Halcsontfarkú réce

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Halcsontfarkú réce
ERISMATURE ROUX D'AMERIQUE.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Magyarországon védett
Eszmei érték: Ft
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Lúdalakúak (Anseriformes)
Család: Récefélék (Anatidae)
Alcsalád: Halcsontfarkú réceformák (Oxyurinae)
Nem: Oxyura
Faj: O. jamaicensis
Tudományos név
Oxyura jamaicensis
(Gmelin, 1789)
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Halcsontfarkú réce témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Halcsontfarkú réce témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Halcsontfarkú réce témájú kategóriát.

A halcsontfarkú réce (Oxyura jamaicensis) a a madarak osztályának a lúdalakúak (Anseriformes) rendjébe, ezen belül a halcsontfarkú réceformák (Oxyuridae) családjába tartozó faj.

Elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eredetileg amerikai faj. Észak- és Közép-Amerikában Kanada déli részétől az Egyesült Államokon keresztül egészen Panamáig előfordul és a Karib-tenger legtöbb szigetén is honos. Őshonos Észak- és Dél-Amerikában. Fészkel még Nyugat- és Közép-Kanadában, az Egyesült Államok nyugati államaiban egyészen a Nagy-tavak vidékéig, valamint Dél felé Közép-Texas-ig, Baja-n (Kalifornia) keresztül egészen Mexikóig. Dél-Amerikában elsősorban az Andok hegyvidéki tavain él Kolumbiától délre egészen a Tűzföldig. Telelőhelyei: Észak-Amerika legtöbb nyugati állama, Kalifornia, Nagy tavak vidéke, Atlanti-óceán partvidéke, Guatemala, Salvador.

Az Angliába, Gloucestershire-be történő betelepítése (1960) után Írországban, Belgiumban, valamint Európában is kezdett elterjedni. Újabban Franciaországban és Spanyolországban is megfigyelték. Az Amerikából Európába telepített réce lassan teljesen kiszorítja a kékcsőrű réce (Oxyura leucocephala) még megmaradt populációit. A halcsontfarkú réce már megjelent Dél-Spanyolországban a kékcsőrű réce élőhelyein, veszélyeztetve a fajt az agresszív hibridizációval, tönkretéve ezzel Európa egyetlen stabil kékcsőrű réce állományát. Magyarországon alkalmi vendég, a Hortobágyon észlelték 1997-ben.

Élőhelye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Állandó édesvízi mocsarakban, tavakban, költési időszakban kisebb tavaknál. Ezek a tavak jelentős mennyiségű vegetációval rendelkeznek, melyekben a récék elrejtik fészküket. Télen jobban kedvelik a sekély mocsarakat és parti öblöket.

Európai populációja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az angliai populáció mérete 1994-től 1999-ig kb. 4110 egyed. Írországban 15–20 pár. Az európai populáció mérete nem ismert. Spanyolországban a kékcsőrű réce védelme érdekében a halcsontfarkú réce populációjának méretét vadászattal csökkentik. Magyarországon védett fajként tartják nyilván.

Élőhelyi elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A halcsontfarkú récék nem védik aktívan a területüket és nem ragaszkodnak egy adott területhez az év bizonyos szakaszában.

Alfajai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A halcsontfarkú réce megjelenésére ivari dimorfizmus és évszakos változás jellemző. Átlagos testhossza (mindkét nemnél): 35–43 centiméter, szárnyfesztávolsága: 53–62 centiméter.

Nyáron a gácsérnak gesztenyeszínű nyaka és teste van. A fejtető, a nyakszirt és farok sötétbarnák. Alsó farkfedői fehérek. Télen tompább színezetű. Arca teljesen fehér, míg a nőstényeknél sötét vonal halad keresztül. A nőstények és fiókák testéről hiányzik a gesztenyeszín. Télen a hímek hasonlítanak a nőstényekre. Az ő fehér arcuk továbbra is az elsődleges határozó bélyeg. Halvány kék színű csőrük van. A hím tömege: 540–795 gramm. A gácsér egy évben kétszer vedlik. A párválasztás előtti vedlés a nyári hónapokra esik, tollazatuk ilyenkor hasonlít a tojókéhoz. A párválasztás utáni vedlés augusztustól októberig tart, megjelenik a téli tollazat, ami fényes gesztenyebarna.

A tojó legjobban csőréről ismerhető fel. A tojók fehér arci részén sötét sáv díszlik, a hasoldaluk erősen sávozott. Tömege: 310–650 gramm. Mindkét nemnek nagy, lapát alakú csőre van. Télen mindkét ivar szürkés. Hasonlít a kékcsőrű récéhez (Oxyura leucocephala), de itt kevesebb a fejen a fehér, s legfőképpen: nem vastagodott meg a csőr töve.

A hím
és a tojó

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Évente egyszer költenek, késő télen vándorolnak költési helyükre. Gooders és Boyer (1986) szerint párokat alkotnak késő télre. Az viszont nehezen érthető, hogy a hímen monogámok vagy poligámok-e? A költőhelyre történő érkezés után a gácsérok elvégzik feltűnő udvarlási rítusukat Hogy felkeltse a tojó érdeklődését, a gácsér körülötte úszik, farkát előre hajtja, nyakát kinyújtja, ezután fényes, kék csőrével megüti a a nőstény gesztenye színű mellkasát. Mikor a nőstény elégedett a hím előadásával, kinyújtja a nyakát, kinyitja a csőrét.

