Gyapjasollós rák

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Gyapjasollós rák
EriocheirSinensis1.jpg
Természetvédelmi státusz
Nem szerepel a Vörös listán
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Altörzs: Rákok (Crustacea)
Osztály: Felsőbbrendű rákok (Malacostraca)
Rend: Tízlábú rákok (Decapoda)
Alrend: Pleocyemata
Alrendág: Brachyura
Tagozat: Eubrachyura
Altagozat: Thoracotremata
Öregcsalád: Grapsoidea
Család: Varunidae
Nem: Eriocheir
Faj: E. sinensis
Tudományos név
Eriocheir sinensis
H. Milne Edwards, 1853
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Gyapjasollós rák témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Gyapjasollós rák témájú kategóriát.

A gyapjasollós rák (Eriocheir sinensis) a felsőbbrendű rákok (Malacostraca) osztályának a tízlábú rákok (Decapoda) rendjébe, ezen belül a Varunidae családjába tartozó faj.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gyapjasollós rák eredetileg a Kínai-alföldön honos. Folyamokban, tehát édesvízben él, szaporodáskor azonban a tengerbe vonul. A század elején, valószínűleg a hajók egyensúlyának biztosítására felvett, úgynevezett ballasztvízzel Európába is behurcolták, és azóta az Északi-tenger és a Balti-tenger partvidékének folyótorkolataiban, valamint az Atlanti-óceánban, dél felé egészen a La Manche csatorna partjáig elterjedt. A nagy folyórendszerekben helyenként 700 kilométerig is felvándorolt a kontinens belseje felé.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hím állat ollós lábainak utolsó ízét tömött, gyapjas prém borítja, és az emiatt hatalmasnak tűnik. Járólábainak élei finoman szőrösek. A 7 centiméter hosszú fejtor kétszer fogazott homlokszegélyt visel, elülső oldalai pedig négyszer fogazott szélűek. Színe olajbarna, sötétebb pettyekkel, az ollószárak fehéresek.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gyapjasollós rák apály idején és napközben maga ásta járatba húzódik vissza a parti sávban, amelyből éjszaka indul zsákmányszerző útjára.

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Nagy európai természetkalauz. Összeáll. és szerk. Roland Gerstmeier. 2. kiadás. Budapest: Officina Nova. 1993.