Gyíkászhéja

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Gyíkászhéja
Grey Goshawk Dayboro Apr02.JPG
Természetvédelmi státusz
Nem fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon blank.svg Status iucn LC icon.svg
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Vágómadár-alakúak (Accipitriformes)
Család: Vágómadárfélék (Accipitridae)
Alcsalád: Héjaformák (Accipitrinae)
Nem: Accipiter
Faj: A. novaehollandiae
Tudományos név
Accipiter novaehollandiae
(Gmelin, 1788)
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Gyíkászhéja témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Gyíkászhéja témájú kategóriát.

A gyíkászhéja (Accipiter novaehollandiae) a vágómadár-alakúak (Accipitriformes) rendjébe, ezen belül a vágómadárfélék (Accipitridae) családjába tartozó faj.

Előfordulása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elsősorban Ausztrália északi, keleti és délkeleti részét, továbbá Tasmania szigetét lakja, de nagyszámú alfaja számos további területen, így az Indonéziához tartozó Kis Szunda-szigeteken és a Maluku-szigeteken, továbbá Új-Guinea szigetén és a Salamon-szigeteken is előfordul.

Esőerdőkben, száraz erdőkben, erdőszéleken, bozótos területeken és folyópartokon egyaránt előfordul.

Alfajai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gyíkászhéja az Accipiter nem nagyobb testű fajainak tipikus megtestesítője, viszonylag rövid, kerek szárnyakkal, hosszú farokkal és viszonylag hosszú lábakkal. Csüdje rövid és vaskos, ujjai erőteljesek, hegyes karmokkal.

Testhossza 38-55 centiméter, szárnyfesztávolsága 70-110 centiméter, testtömege 350-680 gramm. A tojó lényegesen nagyobb a hímnél.

A fajnak van egy szürke és egy majdnem fehér színű színváltozata is. A szürke színváltozat tollazata a fejen, a háton és szárnyak külső felén kékesszürke vagy világosszürke színű. A teljes alsótest világos, majdnem fehér, csak a mellen vannak apró sötét foltok. Combja fehéren tollas. A fehér színváltozat tollazata majdnem teljesen fehér színű. Mindkét színváltozat szeme vörösesbarna vagy piros, lába sárga.

A szürke színváltozat fiatal egyedei valamivel sötétebbek, mint a kifejlett egyedek, nyakuk barnás, szemük barna. A fehér színváltozat fiatal egyedei csak barna szemük alapján különíthetőek el az öreg madaraktól.

A gyíkászhéja nászviselkedéskor vagy a territórium védelme során magas hangú füttyre emlékeztető kiáltásokat hallat.

Életmódja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elsősorban különféle kisebb és közepes nagyságú madarakkal, így galambokkal, papagájokkal, kakadukkal táplálkozik. Ezeken kívül kisebb emlősöket, kígyókat, gyíkokat, békákat, nagyobb rovarokat, vizek mentén rákokat is fogyaszt, de szívesen elfogyasztja a dögöt is, ha rábukkan. Lesből támadva, nagy sebességgel üldözi zsákmányát, amit általában el is kap. A talajról és a fák ágairól is el tudja kapni zsákmányát. A nagyobb testű tojó nagyobb zsákmányt is el tud ejteni, mint a kisebb hím.

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gyíkászhéja, mint minden a ragadozó madár monogám párkapcsolatban él. a költési időszak nagy elterjedési területen belül szezonálisan nagyon ingadozó időszakban lehet. Ausztrália délkeleti részén többnyire szeptember és február között, míg északon májustól decemberig költ.

Méretéhez képest viszonylag kis fészket épít. 9-35 méter magasra rakja fészkét fák ágaira. A fészek ágakból készül, belül zöld levelekkel van bélelve. A fészeképítésbe mindkét madár bekapcsolódik. A fészket 6-8 hét alatt készítik el a madarak, de azt utána sok évig is használhatják.

A tojó 2-4 fehér vagy kékes színű, vörösesen vagy liláskéken mintázott tojást rak. A tojásokon egyedül a nőstény kotlik, mintegy 30-34 napig. A kotlás során a hím eteti a tojót, majd később is ő fogja el a prédát és viszi a fészekbe, de a kikelt fiókákat csak a tojó eteti meg. A kelés után mintegy három héttel a tojó is bekapcsolódik a vadászatba, mivel nagyobb testmérete lévén nagyobb zsákmányt is tud ejteni, amire szükség is van az egyre nagyobb étvágyú fiókák táplálásához. Hat hét után a fiatal madarak elérik a röpképességet és ekkortól elhagyják a fészket. Ha jó táplálékellátottságú területen élnek, akkor a szülőmadarak még egy ideig etetik a fiókákat ezután is.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]