Gyöngyösi Márton

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gyöngyösi Márton
2016-ban
2016-ban
Született1977. június 8. (46 éves)[1]
Kecskemét
Állampolgárságamagyar
Gyermekeiegy gyermek
Foglalkozása
Iskolái
A Jobbik – Konzervatívok 5. elnöke
Hivatalban
Hivatalba lépés: 2022. július 2.
Előd

A Wikimédia Commons tartalmaz Gyöngyösi Márton témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Gyöngyösi Márton (Kecskemét, 1977. június 8. –) közgazdász, politológus, politikus, 2019 óta európai parlamenti képviselő,[2] 2022-ig a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökhelyettese,[3] 2010 és 2019 között országgyűlési képviselője, 2014 és 2018 között az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke.[4] 2018 és 2019 között a Jobbik frakcióvezetője a Magyar Országgyűlésben. 2022-től a párt elnöke.[5]

Életrajza[szerkesztés]

Szülei külkereskedőként dolgoztak, születését követően édesapja új állomáshelyére, Egyiptomba költöztek. Az általános iskolát Magyarországon kezdte, két évig Bagdadban élt, majd egy kabuli év után, 1988-ban szülei egy indiai bentlakásos iskolába küldték.[6] 1996-ban érettségizett a budapesti Tamási Áron Gimnáziumban, majd 2000-ben Dublinban, a Trinity Collegeban diplomázott közgazdaság és politikatudomány szakon. Egy évig a nürnbergi Friedrich Alexander Universitäten is tanult ösztöndíjjal. Írországban részt vett a brit könyvvizsgálói kamara okleveles könyvvizsgálói képzésén (ACCA). 2004 decemberében hazaköltözött Magyarországra. 2005 februárjától adótanácsadóként dolgozott a KPMG magyarországi leányvállalatánál,[7] a budapesti cég banki és pénzügyi részlegén. 2007 augusztusa és 2010 januárja között az Ernst & Young nemzetközi tanácsadó cégnél volt társasági és nemzetközi adószakértő a cég budapesti irodájának adóosztályán.

2006 őszén kapcsolódott a Jobbik Magyarországért Mozgalomhoz. A 2010-es választások előtt a Jobbik Gyöngyösit jelölte külügyi és külgazdasági miniszternek. 2010-ben a Bács-Kiskun megyei területi listán szerzett országgyűlési képviselői mandátumot. 2019-ben a Jobbik európai parlamenti képviselőjévé választották.

Beszél angolul és németül.

Családja[szerkesztés]

2007 óta nős, felesége Gyöngyösiné Cserhalmi Ágnes jogász-közgazdász. Egy fiuk született.[6][8][9]

Politikai szereplése[szerkesztés]

Az Országgyűlésben[szerkesztés]

Gyöngyösi 2006 ősze óta vesz részt a Jobbik munkájában. Rövidesen Vona Gábor pártelnök bizalmas tanácsadója lett.[8] A 2010-es általános választások kampányában már mint a párt külügyminiszter-jelöltje szerepelt. Elképzelése szerint Magyarország külpolitikájában a Kínával, Oroszországgal, Kazahsztánnal és Törökországgal való kapcsolatoknak kellene meghatározó szerepet játszania.[10] 2010-ben a Bács-Kiskun megyei területi listán szerzett országgyűlési képviselői mandátumot.[4] 2010. május 14. óta a Jobbik frakcióvezető-helyettese és az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke.[11] Parlamenti felszólalásaiban rendszeresen bírálja az Orbán-kormány külpolitikáját, megkérdőjelezi, hogy a kormány a nemzeti érdekeket képviseli-e. Korábban helytelenítette Magyarországnak a különböző nemzetközi szervezetekkel kapcsolatos politikáját, kiállt a palesztin néppel való, Izraellel szembeni szolidaritás mellett és szorgalmazta a magyar katonák hazahívását Afganisztánból.[12] A Jobbik politikájának változásával Gyöngyösit a párt mérsékelt politikusai közé kezdték sorolni, aki átértékelve korábbi elképzeléseit, oroszlánrészt vállalt a mérsékelt Jobbik jobbközép, Európa-párti politikájának kidolgozásában.[13][14]

