Grace Jones

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Grace Jones
Gracejones.jpg
Született 1948. május 19. (66 éves)
Jamaica, Spanish Town
Foglalkozása énekesnő, színésznő, modell

Grace Jones weboldala
Grace Jones az IMDb-n

Grace Jones (Jamaica, Spanish Town, 1948. május 19. –) jamaicai származású amerikai modell, énekesnő és színésznő. Eredeti neve: Grace Mendoza. A modellvilágban szerzett hírnevét az 1970-es évek közepétől kezdte kamatoztatni a popszakmában is. Mint „diszkókirálynő”, Donna Summer és Amanda Lear legnagyobb riválisaként emlegették, noha énekhangjának fogyatékosságait számos kritika érte a popsajtóban. Még időben műfajt váltott, s mire a diszkónak leáldozott, már új imázsa volt, és új zenei világot képviselt. Az 1980-as évek első felében megjelent albumait az addig vele igen szigorú kritikusok is többnyire elismerően méltatták. Filmszínésznői karrierjének két legjelentősebb darabja, a Conan, a pusztító és a James Bond-sorozat részeként készült Halálvágta ugyancsak a ’80-as évekből származik. Az 1990-es évektől kezdve mind a pop-, mind pedig a filmvilágban kiszorult az élvonalból.

Pályafutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kezdetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Grace Jones pontos születési időpontja vita tárgyát képezi: egyes források szerint 1948-ban született, más források 1952-es dátumról tudnak. Az Ebony magazin egyik 1979-es számának borítóján Grace látható, a lapban olvasható interjú szerint pedig akkor 27 éves volt, ami 1952-es születési dátumnak felel meg.[1] Grace édesapja, Robert Jones politikus és lelkész. Édesanyja keresztneve: Marjorie. A szülők 1965-ben New York állam Syracuse nevű városába küldték Grace-t és egyik testvérét, Randyt. A helyi egyetemen Grace színművészeti tanulmányokat folytatott. Syracuse után New York volt a következő jelentős állomás, ahol a fiatal lány egzotikus megjelenése hamar felkeltette a fotósok és a divatdiktátorok figyelmét. A leghíresebb magazinok számára fotózták, keresett modell lett, ám Amerika számára ő mégis túl modern és merész volt. Ezért a divatvilág fellegvárába, Párizsba utazott, és ott lett igazán világhírű mint modell. Énekesnői és filmszínésznői karrierje idején ugyan ritkábban lépett a kifutókra, de az azokban az években róla készült számtalan reklámfotót és -filmet bátran tekinthetjük modell pályafutása részének.

Az énekesnő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A diszkókirálynő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Grace első kislemeze 1975-ben jelent meg. Az I Need A Man sikeresnek bizonyult, hiszen akkortájt kezdett kibontakozni a diszkózene divatja, és a közönség lelkesen fogadta az új stílus új sztárjait. Grace erotikával párosuló egzotikus külseje, jellegzetes, bár szűk terjedelmű énekhangja[2] révén alkalmas volt arra, hogy „diszkókirálynő” legyen. (A homoszexuálisok körében különösen sok rajongója lett, sőt mindmáig „A melegdiszkók királynője”-ként is szokták emlegetni.) Ezt az imázsát erősítették az újabb dalok, illetve első három nagylemeze is, melyeket az Island Records lemeztársasággal szerződve készített. Az 1977-ben megjelent Portfolio című nagylemezén diszkóverzióban dolgozta fel Édith Piaf La vie en rose című klasszikus sanzonját, valamint a Send in the Clowns és a Tomorrow című Broadway-slágereket. Az LP kelendőnek bizonyult, a kritikusok viszont epébe mártott tollal cikkeztek róla. A tekintélyes brit szaklap, a New Musical Express egyenesen azt írta az albumról, hogy „dalok szvingelő eunuchok számára”. A negatív kritikák ellenére Grace felkapott híresség lett, Andy Warhollal barátkozott, aki szívesen fotózta őt, és vele együtt bejáratos lett a legendás Studio ’54 diszkóba, amelynek tulajdonosa még az „elit” vendégeket is megrostálta a bejáratnál.

