Guillaume Cliton

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Guillaume Cliton
Blason Comte-de-Flandre.svg

Normandia hercege, Flandria grófja
Uralkodási ideje
11271128
Koronázása
1127
Elődje I. Károly flamand gróf
Utódja I. Thierry flamand gróf
Életrajzi adatok
Uralkodóház Normandia hercegei
Teljes neve Guillaume Cliton, Guillaume d'Ypres
Született 1102. október 25.
Elhunyt 1128. július 28. (25 évesen)
Nyughelye Szt. Bertin apátság
Házastársa Anjou Sibylla
Édesapja Robert Curthose
Édesanyja Sibylla de Conversano

Guillaume Cliton (Rouen, 1102, október 25.1128. július 28.) normandiai nemesúr, származása révén Normandia hercegi és Anglia királyi trónjának várományosa volt. Apjai ágon Hódító Vilmos normandiai herceg és angol király unokája volt. 1127–28 között I. Vilmos néven Flandria grófja.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szülei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Apja Robert Curthose normann herceg (Normandia, 1052/54 - Cardiff kastély, 1135. február), I. Hódító Vilmos angol király legidősebb fia. Anyja Sibylle de Conversano (? - Rouen, 1103. március 21), Godfrey Conversano és Brindisi grófja és Sichelgaita lánya. Apja még Vilmos életében szeretett volna részt kapni Normandia és Maine kormányzásából, de Vilmos ellenállása miatt 1079-ben fellázadt a király ellen és Flandriába száműzték.[1] A felkelésben segítségére volt I. Fülöp francia király is és Róbert a Gerberoy mellett vívott csatában megsebesítette apját.[2] Ennek ellenére 1087-ben örökölte a Normandia hercege címet mint III. Róbert. Róbert 1096-ban csatlakozott II. Róbert flamand grófhoz, aki az első keresztes hadjárat egyik vezetője volt, a hercegséget 10 000 ezüstmárkáért eladta bátyjának, II. Vilmos angol királynak. Jeruzsálem bevétele után Róbert visszatért Európába és visszafoglalta a hercegséget.[3] 1102-ben Portsmouth mellett partra szállt Angliában, azzal a céllal, hogy elűzze I. Henrik angol királyt, II. Vilmos fiát, aki érzése szerint elbitorolta előle a trónt. Henrik ekkor 3000 ezüstmárka megfizetésével kibékítette Róbertet, majd 1106-ban ő szállt partra Normandiában, a Tinchebrai mellett vívott csatában legyőzte és foglyul ejtette Róbertet és 1106. szeptember 28-án felvette a normandiai hercegi címet. Róbert hátralevő éveit a király fogságában töltötte.

Fiatalkora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vilmos szülei 1100-ban kötöttek házasságot, anyja a dél-olasz normann királyság egyik grófjának lánya volt.[4] A források szerint a házasságot akkor kötötték, amikor Róbert visszatérőben volt a keresztes hadjáratról és hozományként Róbert egy jókora összeget kapott, amelyet rövid idő alatt elköltött.[5] Első gyermekük, Henrik,[6] az angliai New Forestben halt meg, halálát vadászbaleset okozta. VIlmos a második gyerek volt, három évvel szülei házassága után született.[7] Apja, miután Henrik foglyul ejtette, Vilmost Hélie de Saint-Saens-re bízta, aki Róbert egyik törvénytelen lányát vette feleségül. 1110/11-ig békében éltek, amikor Henrik arra utasította Robert de Beauchamp Vicomte d'Arques-t, hogy kerítse kézre Vilmost is, aki ezért gondviselőjével együtt száműzetésbe kényszerült.[8] Vilmost végül VII. Balduin flamand gróf fogadta be udvarába[9] és vette pártfogásába.[10]

Balduin és a francia király, VI. Lajos támogatásával, valamint a normann bárók és nemesurak elégedetlenségét kihasználva, Vilmost többször is megpróbált felkelést szítani Henrik ellen. A francia királytól megkapta Pontoise, Chaumont, Mantes és Vexin birtokokat.[11] Vilmost támogatta még apósa, Rainer monferratoi őrgróf is, aki sérelmezte, hogy Henrik nem térítette vissza másik lányának, Alice-nek a hozományát, amikor férje, Henrik fia, tengerbe fulladt.[12]

