Gyíkászhéja
 |
||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 |
||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||
Nem fenyegetett       |
||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Accipiter novaehollandiae (Gmelin, 1788) |
||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Gyíkászhéja témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Gyíkászhéja témájú médiaállományokat. |
A gyíkászhéja (Accipiter novaehollandiae) a vágómadár-alakúak (Accipitriformes) rendjébe, ezen belül a vágómadárfélék (Accipitridae) családjába tartozó faj.
Tartalomjegyzék |
[szerkesztés] Előfordulása
Elsősorban Ausztrália északi, keleti és délkeleti részét továbbá Tasmania szigetét lakja lakja, de nagyszámú alfaja számos további területen, így az Indonéziához tartozó Kis Szunda-szigeteken, és a Maluku-szigeteken, továbbá Új-Guinea szigetén és a Salamon-szigeteken is előfordul.
Esőerdőkben, száraz erdőkben, erdőszéleken, bozótos területeken és folyópartokon egyaránt előfordul.
[szerkesztés] Alfajai
- ausztrál gyíkászhéja (Accipiter novaehollandiae novaehollandiae) - Ausztrália északi, keleti és délkeleti része, Tasmánia
- Accipiter novaehollandiae rufoschistaceus
- Accipiter novaehollandiae rubianae
- Bougainville-gyíkászhéja (Accipiter novaehollandiae bougainvillei) - Bougainville szigete (Pápua-Új-Guinea)
- malaitai gyíkászhéja (Accipiter novaehollandiae malaitae) - Malaita szigete (Salamon-szigetek)
[szerkesztés] Megjelenése
A gyíkászhéja az Accipiter nem nagyobb testű fajainak tipikus megtestesítője, viszonylag rövid, kerek szárnyakkal, hosszú farokkal és viszonylag hosszú lábakkal. Csüdje rövid és vaskos, ujjai erőteljesek, hegyes karmokkal.
Testhossza 38-55 centiméter, szárnyfesztávolsága 70-110 centiméter, testtömege 350-680 gramm. A tojó lényegesen nagyobb a hímnél.
A fajnak van egy szürke és egy majdnem fehér színű színváltozata is. A szürke színváltozat tollazata a fejen, a háton és szárnyak külső felén kékesszürke vagy világosszürke színű. A teljes alsótest világos, majdnem fehér, csak a mellen vannak apró sötét foltok. Combja fehéren tollas. A fehér színváltozat tollazata majdnem teljesen fehér színű. Mindkét színváltozat szeme vörösesbarna vagy piros, lába sárga.
A szürke színváltozat fiatal egyedei valamivel sötétebbek, mint a kifejlett egyedek, nyakuk barnás, szemük barna. A fehér színváltozat fiatal egyedei csak barna szemük alapján különíthetőek el az öreg madaraktól.
A gyíkászhéja nászviselkedéskor vagy a territórium védelme során magas hangú füttyre emlékeztető kiáltásokat hallat.
[szerkesztés] Életmódja
Elsősorban különféle kisebb és közepes nagyságú madarakkal, így galambokkal, papagájokkalokkal, kakadukkal táplálkozik. Ezeken kívül kisebb emlősöket, kígyókat, gyíkokat, békákat, nagyobb rovarokat, vizek mentén rákokat is fogyaszt, de szívesen lefogyasztja a dögöt is ha rábukkan. Lesből támadva, nagy sebességgel üldözi zsákmányát, amit általában el is kap. A talajról és a fák ágairól is el tudja kapni zsákmányát. A nagyobb testű tojó nagyobb zsákmányt is el tud ejteni, mint a kisebb hím.
[szerkesztés] Szaporodása
A gyíkászhéja, mint minden a ragadozó madár monogám párkapcsolatban él. a költési időszak nagy elterjedési területen belül szezonálisan nagyon ingadozó időszakban lehet. Ausztrália délkeleti részén többnyire szeptember és február között, míg északon májustól decemberig költ.
Méretéhez képest viszonylag kis fészket épít. 9-35 méter magasra rakja fészkét fák ágaira. A fészek ágakból készül, belül zöld levelekkel van bélelve. A fészeképítésbe mindkét madár bekapcsolódik. A fészket 6-8 hét alatt készítik el a madarak, de azt utána sok évig is használhatják.
A tojó 2-4 fehér vagy kékes színű, vörösesen vagy liláskéken mintázott tojást rak. A tojásokon egyedül a nőstény kotlik, mintegy 30-34 napig. A kotlás során a hím eteti a tojót, majd később is ő fogja el a prédát és viszi a fészekbe, de a kikelt fiókákat csak a tojó eteti meg. A kelés után mintegy három héttel a tojó is bekapcsolódik a vadászatba, mivel nagyobb testmérete lévén nagyobb zsákmányt is tud ejteni, amire szükség is van az egyre nagyobb étvágyú fiókák táplálásához. Hat hét után a fiatal madarak elérik a röpképességet és ekkortól elhagyják a fészket. Ha jó táplálékellátottságú területen élnek, akkor a szülőmadarak még egy ideig etetik a fiókákat ezután is.
[szerkesztés] Források
- James Ferguson-Lees, David A. Christie: Raptors of the World. Christopher Helm, London 2001, ISBN 0-7136-8026-1
- Marchant, S.; & Higgins, P.J. (Eds). (1993). Handbook of Australian, New Zealand and Antarctic Birds. Vol,2: Raptors to Lapwings. Oxford University Press: Melbourne. ISBN 0-19-553069-1
