Hármasverseny (Beethoven)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hármasverseny
versenymű
Ludwigvanbeethoven.PNG

Szerző Ludwig van Beethoven
Opus-szám Op. 56
Keletkezés 1803–1805
Ősbemutató 1808
Megjelenés 1807

Hangnem C-dúr
Hangszerelés 1 fuvola, 2 oboa, 2 klarinét, 2 fagott, 2 kürt, üstdob, vonóskar
Időtartam kb. 36–38 perc
Tételek

1. Allegro – Più allegro
2. Largo

3. Rondo alla Polacca – Allegro

A Hármasverseny (teljes címe: C-dúr hármasverseny zongorára, hegedűre és csellóra zenekarra) Ludwig van Beethoven Op. 56-os versenyműve. 1803 és 1805 között keletkezett, de csak 1807-ben adták ki nyomtatásban, és 1808-ban mutatták be Bécsben.

A darab keletkezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Beethoven a Hármasversenyt akkoriban kezdte írni 1803-ban, amikor Rudolf főherceg a tanítványa volt. Az ifjú herceg – alig múlt 15 éves – tehetséges zongorista volt, és Beethoven a darab zongoraszólamát neki, míg a másik két hangszeres szólamot az udvar jeles zenészei számára (Seidler hegedűs, Krafft csellista) írta. Ennek megfelelően az egyes hangszerek letétjei egymástól eltérő szintűek: a zongoráé egyszerűbb, míg a másik két hangszertől jelentősen többet követel a komponista. Ez az egyetlen Beethoven-alkotás, amelyben a szerző hajlandó volt figyelembe venni a szólisták képességeit.

A darab olyan nagy, súlyos művek környezetében született, mint a Waldstein szonáta (Op.53), a III., Eroica szimfónia (Op.55), vagy az Appassionata szonáta (Op.57). A Hármasverseny azonban nem ezek fajsúlyos örökségét örökölte, ebben az esetben Beethoven sokkal inkább egy felszabadult, örömmel telített zenét írt. Műítészek éppen ezért nem tekintették a szerző fontos alkotásának, sőt nem ritkán kevéssé sikerült darabnak tekintették – érdemtelenül.

Beethoven Hármasversenye műfajilag a sinfonia concertante típusú zeneművek stílusát viszi tovább, amelyben egy hangszercsoport koncertál a zenekarral, de a zenei előzmények között megemlíthető a barokk concerto grosso is. Ugyanakkor Szabó József hangvételében és a hegedű kezelésében a majdani Hegedűverseny előfutárának is tekinti a darabot.

A Hármasverseny 1807-ben jelent meg nyomtatásban, az ajánlása ekkor Lobkowitz hercegnek (Franz Joseph Maximilian Fürst von Lobkowitz) szólt. Bemutatója 1808 májusában Bécsben, az Augarten palotában volt.

A zene[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hármasverseny háromtételes mű. C-dúr nyitótétele lezáratlan, a lassú középtétel Asz-dúrban íródott, míg a zárótétel „lengyeles” stílusú.

A versenyműben a szólóhangszereken (hegedű, gordonka és zongora) kívül a zenekarban a vonósok, egy fuvola, két oboa, két klarinét, két fagott, két kürt és üstdob játszik. A mű előadása – előadóktól és tempóválasztástól függően – 36–38 percet vesz igénybe.

1. tétel: Allegro – Più allegro[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bevezető tétel szonátaformában íródott: zenekari expozíció, kidolgozás, visszatérés és kóda.

A zenekari expozíció a mélyvonósok által megszólaltatott főtémával indul, majd a lírai melléktémát és a ritmizált zárótémát halljuk egymás után. A csellószóló csak mintegy két és fél perc után lép be, majd a hegedű és a zongora, és mindegyik szólam ugyanazt a témát mutatja be. A melléktéma A-dúrban, illetve a-mollban szólal meg. A melléktémához kapcsolódik a szintén a-moll hangnemű átvezető, benne magyaros-verbunkos hangulattal. A kidolgozásban a cselló játssza a főtémát, majd ugyanezt a hegedű és a zongora. Az ezt követő részben – az eddigi lírai hangulat után – egy amolyan drámai kitörés következik, hogy az ezt követő rész ismét líraira váltó szakasszal záruljon. A monumentális kóda visszaidézi a tétel valamennyi témáját.

2. tétel: Largo[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Asz-dúr hangnemű lassú tétel két részből, témából és variációból áll. Az énekdallamot idéző témát a cselló szólaltatja meg, ami majd a hegedű és a cselló játékában tér vissza, amihez a zongora szolgáltatja a csillogó felhangot. A zenekar visszafogottan adja a tétel hátterét. A mintegy négy és fél perces tétel végén egy rövid átvezető szakasz szünet nélkül (attaca) vezet át a harmadik tételbe.

3. tétel: Rondo alla Polacca – Allegro[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zárótétel lengyeles hangvételének megfelelően 3/4-es metrumú, amelyben mintegy az első tétel táncmotívumai futnak tovább. A tétel során felidéződik egy polonéz is, majd a tétel vége felé ismét amolyan verbunkosszerű, páros ütemű változatban halljuk a lengyeles témát. A tétel végén kóda formájában halljuk a lengyeles témát, hogy a végén hatalmas, diadalmas hanggal záruljon a versenymű.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szabó József: Ludwig van Beethoven: Hármasverseny zongorára, hegedűre és csellóra zenekarral, Op.56. In: Kroó György szerk.: A hét zeneműve 1980/1. Zeneműkiadó, Budapest, 1979.
  • Pándi Marianne: Hangversenykalauz II. – Versenyművek. Zeneműkiadó, Budapest, 1973.