Az első normann lázadás 1118-19[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1118-ra Vilmost annyira biztosnak érezte a helyzetét, és a normann nemesek annyira elégedetlenek voltak Henrikkel, hogy fellázadtak a király ellen. Vilmos, Balduin és a normann nemesek szövetsége túlságosan nagy kihívás volt Henriknek és a felkelők hamarosan elfoglalták Normandia északi részét. Az ígéretesen induló hadjáratnak azonban hamarosan véget vetett Balduin súlyos sérülése, aki 1118. szeptemberében Arques ostroma során súlyos fejsérüléseket szenvedett és 10 hónappal később meghalt. 1119-ben VI. Lajos sietett Vilmost segítségére és a Szajna folyó völgyében haladva bevonult Normandiába. 1119. augusztus 20-án a Brémule-i csatában találkozott Henrik seregével, aki súlyos vereséget mért a franciákra. Vilmos a franciákkal együtt lovagolt a csatába és éppen megmenekült - másnap Henrik fia, William Adelin, visszaküldte Vilmosnak azt a lovat, amit a csata során vesztett el. A felkelés ezzel véget ért, de a francia király továbbra is támogatta Vilmost és 1119. októberében a pápa elé terjesztette az ügyét, aki arra kényszerítette Henriket, hogy magyarázza meg a fiú üldöztetését.

Az második normann lázadás 1123-24[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1120. november 25-én meghalt Henrik egyetlen törvényes fia, William Atheling és ezzel egy csapásra megváltozott Vilmost helyzete is: az angol és a normann trón egyetlen törvényes örököse volt. Pozícióját támogatta a normann nemesség is, köztük Amaury de Montfort, Evreux grófja és Waleran de Beaumont, Meulan grófja, akik 1122-ben elismerték a trón várományosának. Vilmost tovább akarta erősíteni pozícióját és 1123-ban feleségül vette Sibylla de Anjou-t, V. Fulk anjou grófjának lányát. Hozományként a Normandia és Anjou között fekvő Maine grófságát ígérte Vilmosnak. Henrik király azonban a kánonjog alapján megtámadta a házasságot, mivel szerinte a házastársak túlságosan közeli rokonok voltak és 1124. augusztus 26-án a pápa felbontotta a házasságot.

Időközben a normann bárók ismét fellázadtak Henrik ellen, aki ezúttal könnyedén legyőzte a lázadókat szervezetlenségük miatt. VI. Lajos ekkor nem tudott beavatkozni az eseményekbe, mivel Henrik veje, V. Henrik német-római császár, keletről fenyegette a francia királyságot.

Flamand gróf 1127-28[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

VII. Balduin 1119-ben bekövetkezett halála után Vilmos mint a flamand grófi cím egyik követelője lépett fel, ebben támogatta Balduin anyja, Clemence de Bourgogne is. Balduin azonban másik pártfogoltját, a nála idősebb Károlyt nevezte meg örökösének és ezt VI. Lajos is helyben hagyta. Vilmost szembeszállt Károllyal és Clemence, valamint III. Balduin hainauti gróf támogatásával sereget vezetett ellene, de Károly Ypres közelében legyőzte és fogságba ejtette. Később Vilmos kiszabadult és Károly birtokadományokkal próbálta kiengesztelni.

1127. során Lajos nagy erőfeszítéseket tett, hogy Vilmos ügyét előremozdítsa: birtokot adományozott neki Vexin grófságban, ahonnan kiindulva a Szajna völgye mentén tudta volna támadni Normandiát. Januárban Vilmost házasságot kötött a francia királyné féltestvérével, Giovanna di Monferrato-val. Március 2-án Brugge-ben elégedetlen nemesek kis csoportja meggyilkolta I. Károly flamand grófot és Lajos, miután a bűnösöket megbüntette, kihasználta az alkalmat és Vilmosnak adományozta a grófi címet (Károlynak nem született gyermeke és névleg a francia király volt a flamand grófok hűbérura). A kinevezést a flamand nemesség arrasi gyűlése 1127. március 21-én hagyta jóvá. Henrik viszont támogatta a Vilmos kinevezését ellenző nemeseket, elsősorban Gentben és Kelet-Flandriában: Lille városa 1127. augusztus 1-jén felkelt a gróf ellen, amit 1128. február 8-án Saint-Omer városa követett.[13] Vilmos másik ellenfele, Thierry d'Alsace közben elfoglalta Lille, Furnes és Gent városait[14] és 1128. március 30-án Brugge-ben a flamand városok képviselői megválasztották grófnak. Vilmos ekkor ellentámadásba lendült, 1128. júniusában ostrom alá vette Aalst (Kelet-Flandria) városát, ebben Godfrey alsó-lotaringiai herceg segítette, de az ostrom során megsebesült és belehalt sérüléseibe.[14][15]