A Vona Gábor pártelnök 2018 áprilisi távozását követően tartott kongresszuson a Jobbik néppárti politikája mellett kiállók vezéralakja lesz és Sneider Tamás elnök mellett a párt elnökhelyettesévé választják.[15] A 2018-ban kezdődő parlamenti ciklusban egy évig a Jobbik frakcióvezetői posztját is betölti.[16] A Jobbik elnökhelyetteseként és frakcióvezetőjeként a nevéhez fűződik a Jobbik korábbi, euroszkeptikus és rendszerkritikus külpolitikai irányvonalának teljes felülvizsgálata és a párt új európai programjának kidolgozása.[17] A programban a Jobbik az Európai Unió alapító atyáira, Konrad Adenauerre, Robert Schumanra és Jean Monnet-ra hivatkozva azt javasolja, hogy az Európai Unió váljon egy szolidárisabb, kereszténydemokrata eszmei alapokon álló szervezetté.[18]

Az Európai Parlamentben[szerkesztés]

A 2019-es európai parlamenti választásokon a Jobbik 6,4 százalékos eredményt ért el, amivel egy képviselőt delegálhatott, így a párt listáját vezető Gyöngyösi Márton került be az Európai Parlamentbe. Gyöngyösi Márton nem csatlakozott egyik pártcsalád frakciójához sem, jelenleg független képviselő. A Külügyi Bizottság (AFET) teljes és a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság (INTA) póttagja. Felszólalásaiban rendszeresen felhívja a figyelmet arra, hogy Európának tennie kell a közösséget gyengítő szociális különbségek ellen és fellépést sürget a jogállamiságot megsértő kormányokkal szemben.[19][20][21][22]

A Jobbik elnökhelyetteseként[szerkesztés]

Gyöngyösi Mártont a Jobbik 2018. május 12-i kongresszusán választották a Jobbik elnökhelyettesévé, ahol Sneider Tamással a Vona Gábor által elindított néppártosodási folyamat híveként lépett fel a pártot a radikalizmus felé visszavezetni kívánó Toroczkai Lászlóval szemben.[23] Ezt követően Toroczkait és a radikálisabb irányvonalat követelőket kizárták a Jobbikból.[24] Gyöngyösi később Toroczkai és társai kizárását úgy értékelte, hogy a párt „megszabadult a Fidesz beépített embereitől”.[25][26] Gyöngyösi Márton elnökhelyettesként támogatta a párt további mérséklődését és a többi ellenzéki párttal való összefogást.[26][27][28][29] 2020. január 25-én a Jakab Péter vezetésével felálló új elnökségben Gyöngyösi újra az elnökhelyettesi posztot töltötte be.[30]

Bérunió[szerkesztés]

Kezdeményezőként Gyöngyösi Mártonhoz kötődik a Bérunió európai polgári kezdeményezés elindítása, melynek célja az Európai unió nyugati és keleti (2004 után csatlakozott) tagállamai közötti gazdasági és bérkülönbségek kiegyenlítése.[31]

A kezdeményezés elindítói szerint az Európai Unió egyik súlyos igazságtalansága a tagállamok közötti bérszínvonal hatalmas különbsége, ami miatt az értékes, szakképzett munkaerő nyugatra vándorol és lehetetlen helyzetbe hozza a keleti régiót.

A Béruniós kezdeményezést 2017. március 14-én nyolc közép-európai ország képviselői indították el Budapesten, aláírásaikkal hivatalosan is létrehozva a kezdeményezést. A polgári bizottság képviselőjévé a magyar Gyöngyösi Mártont választották. 2017. május 16-án az Európai Bizottság a kezdeményezést regisztrálta és részben jóváhagyta. A kezdeményezés technikai értelemben nem járt sikerrel, hiszen az egymillióból csak 550 ezer aláírást sikerült összegyűjteni, ám Gyöngyösi Márton és a szervezők a kezdeményezés politikai hatásait sikernek értékelték.

A Jobbik 2019-es európai parlamenti programja[szerkesztés]

Gyöngyösi Márton 2018 decemberében mutatta be a Jobbik európai parlamenti programját a 2019-es választásokra. Gyöngyösi a programból kiemelte, hogy a Jobbik célja, hogy egy szolidárisabb, kereszténydemokrata eszmei alapokon álló szervezetté váljon az Európai Unió.[18][32][33]

Antiszemita felszólalás[szerkesztés]

2012. november 26-i parlamenti felszólalásában felszólította a kormányt, hogy mérje fel „azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”.[34]

Gyöngyösi másnap úgy nyilatkozott, parlamenti felszólalásában félreérthetően fogalmazott, és valójában csak „a magyar kormányban és országgyűlésben potenciálisan jelen levő izraeli-magyar kettős állampolgárok által előidézett nemzetbiztonsági kockázatra” kívánta felhívni a figyelmet. Egyúttal elnézést kért a „félreérthető kijelentésért”.[35] Később felszólalását több alkalommal is véletlen nyelvbotlásnak és borzasztó tévedésnek nevezte.[36][37]

