Guano Apes

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Guano Apes
Guano Apes.jpg
Információk
Eredet Németország Göttingen, Németország
Aktív évek 1994 - 2005
2009 -
Műfaj Alternatív rock [1][2]
Kiadó GUN/Supersonic Records
Tagok
Sandra Nasić
Henning Rümenapp
Stefan Ude
Dennis Poschwatta

A Guano Apes weboldala

Guano Apes egy német alternatív rock együttes Göttingenből.

Történet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kezdetektől az első sikerekig[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zenekar története 1994-ben Göttingenben kezdődött, amikor Henning Rümenapp, Stefan Ude, és Dennis Poschwatta megalapította közös együttesét. Később aztán Dennis egyik haverja bemutatta nekik Sandrát, aki végül csatlakozott a csapathoz.[3]

A kiugrási lehetőségre 1996-ban került sor, amikor megnyerték a VIVA és a Radio ffn által szervezett "Local Hero" tehetségkutató versenyt. A díj egy videoklip elkészítésének a lehetősége volt, valamint egy kis kiadóval kötendő lemezszerződés. A tehetségkutatón is elhangzó, majd hamarosan a zenekar első kislemezeként megjelenő Open Your Eyes című dal hamar fel is került a német toplistákra. Sőt, a kislemez 30 hétig tartotta magát a Top100-as listán.[3]

A siker következtében a Guano Apes leszerződött a Gun Records lemezkiadóval, melynek nyomán 1997-ben kiadták a Proud Like A God című első nagylemezüket. A lemez támogatására újra megjelentették első kislemezüket, mely ismételten felkerült a német slágerlistákra. A végleges áttörést az együttesnek az 1998-as ausztriai Snowboard Világbajnokság hivatalos számává váló Lords of the Boards című dal hozta meg. Mindkét kislemez 1999-re arany-lemezzé vált, míg az első nagylemez platina-státuszt ért el Németországban.[4] Mindemellett a Lords of the Boards videója 1999-ben megkapta a legjobb zenei videó ECHO-díját.[5]

A zenekar stílusát az első perctől kezdve a kompromisszumok nélküli, kemény gitár-riffekre alapozott, az alternatív rock mellett a punk vagy a rap stíluselemeit is magán hordozó önkifejező előadásmód jellemezte. A korabeli férfiak dominálta rock-bizniszben ugyanakkor kifejezetten üdítően hatott, hogy egy karizmatikus nő, Sandra Nasic állt a mikrofonállvány mögött.

Zenei útkeresés és feloszlás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első sikerek nyomán folyamatosan koncertező zenekar többször is eljutott Magyarországra, felléptek mind a Sziget Fesztiválon, mind a Petőfi Csarnokban. Mindemellett hozzáláttak második nagylemezük munkálatainak is, melynek beharangozásaként látott napvilágot a Big in Japan című maxi, mely az Alphaville egykori slágerének feldolgozását tartalmazta. Ennek sikere ellenére a Don't Give Me Names nevet viselő második album már nem tudta az első lemez közönségsikerét megismételni, Németországban is mindösszesen aranylemez státuszt ért el.[4] A szakma ugyanakkor ismételten díjazta a zenekart, a lemez alapján ugyanis nemcsak az MTV Video Music Awards-on aratott győzelmet, de megkapta a 2001. évi legjobb német rock-csapat ECHO-díját is.[5] Miközben a zenekar folyamatosan koncertezett, 2002-ben promóciós tevékenységük, lemezeik külalakja és honlapjuk is elismerést nyert, ugyanis a német ECHO-díjátadón ők vehették át a legjobb internetes jelenlét díját.[5]

Külön érdekességet jelentett 2001-ben az énekesnő, Sandra Nasic közreműködése a finn csellósok, az Apocalyptica egyik kislemezén, mely ismét komoly sikert hozott.[6]

Nemcsak az énekesnő kereste az új utakat, de a második nagylemez is igyekezett új irányba nyitni a zenekar stílusát. Ez a próbálkozás különösen érződött a 2003-ban megjelent a harmadik nagylemezen. A Walking On A Thin Line címet viselő album az eddigi crossover hatások mellett a hagyományos rock elemeit helyezte előtérbe, egyre dominánsabbá vált a karizmatikus énekesnő Sandra Nasic extravagáns hangja (pl. You Can't Stop Me), sőt a zenekar egy valódi balladával is megajándékozta rajongóit a Quietly című szám esetében.

