Hajszárító

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Modern hajszárító
Encyclopedie Larousse illusztráció 1900-ból

A hajszárító egy elektromechanikus eszköz, ami meleg vagy hideg levegőt fúj a nedves hajra, hogy meggyorsítsa a víz párologtatását, azaz a haj száradását.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1890-ben, Alexandre F. Godefoy franciaországi szalonjában jelent meg először az elektromos hajszárító, a porszívó továbbalakított változata. A kézi hajszárítók csak 1920 tájékán jelentek meg először. Vidal Sassoon vezette be először londoni szalonjában.

Működése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hajszárítóban egy villamos motor van elhelyezve, mely a kapcsoló bekapcsolása után a külső légtér levegőjét beszívva, egy erre kialakított (esetleg szűkíthető) nyíláson keresztül a motorra rögzített ventilátorlapát segítségével kifújja. A hajszárító csak ritkán fúj ki hideg levegőt. Kivitelétől függően egy- vagy több fokozatban állítható ellenálláshuzalokból kialakított fűtőszálon keresztül történik a levegő kiáramlása. A felfűtött ellenálláshuzal hőjét az áramló levegő átveszi, és így meleg levegő áramlik ki a hajszárítóból. A meleg levegő relatív légnedvessége kicsi, így a hajon lévő vizet elpárologtatva, azt könnyen fel tudja venni.

Kivitelét tekintve[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hordozható, összecsukható kivitel
  • A kiáramló levegőt egy fémből vagy műanyagból készült álló vagy hordozható búrába fúvó
  • Kefével kombinált kivitel, mely segíti a haj formázását

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]