A felszólalásra válaszul nagyszabású antifasiszta tüntetésre került sor december 2-án Bajnai Gordon, Mesterházy Attila és Rogán Antal részvételével, melyben a szónokok Gyöngyösi lemondását követelték.[38] Tőkés László szerint Gyöngyösi „antiszemita megnyilatkozása nyílt provokációt jelent nem csupán zsidó polgártársaink és – az egyébként nemzetközi bírálatok és támadások kereszttüzében álló – Magyarország, hanem hasonló módon a határon túlra szakadt, legfőképpen pedig a kettős állampolgársággal rendelkező magyarok ellen is.”[39] Varga László (KDNP) szerint „Magyarország nemzetközi híre is csorbát szenvedett Gyöngyösi miatt, mert a külföldi tudósítások nem emelik ki, hogy itt csak a Jobbikról van szó.”[40]

Kitiltása Ukrajnából[szerkesztés]

2014. november 2-án, egy nemzetközi megfigyelőcsoport tagjaként részt vett a Donyecki Népköztársaság elnökválasztásán. Ezért kitiltották Ukrajnából.[41]

Gyöngyösi Márton üdvözölte Volodimir Zelenszkij új ukrán elnök 2019-es megválasztását, mert véleménye szerint az új elnök képes lehet megteremteni az ország nemzetiségei közötti békét.[42]

A Jobbik elnökeként[szerkesztés]

