Hajtman Béla

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hajtman Béla
Élete
Született1966. június 28. (57 éves)
Párkány, Csehszlovákia
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)próza

Hajtman Béla (Párkány, 1966. június 28. –) a szlovákiai magyar irodalom művelője. Az alsóbodoki magán szakközépiskola igazgatója illetve tanára.

Életrajz[szerkesztés]

1966. június 28-án született Párkányban, Szlovákia és Magyarország határvárosában. Nevét apja után kapta akit Hajtman Bélának hívtak. Anyja Matus Kornélia. Feleségétől, Bencsik Líviától két gyermeke született. Az első Hajtman Gábor (1991), a második Hajtman Karin (1993).

Hajtman Béla középfokú tanulmányait (1980-1984) Párkányban abszolválta jelesen. 1988-tól kezdte meg tanulmányait a Comenius Egyetem Bölcsészettudományi Karán, ahol és magyar nyelvet és irodalmat, illetve szlovák nyelvet és -irodalmat hallgatott. 2004-től 2009-ig a Selye János Egyetem tanárképző levelezői tagozatának német nyelv és irodalom - katechetika szakos hallgatója.

Életpályája[szerkesztés]

  • 1987–1988 Udvardi Mezőgazdasági Szaktanintézet, nevelő
  • 1993–1996 Érsekújvári Czuczor Gergely MTNY Alapiskola, tanító
  • 1996–2004 Udvardi Vállalkozói Szakközépiskola, tanár
  • 2004-2009-ig a Lévai MTNY Egyházi Gimnázium, igazgató

Művei[szerkesztés]

  • Hídon. Regény; AB-ART, Pozsony, 2001
  • Béla von Goffa: Szivarfüstben. Samuel Borkopfnak és barátaimnak, egy Trianon utáni lakosztályból; AB-ART, Pozsony, 2003
  • "Már nyugosznak a völgyek..."; AB-ART, Pozsony, 2005

Tevékenység[szerkesztés]

Irodalmi, közéleti és pedagógiai jellegű írásai hazai irodalmi és pedagógiai lapokban (Katedra, Pedagógusfórum, Irodalmi Szemle, Szőrős Kő, Kalligram, Új Szó) jelennek meg.

Már nyugszanak a völgyek[szerkesztés]

Mester, köszönöm, hogy a ma esti órában is rád tudok figyelni, köszönöm, hogy nem kell magamra
erőltetnem az ájtatoskodók és hamisan szenvelgők pózát, kérlek, továbbra is add meg nekem és min-
den gyászban lévő Olvasónak az elcsendesedést, elmélyülést, amelyre gyógyírként szükségünk lesz
életünk hátralévő napjaiban. (…) Most megint érzem a fájdalmat, mégis jó, hogy rá gondolok, és
róla írok. Így is gyógyítom magam. Önterápia. És nem érdekelnek a különböző kánonok és olvasatok,
Ez az én apuszövegem. (Részlet)