1978-ban került a boltokba Grace második nagylemeze, a Fame, melyen egy másik francia sanzon, Kozma József örökzöldje, az Yves Montand előadásában ismert Autumn Leaves (Les Feuilles Mortes: Őszi falevelek) diszkóverziója is hallható. Az LP nagy slágere a Do or Die című szerzemény lett. A díva harmadik albuma, az 1979-es Muse azonban már nem volt akkora siker, mint az előző kettő. (2007 végéig bezárólag ez az énekesnő egyetlen stúdióalbuma, melyet nem adtak ki CD-n.) Szerepel rajta az I'll Find My Way to You című dal, melynek eredetijét (I Still Get the Blues) Grace három évvel korábban énekelte a Colt 38 Special Squad című filmben. A Muse sikertelensége arra utalt, hogy az énekesnő csillaga leáldozott, és Grace eltűnik a süllyesztőben a többi „egynyári” diszkósztárral együtt. Az Island Records azonban nem írta le a sztárját. A cég illetékesei új zenészekkel ismertették meg Grace-t, hogy teljesen új zenei világot alakítsanak ki számára.

A popzene ikonja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Alex Sadkin és Chris Blackwell producerek, valamint Jean-Paul Goude fotós-rendező játszottak kulcsszerepet az új Grace Jones-stílus megteremtésében. Ez természetesen együtt járt külsejének megváltoztatásával is: mivel Grace a melegek körében különösen népszerű volt, ezért imázsának maszkulin vonásait erősítették, melynek egyik eszköze volt meghökkentő „brikettfrizurája” és szögletes, kipárnázott zakói. Zenéje is „férfiasabb” lett: producerei az aktuális trend, a new wave zenei eszköztárából merítettek, de hatott rájuk a reggae, a funky és a rap is. A többféle stílusból kialakított zenei világba tökéletesen beleillett Grace sajátos orgánumú hangja, különleges, félig beszélő, félig éneklő előadói stílusa. A műfajváltás első darabja a Warm Leatherette című LP volt 1980-ban. A 8 felvételt tartalmazó albumon több feldolgozás is szerepel. A nagy sláger, a Private Life például a The Pretenders egyik dalának feldolgozása, a Love is the Drug eredetijét a Roxy Music adta elő, a The Hunter Gets Captured by the Game Smokey Robinson, a Breakdown pedig Tom Petty szerzeménye. Kritika és közönség lelkesen fogadta a megújult énekesnő albumát, és a siker a következő évben nemcsak megismétlődött, hanem fokozódott is.

1981-ben került a lemezboltokba Grace talán legkiforrottabb albuma, a Nightclubbing, amelyről elragadtatott kritikák jelentek meg, a szakmában mérvadónak számító zenei lap, a New Musical Express kritikusa egyszerűen „tökéletes”-nek nevezte. A 9 dal között ezúttal is több feldolgozás kapott helyet. A Use Me Bill Withers egyik szerzeményének feldolgozása, a címadó Nightclubbing egy Iggy Pop-felvételen alapul, melynek átdolgozásában David Bowie is közreműködött, a Demolition Man eredeti előadója Sting volt, a Walking in the Rain pedig az akkoriban még kevésbé ismert Flash and the Pan egyik dalának átirata. A legnagyobb – és teljesen megérdemelt – sikert azonban a Pull Up to the Bumper és az I’ve seen that Face before (Libertango) című dalok aratták.

A Sadkinnel és Blackwell-lel való gyümölcsöző szakmai kapcsolat harmadik, egyben utolsó állomása volt a Living My Life című 1982-es LP. Ennek elkészítésében Grace már nemcsak énekesnőként, hanem szerzőként is részt vett: a 7 dal közül csupán egyetlenegy, a The Apple Stretching nem saját szerzemény, hanem a színészként ismert Melvin Van Peebles slágere. Kissé meglepő módon az albumra épp a címadó felvétel, a Living My Life nem került fel. (Évekkel később kislemezen jelent meg.) A lemez dalai közül különösen a My Jamaican Guy, a Nipple to the Bottle és a Cry Now, Laugh Later lettek népszerűek. Nem kis teljesítmény volt 3 év alatt 3 igényes és sikeres nagylemezt elkészíteni, talán éppen ezért csak 1985-ben jelent meg Grace újabb albuma: a Slave to the Rhythm producere Trevor Horn volt. A nagylemez tulajdonképpen egyetlen felvétel, a címadó dal különböző változatait tartalmazza, melyeket részben Grace-szel készített rövid beszélgetésfoszlányok kapcsolnak össze. Az érdekes koncepciójú nagylemez fogadtatása kedvező volt, ami talán annak is köszönhető, hogy Grace épp akkoriban aratta legnagyobb mozifilmes sikereit is.[3] A Grace személye iránti érdeklődést az Island Records azzal is meglovagolta, hogy kiadta az Island Life című válogatáslemezt, az énekesnő pályafutása első 10 esztendejének összefoglalóját. Ez a kiadvány egyben le is zárta Grace és az Island Records együttműködését.