Jakab Péter 2022. június 8-án lemondott a párt elnöki pozíciójáról.[43] Végül 2022. július 2-án az elnökválasztó kongresszuson Földi Istvánt és Ander Balázst[44] megelőzve őt választották meg elnöknek.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Márton GYÖNGYÖSI, https://pace.coe.int/en/members/7260
  2. Dániel Róna: Jobbik-jelenség. A Jobbik Magyarországért Mozgalom népszerűségének okai = The Jobbik phenomenon. Hozzáférés: 2020. január 31.  
  3. kiliana1: Gyöngyösi Márton (magyar nyelven). Jobbik.hu, 2013. február 25. [2019. október 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  4. a b Gyöngyösi Márton (magyar nyelven). Képviselői életrajzok. parlament.hu. [2014. május 3-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. november 27.)
  5. Gyöngyösi Márton lett a Jobbik elnöke (magyar nyelven). telex, 2022. július 2. (Hozzáférés: 2022. július 2.)
  6. a b Hamvay Péter: Portré: Gyöngyösi Márton a Jobbik elnöke. HVG, XLIII. évf. 35. sz. (2022. szeptember 1.) 74. o.
  7. KPMG in Hungary. [2013. augusztus 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. november 27.)
  8. a b Senki sem tudja, honnan érkezett Gyöngyösi a Jobbikba (magyar nyelven). ATV.hu. [2012. február 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 3.)
  9. Képviselői vagyonnyilatkozat., 2013. január 31. (Hozzáférés: 2013. április 29.)
  10. Volt adószakértő lett a Jobbik külügyminiszter-jelöltje. Origo.hu. [2012. december 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 3.)
  11. Gyöngyösi Márton (magyar nyelven). Képviselői adatlap. MKOGY. (Hozzáférés: 2012. december 3.)
  12. Felszólalások (magyar nyelven). MKOGYí. (Hozzáférés: 2012. december 3.)
  13. Reuters: a Jobbik új, mérsékelt hangvétele sokaknak tetszik (magyar nyelven). alfahir.hu. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  14. András, Dezső: Merre viszi a Sneider-Gyöngyösi páros a Jobbikot? (magyar nyelven). index.hu, 2018. április 18. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  15. Jobbik: Sneider az elnök - Frissítve! » FüHü”, FüHü, 2018. május 12.. [2020. január 31-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2020. január 31.) (hu-HU nyelvű) 
  16. Népszava: Jakab Péter a Jobbik frakcióvezetője (magyar nyelven). nepszava.hu. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  17. jobbikadmin: Biztonságos Európát, szabad Magyarországot! - EP választási program, 2019 (magyar nyelven). Jobbik.hu, 2018. december 4. [2019. február 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  18. a b Biztonságos Európát, szabad Magyarországot! – itt a Jobbik EP-választási programja (magyar nyelven). Magyar Hang, 2018. december 4. [2020. január 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  19. Tamás, Kugyela: Kevesebbet kell asztalt borogatni, és többet beszélgetni (magyar nyelven). index.hu, 2019. szeptember 14. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  20. Márton, Gyöngyösi: Gyöngyösi Márton: Tudjunk egymásról | Mandiner (magyar nyelven). mandiner.hu. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  21. Rita, Pálfi: "Várhelyi tevékenysége a megcsúfolása a közszolgálat szellemiségének" (magyar nyelven). euronews, 2019. november 8. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  22. ATV: Jobbik: a Fidesz teljesen elszigetelődött az Európai Unióban. ATV.hu. [2019. december 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  23. Sneider Tamás lett a Jobbik elnöke, az alelnöki széket pedig hatan foglalják majd el (hu-HU nyelven). 24.hu, 2018. május 12. [2020. január 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  24. Gergely, Kovács Dávid, Tóth: Kizárta Toroczkait a Jobbik (magyar nyelven). index.hu, 2018. június 8. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  25. "Dél-tiroli típusú autonómiát a Délvidéknek!" - villáminterjú Gyöngyösi Mártonnal, a Jobbik elnökhelyettesével (magyar nyelven). Délhír Portál, 2020. január 29. [2020. január 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  26. a b Gyöngyösi Márton: szükség van egy jobbközép pólusra, amit a Jobbik tud képviselni (magyar nyelven). alfahir.hu. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  27. Jakab Péter teljes győzelmet aratott: rajta és csapatán múlik a Jobbik 2022-es szereplése (hu-HU nyelven). 24.hu, 2020. január 25. [2020. január 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  28. Tamás, Fábián: Nem ülünk oda, ahová Orbán (magyar nyelven). index.hu, 2019. május 15. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  29. Gyöngyösi Márton az ellenzéki összefogásról: a hazaszeretetünk nem választhat oldalakat! (magyar nyelven). zsurpubi.hu. [2020. január 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  30. Jakab Péter teljes győzelmet aratott: rajta és csapatán múlik a Jobbik 2022-es szereplése (hu-HU nyelven). 24.hu, 2020. január 25. [2020. január 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  31. Jobbik: Adopt the Wage Union instead of a common European minimum wage! (amerikai angol nyelven). Daily News Hungary, 2019. október 8. [2020. január 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  32. jobbikadmin: Biztonságos Európát, szabad Magyarországot! - EP választási program, 2019 (magyar nyelven). Jobbik.hu, 2018. december 4. [2019. február 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  33. Ki mit ígér az EP-választáson? (magyar nyelven). https://azonnali.hu/. [2019. szeptember 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  34. Gyöngyösi Márton 2012. november 26-i parlamenti felszólalása (magyar nyelven). Képviselői felszólalások. mkogy.hu. (Hozzáférés: 2012. december 1.)
  35. Gyöngyösi elnézést kér a parlamenti zsidózásért (magyar nyelven). hvg.hu. [2012. november 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 3.)
  36. „A Jobbik sosem volt antiszemita” – az egykor „zsidólistázó” Gyöngyösi Márton a Válasznak | Válasz Online (magyar nyelven). [2019. december 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  37. Walker, Shaun. „Does electing a leader with Jewish roots prove Jobbik has changed?”, The Guardian, 2020. február 12. (Hozzáférés: 2020. február 12.) (brit angol nyelvű) 
  38. Orbán-beszédet követelt Mesterházy Attila. index.hu. (Hozzáférés: 2012. december 3.)
  39. Tőkés László: Gyöngyösi Márton jelent nemzetbiztonsági kockázatot. Hír24. [2012. december 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. december 3.)
  40. A Gyöngyösi-botrányból a Jobbik profitált. Index. (Hozzáférés: 2012. december 3.)
  41. Gyöngyösi Mártont is kitiltják Ukrajnából, Index, 2014. november 3.
  42. Gyöngyösi: a szijjártói külpolitika után partvis és pajzs kell Kárpátalján (magyar nyelven). alfahir.hu. (Hozzáférés: 2020. január 31.)
  43. Lemondott Jakab Péter (magyar nyelven). 24.hu, 2022. június 8. (Hozzáférés: 2022. július 2.)
  44. Sándor, Németh Márton: Ma megválasztják Jakab Péter utódját, mutatjuk a jelölteket (magyar nyelven). index.hu, 2022. július 2. (Hozzáférés: 2022. július 2.)

További információk[szerkesztés]

  • Dési, János, Pápai Gábor (karikatúrák). A magyar szürke 48 árnyalata. Budapest: Ab Ovo. 978-615-5353-40-6 (2014) 


Elődje:
A Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke
2022 –
A Jobbik Magyarországért Mozgalom címere
Utódja:
hivatalban