Gottfried Kinkel

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gottfried Kinkel
Johann Gottfried Kinkel.jpg
Született
1815. augusztus 11.
Elhunyt
1882. november 13. (67 évesen)
Zürich
Foglalkozása költő
író
újságíró
szerző
teológus
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Gottfried Kinkel témájú médiaállományokat.
Memorial (1906)

Gottfried Kinkel (Oberkassel, Bonn mellett, 1815. augusztus 11.Zürich, 1882. november 12.) német költő és művészettörténész.

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pietisztikus hatások alatt nevelkedett föl és kellő kiképzés után teológiát kezdett tanulni. Bonnba visszatérve, az ottani egyetemen 1836-ban az egyháztörténet tanára lett. 1837-ben hosszabb utazást tett külföldön, megismerkedett Freiligrattal, Limbockkal, valamint későbbi nejével, Johanna Mockellel, akinek világos, képzeletben gazdag szelleme nagy hatással volt rá. Ő adta az első impulzust a Maikäferbundra, valamint a bájos költői elbeszélésre: Otto der Schütz, eine rheinische Erzählung in 12 Abenteuern-ra (Stuttgart 1846-81, 56. kiad.). Kinkel 1840-ben Kölnben prédikátorrá lett az evangélikus községnél, ahol nagy sikert ért el fényes beszédeivel. Az ortodoxiától eltérve, a papokat ellenségeivé tette, különösen mikor elvette Johannát, aki elvált katolikus nő volt, minek folytán elvesztette az állását. A teológiát elhagyva, a bonni egyetemen műtörténészeti és költészeti előadásokat tartott. E közben adta ki verseskötetét (Stuttgart 1843, 7. kiad. 1872); Geschichte der bildenden Künste bei den christlichen Völkern (Bonn 1845) és költői elbeszéléseit: Der Grobschmied von Antwerpen és Margaret. Meghívták később a berlini egyetemre tanárnak, de a meghívást Männerlied című költeménye miatt visszavonták. 1848-ban politikailag volt tevékeny mint republikánus; részt vett a siegburgi ostromban (1849. május 10.), június 19-én elfogták, haditörvényszék elé állították és élethossziglani fogházra ítélték. Spandauból egy Carl Schurz nevű lelkes tanulóval együtt megszökött és Londonba, onnan Amerikába menekült. Onnan visszatérve, visszavonult a politikai tevékenységtől. Neje halála után másodszor is megnősült és újra megkezdte művészettörténészi működését, ám a költészetet sem hanyagolta el. Egy drámát is írt: Nimrod (Hannovera 1857). 1866-ban Zürichben a régiségtan és műtörténelem tanára lett. Mint műtörténelmi író nagy hatással volt és tudományos kutatásaival állandó érdemeket szerzett.

Költészete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A költészetben csak efemer jelentőséggel bírt. Örökbecsű műveket ezen a téren nem alkotott.

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]