Graf Zeppelin (LZ 127)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Graf Zeppelin
ZeppelinLZ127a.jpg
A léghajó 1930-ban

Funkció Utasszállító léghajó
Gyártó Zeppelin-gyár
Fő üzemeltetők Flag of German Reich (1935–1945).svg Náci Németország

Első felszállás 1928. szeptember 18.

Az LZ 127 (Luftschiff Zeppelin 127) lajstromszámú Graf Zeppelin egy német merev szerkezetű léghajó volt, amely járműcsaládjának legsikeresebb példánya lett. 1928. július 8-án keresztelte meg Ferdinand von Zeppelin gróf lánya, azon a napon, amikor néhai apja betöltötte volna 90. évét. Első útjára 1928. szeptember 18-án indult, és kilenc éven át üzemelt. A Graf Zeppelin 136 alkalommal repülte át az Atlanti-óceánt. A léghajó a világ első menetrend szerinti, nonstop interkontinentális légi járata lett.

1929-ben a zeppelin 34 200 kilométert repülve megkerülte a Földet a Lakehurst – Friedrichshafen – TokióLos Angeles – Lakehurst – Friedrichshafen vonalon, öt megállóval. Ez volt az első ilyen jellegű út, és köszönhetően William Randolph Hearst sajtómágnásnak, aki az exkluzív jogokért kifizette a repülés költségeinek felét, óriási médiaérdeklődés kísérte. A léghajó eljutott az Arktiszra is.

A léghajó több mint másfél millió kilométert tett meg 590 útján, utasokat, csomagokat és küldeményeket szállítva biztonságosan és gyorsan. A Graf Zeppelin megkerülte a Földet, és inspirálója lett az 1920-1930-as évek nagy zeppelin-lázának. Pályafutása alatt 17 177 órát repült. Az 590 úton 34 ezer embert szállított, közülük 13 110 fizető utas volt.

Építése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Graf Zeppelin a német gyárban felhalmozódott gyártási tapasztalatoknak megfelelőn készült: szerkezetét a szokásos háromszögletű dúralumínium gerendákból állították össze, amelyeket 15 méterenként gyűrűk fogtak össze. Hossza 236,5 méter, átmérője 30,5 méter volt, teste 105 ezer köbméter gáz befogadására volt alkalmas. A zeppelint öt darab 12 hengeres Maybach motor hajtotta, sebessége 128 kilométer per óra volt.

Az öt motor meghajtására az előállítójáról, Hermann Blauról Blau-gáznak nevezett üzemanyagot használták. A gáz a levegővel azonos súlyú volt, ezért nem okozott különösebb légköri egyensúlyproblémát, ha elhasználták az úton, vagyis a léghajó nem lett szignifikánsan könnyebb a repülés végére. Ez azt jelentette, hogy nem kellett hidrogént kiengedni a rekeszekből. A léghajó által szállított nagyjából 28 ezer köbméter Blau-gáz több mint százórányi repülésre is elég volt. A Graf Zeppelin 12 rekeszben (Kraftgaszelle) vitte magával a motorok üzemanyagát. Ezek a rekeszek a hidrogéncellák alatt voltak, amelyekből 17 volt a léghajón. Emellett benzint is vitt magával a zeppelin, amelyet akkor égettek a motorok, ha túl nehéz volt a jármű.

Első utak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A léghajó gondolája

Első útjára 1928. szeptember 18-án indult Friedrichshafenből. A hajót, amely 3.32-kor emelkedett fel, és nagyjából három órán át repült, Hugo Eckener irányította. Ezután számos tesztrepülés következett, közte egy 34 és fél órás úttal. Számos német város – köztük Ulm, Frankfurt, Wiesbaden, Köln, Düsseldorf, Bréma, Hamburg, Berlin, Lipcse és Drezda – lakói láthatták lebegni az égbolton.

Első transzatlanti útjára 1928. október 11-én 7.45-kor indult Friedrichshafenből, és 111 óra 44 perc repülés után érkezett meg az Amerikai Egyesült Államokba. A Graf Zeppelin negyven utast vitt Lakehurstbe, közöttük volt mások mellett Grace Drummond-Hay, a Hearst sajtóbirodalom tudósítója.

