Govasdiai nagyolvasztó

Govasdiai nagyolvasztó

A Govasdiai nagyolvasztó 1900 előtt

Govasdiai nagyolvasztó Pozíció Románia térképén

é. sz. 45° 44′ 27″, k. h. 22° 47′ 28″45.740708, 22.791063

A Wikimédia Commons tartalmaz Govasdiai nagyolvasztó témájú médiaállományokat.

Sablon • Wikidata • Segítség

A Govasdiai vasgyár munkásai 1890-ben

A govasdiai nagyolvasztó (románul: Furnalul Govăjdia) Vajdahunyadtól 20 kilométerre (10 km-re az erdélyi bányavasút nyomvonalán), Govasdia falu nyugati végén található. A nagyolvasztó arról híres, hogy öntöttvas alkatrészeket gyártottak a párizsi Eiffel-torony részére, valamint nyersvasat Resica számára, ahol az acélszerkezet elemei készültek.

Története

A nagyolvasztó építése

A nagyolvasztót 1806-ban kezdték építeni, és 1810-ben készült el. A kohóépületnek a Nádrábi és Runki patakok összefolyása felé néző homlokzatán a kohó elkészültének alkalmából emléktáblát helyeztek el: „Augusto Imperante Francisco I. exstructum 1810”. Az építkezésre szánt pénzösszeg kevésnek bizonyult, mert belőle csak a nagyolvasztót, a kohóépületet és a vízműveket lehetett volna elkészíteni. Ezért Mätz Sámuel hámorsáfár és Asztalos József ácsmester új költségvetést készített, ami már az olvasztómester számára építendő lakóházat is tartalmazta. Az új terveket 1808-ban engedélyeztek, az alábbiak szerint:

Cél	Építkezési költség
Szénpajta	2648 forint 45 krajcár
Vizigát a Nádrábi patakon	2134 forint 22 krajcár
Vizigát a Runki patakon	2134 forint 22 krajcár
Ácsműhely	1716 forint 2 krajcár
Salakzúzómű	2468 forint 37 krajcár
Olvasztómesteri lakás	5047 forint 47 2/3 krajcár
Partfal a víziárok mentén a Nádrábi patakon	5825 forint 14 krajcár
Partfal a víziárok mentén a Runki patakon	7281 forint 15 krajcár
Vízcsatorna a Runki patakon	865 forint 15 1/3 krajcár
Homokfogó a Runki patakon	245 forint 57 1/3 krajcár
Ácsolt kőszekrény a nagyolvasztó tere körül	1322 forint
Sziklarepesztés a nagyolvasztó hátsó terének egyengetéséhez	4593 forint 20 krajcár
Sziklarepesztés és feltöltés a nyersvasraktár mögött	699 forint 10 krajcár
A Nádrábi patak ágyának kiszélesítése	255 forint 45 krajcár
Alsóvízvezetés deszkaborítása és befedése	764 forint
Második szénpajta	1046 forint 28 3/5 krajcár
Összesen	36 348 forint 22 krajcár
Hozzá a már engedélyezett	33 721 forint 33 1/4 krajcár
Együtt	70 069 forint 55 1/4 krajcár

Még ez a pénzösszeg sem volt elegendő az építkezés teljes befejezéséhez, ezért újabb költségvetést készítettek, amit az alábbiak szerint engedélyeztek:

Nyersvasraktár	2602 forint 9 krajcár
Harmadik szénpajta	3802 forint 53 krajcár
Vízbevezető csatorna	1721 forint 34 krajcár
Partvédőfal a nagyolvasztó tere körül	557 forint 53 krajcár
Adagolóhíd befödése	1393 forint 3 krajcár
Az érctér egyengetése és adagolóhíd építése	14 078 forint 49 krajcár
A Runki oldalon levő ácsmunkatér megerősítése cölöppel	305 forint 33 krajcár
Árvíz által okozott károk helyreállítása	77 forint 56 krajcár
Összesen	24 537 forint 90 krajcár
Hozzá a már engedélyezett	70 069 forint 55 1/4 krajcár
Együtt	94 607 forint 45 1/4 krajcár

Szénpajta tervrajza 1808-ból

Adagolóhíd vagy torokhíd tervrajza 1808-ból

Az építmények közül rajz csupán az adagolóhídról és az egyik szénpajtáról maradt fenn. 1808. december 10-én Mätz és Asztalos még két újabb költségvetést terjesztett elő, melyet a Kincstár ismét engedélyezett. Az új tervek szerint megépülhetett a Runki patak felőli vízgát, így a mű építési munkálatai 1813-ban befejeződtek, és a beruházási főösszeg 98 728 forint 50 1/4 krajcárra emelkedett. A nagyolvasztót április közepén helyezték üzembe. Rajz róla ugyan nem maradt fenn, de egyéb dokumentumokból ismertek a méretei és az alakja. Eszerint a kör alakú medence átmérője 110 cm, a szénpoha átmérője 215 cm, a torok átmérője 105 cm volt. A szénpoha magassága a fenékkő fölött 315 cm, a felső fúvókas magassága a fenékkő fölött 53 cm, az alsó fúvókasé 47 cm, míg a nagyolvasztó egész magassága 950 cm volt. A magasabban fekvő fúvókas vízszintes fekvésű volt, ormányával a vízoldal felé fordítva, meghosszabbított középvonala a nagyolvasztóakna középvonalától 80 milliméterrel tért el. Az alacsonyabban fekvő fúvókas hajlásszöge 3° volt, a csapolónyílás felé fordított alakkal, a középvonal itt is 80 mm-rel tért el az akna középvonalától. A fúvószelet a kerékszobában elhelyezett hat darab, egyforma méretű, kettős szekrényfúvó szolgáltatta. Egy fúvó periódusideje percenként 7–8 volt, a fúvószelet csövön vezették a nagyolvasztóhoz.

