Halászsas

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Halászsas
Osprey mg 9605.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Magyarországon fokozottan védett
Eszmei érték: 250 000 Ft
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Vágómadár-alakúak (Accipitriformes)
Család: Halászsasfélék (Pandionidae)
Bonaparte, 1854
Nem: Pandion
Savigny, 1809
Faj: P. haliaetus
Tudományos név
Pandion haliaetus
(Linnaeus, 1758)
Elterjedés
Wiki-Pandion haliaetus.png
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Halászsas témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Halászsas témájú kategóriát.

A halászsas (Pandion haliaetus) a madarak osztályba és a vágómadár-alakúak (Accipitriformes) rendjéhez tartozik. A halászsasfélék (Pandionidae) családjának és a Pandion nemnek egyetlen képviselője.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Antarktisz kivételével minden kontinensen előfordul. Szibéria nagy részén, Dél-Amerika masszívumain, valamint Afrikában a Szaharától délre nem költ. Ausztráliában, Új-Kaledóniában, valamint Celebesz és Jáva szigetén rezidens, nem vonuló populációi élnek. Az európai madarak Afrikában telelnek, kisebb állandó populációik élnek a Mediterráneumban és a Vörös-tenger vidékén. Az észak-amerikai madarak Közép- és Dél-Amerikában töltik a telet. Rezidens állományok élnek Floridában és a Karib-tenger térségében. A halászsas telelőterülete egybeesik más halevő ragadozók areáival, kivéve Ausztráliát; ez magyarázhatja, hogy miért oly rendszertelen a faj fészkelése a déli féltekén.

Európa sok országában fészkelő faj, de hazánkban nem költ. Halakban gazdag nagy folyók és tavak közelében fordul elő. Egyes területeken a halászsas tengerparti madár, míg máshol a belső tavaknál és folyóknál is megtelepszik.

Alfajai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

4 elismert alfaja van, de a különbségek köztük igen csekélyek. Néhány szerző csak az első két alfaj létezését ismeri el.

  • Pandion haliaetus haliaetus (Linnaeus, 1758) - Eurázsia, ez a törzsalak,
  • Pandion haliaetus carolinensis (Gmelin, 1788) - Észak-Amerika. Ez az alfaj nagyobb, sötétebb testű és fehérebb mellű, mint a törzsalak.
  • Pandion haliaetus ridgwayi (Maynard, 1887) - Karib-térség. Feje igen világos színű, arcmaszkja kicsi. Nem vonuló.
  • Pandion haliaetus cristatus (Vieillot, 1816) - Ausztrália és Tasmania tengerpartjai és nagyobb folyói mentén él. Ez a legkisebb alfaj, nem vonuló.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testhossza 55-58 cm, szárnyfesztávolsága 145-170 centiméter, farkhossza 18 centiméter. Testtömege 1,2-2 kg. A tojó kicsit nagyobb, mint a hím. Szárnya a farkon valamivel túlterjed, a csüd roppant erős és vastag. A fej és a tarkó tollai sárgásfehér alapon feketésbarna hosszanti sávokkal rajzoltak, háta barnásfekete, finom fehér tollszegéllyel, fejének teteje, tarkója és hasa fehér.

