Hálóslevél

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Hálóslevél
Fittonia albivenis
Fittonia albivenis
Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (eudicots)
Csoport: Asterids
Csoport: Euasterids I
Rend: Ajakosvirágúak (Lamiales)
Család: Medvekörömfélék (Acanthaceae)
Alcsalád: Medvekörömformák (Acanthoideae)
Nemzetség-
csoport
:
Justicieae
Nemzetség: Fittonia
Faj: F. albivenis
Tudományos név
Fittonia albivenis
(Lindl. ex Veitch) Brummitt, 1979.
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Hálóslevél témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Hálóslevél témájú kategóriát.

Fittonia verschaffeltii 'Pearcei'

A hálóslevél (Fittonia albivenis) az ajakosvirágúak (Lamiales) rendjébe tartozó medvekörömfélék (Acanthaceae) családjában a Fittonia nemzetség legismertebb faja. Korábbi tudományos nevén (Fittonia verschaffeltii) a nemzetség típusfaja. A „verschaffeltii” név egy belga kertésznek állít emléket.

Származása, elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hazája Dél-Amerika északi része: Kolumbia, Ecuador, Peru és Észak-Brazília. A 19. század közepén, akkor még Adelaster albivensis néven hozták át Belgiumba.

Megjelenése, felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apró termetű, lágyszárú növény.

Széles tojásdad, 7–10 cm-es levelei és hajtásai is szőrösek. A levelek rózsaszín (ritkábban: fehér) erezete mutatós. Leveleinek felületén rendkívül apró, csak mikroszkóp alatt látható fénygyűjtő lencsék alakultak ki (egy-egy növényen akár több millió is); ezzel a különleges módszerrel biztosítva az fotoszintetizációhoz szükséges energiát az őserdő aljnövényzetében. Az összegyűjtött fény a levél bőrszövetének sejtjein át jut el a klorofillt tartalmazó sejtekbe. A plazmaáramlás állandóan mozgatja a klorofill-testecskéket, így előbb-utóbb mindegyiknek jut a fényből.

Apró, sárgásfehér virágai fürtökben állnak a felálló kocsányokon, zöld takarólevelek között.

Életmódja, termőhelye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Talajlakó. Terülő: gyökerei sekélyen futnak, elfekvő hajtásai könnyen legyökeresednek. Eredeti környezetében az Andok lejtőinek erdeiben nő, szinte teljes árnyékban. Ebből adódóan a tűző napot nem tűri. Rendkívül hőérzékeny: 16°C alatt elpusztul; legjobban a 20–24°C közötti hőmérsékletet kedveli. Minél színesebb a növény levele, annál több fényt igényel, de a tűző napon megperzselődik.

Vízigényes, a pangó vizet de nem viseli: a túlöntözéstől levelek besodródnak és elpusztulnak. A huzatos helyeket sem szereti. Páraigényes örökzöld, ezért leveleit naponta permetezni kell. Száraz levegőn a levelek elfonnyadnak.

Magról és dugványról is szaporítják — dugványról gyakrabban. Hajtásai virágzáskor megnyúlnak, és ilyenkor gyakran eldobálják leveleiket — az ilyen hajtásokat célszerű kitörni; egyúttal dugványozásra is alkalmasak. A kitört hajtást vízbe, homokba, tőzegbe vagy tőzeg-perlit keverékbe dughatjuk le.

Jellegtelen virágai tavasszal és nyáron, kalászban nyílnak.

Felhasználása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mutatós, rózsaszínnel erezett levelei miatt kedvelt dísznövény.

Kártevői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fiatal hajtásait előszeretettel támadják meg a takácsatkák(?) és a levéltetvek. Állandó kártevője a pinceászka.

Fajták, változatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 'Argyroneura' — levele fehéren erezett világoszöld;
  • 'Miniature Variegated' — törpe növésű, zöld-rózsaszín;
  • 'Argyroneura minima' — törpe növésű, zöld-fehér;
  • 'Argyroneura Black Emerald' — sötétzöld levelű;
  • 'Rubrovenosa Pink' — sötétzöld levelű vörös erezettel;
  • 'Kings Cross' — apró, kompakt habitusú, extravagáns küllemű: csaknem fehér, erősen hullámos peremű leveleit sötétzöld szegély övezi. A törzsváltozatnál jóval igénytelenebb, nyáron gond nélkül szabadban tartható. 2007 őszén került piacra; mára az egyik legkedveltebb változat.
  • 'Pearcei'

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]