A nagyolvasztó első üzemszaka

Az 1810 áprilisában üzembe helyezett nagyolvasztót mindössze hét és fél hónapnyi termelés után, november végén, 13 807 mázsa (1 mázsa=100 kilogramm) nyersvas előállítása után leállították, részint mert a medencéje erősen kiégett, részint mert a frisstüzek számára több hónapnyi nyersvaskészlet gyűlt össze. A nagyolvasztó a medence újbóli kibélelése után, 1814-ben ismét üzembe állt, és hét éven át, 1821-ig, a rendelkezésre álló faszénkészletnek megfelelően, a toplicai nagyolvasztóval váltakozva volt üzemben. A faszénhiány miatt azonban a hét év alatt az átlagos évi termelés csupán 6387 mázsa volt.

A gyakori faszénhiányt az okozta, hogy a parasztkemencék, dacára a meglevő Toplicai és Govasdiai nagyolvasztóknak, folytonosan üzemben voltak, és nagyon sok faszenet fogyasztottak. Pedig a nagyolvasztóval jobb eredményeket lehetett volna elérni, mint a parasztkemencékkel. A felhasznált vasérc barnavasérc volt, jelentékenyebb timföld, kevesebb mész és kovasav, néhány százalék mangán-szuperoxid tartalommal, mely utóbbiból kiváló minőségű acél gyártható. Az ércben réznyomok legfeljebb a gyalári felszíni fejtésekből származtak. Hátrány volt a kis nyomású fúvószél, így a nagyolvasztó üzeme, a Toplicai mellett kedvezőtlen volt. Ehhez még az is hozzájárult, hogy a govasdiai szürke nyersvas finomításra kevésbé volt alkalmas, mig Toplicán legnagyobbrészt fehérnyersvas termeltek. Mindezek miatt a govasdiai nagyolvasztó üzemeltetése 1820 végén megszűnt. Pedig a bányászott vasércek lágysága, porhanyóssága és tisztasága miatt nem volt szükséges a pörkölés, a vaskihozatal 40–42% volt. A faszén szálerdőből eredő, kemény, jó minőségű bükkfaszén volt. Mindezen kedvező körülmények ellenére a govasdiai nagyolvasztó rosszabb üzemi eredményeket mutatott fel a toplicainál. 1837-ig, tehát 17 évig, a nagyolvasztó nem működött, s ez alatt a gépek és tartozékok teljesen tönkrementek, míg ezalatt a parasztkemencék (kettő Nádrábon, kettő Kaszabányán) üzemben voltak, és csak 1830-ban szüntették meg őket.

A vasgyár felújítása

Govasdiai szénpajta rajza 1837-ből

A toplicai nagyolvasztó 1837. január 15-én teljesen leégett, miután felvetődött a kérdés: melyik üzemet újítsák fel: Toplicát vagy Govasdiát. Egy szakértő bizottság – mérlegelve az előnyöket és a lehetőségeket – Govasdia helyreállítását javasolta, amit a Kincstár A Kincstár 1837. évi, 3236 szám alatti határozatával el is rendelt. A nagyolvasztó és a kiegészítő létesítmények helyreállításához 1837-ben fogtak hozzá, és 1838. szeptember végére be is fejezték.

A munkálatok a következő fontosabb elemeket érintették:

• A nagyolvasztó épülete, az öntőcsarnok.
• Kibélelték a nagyolvasztó medencéjét és aknáját, miközben a belső méreteket – a magasság megtartása mellett – megnövelték. A nagyolvasztó pilléres szerkezetű volt, fontosabb méretei: a szénpoha átmérője a fenékkőnél 120 cm, a szénpoha átmérője 245 cm, a torok átmérője 120 cm, a szénpoha magassága a fenékkő fölött 300 cm, a henger alakú szénpoha magassága 32 cm; a nagyolvasztó egész magassága a fenékkőtől a torokig: 950 cm.
• Újonnan építettek két, fából készült vízhajtású csigafúvót, a percenkénti átlagos levegőszolgáltatás 977 köbláb (~27,7 m³) volt.
• A torokhidat a régiből megmaradt kőpillérig újjáépítették.
• Felújították a régi széntárolót, és építettek egy újat is.
• Kibővítették a nyersvasraktárat.
• Épült egy új salakzúzómű.
• A vízműveket újjáépítették.

A felsorolt munkálatokra 40 529 forint 51 koronát fordítottak. A nagyolvasztót 1838. november 25-én helyezték üzembe, Schultze hámorsáfár irányításával. Az üzemi eredmények igen megjavultak, a termelés jelentékenyen emelkedett, és az önköltség 63,3 koronáról 55,5 koronára csökkent. A csigafúvó is igen jó szolgálatot tett, az egész kampány alatt semmiféle javítást nem igényelt. Ennek ellenére a nagyolvasztó csak hét hónapon át volt üzemben, 1839. június végén – a faszénhiány miatt – ismét beszüntette működését.

