Hadley-cella

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Légköri áramlások cellái, az Egyenlítőhöz legközelebbi a Hadley-cella

A Hadley-cella egy légköri áramlás elnevezése, amiben az Egyenlítőnél 10–15 km magasságba felszálló meleg légtömegek a sarkok felé áramlanak, majd a szubtropikus, nagynyomású 30°N és 30ºS környékén leszállnak a felszín felé. A felszínen az áramlás következtében passzátszelek alakulnak ki, amik mindkét féltekén nyugat felé fújnak.

Következményei a trópusi esők és hurrikánok, valamint a szubtropikus övben kialakuló sivatagok és a magas légkörben lévő futóáramlatok.

Az áramlást elsőként George Hadley (1685–1768) fedezte fel 1735-ben, amit később kiegészítettek; tőle a pólusok felé lévők a Ferrel-cella és a Poláris-cella.

Működése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A légköri keringés oka egyszerűen az, hogy a Föld az Egyenlítő környékén kapja a legtöbb napsugárzást és így hőenergiát. Az áramlás energiát szállít az Egyenlítőtől a sarkok felé. A 30°-os földrajzi szélességtől északra és délre az energiatranszportot ciklonok és anticiklonok végzik, amik viszonylag meleg levegőt szállítanak a sarkok felé, és a felszínen hidegebb levegőt az Egyenlítő felé.

A felszálló meleg levegő nedvességet veszít trópusi esők formájában, míg a leszálló száraz légtömegek szárítják a felszínt.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Astronomy Encyclopedia - A comprehensive & authoritative A-Z guide to the Universe, 2002, p. 170

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Hadley cell című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.