Habakkuk könyve

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Habakkuk könyve a 8. kispróféta, protokanonikus könyv a Bibliában, az Ószövetségben. Jelentőségét fokozza, hogy az egyes számú kumráni barlangból került elő egy Habakuk-tekercs, jelzése (1QpHab).

A könyv három részének első két részében egy párbeszédet figyelhetünk meg, amely Isten és a próféta közt jön létre. A könyv fontos szerepet játszik a keresztyénségben, mivel az Újszövetség többször is utal Habakkuk könyvére, főleg a 2. rész 4b verse: "az igaz ember a hite által él". Pál apostolnak egyik kedvenc gondolata, mivel három levelében is felhasználja ezt: Róm. 1:17, Gal. 3:11 és Zsid. 10:38-ban is.

A szerző[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Habakkuk prófétálása a jeruzsálemi templom (Kr.e. 587) lerombolása előttre tehető. Neve átölelést jelent.

Mondanivalója[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A próféta előre jelzi, hogy a káldeusok - "a vakmerő és kegyetlen nemzet" - felkel Izrael ellen. Habakkuk ezt a jövőbeli támadást a nép között elterjedt erőszakkal, igazságtalansággal, törvénytelenséggel magyarázza. El fog bukni Jeruzsálem is. A káldeusokat ítéletre támasztotta Isten. De ők sem cselekszenek tisztán, így Babilon büszkesége is elvész. El fog pusztulni Babilon, népe hiába fordul bálványaihoz. Az írás utolsó részében a próféta magasztalja a Mindenhatót, és ígéri lesz irgalom azoknak akik bíznak és örvendeznek Istenben.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]