Ez az út csaknem katasztrófával végződött, mert október 13-án erős szélrohamokba került a jármű. A zeppelin egyik vezérsíkján megsérült a borítás, ami azzal fenyegetett, hogy irányíthatatlanná válik a léghajó. Eckener négy embert, köztük a fiát és a leendő léghajóparancsnokot, Albert Sammt küldte javításra. A kapitány úgy döntött, leadja a vészjelzést, annak ellenére is, hogy az rontja a léghajó reputációját. A sajtó hamar értesült erről, és szenzációhajhász történetekben számolt be az esetről.

Az ideiglenes javítások jól sikerültek, de a léghajó egy második viharzónába is belerepült Bermuda közelében. Az amerikai partot október 15-én érte el. A Graf Zeppelin elszállt Washington, Baltimore, Philadelphia és New York felett, majd biztonságosan leszállt Lakehurstben. A léghajó sérül volt, kifogyott a vízből és az élelmiszerből, de Eckenert, a legénységet és az utasokat hősként fogadták. New Yorkban parádét rendeztek számukra a Broadway-en.

A megsérült vezérsíkot két hétig javították, majd a Graf Zeppelin október 28-án elindult Németországba, ahova 71 óra 49 perc repülés után érkezett meg. Ebben az időben az óceánjárók nagyjából kétszer ennyi idő alatt szelték át a tengert.

Világkörüli út[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A földkörüli út térképe

1929-ben a zeppelin 34 200 kilométert repülve megkerülte a Földet a Lakehurst – Friedrichshafen – TokióLos Angeles – Lakehurst – Friedrichshafen vonalon, öt megállóval. Ez volt az első ilyen jellegű út, és köszönhetően William Randolph Hearst sajtómágnásnak, aki az exkluzív jogokért kifizette a repülés költségeinek felét, óriási médiaérdeklődés kísérte. A léghajó 1929. augusztus 7-én hagyta el Lakehurstöt, és augusztus 29-én érkezett oda vissza.

Hearst azt szerette volna, ha a földkerülés Amerikában kezdődik és végződik, a németek viszont saját hazájukból akartak indulni, és a végállomást is oda tervezték. Kompromisszumként két hivatalos utat tett meg a léghajó, egy amerikait (Lakehurstből Lakehurstbe) és egy németet (Friedrichshafenből Friedrichshafenbe).

A földkerülő úton hatvan utas vett részt, köztük Grace Drummond-Hay újságíró, akinek jelenléte és tudósításai nagyban növelték a közvélemény érdeklődését. Más újságírók, valamint amerikai, szovjet és japán hivatalos küldötteken kívül a fedélzeten volt Sir Hubert Wilkins sarkkutató és Bill Leeds, egy fiatal amerikai milliomos. A leghosszabb szakasz 11 247 kilométer volt, amelyet 101 óra 49 perc alatt teljesített a Graf Zeppelin Friedrichshafenből Tokióba. A léghajó a tervek szerint elhaladt volna Moszkva felett is, de a meteorológiai viszonyok ezt nem tették lehetővé. A módosítás miatt hivatalos panasz érkezett az ország diktátorától, Joszif Visszarionovics Sztálintól.

A léghajó ezután átrepült Szibéria felett, majd 250 000 érdeklődő előtt szállt le Japánban. Eckener kapitányt fogadta Hirohito japán császár. A következő nagyváros, amely láthatta a léghajót San Francisco volt. A Graf Zeppelin éppen napnyugtakor szállt el a Golden Gate híd felett, majd lassan Los Angeles felé repült, hogy napvilágnál szálljon le. A leszálláskor sok hidrogént kellett kiengedni a léghajóból, amelyet Los Angelesben nem tudtak pótolni, így a továbbinduláskor a Graf Zeppelin éppen csak elszállt a repülőtér végén húzódó villanyvezetékek felett. Ezután Arizona és Texas felett repültek el, azután Chicago és végül augusztus 29-én Lakehurst következett, ahol az amerikai út, 12 nap és 11 perc repülés után, véget ért.

