Guernica bombázása
Koordináták: é. sz. 43° 19′, ny. h. 2° 40′
.svg)
Guernica bombázása a spanyol polgárháború során, 1937. április 26-án a baszk Guernica város ellen végrehajtott taktikai légicsapás volt, az egyik első jelentős, lakott települést érő és civil áldozatokat követelő légibombázás. Az akció célja a földi erők közvetett, taktikai támogatása volt, de a kibontakozó tűzvész hatására a történelmileg fontos település egy része megsemmisült, ami aránylag kevés halálos áldozattal járt. A német Condor légió és olasz Legionárius Légierő által elkövetett támadást Rügen hadműveletnek nevezték el. A bombázás kapcsán született meg a Cosmo Gordon Lang canterburyi érsektől származó tömegpusztító fegyver kifejezés.[1] A támadást sokan a világ legelső szőnyegbombázásának tartják, az újabb kutatások azonban rácáfolnak erre.
A bombázás[szerkesztés]
A támadó légihadtest az összetétele szerint összesen három századnyi, szállítógépből bombázóvá átalakított Ju 52-esből, három század elavult He 51 biplán csatarepülőből, két századnyi He 45 és He 70-es szállító/bombázó gépből, valamint egy He 59 torpedóvetőből és He 60 haditengerészeti biplánból szervezett századból állt. A 100 db repülőgépet és azok 5136 főnyi legénységét Hugo Sperrle irányította. Ebből az erőből 24 repülőgép vett részt Guernica megtámadásában, összesen 22 tonna bombateherrel. Öt kötelékben támadtak 1937. április 26-a délutánján. Az első hullám 16.30-kor 1 db Do 17-es és 1 db He 111-es volt: az előbbi 20 darab 50 kilogrammos bombát dobott le az Oca folyón átívelő Rentería hídra, az utóbbi 6 darab 250 kilogrammos bombát a város pályaudvarára. Ezt követően három olasz Savoia-Marchetti SM.79 gép dobott le 36 darab 50 kilogrammos bombát a hídra, kevés kárt okozva a városban. 16.45 és 18.00 között további három kötelék bombázta a várost. Este 18.30-kor újabb 29 db Ju 52-es repülő bevetésével zárult a művelet – ez a kötelék okozta a legnagyobb károkat a városban.[2][3]
A légitámadások fő céljai elsősorban hadászatiak voltak: a város mellett található köztársasági hadiüzem, az ott állomásozó 2000 köztársasági katona – két baszk zászlóalj –, az Oca folyón átívelő Rentería híd, az ahhoz vezető utak, valamint a város pályaudvara. Ez utóbbiak megsemmisítése a Bilbao felé irányuló visszavonulási út elvágásához volt szükséges.[4][3] A híd épségben maradását sokszor hozzák fel a terrorbombázás melletti érvként, ugyanakkor a kor technikai körülményei miatt igen gyakori volt a kijelölt célpontok elvétése.[5]
Hétfőnként piacnap volt a városban, ilyenkor a szokottnál többen tartózkodtak Guernicában. A baszk kormány ugyan betiltotta a nagy piacnapok megtartását, így kérdéses volt, hogy ekkor sor került-e erre, de visszaemlékezők beszámolnak a szokásos piaci napról.[6] A támadás idejére a vásár már véget ért, és az első támadóhullámot követő tízperces szünetben sok, a piacra érkezett környékbeli és helybeli sikeresen elmenekült a városból. Azonban növelte a halottak számát, hogy az utolsó légitámadás során a városból kivezető utakat vadászgépek géppuskázták végig, a menekülő járművek elpusztítása céljából.[4]
A híd és a bevezető utak támadásakor sok bomba lakóépületekre hullott, a város összes épületének kb. a 10%-ában okozva rombolást. Az anyagi kár legnagyobb részét a bombázás nyomán keletkező tűzvész okozta, ami a szél következtében gyorsan terjedt, és a főleg faszerkezetes épületek 2/3-át elpusztította, mielőtt sikerült volna eloltani. A tűz akkora volt, hogy a szomszédos Bilbao tűzoltóinak is segíteniük kellett az oltásban. Az égés során keletkező füst tovább rontotta a repülőgépek navigációs lehetőségeit. Wolfram von Richthofen vezérkari főnök négy nappal később feljegyezte a naplójába, hogy „többé már egyikünk sem tudta felismerni az utak, a hidak és az előváros célpontjait, s csak középre dobott le mindent”.[7]
A bombázás a széles körben elterjedt közvélekedéssel ellentétben nem „totális” terrorbombázás volt, hanem legitim katonai célpontokra és taktikai infrastruktúra lerombolására irányuló hadművelet. Az angol bombázóerők főparancsnoka, Sir Arthur Harris még 1947-ben is úgy vélte, hogy közlekedési csomópontokat csak a környező házak lerombolásával lehet lezárni.[3]
Áldozatok[szerkesztés]
A támadás idején a városban ötezren éltek, ám a háborús menekültek miatt ekkor 7–10 000 ember tartózkodott Guernicában.[6] A baszk kormány 1645 halálos áldozatról tett jelentést, a korabeli szovjet archívumok 800 főre teszik a halottak számát,[8] ám a modern becslések szerint legfeljebb 200–400 ember veszthette életét,[9][10] Jose Angel Etxanitz, a városi múzeum vezetőjének legújabb kutatásai alapján pedig 126-an haltak meg a támadásban.[4][11] James S. Corum professzor szerint már csak azért sem hihető a hivatalos áldozati szám, mert az 41 halálos áldozatot jelentene ledobott tonnánként, amely szám az egy évtizeddel későbbi, modernebb technikával végrehajtott drezdai bombázásnál is csak 7,2–10,2 volt.[9] Amögött, hogy a külföldi sajtó jelentősen felnagyította az áldozatok számát, George Steernek, a The Times újságírójának az eseményeket igencsak kiszínező tudósítása érhető tetten.[4]
