták: é. sz. 47° 43′ 49″, k. h. 118° 35′ 24″

A Halhin-goli csata egy szovjetjapán összecsapás volt 1939-ben a mongóliai Halhin-Gol folyónál.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Japán Császárság az 1930-as évek közepétől kezdve erőteljes terjeszkedésbe kezdett a távol-keleti és délkelet-ázsiai, illetve a csendes-óceáni térségben. Kína nagy részének gyors térdre kényszerítése után a japánok figyelme egyre inkább Mongólia, illetve a Szovjet-Távol-Kelet felé fordult.

A mongol kormány érezve a japán fenyegetés erősödését a korábban elhanyagolt és korszerűtlen mongol néphadsereg fejlesztésébe kezdett. Ennek során 1935 februárjában határozatot hoztak a katonáskodás idejéről (minden 18–45 év közti mongol állampolgárnak kötelező volt) és a katonaadó bevezetéséről.

A japán csapatok előrenyomulásával a mongol belpolitikai helyzet is kiéleződött. 1935. június 9-én gyújtogatás következtében az ulánbátori ipari kombinát textilüzemében tűz ütött ki. A politika rögtön felelősöket keresett, a Forradalmi Párt és a lámaság közt régóta feszült viszony kézenfekvő megoldást nyújtott, így a tűzesetet a sajtó a lámáknak tulajdonította, akik, mint a korabeli újságolvasó megtudhatta japán megbízásból jártak el.

Míg a japán csapatok Kínában tovább folytatva előrenyomulásukat szinte az egész Belső-Mongólia kínai tartományt bekebelezték (ez a tartomány Kína és Mongólia határán van), addig a Mongol Népköztársaság egyre nagyobb ütemben korszerűsítette ezalatt a hadseregét. Az állami költségvetésből 1934-ben 34,7% jutott hadi kiadásokra, addigra 1938-ra ez az érték 52,5%-ra futott fel, amely békeidőben példátlanul magas értéket jelent.

A frissen elfoglalt Belső-Mongóliát a japánok katonai közigazgatás alá vonták, egyre erősebben támogatták Dzsingisz kán kultuszát (ettől remélték, hogy elnyerik a mongolok lojalitását), emellett fontos katonai bázisokat építettek, kiépítették a telefonhálózatot, utakat és vasutakat hoztak létre, melyek arra voltak hívatottak, hogy segítsék a csapatösszevonásokat Mongólia keleti és a Szovjet-Távol-Kelet déli oldalán.

A határincidensek és a növekvő háborús veszélyt figyelembe véve Mongólia és Szovjetunió 1936 márciusában kölcsönös segélynyújtási és barátsági szerződést kötött, miután nem tudták rendezni a határon kialakult helyzetet a japán és a mandzsukuói képviselőkkel. Ezt megelőzően 1936. március 1-jén Sztálin Roy W. Howard amerikai újságírónak adott interjújában kijelenti, hogy minden körülmények közt segít Mongóliának egy esetleges támadás során.

A szerződés értelmében a Mongol Népköztársaság kormányának kérésére 1937-ben szovjet csapatok érkeznek Mongóliába. 1938-ban a Haszán-tó vidékén a japán és a szovjet csapatok összecsapásában a Vörös Hadsereg került ki győztesen, így a Szovjet-Távol-Kelet és Szibéria japán meghódítására irányuló japán törekvés ideiglenesen kudarcba fulladt.

A csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A japánok először Mandzsúria és Mongólia határán támadtak, 1939. május 28-án, kb. 2500 katonával, de a szovjet–mongol határőrség visszaverte őket. Erre a japánok nagyobb erőket összpontosítottak - június végére már 38 000 ember, 310 ágyú, 153 harckocsi és 225 repülőgép állomásozott a körzetben, a velük szemben álló szovjet erők száma 12 500 ember, 109 ágyú, 266 páncélautó, 186 páncélos és 82 repülőgép. Július 2-án a japánok, számbeli fölényüket kihasználva, támadásba lendültek, visszaszorították a szovjet–mongol erőket, és hidfőállást foglaltak el a Halhin-Gol folyó nyugati partján –, ami Mongólia legkeletebbi csücskében található. A hídfőállásból támadásokat lehetett volna indítani Mongólia központi területei ellen, amelyet a szovjet hadvezetés is észlelt. A védekező szovjet haderő – az 57. hadtest – parancsnoka, Zsukov szerint a japánoknak mintegy 10 000 katonát, 100 löveget és 60 páncéltörő ágyút sikerült átdobniuk a Halhin-Gol folyón, méghozzá úgy, hogy ezt a haderőt a szovjet jobbszárnyat biztosító mongol lovashadosztály hadrendjén át mozgatták(!). Ez arra enged következtetni, hogy a mongol lovasság vagy elmenekült a harctérről, vagy tömegesen átállt az ellenséghez. A japán behatolást a mongol állások rutinszerű ellenőrzése során fedezték fel. A szovjet csapatok azonnal energikus ellencsapást indítottak, és a betörést 3 napos véres, kemény harcban felszámolták.

Ezután a japánok nem próbálkoztak erősebb rohamokkal, csak harcfelderítésre korlátozták a tevékenységüket, és átértékelve haditervüket, tovább erősítették a térségben tevékenykedő csapataikat. A cél most már egy erős, koncentrált támadás volt, amelynek kezdetét összehangolták volna az európai háború kitörésének időpontjával. Augusztus elején az itt állomásozó egységekből megszervezték a 6. hadsereget, melynek parancsnoka Rippoh tábornok lett. A hadsereg 75 000 emberét 500 ágyú, 182 tank és 300 repülőgép támogatta.