Ugyanakkor még ebben az évben bejelentették, hogy a zenekar életében pihenésre lenne szükség, amelyre egy koncertfelvételeket tartalmazó válogatáslemez kiadásával (Live) vonultak. 2004-ben még egy-két kisebb fesztiválon vállaltak ugyan fellépést, de erejükből már csak egy három új dalt tartalmazó maxi (Break the Line) és a legnagyobb slágereiknek tekinthető számokat tartalmazó válogatáslemez kiadására tellett (Planet of the Apes).[6]

Az utolsó koncertturné 7 állomása németországi helyszínekkel 2005 februárjában zajlott le, majd a négy zenekartag saját utakra lépett. Hattyúdalként megjelentették az 1994-95-ös évek demofelvételeit tartalmazó Lost (T)apes című kiadványt. A feloszlás okait utólag a dobos, Dennis Poschwatta elsősorban az énekesnő, Sandra zenéhez való viszonyának megváltozásában, a mindent irányítani szándékozó hozzáállásában és a bevételek eloszlása körüli vitákban látta.[6]

Élet a Guano Apes után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A feloszlás után a korábbi válogatáslemezt és a demokiadványokat tartalmazó lemezt 2006 decemberében egy gyűjteményalbumban ismételten megjelentették The Best and the Lost (T)apes címen. Dennis új zenekart hozott létre Tamoto néven, melynek első lemezén Stefan is közreműködött. Majd a Guano Apes három férfitagja Charles Simmons énekessel az iO nevű formációban élte ki művészi ambícióit, első lemezük For The Masses címen 2008-ban jelent meg.[7] Természetesen Sandra Nasic is első szóló albumán dolgozott, ennek első kislemeze Fever címen 2007 tavaszán látott napvilágot, majd még az év szeptemberében a nagylemez is elérhetővé vált Signal néven.[8]

Újjáalakulás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2009 februárjában a Nova Rock elnevezésű osztrák fesztivál honlapján jelent meg először a hír, hogy az együttes fel fog lépni a miklóshalmai fesztiválon. Ezt követően az együttes hivatalos honlapján sorra jelentek meg az európai fesztiválfellépések időpontjai, melyek közül kiemelkedett a német Rock am Ring- és a Rock im Park-szereplés.

A kvartett visszatérőlemeze 2011 áprilisában jelent meg Bel Air címmel, és elsősorban a német nyelvterületen könyvelhetett el komoly sikereket, Németországban megjelenése hetében az első helyre katapultált és hat hétig tartotta magát a slágerlistán.[9] Az új album fogadtatása vegyes volt, a rajongókat is megosztotta a letisztult, kevesebb "crossover" elemmel tarkított, annál több szintetizátort és soft rock stílusjegyet, rádióbarát és "robbanásmentes" érzéseket felvonultató album.[10]

Az újjáalakul együttes az új lemezzel nemcsak az európai fesztiválokat célozta meg 2011-ben, de komoly megtiszteltetést jelentett számukra, hogy meghívást kaptak a legendás Montreux-i Jazz Fesztiválra [11], majd ősszel saját, Magyarországot is érintő turnéra indulnak.[12]

Tagok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Sandra Nasić - ének
  • Henning Rümenapp - gitár
  • Stefan Ude - basszus
  • Dennis Poschwatta - dob

Diszkográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Albumok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Proud Like a God (1997)
  • Don't Give Me Names (2000)
  • Walking on a Thin Line (2003)
  • Guano Apes - Live (2003)
  • Planet of the Apes (2004)
  • Lost (T)apes (2006)
  • Bel Air (2011)

Kislemezek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Open Your Eyes (1997)
  • Rain (1998)
  • Lords of the Boards (1998)
  • Don't You Turn Your Back on Me
  • Big in Japan (2000)
  • No Speech (2000)
  • Living in a Lie
  • Dödel Up (2001)
  • Kumba Yo! (as Guano Babes featuring Michael Mittermeier) (2001)
  • You Can't Stop Me (2003)
  • Pretty in Scarlet (2003)
  • Quietly (2003)
  • Break the Line (2004)
  • Oh What a Night (2011)

Egyéb kiadványok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Guano T-Apes (VHS) (1998)
  • Don't Give Me Names (VHS & DVD) (2000)
  • Live (DVD) (2003)
  • Guano Apes Single Collection (2003)
  • Planet Of The Apes / The Documentary (DVD)(2005)

Források és jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]