Az Inside Story már a Manhattan Records címkéje alatt jelent meg 1986-ban. Az album producere a Chic együttes alapító tagjaként ismertté vált Nile Rodgers volt, aki addig olyan sztárokkal dolgozott, mint például a Sister Sledge, a Blondie-ból ismert Debbie Harry, David Bowie, Johnny Mathis, Kim Carnes, Mick Jagger, az INXS vagy Madonna. Az új LP 10 dalának mindegyike Grace és Bruce Woolley közös szerzeménye. A slágerlistákon csupán az I’m Not Perfect (But I’m Perfect for You) című dal ért el említésre méltó helyezést. Az album kétségtelenül nem olyan erős anyag, mint amilyen az előző 4 LP volt, mindazonáltal a Chan Hitchhikes to Shanghai, a Party Girl, a Victor Should Have Been A Jazz Musician vagy a Scary but Fun is jogosan kerülhetett volna fel a népszerűségi listák előkelőbb helyeire. 1989-ben jelent meg Grace utolsó stúdióalbuma, a Bulletproof Heart. A produceri feladatokat a C+C Music Factoryból (Gonna Make You Sweat) ismert David Cole és Robert Clivilles végezték. Az eredeti CD-változat 2 bónuszdalt tartalmaz, melyek a bakelitlemezen nem szerepelnek: Dream; Don’t Cry Freedom (ez utóbbi egy duett Chris Stanley-vel). A 2004-ben megjelent CD-n további két felvétel, a két nagy sláger – Love on the Top of Love, Amada Mio – egy-egy remixe is helyet kapott. A maga idejében a Bulletproof Heart nem volt igazán sikeres, és az énekesnőnek 2007 végéig bezárólag nem is jelent meg újabb stúdióalbuma.

Persze ez nem jelentett visszavonulást. Sőt az 1990-es években két újabb nagylemez anyagát is felvették vele, ám sem a Black Marilyn (1994), sem a Force of Nature (1998) nem jutott el a közönséghez. 1993-ban megjelent maxija, a Sex Drive őrületes tempójával az aktuális elektronikus hangzás divatját próbálta követni, számottevő eredmény nélkül. A következő évben a Slave to the Rhythmből jelentek meg különféle remixek egy maxilemezen. Érdekesség, hogy a maxi időtartama bő negyedórával hosszabb, mint az eredeti stúdióalbumé! 2000-ben a remixek akkoriban divatos képviselője, a Funkstar De Luxe dolgozta fel a Pull Up to the Bumper című dalt, természetesen Grace énekének felhasználásával. Az új verzió sikeres lett a diszkókban. 2005-ben DJ Hell készítette el az I’ve seen that Face before (Libertango) remixét. Az évek folyamán számos válogatásalbum is megjelent az énekesnő nagy slágereiből. Az 1998-ban kiadott Private Life: The Compass Point Sessions 2 CD-t tartalmazott, melyeken Grace slágereinek addig csak kis- és maxilemezeken megjelent változatai is helyet kaptak. A 2006-os keltezésű The Grace Jones Story a CD-n ki nem adott Muse című diszkóalbumról is tartalmaz dalokat. Ugyancsak 2006-ban került az üzletekbe a The Ultimate Collection, melynek harmadik CD-je a nagy slágerek különböző változatait tartalmazza.