Az első léghevítő készülék

1838-ban László József főnök (verwalter) és Barton József ellenőr (controllor) került a vasmű élére. Mindketten kiválóan képzett, külföldi tapasztalatokat szerzett szakemberek voltak. A külföldi tapasztalatok alapján 1839-ben Calder-féle gatyacsöves léghevítő készüléket szereztek be és állítottak üzembe. A léghevítőt a nagyolvasztó torkán állították fel, fűtését a torokgázzal oldották meg. Ugyanakkor átalakították, korszerűsítették a salakzúzóművet is. A Kincstár 1839. évi 4723. számú rendelete értelmében egy másodolvasztót is építettek, amely azonban csak akkor volt üzemben, amikor a nagyolvasztó állt, vagy a nyersvas nem volt önthető. A léghevítőt 1840. augusztus 25-én helyezték üzembe, a szolgáltatott fúvószél hőmérséklete 170 Réaumur fok (338 °C) volt. Mivel azonban ezt a hőmérsékletet a vörösréz elemek nem bírták, a fúvószél hőmérsékletét 250 °C körüli értékre csökkentették. Barton József kísérleteket végzett vízzel hűtött öntöttvas elemekkel, s ezek sikeres bevezetése után a fúvószél hőmérsékletét visszaállították az eredeti értékre, ami által az üzemi eredmények lényegesen javultak:

• ugyanolyan faszénadag mellett, a vasércadag 50—60 fonttal emelhető volt, anélkül, hogy a termelt nyersvas minősége romlott volna;
• a nyersvaskihozatal minden mázsa vasércből 6 és fél fonttal szaporodott, a 24 óránkénti a nyersvastermelés 1161 fonttal emelkedett;

1. a faszénfogyasztás egy mázsa nyersvasra számítva 10%-kal csökkent.

Léghevítő a másodolvasztónál

Minthogy a léghevítő fényesen bevált a nagyolvasztónál, elhatározták, hogy a másodolvasztó (kupoló) kemence számára is készítenek egyet. Ezáltal az öntöttvastermelés növelhető volt, miközben a faszénfelhasználás csökkent. A javuló eredmények okán a Kincstár 1840. szeptember 14-én kelt, 4278. számú rendeletével jóváhagyta az öntött nyersedény-termelés fokozását, és szó volt edényzománcozó üzem felépítéséről is. Ez azonban nem valósult meg, részint az edények rossz felületi minősége, részint nagy súlyuk miatt.

Kőszénkutatás

A Kincstár 1840. június 4-én kelt, 2652. számú rendeletével elrendelte, hogy Vajdahunyad környékén, Felsőtelek mellett végezzen kutatást kőszénre. A kutatásokat Grimm kerületi bányamérnök és – fúrómesterként – Sachsenheim Rudolf nagyági bányagyakornok végezte. A kutatások sikertelenek voltak, így 1841 tavaszán be is szüntették. Sachsenheim gyakornok ezután vasérckutatásokat végzett, ami nyomán megindulhatott az alsóteleki vasércbányászat.

Az első pörkölő kemence

1840 szeptemberében a Kincstár megengedte, hogy a nagyolvasztó torokgázát vasércpörkölésre használhassák fel, amihez 314 forintot és 49 krajcárt engedélyezett, de a helyi viszonyok ismerői nem mutattak valami nagy hajlandóságot a terv végrehajtására.

Az első vasút

Mivel a nagyolvasztó nem volt közvetlen összeköttetésben a vasérc- és széntárolókkal, 1841-ben László József és Barton József közreműködésével 132 öl (250 méter) hosszú vasútpálya épült kiépült, öntöttvassínekkel, 448 forint 42 krajcár költséggel. A pálya a nagyolvasztó torkától, az adagoló hídon áthaladva, elágazott a vasércgurító helyekre és a szénpajtákba.

A nyíltmellű nagyolvasztó

Az 1840-es évek elején a govasdiai nyersvastermelés adatai:

Év	Tömeg
1840	1492 tonna
1841	1374 tonna
1842	1786 tonna

A nagyolvasztót 1842-ben újból kibélelték, egyúttal az addig zártmellű nagyolvasztót – a vasöntészetre való tekintettel – nyíltmellűvé alakították át. A kemence belső mérete keveset változtak, csupán a medence átmérője lett kisebb: 120-ról 90 centiméterre változott, mert ez jobban megfelelt a szürkenyersvas termelési feltételeinek. A nagyolvasztó megindítását 1843. február elejére tűzték ki, a tervek szerint vulkáni kőszénnel. A kőszénnel folytatandó kísérleteket azonban Kincstár nem engedélyezte, mert a kőszénbánya-tulajdonosok túlzott árai miatt a termelést eleve gazdaságtalannak ítélte. Így a nagyolvasztó csak 1843 második negyedében kezdhette meg működését.

A koksz első alkalmazása

1843 elején a Kincstár elrendelte, hogy a már Toplicáról Govasdiára szállított koksszal (verkoater Steinkohlen) végezzenek kísérleteket a másodolvasztóban. Ezek eredménye azonban volt kielégítő, így a kúpoló kemencében csak az 1870-es évek második felében alkalmaztak faszén helyett kokszot, de ezt is csak rövid ideig. A faszénhiány miatt pedig a nagyolvasztó sokszor és huzamosabb ideig volt üzemen kívül (1844 második felében, 1845 első három évnegyedében, 1846 második felében, 1847-ben végig, 1848 első felében.