Sarki út[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1930-as amerikai bélyeg

1931 júliusában a Graf Zeppelin, fedélzetén német, amerikai, svéd és szovjet tudósokkal, az Arktiszra repült, hogy meteorológiai méréseket végezzen, valamint vizsgálja a föld mágneses mezejét az Északi-sark közelében, illetve fényképfelvételeket készítsen a még fel nem fedezett területekről. Ez utóbbihoz egy automata kamerát használtak, amely percenként több képet készített. Az utat nagyrészt a bélyeggyűjtők szponzorálták: a léghajó ugyanis körülbelül ötvenezer levelet vitt magával, majd leszállt a vízre, ahol küldeményt cserélt az orosz Maligin jégtörővel, amely szintén nagy mennyiségű levelet, képeslapot szállított. A háromnapos sarki út után, amelynek során a léghajó leszállt Leningrádban, a Graf Zeppelin visszarepült Berlinbe, ahol a Tempelhof repülőtéren hősként fogadták a léghajó legénységét és utasait. Fogadásukon ott volt Richard Byrd sarkkutató is.

A Graf Zeppelin 1929 után négy évig nem járt az Amerikai Egyesült Államokban, ezért 1933-ban meghívták a chicagói világkiállításra. Az amerikai posta bélyeget adott ki az útról, és az abból befolyó pénzen megosztozott a Zeppelin-gyárral. A léghajó Brazíliából érkezett Amerikába. Chicago előtt megállt Miamiban és Akronban. Miközben a léghajó megjelenése volt a vásár egyik legnagyobb szenzációja, a Harmadik Birodalmat jelképező horogkereszt látványa a hajón komoly politikai vihart kavart Hitler amerikai támogatói és ellenfelei között, különösen a Németországból származó amerikaiak körében. Eckener tisztában volt ezzel, és amikor a hajó egy bemutató kört tett Chicago felett, olyan útvonalat választott, hogy a város lakosai csak a léghajó egyik felét díszítő német trikolórt láthassák.

A Graf Zeppelin és a nácik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A náci hatalomátvétel után a német vezetés propagandacélokra használta a Graf Zeppelint. Három hónappal Adolf Hitler kancellári beiktatása után a propagandaminisztérium arra utasított a Zeppelin-céget, hogy 1933. május 1-jén, a nemzeti munkanap alkalmából a léghajó repüljön át Berlin felett. Ebben a hónapban Rómába is elrepült a léghajó. Joseph Goebbels meghívta fedélzetére az olasz légügyi minisztert, Italo Balbót. Szeptemberben a zeppelin megjelent a nürnbergi pártnapon, mintegy hírnökeként a tömeg elé kilépő Hitlernek.

Dél-amerikai utak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zeppelin Hollandia felett

1931 nyarától rendszeres kereskedelmi járatot indított a Zeppelin-vállalat Németország és Dél-Amerika között. Brazíliában és Argentínában nagy létszámú német lakosság élt, és a két ország gazdasági kapcsolatai erősek voltak Németországgal. Ráadásul a két kontinenst összekötő hajójáratok sokkal kevesebb luxust kínáltak, mint az Észak-Amerikát Európával összekötő óceánjárók. A Graf Zeppelin népszerűségét emelte az is, hogy néhány nap alatt megtette az utat, miközben a hajóknak több hét kellett erre.

A Graf Zeppelin 1932-ben 18 alkalommal repült át az Atlanti-óceán déli része felett. 1933-ban ugyanennyiszer tette meg ezt az utat. 1934-ben a Zeppelin-cég menetrendszerű utat kínált Brazíliába, onnan pedig repülőkapcsolatot Argentínába. 1935-1936-ban (április és december között) nagyjából kéthetente tette meg az utat. A Graf Zeppelin 136 alkalommal repülte át az Atlanti-óceánt. A léghajó a világ első menetrend szerinti, nonstop interkontinentális légi járata lett.

A Hindenburg katasztrófájának híre a Kanári-szigetek felett érte a Graf Zeppelint. Hans von Schiller kapitány eltitkolta az utasok elől az információt, és csak a leszállás után közölte velük. 1937. május 8. után a léghajó nem szállított többször utast. Utolsó útját 1937. június 18-án tette meg, amikor Friedrichshafenből Frankfurtba repült, ahol a hidrogént eltávolították a rekeszeiből. 1940-ben Hermann Göring parancsára beolvasztották dúralumínium szerkezetét.

Jegyzetek, források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]