Guernica bombázása

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Koordináták: é. sz. 43° 19′, ny. h. 2° 40′

Guernica bombázása (Spanyolország)
Guernica
Guernica
Bilbao
Bilbao
Guernica és Bilbao Spanyolország térképén
Guernica romjai
Az 1937-es baszkföldi hadjárat
Pablo Picasso Guernica című festménye alapján készült kerámia-mozaik

Guernica bombázása (1937. április 26-án) egy, a spanyol polgárháború során történt taktikai bombázás volt a baszk Guernica városban, amely az egyik első jelentős, lakott települést érő és civil áldozatokat követelő légibombázás. Az akció célja a földi erők közvetett, taktikai támogatása volt, amely után a kibontakozó tűzvész hatására a történelmileg fontos település egy része megsemmisült, ami aránylag kevés halálos áldozattal járt. A német Condor légió és olasz Legionárius Légierő által elkövetett támadást Rügen hadműveletnek nevezték el. A bombázás kapcsán született meg a tömegpusztító fegyver kifejezés, Cosmo Gordon Lang canterbury érsek nyomán.[1] A támadást sokan a világ legelső szőnyegbombázásának tartják, az újabb kutatások azonban rácáfolnak erre.

A bombázás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A támadó légihadtest összetétele szerint három századnyi, szállítógépből bombázóvá átalakított Ju 52-es, további három század elavult He 51 biplán csatarepülőből, két századnyi He 45 és He 70-es szállító/bombázó gépből és egy He 59 torpedóvetőből és He 60 haditengerészeti biplánból szervezett századból állt összesen. A 100 db repülőgépet és 5136 főnyi legénységét Hugo Sperrle irányította. Ebből az erőből 24 repülőgép vett részt a Guernica megtámadásában, összesen 22 tonna bombateherrel. Öt kötelékben támadtak 1937. április 26-a délutánján: az első hullám 16:30-kor 1 db Do 17-es és 1 db He 111-es volt, előbbi 20 darab 50 kilogrammos bombát dobott le az Oca folyón átívelő Rentería hídra, utóbbi 6 darab 250 kilogrammos bombát a város pályaudvarára. Ezt követően három olasz Savoia-Marchetti SM.79 gép dobott le 36 darab 50 kilogrammos bombát a hídra, kevés kárt okozva a városban. 16:45 és 18:00 között további három kötelék bombázta a várost. Este 18:30-kor újabb 29 db Ju 52-es repülő bevetésével zárult a művelet, ez a kötelék okozta a legnagyobb károkat a városban.[2][3]

A légitámadások fő céljai elsősorban hadászatiak voltak: a város mellett található köztársasági hadiüzem, az ott állomásozó 2000 köztársasági katona – két baszk zászlóalj –, az Oca folyón átívelő Rentería híd, valamint a hídhoz vezető utak és a város pályaudvara voltak. Ez utóbbiak a Bilbao felé irányuló visszavonulási út elvágásához voltak szükségesek.[4][3]

A híd és a bevezető utak támadásakor sok bomba lakóépületekre hullott, a város összes épületi közül kb. 10%-ában okozva kárt. Az anyagi kár legnagyobb részét a bombázás nyomán keletkező tűzvész okozta, amely a szél következtében gyorsan elterjedt és a főleg faszerkezetes épületek 2/3-át elpusztította, mielőtt sikerült volna eloltani. A tűz akkora volt, hogy a szomszédos Bilbao tűzoltóinak is segíteniük kellett az oltásban. Az égés során keletkező füst tovább rontotta a repülőgépek navigációs lehetőségeit. Hétfőnként – így a támadás napján is – piacnap volt a városban, ezért a szokottnál többen tartózkodtak Guernicában, ám a támadás idejére a vásár már véget ért, és az első támadóhullámot követő tízperces szünetben sok, a piacra érkezett környékbeli és helybeli sikeresen elmenekült a városból. Növelte azonban a halottak számát, hogy az utolsó légitámadás során a városból kivezető utakat vadászgépek géppuskázták végig, a menekülő járművek elpusztítása céljából.[4]

A bombázás a széles körben elterjedt közvélekedéssel ellentétben nem „totális” terrorbombázás volt, hanem legitim katonai célpontokra és taktikai infrastruktúra lerombolására irányuló hadművelet. Az angol bombázóerők főparancsnoka, Sir Arthur Harris még 1947-ben is úgy vélte, hogy közlekedési csomópontokat csak a környező házak lerombolásával lehet lezárni.[3]

Áldozatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A baszk kormány 1645 halálos áldozatról tett jelentést, ám a modern becslések szerint legfeljebb 200–400 ember veszthette életét.[5][6] Jose Angel Etxanitz, a városi múzeum vezetőjének legújabb kutatásai szerint 126-an haltak meg a támadásban.[4][7] A korabeli szovjet archívumok 800 főre teszik a halottak számát.[8] James S. Corum professzor szerint már csak azért sem hihető a hivatalos áldozati szám, mert az 41 halálos áldozatot jelentene ledobott tonnánként, amely szám az egy évtizeddel későbbi, modernebb technikával végrehajtott drezdai bombázásnál is csak 7,2–10,2 volt.[5] Az, hogy a külföldi sajtó jelentősen felnagyította az áldozatok számát, George Steer újságírónak, a The Times tudósítójának köszönhető, aki jelentősen kiszínezte az eseményeket.[4]

Utóélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Franco kormányzata sosem ismerte el, hogy a várost lebombázták, ehelyett azt terjesztette, hogy azt a visszavonuló anarchisták és kommunisták gyújtották fel. A rendszer 1975-ig tartó fennállása alatt ez volt a hivatalos álláspont és a bombázásról nem lehetett beszélni.[9] Ez egyébként nem volt minden alapot nélkülöző kitaláció, ugyanis az anarchisták a polgárháború során már korábban is felvetették baszkföldi városok, mint például San Sebastián elpusztítását, hogy a bevonuló nacionalisták csupán romokat találjanak.[10]

Katonai szempontból a spanyol polgárháború tapasztalatai a légierő hatékonyabb alkalmazását tették lehetővé a második világháború során.[11]

A támadás sok művészt megihletett: Pablo Picasso ennek hatására készítette el híres Guernica című festményét, Heinz Kiwitz német művész egy fametszet formájában örökítette meg,[12] és később a polgárháborúban esett el a Nemzetközi Brigádokban harcolva.[13] A bombázás ihlette René Iché francia szobrász legerőszakosabb szobrát, Patrick Ascione első elektroakusztikus zenéjét, René-Louis Baron zeneműként,[14] Paul Éluard pedig költeményként (Victory of Guernica) dolgozta fel. Alain Resnais egyik 1950-es filmje is a Guernica címet viselte.

1997-ben, a bombázás 60. évfordulóján Roman Herzog német elnök bocsánatot kért a támadás túlélőitől, majd egy évvel később a német Bundestag is követte a példáját és ígéretet tettek arra, hogy a Condor légió tagjairól elnevezett laktanyáknak új nevet keresnek. A helyiek közül sokan sérelmezik, hogy a spanyol kormány azóta sem tett hasonló gesztust a város lakóinak.[9]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. "Archbishop's Appeal," Times (London), 28 December 1937, p. 9.
  2. Kennedy Hickman: Spanish Civil War: Bombing of Guernica. (Hozzáférés: 2012. április 14.)
  3. ^ a b c Boog, 221. o.
  4. ^ a b c d Gyakorlótér a nagyhatalmak számára. honvedelem.hu, 2009. május 27. (Hozzáférés: 2012. április 13.)
  5. ^ a b Inflated by Air. Common perceptions of civilian casualties from bombing by Prof. James S. Corum, Air War College. April 1998.
  6. The legacy of Guernica
  7. http://www.deia.com/2011/04/27/opinion/editorial/verdades-sobre-gernika Verdades sobre Gernika
  8. "V nebe Ispanii, 1936–1939 gody". Sergei Abrosov. Moscow 2003.ISBN 978-5-699-25288-6
  9. ^ a b Marlise Simons: Guernica Journal; Fascism's Prey: Now Healing and a Quest for Truth. The New York Times, 1998. május 12. (Hozzáférés: 2012. április 14.)
  10. Antony Beevor: A spanyol polgárháború, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002, ISBN 963-07-7216-7; 364–365. o.
  11. Urr, 5. o.
  12. Siegfried Gnichwitz, "Heinz Kiwitz: gekämpft · vertrieben · verschollen" (PDF) Stiftung Brennender Dornbusch. Folder from an exhibition in honor of the 100th anniversary of Kiwitz' birth. Liebfrauenkirche, Duisburg (November 7 – December 5, 2010), pp. 4–5. Retrieved February 10, 2012 (németül)
  13. Thomas Becker, "Willkommen im Club" Der Westen (October 7, 2008). Retrieved February 11, 2012 (németül)
  14. GUERNICA IS BOMBED - Music by Rene-Louis BARON, About GUERNICA and PICASSO, Youtube

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • szerk.: Peoppel, Hans – Preuß, Prinz von – Hase, K-G.: A Wehrmaht katonái. Canissa Könyvkiadó. ISBN 963-9379-03-4 (évszám nélkül) 
Horst Boog: Bombaháború, nemzetközi jog és emberiesség a légiháborúban, 218–277. o.
  • szerk.: Urr Géza: A második világháború repülői és légi csatái. Black & White Könyvkiadó, 5. o. ISBN 963-9330-11-6 (2000) 

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]