Az 1848–1849-es évek eseményei

A govasdiai nagyolvasztó falazási terve az 1849-i évadra

Korabeli adatok alapján az 1848. évi kampány üzemi adatai a következők voltak:

A válogatott vasérc önköltsége a bányánál, mázsánként	6 krajcár
A válogatott vasérc önköltsége a bányánál, mázsánként a nagyolvasztónál	10,54 krajcár
Hozagmészkő	3,52 krajcár
Egy mérő faszén	26,91 krajcár
Egy mázsa nyersvas	1 forint és 6,24 krajcár
Nyersvaskihozatal a vasércből	44,54%
A 24 óra alatt feldolgoztatott vasérc	453 mázsa és 67 font
A 24 óra alatt termelt nyersvas	218 mázsa és 33 font
Egy mázsa nyersvasra eső vasérc	224,4 font
Egy mázsa nyersvasra eső faszén	744/100 köbláb
A fúvószél átlagos hőmérséklete	118 3/4° Réaumur
A fúvószél átlagos nyomása	17 1/4" vízoszlop

Az évi nyersvastermelés 2438 tonna volt, azonban a nagyolvasztóban nemcsak nyersvasat, hanem közvetlenül öntöttvasat is termeltek. Öntöttvas nélkül a termelés heti 1700 bécsi mázsa lett volna (megjegyzendő, hogy a heti termelés 1852 decemberében már 1952 bécsi mázsára rúgott), miután azonban a nagyolvasztóból nyersvas mellett évente 2000–2500 bécsi mázsa öntvényt is elő kell állítani, emiatt a heti termelés átlagosan 1500 bécsi mázsát tett ki, ami 77 000 bécsi mázsa évi nyersvas- és öntöttvastermelésnek felel meg.

A Kincstár 1848. évi július hó 22-én kelt, 6962. szám alatt, magyar nyelven közölte Magyarország és Erdély törvényes egyesülését, és elrendelte a magyar nyelv kizárólagos használatát, az addigi német helyett. Az Adminisztráció 1848. augusztus 9-én, 1513. szám alatt küldte ki a törvényt az „alantas hámornokságoknak” (hivataloknak). A govasdiai irattár 1782-től gyűlő aktái között ez volt az első hivatalos magyar nyelvű intézkedés. Az Adminisztráció 1848. október 19-én levélben tudakozódott, hogy lehet-e Govasdián 3" és 12 fontos ágyúkat önteni és kikészíteni, van-e elegendő ehhez való munkás stb. Az ágyúkészítés ügye azonban más módon oldódott meg: a honvédség számára szükséges lövőfegyvereket a nagyváradi fegyvergyár készítette. Az 1849. évi függetlenségi nyilatkozat után Csányi László teljhatalmú országos kormánybiztos megszüntette a Kincstárat, feladatát a kolozsvári bányabiztosság vette át (Nagyszeben osztrák kézre kerülése után azonban a Kincstár ismét elkezdte működését).

Az Adminisztráció 1849. május 28-án kelt, 593. számú rendeletében tudatta, hogy a nagyváradi ágyúöntőgyár számára június 20-án, Fischer Ferenc „tűzéri” százados 80 mázsa nyersvasat vesz át, mely ládákba csomagolva küldendő Vajdahunyadra, hogy onnan rendeltetési helyére továbbítható legyen. Az Adminisztráció augusztus 12–18. terjedő heti rendelkezésében meghagyta, hogy a nagyolvasztó csak akkor helyezhető üzembe, ha a vajdahunyadi szuronygyárhoz (Perintyei hámor) szükséges vasesztergamunkák elkészülnek. 1849-ben a nagyolvasztót újból kifalazták, és ismét zártmellűvé alakították át. A felújított kohó az év vége felé állt üzembe, termelése az év végéig mindössze 472 tonna volt. A szabadságharc idején bevezetett hivatalos magyar nyelv helyett az abszolutizmus alatt az ügykezelés nyelve ismét a német lett.

Az 1850-es évek

A govasdiai (ólimperti) nagyolvasztó szelvénye 1856-ban (kifúvatás után)

1850-ben szintén csekély, 1276,9 tonna volt a nyersvastermelés. A nagyolvasztót újból leállították, és 10,45 méter magasságúra építették át. 1850-ben megszűnt a nagyszebeni Kincstár, és helyette Ferro miniszteri tanácsos, mint miniszteri biztos intézte Nagyszebenből a bányászat ügyeit, és közvetített a bécsi pénzügyminisztérium felé. 1851-ben a nagyolvasztó 1891 tonnás nyersvastermelés után ismét bezárt, ami után újra növelték a méretét: 11,40 méter magas lett. A pénzügyminisztérium bányászati bizottságának 1851. évi 173. számú engedélye alapján 1852-re – 3565 forint 36 krajcár értékben – elkészült a gépműhely, amely négy darab esztergagépet, két kis fúrógépet és egy hengerfúró berendezésből állt (a gépműhelyt 1886–1887-ben Vajdahunyadra telepítették át). 1852-ben felállt a kolozsvári Cs. Kir. Bánya-, erdő- és sóügyi igazgatóság, a nagyszebeni miniszteri biztosságot pedig megszüntették.

Az 1852–1853-as években megépült a Felsőtelektől Govasdiáig terjedő 10 kilométeres útszakasz, s ezáltal lehetővé vált a faszén és a nyersvas fuvarozása. A régi út Vajdahunyadról kiindulva, Zalasd községen és a meredek Kacenás (Căţănaş) nevü hegyen vezetett keresztül, melyen azonban a súlyosabb terheket nem lehetett szállítani.

A Kolozsvári bányaigazgatóság 1855. évi 7086. számú engedélye folytán, a nagyolvasztó számára a bécsi Siegl gépgyárból két álló hengerű, korszerű hengerfúvót szereztek be. A nagyolvasztót 1856-ban ismét leállították.