A halászsas lába hosszú, lábfeje nagy, rajta erős lábujjakkal. Szarutüskékkel borított ujjai hosszú, hajlott karmokban végződnek. Kifejezett ragadozó életmódra utaló lába kitűnően tompítja a vízzel való ütközés erejét, ugyanakkor kiválóan alkalmas a sikamlós testű halak megragadására a vízfelszín alatt. Ezenfelül a madár külső ujja a baglyokéhoz hasonlóan hátrafelé is fordítható, így markolásának szélessége még tovább növelhető. Szorítása annyira erős, hogy egy termetesebb hal akár a gazdáját is magával ragadhatja a víz alá. Feje keskeny, hiányzik róla a sasokra jellemző kiugró szemöldökperem, ezáltal kisebb a reá nehezedő vízellenállás, orrnyílásait pedig zárólemezek védik, amelyek merüléskor becsukódnak, megakadályozva a víz bejutását. Amint a madár megette a halat, emésztőrendszere - mint a legtöbb halevő ragadozóé - alapos és gyors emésztésbe kezd. A halászsas szárnya is sajátos alakú: hosszú, keskeny, kissé szögletes és sirályszerű, a víz fölött való hosszas kutatáskor biztosítván a hatékony repülést.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A halászsas csapkodó és vitorlázó repüléssel kémleli végig az adott vizet meglehetősen nagy (10-15 méteres) magasságból , szitál is egy rövid ideig, ha szükséges, hogy bemérje kiszemelt zsákmányát, aztán szárnyait kissé bevonva, alázuhanva csap le a magasból a vízre. Szokatlan színezete, felül sötét, alul világos teste jó rejtőszín, mely elősegít; víz tükre alól a halak ne vegyék észre. Zuhanáskor, mielőtt a vizet elérné, előrenyújtja karmait, hogy megragadhassa zsákmányát. Néha sikerül mindjárt a felszínről elkapnia, az esetek többségében azonban maga is teljesen belemerül a vízbe, hogy a halat biztosan megragadhassa. Sikeres fogás után, nyitott szárnnyal a felszínre emelkedik, erőteljesen csapkodva kirepül a vízből és meg-megrázkódik, hogy a felesleges víztől megszabaduljon. A halat karmai közt markolva, a haladása irányába fordítja, hogy a légellenállás minél kisebb legyen, majd zsákmányával felül valamely alkalmatos táplálkozóhelyre, vagy épp a fészekre.

Halastavak környékén nagy károkat okoz. Költöző madár.

Vadászaton
és a zsákmányával

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A költési idő kezdetén a hím látványos nászrepüléset be, amelynek során halat vagy épen fészekanyagot visz karmaiban. A madár 300 méter magasan vagy még feljebb, csapkod szárnyával, s közben kiabál. Farkát legyezőszerűen szétterítve, pillanatra szitálni kezd, lábát lelógatja, hogy a halat bemutassa, majd bevont szárnnyal zuhan alá. Ezt a mutatványt alkalomadtán több percen át is ismétli, amely arra szolgál, hogy odacsábítson egy tojót, vagy megtartsa már meglévő párját. Az előadás a fészekről indul, s rendszerint ott is végződik. További udvarlásra és a párzásra a fészken kerül sor. Nyílt vízparton álló fákon gallyakból készít fészket. Olyan szigeteken, ahol nincsenek emlős ragadozók. a talajon is rakhat fészket. A párok legtöbbször messze fészkelnek egymástól, s midegyik pár kiterjedt territóriumot védelmez. Egyes helyeken azonban laza telepeket alkot, ahol több pár is költhet együtt. Fészke hatalmas, de gondosan összerakott gallyhalmaz, melyet évek során át használhat. Fészekalja 2-4 tojásból áll. Költési idő 35-43 nap. A fiókák fészeklakók, még 55-60 napig gondoskodnak róluk a szülők. A tojások nem egy időben, hanem a lerakás sorrendjében, 1-7 napos időközönként kelnek. Kezdetben a hím hordja a fiókáknak a táplálékot, mint ahogy a kotló tojónak is, amíg az el nem hagyhatja el a fészket. A fiatalok 3-4 éves korban kezdenek költeni Extrém esetekben a 15-20 évig is elélhet, de a kirepült fiataloknak csak mintegy 30%-a éri meg az ivarérettséget.

A tojó
és a fészke

Természetvédelmi helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elterjedési területe egyes részein, a halászsas állománya az 1960-as években nagymértékben visszaesett a DDT-vel való szennyezettségtől. A DDT betiltását követően az állomány lassan helyreállt. Azóta a folyamatos és gondos védelem hatására emelekedett a száma, s több helyre is visszatért mint fészkelő faj.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]