Családja és leszármazottai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Első felesége Sibylle d’Anjou (1112/16 - Betlehem, 1165), V. Fulk anjou gróf és Eremburge de Maine lánya.[16] A házasságot 1123-ban kötötték, de a házastársak közeli rokonsága miatt a pápa 1124. augusztus 26-án felbontotta - feljegyzések szerint ezt Henrik angol király fenyegetésekkel, könyörgéssel, valamint rengeteg arany és ezüst felhasználásával érte el.[9] A házasság felbontása ellenére Vilmost továbbra is támogatta apósa, aki felháborított, hogy Henrik nem adta vissza másik lánya, Alice hozományát, miután annak férje a tengerbe fulladt a Blanche Nef (Fehér Hajó) fedélzetén 1120-ban. Sibylle 1134 újra házasságot kötött, második férje Thierry d'Alsace, flamand gróf.[17][18] 1147. júniusában mindketten elhagyták Flandriát és a második keresztes hadjárattal a Szentföldre utaztak[19] 1157-ben Sibylla még elkísérte férjét Palesztinába, de 1158-ban már megtagadta, hogy visszatérjen Európába és a betlehemi Sz. Lázár kolostor apácája lett. 1161-ben, Mélisende jeruzsálemi királynő halála után (aki Sibylla mostohaanyja volt) jelentős befolyásra tett szert a Jeruzsálemi Királyságban. 1165-ben halt meg.

Vilmos második felesége Giovanna di Montferrato (Comté, 1107-1191), Rainer montferratoi őrgróf és Gisèle de Bourgogne lánya. A házasságot, amire 1127 januárjában került sor, Adélaïde de Maurienne francia királyné szervezte meg, aki Giovanna féltestvére volt.[11]

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Charles Cawley: Medieval Lands. Online változata a Foundation for Medieval Genealogy weboldalán[1] elérhető
  • Galbert of Bruges, The Murder of Charles the Good, trans. J.B. Ross (repr. Toronto, 1982)
  • Sandy Burton Hicks, "The Impact of William Clito upon the Continental Policies of Henry I of England," Viator 10 (1979), 1-21.
  • D. Crouch, The Normans: History of a Dynasty (London, 2002)
  • C.W. Hollister, Henry I (New Haven, 2001)
  • J.A. Green Henry I (Cambridge, 2006)

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Orderic Vitalis, Vol. II, Book IV, p. 357, Vol. III, Book V, pp. 97-103, and Florence of Worcester, 1077, p. 179.
  2. Sharpe, Rev. J. (trans.), revised Stephenson, Rev. J.: William of Malmesbury, The Kings before the Norman Conquest, 258, p. 243, és 389, p. 339, és Orderic Vitalis, Vol. III, Book V, pp. 109-11.
  3. Malmesbury, 394, p. 345.
  4. "Sibylle sœur de Guillaume comte de Conversano", Orderic Vitalis, Vol. V, Book X, p. 279.
  5. Malmesbury, 389, p. 340.
  6. Weir, A. (2002) Britain's Royal Families: The Complete Genealogy (Pimlico), p. 44.
  7. Orderic Vitalis, Vol. V, Book X, p. 279.
  8. Orderic Vitalis, Vol. VI, Book XI, pp. 163-5, footnote 4 on p. 163
  9. ^ a b Orderic Vitalis, Vol. VI, Book XI, p. 167.
  10. Balduin két pártfogoltja, mint "Karolo et Wilhelmo nepotibus comitis" szerepel "Balduinus Roberti iunioris filius Flandrensium comes" egyik oklevelében. Guérard, M. (ed.) (1840) Cartulaire de l'abbaye de Saint-Bertin (Paris) II.28, p. 239.
  11. ^ a b Orderic Vitalis, Vol. VI, Book XII, p. 371.
  12. Malmesbury, 419, p. 365.
  13. Nicholas, D. (1992) Medieval Flanders (Longman), pp. 64-5.
  14. ^ a b Orderic Vitalis, Vol. VI, Book XII, p. 373.
  15. A Saint-Nicaise de Meulan apátság feljegyzései tartalmazzák "IV Kal Aug" dátummal "Guillelmus comes Flandrensis filius Roberti ducis Normannie" halálát.Obituaires de Sens Tome II, Prieuré de Saint-Nicaise de Meulan, p. 240.
  16. Leszármazását és a házasság indítékait az Orderic Vtalis írja le. Orderic Vitalis, Vol. VI, Book XI, p. 165, and Vol. VI, Book XII, p. 333.
  17. Orderic Vitalis, Vol. VI, Book XII, p. 379.
  18. RHC, Historiens occidentaux II, Historia Rerum in partibus transmarinis gestarum ("L'estoire de Eracles Empereur et la conqueste de la terre d'Outremer") (“WT”) XIV.I, p. 607.
  19. Runciman (1978) A History of the Crusades, Vols. 1-3 , Vol. 2, p. 262.