Az 1857-es Monographia

Az 1857-ből felmaradt, Szancsaly Antal vasgyári főnök (verwalter) által írt „Monographia” szerint, a govasdiai nagyolvasztó üzemi és telepítési viszonyai igen kedvezők és előnyösek voltak. Indokai:

• A nagyolvasztó a vasércet tengelyen kapja a másfél óra járásnyira levő Gyalárról, s a fuvardíjjal együtt egy bécsi mázsa válogatott vasérc 11,5 krajcárba kerül, de ha a vasércszállító vasút elkészül, a „vaskő” mázsája nem fog többe kerülni 8 krajcárnál. A gyalári barna- és vörösvasérc kitűnő minőségű, és a nagyolvasztóban 42–43% nyers- vagy öntöttvasat szolgáltat.
• A nagyolvasztó igen jó minőségű kemény faszenet kap a vajdahunyadi erdőkből, 10 köblábas mérőnként 1 forint 2 krajcár árban.
• A három óra járásnyira fekvő „Grunyului Ilié” nevű kőbányában, a nagyolvasztó falazására igen jó minőségű tűzálló „olvakő” található.
• A mészkő bécsi mázsánként 4 krajcárba kerül.
• A Kacenás hegyen igen előnyösen használható mintahomok áll rendelkezésre.
• A Nádráb patak a benne levő meleg források miatt soha be nem fagy, a nagyolvasztó üzeméhez szükséges vízmennyiség a legszigorúbb télen is elérhető.

Egy bécsi mázsa nyers- és öntöttvas (a nagyolvasztóból) 1 forint 5068 krajcárba, míg egy bécsi mázsa vasöntvény a másodolvasztóból 4 forint 27 krajcártól 4 forint 30 krajcárig terjedő összegbe került, egy bécsi mázsa hámorvas önköltsége pedig 9 forint 27,14 krajcár volt. Az évi nyersvastermelésből 5000 bécsi mázsát a Govasdia körüli hámorokban dolgoztak fel, 1000 bécsi mázsa a kupolókemencébe került, míg a többi a toplicai, sebeshelyi és kudsiri vasgyárakba került.

Az 1872-es Monographia

1872-ben Filtsch Károly vasgyári főnök a még akkor is hivatalos német nyelven megírta a Govasdiai vasgyár monográfiáját. Ebben megemlítette, hogy a faszén beszerzése körül folytonos zavarok vannak. A faszén egyébként a dévai, vajdahunyadi, gredistyei és kudsiri kincstári erdőkből származott, évente 70 000 mérő körül, de a kincstári erdészet a faszén árát nagyon felemelte, amit még tovább drágított a szállítási költség, s mindez kihatott a nyersvas önköltségére is. Szól a monográfia arról is, hogy a „Grunyului Ilié” kőbányából származó bélelőkő (kvarcdús csillámpala) kiválóan megfelelt a nagyolvasztó falazatának. Megjegyzi, hogy amennyiben folyamatos lehetne a faszénellátás, ez a csillámpala már nem lenne megfelelő, ezért máshonnan kellene beszerezni a jobb tűzállóságú falazóanyagot.

További adatok a monográfiából:

	1870	1871
24 órai munkaszak	187	265,5
Feldolgozott vaskő (bécsi mázsa)	94,513	133,483
Termelt nyersvas (bécsi mázsa)	40,330	56,049
Termelt öntöttvas (bécsi mázsa)	3,429	4,681
Vaskibozatal a vaskőből	46,4%	45,5%
Faszénfelhasználás mázsánként	7,36 köbláb	6,64 köbláb
Nyersvas önköltség mázsánként	2 forint, 9 krajcár	2 forint, 10 krajcár
Vasöntvény önköltség mázsánként	4 forint, 23 krajcár	3 forint, 81 krajcár

A másodolvasztó csak akkor dolgozott, amikor a nagyolvasztó szünetelt, az erre vonatkozó adatok:

	1870	1871
24 órai munkaszak	31	11
Megömlesztett nyersvas	3182 bécsi mázsa	1363 bécsi mázsa
Termeltetett öntöttvas	2268 bécsi mázsa	913 bécsi mázsa
Hulladék	412 bécsi mázsa	207 bécsi mázsa
A nyersvasból öntöttvas-kihozatal	84%	88%
Faszén felhasználás egy bécsi mázsa öntvényre	6,6 köbláb	5,4 köbláb

A gépműhely a finomító műveknek hengereket, az összes kincstári bánya- és kohóművek számára gépalkatrészeket készített. Az évi termelés körülbelül 800 bécsi mázsa volt. A gépműhely felszereltsége:

• négy nagyobb esztergagép,
• két kisebb esztergagép,
• két kisebb fúrógép,
• egy hengerfúrógép,
• egy gyalupad,
• egy csavarvágógép,
• egy körfűrész,
• négy kovácstűzhely, egy ventilátorral.

A nagyolvasztó korszerű átalakítása 1879-ben

A govasdiai nagyolvasztó oldalnézete

1879-ben az egészen kiégett nagyolvasztót lebontották, és Kosztka Alajos üzemvezető kohótiszt irányításával, a kor igényeinek megfelelően átalakították pilléres kőburkolatú, szabadon álló, vékony falazatú nagyolvasztóvá. A fenékkő magasságát a kohószint fölött 1 méterrel helyezték el, a magassága és egyéb méretei nem változtak ugyan, de a fenékkő felemelése miatt a torokszintje is följebb került, ez pedig maga után vonta az adagolóhíd felemelését is. A gatyacsöves léghevítő készüléket, amely addig a torkon állott, kígyócsövű Wasseralfingen típusúvá alakították át, amit ezúttal a kohószinten helyeztek el, és 170–200 °C hőmérsékletű fúvószelet szolgáltatott. 1881 elején megszűnt a kolozsvári bányaigazgatóság, és Govasdia a többi kincstári vasgyárakkal együtt a M. K. központi vasműigazgatóság alá került, melynek élén Kerpely Antal kohómérnök, miniszteri tanácsos állt. 1884-ben Gyalár és Govasdia, mint két külön üzemvezetőség, a vajdahunyadi vasgyári hivatal alá került.

