Gyula (keresztnév)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Gyula[1] régi magyar férfi személynév, ami a török eredetű gyula méltóságnévből ered, mely a török *jula (fáklya) szóból származik.[2] A honfoglalás korában az ország második főméltóságát nevezték így. A nevet már 1795-ben tévesen, de szándékosan azonosították a latin Julius névvel.[2][3] Így lett a név női megfelelője a Júlia.

Gyakorisága[szerkesztés]

A gyula méltóságnév hamar személynévvé vált, már a Képes krónikában olvashatunk Gyula nevet viselő pogány vezérről: "Ezután Szent István király híres és eredményes hadat indított nagybátyja ellen, akit Gyulának hívtak."[2] Szent Gellért legendájában is olvasni lehet egy Gyula vitézről.[2] A 16. századtól egyre ritkább lesz, majd szinte teljesen eltűnt. A Gyula nevet a 18-19. században tették ismét népszerűvé. Széchenyi István 1823-ban írta: „Gróf Andrássy Károly és Szápáry Etelka grófnő fia évszázadok óta az első magyar gyermek, kit Gyulának kereszteltek”.

1870-75 között Debrecenben a reformátusok között a 10., a katolikusok között a 4. legnépszerűbb név volt.[2] Az 1950-es években a 12., 1967-ben a 19. legnépszerűbb férfinév volt, de a 80-as évekre visszacsúszott a 35. helyre.[2] Az 1990-es években gyakori név, a 2000-es években a 62-78. leggyakoribb férfinév.[3][4][5]

Névnapok[szerkesztés]

Híres Gyulák[szerkesztés]

„Gyula” utónevű személyek szócikkeinek listája a Wikidata alapján

Pápák[szerkesztés]

Egyéb Gyulák[szerkesztés]

Vezetéknévként[szerkesztés]

A Gyula és változata, a Gyulafi elterjedt vezetéknév.

Az irodalomban[szerkesztés]

Földrajzi névként[szerkesztés]

  • Gyula, város Békés vármegyében
  • Gyulaháza, település Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében
  • Gyulaj, község Tolna vármegyében
  • Gyulakeszi, község Veszprém vármegyében
  • Gyulafirátót, magyar települések
  • Gyulafehérvár (Románia), Fehér vármegye történelmi központja. Az Erdélyi Fejedelemség egykori fővárosa, és az erdélyi fejedelmek székhelye.
  • Gyulakuta (Románia), község Erdélyben, Maros megyében
  • Gyulavarsánd (Románia), község Erdélyben, Arad megyében
  • Gyula (Ukrajna), község Kárpátalján, a Beregszászi járásban

Egyéb[szerkesztés]

  • gyula kisasszony a neve a tájnyelvben a nőies természetű fiatalembernek.[2]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. A Nyelvtudományi Intézet által anyakönyvezhetőnek minősített név
  2. a b c d e f g Fercsik-Raátz, 151. old.
  3. a b c d e f Ladó-Bíró, 63. old.
  4. Az akkor születetteknek adott nevek számára vonatkozik az adat
  5. http://www.nyilvantarto.hu/kekkh/kozos/index.php?k=statisztikai_adatok_lakossagi_legujsznevek_hu_archiv

Források

További információk