Grace élő fellépései közül érdemes kiemelni a 2002. május 18-án, Modenában tartott koncertet, melyen Luciano Pavarottival lépett színpadra. A Pavarotti and Friends nevű gála célja az angolai menekültek támogatása volt. 2004 novemberében Grace a londoni Wembley-stadionban lépett fel: a Trevor Horn tiszteletére adott koncerten a Slave to the Rhythm című dalt énekelte, óriási sikerrel. Nem feledkezett meg eredeti hivatásáról sem: 2006 februárjában modellként lépett a kifutóra a New York-i Diesel’s showban. 2007-ben bejelentették új albumát, melynek a Corporate Cannibal címet adták. A közreműködők között szerepel Sly and Robbie, Brian Eno, Wally Badarou, Tricky, Uzziah Sticky Thompson, Mikey Mao Chung, Barry Reynolds, John Justin, Martin Slattery, Philip Sheppard, Paulo Goude, Robert Logan, Don-E és Tony Allen. Az anyaghoz videoklip is készült. Az album 2008 októberében jelent meg, végleges címe Hurricane lett.

A filmszínésznő[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Grace 1973-ban játszotta első filmszerepét, egy Mary nevű drogfutárt a Gordon’s War című akciófilmben. Színésznői karrierje a Conan, a pusztító (1984) című fantasyvel indult be igazán. Ebben egy igazi amazont (Zula) játszott Arnold Schwarzenegger oldalán. Az osztrák izompacsirta „túl erős”-nek találta partnernőjét, mindazonáltal annyira jól összebarátkozott vele, hogy Maria Shriverrel 1986-ban tartott esküvőjére is meghívta. Grace alakításának kedvező volt a visszhangja, ezért újabb szerepekre szerződtették. A soron következő James Bond-filmben, a Halálvágtában (1985) ő volt a brit szuperügynök egyik veszedelmes ellenfele, May Day. (A 007-est Roger Moore játszotta, aki ezzel a filmmel búcsúzott a szereptől.) Noha Grace akkoriban énekesnői karrierje csúcsán volt, a főcímdal kapcsán mégsem merült fel a neve: azt a korszak népszerű együttese, a Duran Duran énekelte.[4] A Halálvágta ugyan nem tartozik a legjobb és legsikeresebb Bond-filmek közé, mégis nagy érdeklődést keltett. A többség szerint Grace igazán remek volt May Day szerepében. Voltak azonban olyanok is, akiknek nem nyerte el a tetszését az alakítása: ők főleg azt kifogásolták, hogy a láthatóan túlkoros Moore és a maszkulin Grace ágyjelenete kifejezetten kínos, és már-már a homoszexualitás gyanújába keveri Bondot. Grace szereplése volt az igazi fénypontja a Vamp (1986) című horrorkomédiának. Kevésbé nyerte el a közönség és a kritika tetszését a Bumeráng (1992) című vígjátékban nyújtott alakítása, Eddie Murphy partnereként. Későbbi filmszerepei nem különösebben érdekesek, bár játszott a tévénézők körében oly népszerű Hulk Hogan és David Hasselhoff partnereként is.

Magánélet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Grace magánélete többé-kevésbé a nyilvánosság előtt zajlott, bár ez aligha volt a díva ellenére. A ’70-es években hosszabb élettársi kapcsolat fűzte Jean-Paul Goude-hoz, akitől Paulo nevű fia is született.[5] Goude sokat tett Grace jellegzetes imázsának kialakításáért: tőle származnak például a díva extravagáns öltözékei, és számos, ma már legendásnak mondható fotót is készített kedveséről, így például a Private Life és a Nightclubbing jól ismert borítófotóit.[6]

A ’80-as évek első felében Grace a testőrével, Dolph Lundgrennel esett szerelembe. A svéd testépítőt be is ajánlotta egy kisebb szerepre a Halálvágta című filmbe. Nagy feltűnést keltettek közös meztelen fotóik, melyek a Playboy 1987. szeptemberi számában jelentek meg. Noha állítólag eljegyezték egymást, a kapcsolatból mégsem lett házasság. Lundgren utódja egy másik skandináv testépítő, Arnold Schwarzenegger jó barátja, a dán Sven-Ole Thorsen lett, aki a Conan, a pusztítóban is játszott. E viszony is barátsággá változott az idők folyamán, és Grace 2007 májusában csak azért vállalt fellépést a dán televízióban, hogy ezzel népszerűsítse Thorsen akkor megjelent önéletrajzi könyvét. 1996-ban Grace az oltár elé állt: új szerelme ismét aktuális testőre volt, az egyes források szerint magyar, más források szerint török származású Atila Altaunbay. Noha ez a házasság állítólag még tart, a pletykalapok szerint Grace-t 2006. augusztus 18-án eljegyezte az arisztokrata Ivor Guest, a IV. Viscount Wimborne.