1884–1885-ben, a Ganz és társa budapesti cég, a nagyolvasztó teljes termelését megvásárolta volna, ha a nyersvas szilíciumtartalmát 0,9–1,9%, mangántartalmát pedig 1,9–2,5% között tudják tartani. A nyersvas ára igen kedvező lett volna, azonban a kísérletek a vasércek összetétele miatt nem sikerültek, így a kéregöntésre szánt, szürkenyersvas termelése abbamaradt, a Ganzzal pedig a szerződést felbontották.

Újabb szünet, újabb üzembe helyezés

A govasdiai Wasseralfingen-féle léghevítő tervrajza

Az 1880-as évek közepén bekövetkező nagy nyersvaspangás miatt 1886-ban az egész govasdiai vasgyárat bezárták, de a nyersvasüzlet fellendülése után, 1888. július 13-án ismét beindították a termelést. A szünet alatt a másodolvasztót elbontották, a gépműhelyt pedig Vajdahunyadra telepítették át. 1892-ben újra bélelték a nagyolvasztót, s ezután 11 évig volt folyamatos üzemben. 1894-ben új másodolvasztót építettek, és a gépműhely is munkába állt. 1895-ben, 1896-ban és 1897-ben négy pörkölőkemencét építettek a mihálybányai szegényebb vasércek pörkölésére. 1897-ben elkezdődött a fehérnyersvas gyártása, amit a mihálybányai mangánszegény vasércből állítottak elő. 1898–1899-ben elektromos erőátviteli művet építettek 90 000 forintért, 1901-ben pedig a fúvógépet és a gépműhelyt hajtó két vízkerék helyett egy Franeis-féle turbinát állítottak be.

1903 júliusában a nagyolvasztót, karbantartás, újrafalazás céljából ismét leállították, az egyik Wasseralflngen-léghevítőt leszerelték, az addigi faszerkezetű torokhidat is kicserélték. 1904-ben újabb pörkölőkemencét építettek, és a második léghevítőt is üzembe helyeztek. 1905-ben kísérleteket végeztek szürkenyarsvas pátvasércből való előállítására vonatkozóan, és arra jutottak, hogy 25% pörkölt pátvaskő adagolása mellett a gyártott nyersvas sötétszürke, illetve szürke volt.

Az 1906-os állapot

Govasdia látképe

Govasdián 1906-ban nagyolvasztómű, öntőmű, gépműhely és elektromos erőátvitelimű volt, főüzeme a nagyolvasztó. A vasérc részint a gyalári főbányából, részint a Mihálybányáról érkezett. A főbányának a Wagner- és Szukováthy-tárnából származó vasérceit csekély mangántartalmuk és a többi vasércnél nagyobb foszfortartalmuk miatt öntőnyersvasgyártásra használták fel, ezzel szemben a mihálybányai vasércből fehérnyersvasat állítottak elő. Különleges összetételű nyersvas előállításához néha más helyről is vásároltak vasércet.

Pörkölőkemencék

Minden beérkező vasércet pörköltek, erre öt pörkölőkemence („pörkölöpest”) állt rendelkezésre. Oszlopokon álló, aknás szerkezetűek voltak, tüzelőanyagnak a nagyolvasztóban nem használható apró faszenet és szénport használták. A pörkölési veszteség pátvasércnél 25%, barnavasércnél 10%.

Mészkő

A salakképzőként használt mészkő általában 7%-át teszi ki a vasércnek. Ez Govasdián kvarc- és kénmentes vasérceknél 1,5%-ra csökkent, nagyobb kvarctartalmú és pirites vasérceknél viszont a 13%-ot is elérte.

Tüzelőanyag

Tüzelőanyagként kizárólag kemény bükkfaszenet használtak, amely kötélpályán érkezett a tárolóba.

A torokhíd

A pörkölőkemencék alsó szintje, a salakképző mészkő és szénpajták szintje a nagyolvasztó torokszintjével egy magasságban volt, és az adagoló vagy torokhíddal és az erre fektetett sínpályával voltak kapcsolatban. A torokhíd vasszerkezetű, 59,56 méter hosszú, 3 méter széles volt, három kőpilléren nyugodott, a sínpálya egyvágányú, nyomtávolsága 1060 mm volt.

A nagyolvasztó

A Govasdiai Magyar Királyi vasgyár nagyolvasztójának bélelési rajza

A govasdiai nagyolvasztó és gépműhely

A Runk patak gátja

A govasdiai nagyolvasztó zártmellű, pilléres, kő- és téglaburkolatú, szabadon álló vékony bélfalazatú kohó. A torok közönséges kalpag alakú zárral volt felszerelve, a gázelvezetés két oldal felé történt. A nagyolvasztó adatai:

• Teljes magassága a fenékkőtől a torokig: 10,89 m.
• A medence átmérője a fúvókasok között: 1,645 m.
• A medence magassága: 1 m.
• A nyugvó magassága: 1,89 m.
• A szénpoha magassága: 0,75 m.
• A szénpoha átmérője: 3,5 m.
• A torok átmérője: 1,8 m.
• A fenékkő átmérője: 1,5 m.
• A fenékkő magassága: 0,9 m.
• Köbtartalom (belső térfogat): 43,39 m³.

