Hajdú János (rendőr)
Hajdú János (1964. június 24.[1] – ) 2013. március 15-i hatállyal rendőr vezérőrnagy[2], korábban Orbán Viktor főtestőre és a Fidesz biztonsági igazgatója, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója.
A Bajáki Ferenc Szakközépiskolába járt, a gyakorlati órákat a Csepel Művekben töltötte.[1] 1979-ben kezdett karatézni.[1] Besorozását követően az alapkiképzés után rögtön kiképző tisztes[1], ezután közel két évtizedig fegyveres testületeknél szolgált.
Hajdú János a rendszerváltást követően a rendőrség bevetési egységeinél szolgált. 1991-ben részt vett egy kéthónapos kiképzésen az Egyesült Államokban. Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálatának, majd jogutódjának, az 1996. szeptember 1-jével létrehozott, két évet megért Központi Bűnüldözési Igazgatóságnak (KBI), és ennek jogutódjánál, a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságnak a bevetési osztályán dolgozott; 1999-ben megbízott parancsnoka lett.[1] Kommandósként tizennégy év[3] alatt hatszáz éles akcióban vett részt, társaival összesen kétezer bűnözőt fogott el.[4]
Egy ellene indult, felmentéssel végződött vizsgálat után – a vád szerint 2002 júliusában szükségtelenül erőszakoskodott egy gyanúsítottal[3] –, a 2002-es kormányváltást követően leszerelt. Erről egy 2008-as interjújában úgy nyilatkozott, soha többet nem tér vissza a rendőrséghez.[5]
Leszerelése után egy volt rendőrökből álló biztonsági csapat élén Orbán Viktor védelmét, illetve a Fidesz biztonsági igazgatójának szerepét látta el civilként több mint 7 éven át.[6]
A második Orbán-kormány 2010-es megalakulásával világossá vált, hogy Orbán nem kér a Köztársasági Őrezred védelméből. Pintér Sándor belügyminiszter 2010. június 21-én Hajdú Jánost kinevezte a miniszterelnök és a köztársasági elnök védelmét is ellátó Terrorelhárítási Központ létrehozásával kapcsolatos feladatok miniszteri biztosának.[7] Főigazgatói megbízását, valamint a TEK alapító okiratát pedig a 2010. szeptember 1-jei alakuló állománygyűlésen kapta meg.[8] Szeptember 1-jei hatállyal elő is léptették rendőr őrnagyból dandártábornokká.[4] A TEK első embereként Hajdú János vezetni fogja a Terrorellenes Koordinációs Bizottságot, amely a kormánytagokból álló Nemzetbiztonsági Kabinetnek dolgozik alá. A bizottságban helyet kapnak a polgári és katonai titkosszolgálatok, az ORFK, az APEH-hel összevonandó Vám- és Pénzügyőrség, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal képviselői.[9]
Források[szerkesztés]
- ^ a b c d e Jónás József. „Interjú – Elüldözték a rendőrségről Orbán főtestőrét”, zóna, 2008. április 29. (Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 12.)
- ↑ Index: A nap képe
- ^ a b Knáb Imola. „Felmentették a megvádolt kommandósokat”, Zsaru Magazin 2004/11. 4-5-6. o, 2004. november 1. (Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 12.)
- ^ a b Pindroch Tamás. „Hajdú János tábornoki kinevezése”, Magyar Hírlap, 2010. augusztus 31. (Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 12.)
- ↑ Origo. „Orbán Viktor testőrét nevezték ki terrorelhárító főnöknek”, Origo, 2010. július 10. (Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 12.)
- ↑ Blikk. „A Fidesz elnöke nem kér az őrezredből – Orbánt saját emberei védik”, Blikk, 2010. április 15. (Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 12.)
- ↑ A Belügyminisztérium portálja: Hajdu János tábornoki kinevezése
- ↑ index. „Megalakult a Terrorelhárítási Központ”, index, 2010. szeptember 1. (Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 11.)
- ↑ Papp Zsolt. „Új rendőrségi csúcsszerv alakult – A terrorelhárítási központ ellenőrzi a különlegeseket”, Napi Gazdaság, 2010. augusztus 29. (Hozzáférés ideje: 2010. szeptember 11.)