Botrányok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Grace pályáját végigkísérték a különféle botrányok, melyek egy része alighanem mesterséges skandalum volt, reklámcélokkal. Egyik leghíresebb afférja egy 1981-es tévéshow-hoz fűződik, amikor arcul ütötte Russel Harty sztárriportert, aki a vele való beszélgetés közben a műsor többi vendége felé fordult. 1998 szeptemberében Grace-t kitiltották az összes Walt Disney-létesítményből, miután a Disney Worldben tartott koncertjén lemeztelenítette az egyik mellét. 2005 áprilisában az Eurostar vasútvonal egyik alkalmazottjával keveredett nagy nyilvánosságot kapott incidensbe.

Érdekességek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Grace a Channel 5 toplistája szerint a 19. helyet foglalja el minden idők legnagyobb szupermodelljei között.
  • A VH1 tévécsatorna a 81. helyre sorolta a dívát minden idők legnagyobb női rock and roll előadóinak listáján.
  • A ’80-as évek közepén felmerült az ötlet, hogy mozifilmet készítsenek az ismert képregényhősnő, Catwoman kalandjaiból. A szerep legnagyobb esélyese Grace volt. A film végül csak 2004-ben valósult meg, a szerepet pedig Halle Berry kapta.
  • Grace egyik leghíresebb élő fellépése az 1985-ös New York-i Paradise Garage-koncerten volt, melyre különleges megjelenését Keith Haring látványtervező találta ki.
  • Az énekesnő egyik leghíresebb slágere, az I've seen that Face before (Libertango) Roman Polański Őrület (1988) című alkotásának visszatérő zenei motívuma.[7]
  • A Microfilm nevű chicagói együttes 2007-es dala, a Paris szövegének egyik strófája („Tour Eiffel / You wear it well / Like Grace Jones / I think I fell…for you”) Grace-nek a Halálvágtá-ban nyújtott alakítására utal, amikor May Day hajmeresztő akrobatamutatványt produkál az Eiffel-tornyon, hogy kereket oldjon Bond elől.

Diszkográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nagylemezek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Válogatások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kislemezek, maxik[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1975 I Need A Man (Alternative Version) / Again And Again
  • 1976 Sorry (Album version) / That’s the Trouble (Alternative Version)
  • 1976 Sorry (Disco Mix) / That’s the Trouble (Disco Mix)
  • 1977 I Need A Man (Disco Mix) / I Need A Man (Instrumental Version)
  • 1977 La vie en rose (7" Edit) / I Need A Man (Album version)
  • 1978 Do or Die (7" Edit) / Comme Un Oiseau Qui S'envole (7" Edit)
  • 1978 Do or Die (12" Mix) / Comme Un Oiseau Qui S'envole (Full version)
  • 1978 Fame (Edit) / Am I Ever Gonna Fall in Love in NYC (Album version)
  • 1979 On Your Knees (7" Edit) / Don't Mess with the Messer (7" Edit)
  • 1979 On Your Knees (Album Version) / Don't Mess with the Messer (Extended Version)
  • 1980 Private Life (7" Mix) / She's Lost Control (7" Mix)
  • 1980 Private Life (Long version) / She's Lost Control (Long version)
  • 1980 Love is the Drug / Sinning (7” Edit)
  • 1980 Breakdown (Stereo 7" Edit) / Breakdown (Mono 7" Edit)
  • 1980 A Rolling Stone (12" Extended version) / Sinning (Album version)
  • 1980 The Hunter Gets Captured by the Game (Album version) / The Hunter Gets Captured by the Game (Alternate version)
  • 1981 Demolition Man (7" Mix) / Warm Leatherette (7" Edit)
  • 1981 Pull Up to the Bumper (7” Edit) / La vie en rose (7” Edit)
  • 1981 Pull Up to the Bumper (Party Version) / Feel Up (Long Version)
  • 1981 I've seen that Face before (Libertango) (Album version) / I've seen that Face before (Libertango) (Spanish version) (Esta Cara Me Es Conocida címen is ismert)
  • 1981 I've seen that Face before (Libertango) (Album version) / I've seen that Face before (Libertango) (Italian version) (promóciós kislemez)
  • 1981 Use Me (Stereo Edit) / Use Me (Mono Edit) (promóciós kislemez)
  • 1981 Walking in the Rain (UK Remix Edit) / Peanut Butter (A Pull Up To The Bumper instrumentális változata)
  • 1981 Walking in the Rain (UK Remix) / Pull Up to the Bumper (Disconet Version) / Peanut Butter (A Pull Up To The Bumper instrumentális változata)
  • 1981 Feel Up (Stereo Edit) / Feel Up (Mono Edit) (promóciós kislemez)
  • 1982 My Jamaican Guy (7" Edit) / Cry Now, Laugh Later (7" Edit)
  • 1982 My Jamaican Guy (12" Mix) / J. A. Guys (Dub version of My Jamaican Guy) / Cry Now, Laugh Later (Steven Stanley Remix)
  • 1982 Nipple To The Bottle (7" Version) / J. A. Guys (Dub version of My Jamaican Guy)
  • 1982 The Apple Stretching (7" Version) / Nipple to the Bottle (Club Cut 7" Version)
  • 1982 The Apple Stretching (Long Version) / Nipple to the Bottle (Club Cut)
  • 1983 Living My Life / Living My Life (Dub Version)
  • 1985 Slave to the Rhythm (7" Edit) / Annihilated Rhythm
  • 1985 Slave to the Rhythm (Blooded) (Extended 12" version) / Junk Yard / Annihilated Rhythm
  • 1985 Jones the Rhythm (7" edit) / Junkyard
  • 1986 Pull Up to the Bumper (Paul 'Groucho' Smykle 1986 remix) / La vie en rose (Album version) / Nipple to the Bottle (Album version)
  • 1986 Grace Jones Musclemix (Les 'MixDoctor' Adams of the Disco Mix Club UK): (a) Pull Up to the Bumper (b) Slave to the Rhythm (c) Warm Leatherette (d) Private Life (e) Walking in the Rain (f) Use Me (g) Love is the Drug / La vie en rose (Album version) / Pull Up to the Bumper (Paul 'Groucho' Smykle 1986 remix)
  • 1986 Love is the Drug (Paul 'Groucho' Smykle 1986 remix) / Living My Life (Alternative 7" edit)
  • 1986 Love is the Drug (Paul 'Groucho' Smykle 1986 12" remix) / Living My Life (Alternative 12" edit) / The Apple Streching (Steve Stanley 1986 12" remix)
  • 1986 Private Life (Paul 'Groucho' Smykle 1986 remix) / My Jamaican Guy (Steve Stanley 1986 remix)
  • 1986 Private Life (Paul 'Groucho' Smykle 1986 12" remix) / My Jamaican Guy (Steve Stanley 1986 12" remix) / Feel Up (Alternative 12" edit) / She's Lost Control (Alternative 12" edit)
  • 1986 I'm Not Perfect (But I'm Perfect for You) (7" Version) / Scary but Fun (Album version)
  • 1986 I'm Not Perfect (But I'm Perfect for You) (Perfectly Exteneded remix) / I'm Not Perfect (But I'm Perfect for You) (Instrumental version) / Scary but Fun (Album version)
  • 1986 Crush (Extended Remix) / Crush (Dub) / Crush (7" Version)
  • 1986 Party Girl
  • 1986 Victor Should Have Been a Jazz Musician (Album version) / Crush (Album version)
  • 1986 Election Day (Arcadia featuring Grace Jones)
  • 1989 Love on Top of Love / Killer Kiss
  • 1990 Amado Mio
  • 1992 7 Day Weekend
  • 1993 Evilmainya
  • 1993 Sex Drive
  • 1994 Slave to the Rhythm (2 eredeti felvétel + 8 új remix)
  • 1996 Love Bites
  • 1998 Storm
  • 1998 Cradle to the Grave
  • 2000 The Perfect Crime
  • 2000 Pull Up to the Bumper (Funkstar De Luxe-remix)
  • 2005 Libertango (I've Seen That Face Before) (DJ Hell-remix)
  • 2008 Corporate Cannibal (6-féle verzió)
  • 2008 Williams' Blood (Yam Who? Electric Dub) / Williams' Blood (Yam Who? Cosmic Jam) (promóciós lemez)
  • 2008 Williams' Blood (Aeroplane Remix) / Williams' Blood – feat. Mad Professor & Joe Ariwa (The Trixters Mix) / Williams' Blood (Greg Wilson Version) / Williams' Blood (Ivor Guest Breaks Version)

Filmográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mozifilmjei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1973 Gordon's War
  • 1976 Let's Make a Dirty Movie
  • 1976 Colt 38 Special Squad
  • 1979 Army of Lovers or Revolution of the Perverts (dokumentumfilm)
  • 1981 Deadly Vengeance
  • 1984 Made in France (dokumentumfilm)
  • 1984 Conan, a pusztító (Conan the Destroyer)
  • 1985 Halálvágta (A View to a Kill)
  • 1986 Vamp
  • 1987 Egyenesen a pokolba (Straight to Hell)
  • 1987 Szieszta (Siesta)
  • 1990 Superstar: The Life and Times of Andy Warhol (dokumentumfilm)
  • 1992 Bumeráng (Boomerang)
  • 1995 Cyber Bandits
  • 1998 Kincs, ami van (McCinsey's Island)
  • 1999 Palmer's Pick Up
  • 2006 No Place Like Home
  • 2008 Falco – Verdammt, wir leben noch!

Tévés munkái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1982 A One Man Show
  • 1988 Pee-wee's Playhouse Christmas Special
  • 2001 Wolf Girl
  • 2001 Shaka Zulu: Az erőd (Shaka Zulu: The Citadel)

Fontosabb jelölések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Popzene[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Grammy-díj[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1984 A One Man Show (Best Long Form Video)

MTV Video Music Award[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1986 Slave to the Rhythm (legjobb videoklip – énekesnők)

Film[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Arany Málna-díj[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1987 jelölés Szieszta (legrosszabb női mellékszereplő)

Szaturnusz-díj[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A dolgot bonyolítja, hogy Noel Jones állítólag Grace ikertestvére, vagyis elvileg ugyanakkor születtek. Ehhez képest Noel esetében 1948. január 31-i, Grace esetében 1948. május 19-i időpontot ad meg az IMDB. Ez még akkor is ellentmondás, ha mégsem ikertestvérek, hiszen akkor születési időpontjaik között legalább 9 hónap különbségnek kéne lennie, nem pedig bő 3 és fél hónapnak, hiszen édesanyjuk ugyanaz. A http://www.online-bibleconcordance.com/Ministers/NoelJones.aspx weboldal szerint a Jones családnak 7 gyermeke volt, akik közül Grace és Noel a legismertebbek, ám az IMDB-n fellelt ellentmondó adatokat ez sem magyarázza meg.
  2. Az enwiki szerint viszont Grace hangterjedelme két és fél oktáv!
  3. Több mint érthetetlen azonban, hogy a CD-változat miért nem egyezik meg az LP anyagával. A CD-n ugyanis nemcsak felcserélték a dalok sorrendjét, hanem ezek közül többnek az időtartamát is megrövidítették, az egyiket például több mint 2 perccel!
  4. Grace összebarátkozott a zenekar tagjaival, akiknek épp akkortájt egy időre kétfelé váltak az útjaik: hárman az Arcadia, ketten a The Power Station nevű formációt hozták létre. Grace közreműködött az Arcadia Election Day című kislemezén.
  5. A srác a La Gouche nevű francia popegyüttes alapító tagja, és édesanyja 2008-ra beígért új albumának egyik közreműködője.
  6. Amikor a Nightclubbing sikere után újra kiadták a Private Life-ot a Goude által készített kitűnő fekete-fehér fotót érthetetlen módon lecserélték egy homályos, kékes árnyalatú fotóra, mely Grace egyik koncertjén készült.
  7. Az eredeti Libertango szerzője: Astor Piazzolla.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]