Gyapjasfejű tamarin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Gyapjasfejű tamarin
Lisztaffe - Cottontop Tamarin - Saguinus oedipus.jpg
Természetvédelmi státusz
Súlyosan veszélyeztetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon blank.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Emlősök (Mammalia)
Alosztály: Elevenszülők (Theria)
Alosztályág: Méhlepényesek (Placentalia)
Öregrend: Euarchontoglires
Rend: Főemlősök (Primates)
Alrend: Orrtükör nélküliek (Strepsirrhini)
Alrendág: Szélesorrú majmok (Platyrrhini)
Család: Csuklyásmajomfélék (Cebidae)
Alcsalád: Karmosmajomformák (Callitrichinae)
Gray, 1821
Nem: Saguinus
(Hoffmannsegg, 1807)
Faj: S. oedipus
Tudományos név
Saguinus oedipus
(Linnaeus, 1758)
Elterjedés
Saguinus oedipus distribution.svg
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Gyapjasfejű tamarin témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Gyapjasfejű tamarin témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Gyapjasfejű tamarin témájú kategóriát.

Jellegzetes hófehér hajkoronája van

A gyapjasfejű tamarin vagy más néven Liszt-majmocska (Saguinus oedipus) az emlősök (Mammalia) osztályába a főemlősök (Primates) rendjébe és a csuklyásmajomfélék (Cebidae) családjába tartozó faj. Nevét jellegzetes fehér hajkoronájáról kapta, mely igen emlékeztet a magyar zeneszerző Liszt Ferenc hajkoronájára. Elsősorban német nyelvterületen nevezik Liszt-majmocskának.

Rendszertana[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Legközelebbi rokonai a Geoffroy-tamarin és a fehérlábú tamarin. Ezek a fajok távol élnek a nemzetség többi tagjaitól, amelyek az Amazonas medencéjében fordulnak elő.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gyapjasfejű tamarin a kisebb majmok közé tartozik, mindössze 20-28 cm a hossza, viszont a farka hosszabb, mint a teste. Aprócska testéhez mérten a súlya is mindössze 300-475 gramm. Legjellemzőbb bélyege a hosszú, fehér színű hajkoronája, melyről nevét is kapta. Ez a fejéről lehullva egészen a válláig ér. Háta, válla barna színű, hasa és lábai fehérek. Hosszú farkának felső fele barna, alul pedig fekete. Ahogy a többi karmosmajomnak, úgy neki is karmai vannak,csak a nagylábujja visel körmöt.

Elterjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kizárólag Kolumbia északnyugati részén, egy szűk területen előforduló faj. Erdőkben, a fák lombkoronájában él. Erdő tekintetében nem válogatósak; élhetnek őserdőben vagy száraz erdőben. Kedveli a sűrű aljnövényzetet.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagyon aktív állatok. Néhány órás alvástól eltekintve egész nap tevékenyen mozognak, és idejük nagy részét táplálékszerzéssel, társaikkal való játékkal, vagy épp veszekedéssel töltik. 3-9 tagú csoportokban él, melyek egy domináns, monogám párkapcsolatban élő párból, azok utódaiból és egyéb csoportból származó, még ivaréretlen egyedekből állnak. Egy-egy csoport territóriuma 7-10 hektár között van, amit mirigyváladékkal jelölnek. Ha a behatoló farkát fölemelve megmutatja végbélnyílását és nemi szerveit, akkor a csapat befogadja.

A csoportok az éjszakát a sűrű bozótban vagy egy fa odvában töltik, a nap legnagyobb részében pedig egyik gyümölcstermő fáról vándorolnak a másikra. A karmosmajmok többségéhez hasonlóan főként a magasabb fákon mozog. Kis mérete miatt ki tud mászni a vékonyabb ágakra is. Könnyű testsúlya miatt a vékony ágakon is biztonságosan mozoghat, ahová a rá vadászó ragadozók nem tudják követni.

Rovarokat, pókokat, gyümölcsöt és fanedvet is fogyaszt.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csapatban kizárólag egyetlen domináns pár van és kizárólag ők szaporodnak. Kapcsolatuk monogám jellegű, így a nőstény mindig csak párjával párosodik. A 140 napos vemhesség után általában két kölyköt hoz világra a nőstény. A kicsiket mindig a hím egyed hordozza magával és csak a szoptatási időszakban adja át az anyaállatnak a kölyköket. Később a csapat többi tagja is foglalkozik a kölykökkel. A kicsik két-három hónapig szopnak és 18-24 hónapos korukra lesznek ivarérettek. Várható élettartama 10 év körül van.

Természetvédelmi helyzete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Liszt-majmocskák csak egy kis területen élnek, így igen érzékenyek az élőhelyüket érintő problémákkal szemben. Az 1960-as és az 1970-es években ezrével exportálták őket az Egyesült Államokba tudományos kísérletek céljára. Fő veszélyeztető tényezőjük ma az erdőirtás és a hobbiállat célú állatkereskedelem. Élőhelyén három természetvédelmi területet létesítettek, de a faj védettségének nem szereznek mindig érvényt. Az IUCN becslései szerint állománya az utóbbi 18 évben az ötödére esett vissza. A faj teljes egyedszáma 6000, ebből 2000 ivarérett.

Kis elterjedési területe és az emiatti nagyfokú érzékenysége miatt a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a fajt "veszélyeztetettnek" minősítette. Fogságban tetszetős külleme miatt viszonylag gyakran tartott faj.

Magyarországon több helyen is megtalálható, mint a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Fővárosi Tropicariumban, a Miskolci Állatkertben, a Nyíregyházi Állatparkban, a Szegedi Vadasparkban és a Jászberényi állatkertben.

Képek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Csodálatos állatvilág, Wild life fact file (magyar nyelven) ford.: Mester K.: (2000). ISBN 963-86092-0-6 
  • Ronald M. Nowak: Walker's Mammals of the World. Johns Hopkins University Press, 1999 ISBN 0-8018-5789-9
  • Garber, P.A. 1993 "Feeding, Ecology, and Behaviour of the Genus Saguinus"; Marmosets and Tamarins: Systematics, Behaviour, and Ecology. ed Anthony B. Rylands. Oxford University Press.
  • Grzimek, Bernhard Grzimek's Encyclopedia of Mammals. McGraw-Hill, 2th edition, 1989, vol. II. ISBN 0-07-909508-9
  • Snowdon, C.T. and Soini, P. 1988 "The Tamarins, Genus Saguinus; Ecology and Behavior of Neotropical Primates 2: 223-298. Eds, R.A. Mittermeier, A.B. Rylands, A.F. Coimbra-Filho, and G.A.B. da Fonseca. Washington, DC: World Wildlife Fund.
  • Thomas Geissmann: Vergleichende Primatologie. Springer-Verlag, Berlin u. a. 2003, ISBN 3-540-43645-6.
  • Don E. Wilson, DeeAnn M. Reeder (Hrsg.): Mammal Species of the World. A taxonomic and geographic Reference. Johns Hopkins University Press, Baltimore MD 2005, ISBN 0-8018-8221-4.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]