Gyulai István

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
MTV-archívumi képkockák

Gyulai István (Budapest, 1943. március 21.Monte-Carlo, 2006. március 12.) sportriporter, a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) főtitkára.

Tartalomjegyzék

28-szoros magyar bajnok [szerkesztés]

Gyulai István atlétaként kezdte pályafutását, először a Bp. Honvéd, majd a BEAC színeiben, rövidtávú futószámokban összesen 28-szor nyert magyar bajnokságot, 1961-1969 között válogatott volt. Az 1963-as Universiádén arany, az 1965-ösön pedig ezüstérmet szerzett. Elindult az 1964-es tokiói olimpián is.

Gyulai az ELTE-n szerezte diplomáját, négy idegen nyelvet beszélt. Az egyetem után a Magyar Televízió újságírója lett, ahol az 1972-es téli olimpiával kezdődően több világeseményről és olimpiáról tudósított. Később a Telesport főszerkesztőjeként folytatta munkáját, egészen az IAAF főtitkári posztja elnyeréséig.

Huszonkét év a nemzetközi szervezetnél [szerkesztés]

Gyulai 1984-től dolgozott a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnél (IAAF), 1991-ben a szervezet főtitkárává választották, azóta ezen a poszton tevékenykedett. Beosztása mellett ellátta a sajtórészleg elnöki beosztásával járó feladatokat is.

Magyarországon 1991-től 2001-ig az Atlétikai Szövetség alelnöke volt, távozásakor tiszteletbeli elnöki címet kapott.

Családja [szerkesztés]

Felesége és négy gyermeke volt. Miklós korábban rövidtávfutóként ért el sikereket, részt vett nyári Olimpián is, később télin is, a bobválogatottal. Másik fia, Márton jelenleg is aktív bobversenyző, 2006-ban olimpikonná vált ő is. Mindketten édesapjuk nyomdokaiba lépve, közismert televíziós sportriporterek.

Kitüntetései [szerkesztés]

Sírja Budapesten. Pesterzsébeti temető: 38-X-1-1/2.

Emlékezete [szerkesztés]

Források [szerkesztés]

  • Tévékönyv 1985

További információk [szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek [szerkesztés]