A nagyolvasztó a Nádrábi és a Runki patakok összefolyásánál fekszik, így kizárólag vízerőre rendezkedett be. A Runki patak 540 liter, a Nádrábi patak 600 liter vizet szolgáltatott másodpercenként. Ezt a vízerőt 50 lóerős, a Ganz és Társa cég által gyártott Francis-turbina értékesítette, percenként 90–130 fordulatszámmal. A turbina hajtotta a bécsi Siegel cég által 1855-ben gyártott fúvógépet, amely 57 köbméter fúvószelet szolgáltatott, 20–65 mm higanyoszlop szélnyomás mellett. A fúvószelet a két Wasseralfingen-léghevítőbe vezették, melyek a fúvószelet 200–300 °C-ra hevítették fel. A léghevítőket a nagyolvasztó torokgáza fűtötte, a meleg levegőt pedig két, vízzel hűtött, foszforbronz anyagú fúvókákon vezették a nagyolvasztóba. A fúvókák átmérője 90–130 mm volt.

Egy alkalommal 580–670 kilogramm vasércet és 12 hektoliter faszenet adagoltak be a nagyolvasztóba. Naponta átlagosan 68 adag járt le, az adag útja a toroktól a fúvósíkig 10–12 óráig tartott. Ami a kihozatalt illeti, 100 kg nyersvasra 217 kg vasérc és 4,4 hl faszén esett, a vaskihozatal pörkölt vasércből 46%, az átlagos napi termelés 200 mázsa nyersvas volt.

Nyersvas

A govasdiai vasgyár nyersvastermelésének diagramja

A napi nyersvastermelés közönséges nyersvasfajtáknál 240–250 mázsa volt. Miután azonban Govasdia főleg különleges nyersvasfajtákat gyártott, a napi termelés 180–220 mázsás volt. 1905-ben a nyersvastermelés 79310 mázsa volt, vagyis naponta 217 mázsa. A főbányai és Wagner-tárói (I), a főbányai és Szukováthy-tárói vasércből (II. és III.) gyártott öntőnyersvas összetétele:

	I	II	III
C	3,80%	3,86%	3,87%
Si	2,35%	1,38%	1,79%
Mn	1,33%	0,87%	0,79%
S	0,025%	0,029%	0,030%
P	0,132%	0,072%	0,062%

Salak

A salakot erős vízsugárral mosták be a patakba, megtakarítva a fuvarköltségeit és a hányóhelyet. A salak granulálását 1883-ban Schalát József üzemvezető mérnök vezette be, ami egyúttal a salakba jutott nyersvas kinyerését is jelentette, mert az visszamaradt a vízcsatornában, míg a könnyű salakot a patak elsodorta. A salak törésére vízhajtású zúzóművet használtak.

Öntőmű

A Govasdiai Magyar Király Vasgyár öntvénytermelése

Ha a termelt nyersvas szürke és öntésre alkalmas volt, akkor az öntés közvetlenül a nagyolvasztóból történt, egyébként egy másodolvasztó szolgált az öntvények előállítására. A másodolvasztó főbb adatai:

• Egész magassága: 4 m.
• A vasgyűjtő átmérője: 65 cm.
• Az akna átmérője: 45 cm.
• A vasgyűjtő magassága: 1,1 m.
• Az akna magassága: 2,9 m.
• A fúvókák száma: 4.
• A fúvókák átmérője: 60 mm.
• A fúvókák középvonalának magassága a másodolvasztó alapja fölött: 62 cm.

A fúvószelet a nagyolvasztó hengerfúvója szolgáltatta, a fúvószelet nem hevítették. A vasgyűjtő medence és az akna tűzálló téglával volt bélelve. A másodolvasztóban évenként 200 tonna nyersvasat olvasztották át, tüzelőanyagul kizárólag kokszot alkalmaztak. Az évi öntvénytermelésnek körülbelül a fele a másodolvasztóból, fele pedig közvetetlenül a nagyolvasztóból történt, 1905-ben 1662 mázsa volt a termelés. A kúpolókemencét szükség szerint volt üzemben. Az öntőmű saját szükségletre, illetőleg a gyalári bánya és kötélpálya részére, valamint a társgyárak számára készített öntvényeket, néha az erdélyi bányavasútnak is. Az öntőműhöz tartozott egy kis mintaasztalos-műhely is.

Gépműhely

A gépműhely üzeme folytonos volt ugyan, de csak a nappali műszakban dolgoztak. Hajtását a nagyolvasztó fúvógépével együtt a Francis-turbina végezte. Termelése változó, 1905-ben 170 mázsa volt, a gyalári vaskőbányászatot és a kötélpályát látta el gépalkatrészekkel, és javítóműhely funkciót is ellátott.

Áramfejlesztő telep

A Nádrábi és Retyisórai vízgát, a két hasonló nevű völgy torkolatában

A govasdiai villanytelep

Az áramfejlesztő telep a nádrábi völgyben volt, és a Nádrábi és a beleömlő Retyisórai patakok vízerejét hasznosította. A Nádrábi patak a nádrábi vízgátnál másodpercenként 630 liter, a Retyisórai patak pedig 150 liter vizet szolgáltatott. A vízturbina a Ganz és Társa budapesti gépgyárában készült, átmérője 90 cm, szélessége 14 cm, fordulatszáma 315 1/perc volt. A turbina szintén Ganz gyártmányú, 150 kilowattos háromfázisú forgóáramú generátort hajtott meg, amely 315-ös fordulatszámon 3200 voltos és 27 amperes áramot szolgáltatott. A generátor Govasdián csupán a világítást látta el, a többit a gyalári villamos művekbe vezették.