Utóélete[szerkesztés]
Franco kormányzata sosem ismerte el, hogy a várost lebombázták, ehelyett azt terjesztette, hogy azt a visszavonuló anarchisták és kommunisták gyújtották fel. A rendszer 1975-ig tartó fennállása alatt ez volt a hivatalos álláspont, és a bombázásról nem lehetett beszélni.[12] Ez egyébként nem volt minden alapot nélkülöző kitaláció, ugyanis az anarchisták a polgárháború során már korábban is felvetették baszkföldi városok, mint például San Sebastián elpusztítását, hogy a bevonuló nacionalisták csupán romokat találjanak.[13]
Katonai szempontból a spanyol polgárháború tapasztalatai a légierő pusztítóbb alkalmazását tették lehetővé a második világháború során.[14]
A támadás sok művészt megihletett: Pablo Picasso ennek hatására készítette el híres Guernica című festményét, Heinz Kiwitz német művész egy fametszet formájában örökítette meg,[15] és később a polgárháborúban esett el a Nemzetközi Brigádokban harcolva.[16] A bombázás ihlette René Iché francia szobrász legerőszakosabb szobrát, Patrick Ascione első elektroakusztikus zenéjét, René-Louis Baron zeneműként,[17] Paul Éluard pedig költeményként (Victory of Guernica) dolgozta fel. Alain Resnais egyik 1950-es filmje is a Guernica címet viselte.
1997-ben, a bombázás 60. évfordulóján Roman Herzog német elnök bocsánatot kért a támadás túlélőitől, majd egy évvel később a német Bundestag is követte a példáját, és ígéretet tettek arra, hogy a Condor légió tagjairól elnevezett laktanyáknak új nevet keresnek. A helyiek közül sokan sérelmezik, hogy a spanyol kormány azóta sem tett hasonló gesztust a város lakói felé.[12]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ "Archbishop's Appeal," Times (London), 28 December 1937, p. 9.
- ↑ Kennedy Hickman: Spanish Civil War: Bombing of Guernica. [2013. május 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 14.)
- ↑ a b c Boog, 221. o.
- ↑ a b c d Gyakorlótér a nagyhatalmak számára. honvedelem.hu, 2009. május 27. [2016. január 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 13.)
- ↑ Walter G. Green: Bombing of Guernica. University of Richmond. [2012. május 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. január 24.)
- ↑ a b Hyun Kyu Kim: The Historical Development of Aerial Bombardment from Guernica (1937) to Dresden (1945). (Hozzáférés: 2016. január 24.)
- ↑ Németh István: A Luftwaffe újjáépítése. Rubicon 2006/7. szám, ISSN 0865-6347, 44. o.
- ↑ "V nebe Ispanii, 1936–1939 gody". Sergei Abrosov. Moscow 2003.ISBN 978-5-699-25288-6
- ↑ a b Inflated by Air. Common perceptions of civilian casualties from bombing by Prof. James S. Corum, Air War College. April 1998.
- ↑ The legacy of Guernica
- ↑ http://www.deia.com/2011/04/27/opinion/editorial/verdades-sobre-gernika Archiválva 2012. július 23-i dátummal az Archive.is-en Verdades sobre Gernika
- ↑ a b Marlise Simons: Guernica Journal; Fascism's Prey: Now Healing and a Quest for Truth. The New York Times, 1998. május 12. (Hozzáférés: 2012. április 14.)
- ↑ Antony Beevor: A spanyol polgárháború, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2002, ISBN 963-07-7216-7; 364–365. o.
- ↑ Urr, 5. o.
- ↑ Siegfried Gnichwitz, "Heinz Kiwitz: gekämpft · vertrieben · verschollen" Archiválva 2012. november 20-i dátummal a Wayback Machine-ben (PDF) Stiftung Brennender Dornbusch. Folder from an exhibition in honor of the 100th anniversary of Kiwitz' birth. Liebfrauenkirche, Duisburg (November 7 – December 5, 2010), pp. 4–5. Hozzáférés ideje: February 10, 2012 (németül)
- ↑ Thomas Becker, "Willkommen im Club" Archiválva 2016. március 4-i dátummal a Wayback Machine-ben Der Westen (October 7, 2008). Hozzáférés ideje: February 11, 2012 (németül)
- ↑ GUERNICA IS BOMBED - Music by Rene-Louis BARON, About GUERNICA and PICASSO, YouTube
Források[szerkesztés]
- szerk.: Peoppel, Hans – Preuß, Prinz von – Hase, K-G.: A Wehrmacht katonái. Canissa Könyvkiadó (évszám nélkül). ISBN 963-9379-03-4
- Horst Boog: Bombaháború, nemzetközi jog és emberiesség a légiháborúban, 218–277. o.
- szerk.: Urr Géza: A második világháború repülői és légi csatái. Black & White Könyvkiadó, 5. o. (2000). ISBN 963-9330-11-6
További információk[szerkesztés]
- Mythbusters: Guernica. KatPol blog, 2010. március 17. (Hozzáférés: 2012. április 4.)