A tavaszi és nyári hónapokban költenek májustól augusztusig. A költési helyre történő érkezés után a tojók fészket és egy dobogót építenek, ahol a gácsérokkal pihenni tudnak. A fészek éppen a vízszint fölé és az előző évi vegetáció közé épül. A fészek fölé egy kupolát készít, hogy megvédje azt a ragadozóktól. Hozzávetőleg 4 héttel a költőhelyre való érkezés után a nőstény kész a fészkelésre. Siegfried (1976) felvetette, hogy a tojó nem mindig van felkészülve a tojás lerakásához és az alkalmas fészkelőhely kiválasztásához. Ez eredményeztheti a tojás földre- vagy más madarak fészkébe esését. Ezt gyakran megfigyelték az Oxyura jamaicensis-nél, így költésparazitaként is ismert.

A tojók 6–10 fehér tojást raknak, amik a madár testméretéhez képest relatíve nagyok. A kikelésig 23–26 napot kell várni. A tojásokon egyedül a nőstény kotlik. A fiókák fejletlenek, a fészekben maradnak a kikelés utáni első napig, amikor is a szülők kivezetik őket a fészekből. Akkor a fiatal Halcsontfarkú récék képesek a víz alá merülésre és hajlamosak az agresszív viselkedésre más madarakkal szemben. A szülők a fiókák kikelése után 20–30 nappal elhagyják öket. Ezek a fiatal récék 50–55 napos korukra válnak válnak röpképessé.

A tojók nagyon sok energiát fektetnek a fiatalok nevelésébe. Ez a gondos fészeképítésben, a fészek eltakarásában, a tojásban történő tartalék tápanyag felhalmozásában és a költésre szánt időben nyilvánul meg. A kikeléstől számított 2–4 hétig a tojó nagyon gondos a fiókákkal. Közel marad táplálkozás közben és agresszív magatartást mutat, ha más korú réce közeledik. Ezek kívül kevesebb időt tölt víz alá merüléssel. Amíg a fiókák alábuknak, ő figyel és megvédi őket egy esetleges veszélyhelyzet esetén.

A hímek kevés vagy semmilyen szülői gondoskodást sem mutatnak. Gyakran elhagyják a tojót a költési időszak alatt. Azok a gácsérok, amelyek a tojókkal maradnak, semmiféle zaklatástól sem védik meg a fiókákat.

Élettartama[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Maximális élattartama 13 év, fogságban 2,4 év. Nagy-Britanniában az egyedek hosszú kort érnek meg, invazív fajnak számít.

Viselkedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hím

A halcsontfarkú récék a szárazföldön elég ügyetlenek a lábaik testükön való elhelyezkedése miatt. Lábaik túlságosan hátul helyezkednek el, ami megnehezíti a járást. Ez a morfológiai kialakítás viszont a vízben rendkívül gyorssá és ügyessé teszi őket. Viszonylag kis erőkifejtéssel le tudnak merülni és lesüllyedni a víz alá. Lenyűgöző, hogy ezek a madarak a ilyen ki erőkifejtéssel hozzávetőleg 1 méter mélyre le tudnak merülni a felszín alá az aljzatig a táplálékért. Amíg merül, lábaival egyszerre evez, szárnyait összezárva tartja.

Néha egészen alacsonyan repülnek a vízfelszín felett. Ez vándorlás alatt figyelhető meg, mikor közepes vagy nagy csapatokban repülnek. Elsősorban este vonulnak a nyári tenyészterületükre. A récék előfordulhatnak egyedül, párban vagy kisebb, 8-12 fős csapatokban is. Ritkán társulnak más madarakkal valamint a fiókák agresszív viselkedésre hajlamosak más madarakkal szemben.

Kommunikációja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ezek a madarak nem adnak ki hívó vagy éneklő hangokat. A hímek viszont udvarlás közben násztáncukat bonyolult hangokkal kísérik.

Táplálkozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A halcsontfarkú récék mindenevők. Táplálékuk főleg vízi gerinctelenekből és növényekből áll. Lapát alakú csőrüket használják a táplálék kiszűrésére az iszapból merülés közben. A növényi táplálékok közé tartoznak a zárvatermő növények, magok. A vízi gerinctelenek képezik a táplálékuk másik részét. Ez a gerinctelenek évszakos gyakoriságától is függ. Ilyenek a Crustaceae- és Chiromonidae-lárvák és -bábok.

Ragadozói[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A halcsontfarkú récéknek megvan a képessége a víz alá bukáshoz. Ez az adaptáció hozzájárul a ragadozók kijátszásához. A fészkelési időszak alatt fészet építenek a környező növényekből. Ez védelmet nyújt és álcázza a fészket a fészekpredátorokkal szemben. A tojó a viselkedésével el is térítheti a ragadozókat a fészektől. Ezen kívül a nőstények és a fiókák rejtő színezetűek.

Ökoszisztémában betöltött szerepe[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ökoszisztémában ahol élnek, kettős szerepük van: ragadozóként viselkednek az árvaszúnyogfélék lárváival és a rákokkal szemben, de táplálékul is szolgálnak a fent említett ragadozóknak. Ezen kívül gazdaszervezetek a tápcsatorna-élősködőknek, például Polymorphus obtusus, Corynosoma constrictum, Hymenolepis cyrtoides, Diorchis excentrica.

Gazdasági jelentősége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Régen a halcsontfarkú récét minőségi húsa miatt vadászták. Szabályozott vadászatát jelenleg sportként űzik az Egyesült Államokban és Európában.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]