A govasdiai vasgyár árai és bevételei

Govasdián a nyersvas külső felek részére való „elárúsítása” csak az Arad–Alvinc vasútvonal megnyitása után vált lehetővé, vasöntvényt, gépalkatrészt is csak a kincstári bányászat rendelt, de a kovácsolt vas kapós és kelendő volt külső megrendelők között is. A kovácsolt termékek árairól 1782-ből származik az első adat, ekkor 7 forint 30 krajcár volt volt a mázsánkénti ára, a kötegelt sín mázsája 7 forint 10 krajcár volt. A kovácsolt vas ára 1815-ben már 25 forint volt. Az eladási árakról 1834-től vannak részletes számok. Példaként négy kiválasztott év adatai:

	1834	1838	1842	1858
Nyersvas	2 forint 30 krajcár	2 forint 50 krajcár	nincs adat	2 forint 30 krajcár
Vasöntvény	3 forint	4 forint	4 forint 30 krajcár–6 forint	6 forint 10 krajcár–8 forint
I. kovácsvas	7 forint 30 krajcár	8 forint 50 krajcár	8 forint 50 krajcár–9 forint 10 krajcár	átlag 10 forint
Acél és II. kovácsvas	8 forint 10 krajcár	8 forint 50 krajcár	9 forint 20 krajcár	átlag 10 forint
III. kovácsvas	8 forint 57,2 krajcár	9 forint 30 krajcár	10 forint	átlag 10 forint

Gyakorlat volt, hogy 500 forinton felüli vásárlásoknál 1% árengedményt adtak. Az 1871-ben ismert eladási árak: a nyesvasat 2 forint 80 krajcár–3 forint 50 krajcárért, a vasöntvényeket 5–10 forintért, a vertvasat 12–20 forintért, a szervasat 18–32 forintért, az acélt pedig 12 forint 50 krajcár-30 forintért adták, míg 100 darab kapa ára 30 forint volt.

1882-től 1893. június végéig 100 kilogramm nyersvas átlagos önköltsége 2 forint 73,21 krajcár, eladási ára pedig 3 forint 55 krajcár volt.

Jövedelmezőség tekintetében Govasdia általában jól állt, még amikor kisebb volt a termelése, akkor is többnyire pozitív mérleggel zártak, mérleghiány csak ritkán volt. A Kincstár 1798-ban például 63 349 forint 55 krajcár tiszta nyereségről számolt be. 1802-ben csak a 20 503 mázsás kovácsvastermelés 78 335 forint 45 1/4 krajcár tiszta haszont eredményezett. A csúcsnyereség 154 697 forint, 1873-ban, 1881-től 1884-ig azonban hiánnyal zártak, különösen az utolsó két évben. Ennek oka a vajdahunyadi vasgyár építése volt, és 1885-től a govasdiai eredmények a vajdahunyadiakba olvadtak be. Néhány kiválasztott év adatai (a már említettek nélkül):

1852	1865	1869	1874
26 505 forint 53 krajcár	1 051 forint 59 krajcár	64 559 forint 9 krajcár	37 847 forint

A nagyolvasztó utolsó üzemeltetése

A govasdiai nagyolvasztó Cowper-léghevítőkkel, 1916 után

1906-tól Govasdia a vajdahunyadi vasgyár birtokába került. 1914 és 1916 között, a Waseralfingen léghevítő berendezést kicserélték Cowper tipusra. 1919-ben a vajdahunyadi vasgyárat átvette Románia, a govasdiai nagyolvasztó pedig még 1924-ig működött, amikor végleg leállították.

A leállítás utáni időszak, a mai állapot

Az 1940–1950-es években lebontották az adagolóhidat, a szénpajtákat, a léghevítőket és a kéményt, a műhely épülete összedőlt, a nagyolvasztó épületének a tetejéről a cserepet leszedték és eladták. Az 1960-as években a két megmaradt épületben nyári tábort rendeztek be iskolások számára. Ugyanabban az időszakban a nagyolvasztó épületét eternitlapokkal fedték be, és kisebb javításokat elvégeztek. Ezt követően legközelebb 1994 nyarán folyt munka a telepen, a nagyolvasztón hajtottak végre kisebb felújítási munkálatokat.

2000 márciusában a nagyolvasztót védett ipari műemléknek nyilvánították. 2007-ben a nagyolvasztó pénzügyi problémák miatt a vajdahunyadi kombinát tulajdonából a Gyalár községhez került, és a telepet megnyitották a látogatók számára. Az épület jelenlegi állapota viszonylag jó, bár a vakolat egyes helyeken levált, a tető pedig több helyen hibás.

Galéria

• 
  A govasdiai nagyolvasztó 2008 decemberében
• 
  A nagyolvasztó épülete 2010 áprilisában
• 
  Az épület hátsó része
• 
  A nagyolvasztó belseje
• 
  Oldalnézet
• 
  A nagyolvasztó csapolónyílása

Források

• Latinák Gyula: A vajdahunyadi Magy. Kir. Vasgyár és tartozékai (Pallas, Budapest, 1906)
• Romulus Ioan Vasile: A doua epistolă către hunedoreni (Editura "Neutrino", Reşiţa, 2007) (románul)

További információk

A Wikimédia Commons tartalmaz Govasdiai nagyolvasztó témájú médiaállományokat.

• Latinák Gyula: A Vajdahunyadi Magyar Királyi Vasgyár és tartozékai PDF (Budapest, 1906)
• Adatok a govasdiai vasmanufaktúrákról (románul)
• Gáspár-Barra Réka: Az újjáéledő kohó In: Nyugati Jelen, 2008. április 9.