A japánokkal szemben álló szovjet csoportosulást is megerősítették, és átkeresztelték 1. hadseregcsoport névre. Az 1. hadseregcsoportot augusztus közepére a következő szovjet egységek alkották:

36. motorizált lövészhadosztály 57. és a 82. lövészhadosztály 5. géppuskás dandár 6. és a 11. harckocsidandár 7., 8., és a 9. motorizált páncélosdandár 56. határvadászezred 185. tüzérezred 85. légvédelmi ezred

Mongol részről a 6. és a 8. lovasdandár vett részt a harcban, a két dandár együttes ereje kb. 2260 ember volt.

A szovjet csapatok létszáma kb. 69 000 ember volt, valamint 542 ágyú és aknavető, 498 tank, 385 páncélautó és 515 repülőgép.

Zsukov a tokiói szovjet hírszerzés (dr. Richard Sorge és csoportja) jelentései útján megismerkedett a japán tervekkel, és úgy döntött, hogy megelőző csapást indít: augusztus elejétől a szovjetek elkezdtek élelmiszer-, és hadianyagkészleteket felhalmozni a támadáshoz, miközben mindent elkövettek, hogy a japánok azt higgyék, hogy védelemben akarnak maradni. A támadó erőket főként éjszaka vonultatták fel a a kiindulási állásaikba, a tankokat és a gépesített alakulatokat szigorúan álcázták, a harckocsimotorok zaját ágyú- , és géppuskatűzzel, meg repülőgépmotorok zajával álcázták.

A szovjet támadás augusztus 20-án, reggel 6:15 perckor indult: a szovjet tüzérség első célpontjai a japán légvédelmi ágyúk voltak. A japán állások fölött megjelenő 250 repülőgépnek nyomjelző lövedékekkel jelölték meg a célokat – az orosz Polikarpov I–16-os vadászgépek rakétákkal is támadtak földi célpontokat. A szovjetek voltak a világon az elsők, akik „élesben” próbálták ki a repülőgépekről indított rakétákat. A tüzérségi előkészítés és bombázás után, 9 órakor rohamra indultak a szovjet csapatok. Két fő csapásmérő csoport rohamozta a japán állásokat, az északi és a déli. E két csoport ügyes manőverezéssel és energikus csapásokkal augusztus 26-ra kettős bekerítésbe fogta a japánokat. Ezután a küzdelem már csak a szívósan ellenálló kisebb japán csoportok megsemmisítéséből állt. A szovjet csapatok teljesítménye igen jónak mondható, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a mongol-kínai határ által behatárolt csatatér mélysége mindössze 20 km, szélessége pedig 74 km volt. Sztálin szigorúan utasította Zsukovot, hogy ne üldözze a japánokat a mongol-kínai határon túl, mert félt a konfliktus esetleges kiszélesedésétől. Zsukov hadtáp- és egészségügyi bázisától 120 km-re tevékenykedett, és ez megmutatkozott a veszteségeken is: a szovjet sebesültek között nagyon magas volt a halálozási arány, és hiányos hadtáptámogatás miatt gyenge volt a csapatok megfelelő élelmiszerrel és ivóvízzel való ellátottsága is – gyakori volt a fertőzéses esetek száma, mert a katonák kénytelenek voltak fertőzött vizet és rossz élelmet fogyasztani.

A japánok szeptember elején újabb betörést kíséreltek meg, de az 1. hadseregcsoport ismét legyőzte őket. A kudarc után a japánok fegyverszünetet kértek, és szeptember 16-án a harcok véget értek. A japán veszteségekről szóló becslések nagyon eltérnek egymástól, a japánok saját adataik szerint mintegy 17 000 főt, míg a szovjet adatok szerint mintegy 63 000 főt vesztettek. A szovjetek az egykori beszámolók szerint 18 000 halottat és sebesültet vesztettek.

Az ütközet következményei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kudarc után a japánok fegyverszünetet kértek, melyet 1939. szeptember 15-én írták alá Moszkvában a Mongol Népköztársaság, a Szovjetunió és a Japán Császárság képviselői. Másnap, szeptember 16-án a harcok végleg véget értek.

A halhin-goli csata következményeképp a japán csapatok végleg letettek arról, hogy megtámadják Mongóliát vagy a Szovjetuniót, így a Szovjetunió teljes erejével az európai helyzetre koncentrálhatott. Többek közt ennek köszönhető, hogy másnap, szeptember 17-én a Vörös Hadsereg alakulatai megtámadták Kelet-Lengyelországot, ezt követően megszállták a Molotov–Ribbentrop-paktumban megállapított vonalig.

Befejezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Halhin-Gol-i csata után Szovjetunió és a Japán Császárság csapatai egészen 1945-ig nem folytattak harci tevékenységet egymás ellen, erre a japánok az elszenvedett fiaskó miatt különösen ügyeltek. Az európai háború befejezése után (1945. május) már csak Japán harcolt a szövetségesek ellen. A jaltai konferencia értelmében 1945. augusztus 8-án a Mandzsúriában állomásozó japán csapatokat a szovjet és a velük együttműködő mongol csapatok megtámadták és rövid háborúban legyőzték, majd kiszorították a szárazföldről.

A második világháború befejezésének napján (1945. szeptember 2.) Sztálin moszkvai beszédében a Haszan-tó és a Halhin-Gol térségében megkezdett harcokat jelölte meg olyan történelmi mérföldkőnek, mely kezdete volt a japán hadsereg megsemmisítésének és a Szovjetunió győzelmének.

Források, külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Halhin-goli csata témájú médiaállományokat.
  1. Glantz, David M.; and House, Jonathan. When Titans Clashed: How the Red Army Stopped Hitler. Lawrence, KS: UP of Kansas, 1995. ISBN 0-7006-0899-0 p. 14.