Gorsium

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gorsium
Gorsium-Tác.jpg
A múzeum adatai
Teljes neve Szent István Király Múzeum, Gorsium Régészeti Park
Elhelyezkedés Tác
Magyarország
Alapítva 1958
Tömegközlekedés Az M7-es autópályáról Szabadbattyán–Gorsium lejáró
Elhelyezkedése
Gorsium (Fejér megye)
Gorsium
Gorsium
Pozíció Fejér megye térképén
é. sz. 47° 05′ 23″, k. h. 18° 25′ 13″Koordináták: é. sz. 47° 05′ 23″, k. h. 18° 25′ 13″
A Gorsium weboldala

Gorsium hazánk egyik legjelentősebb, mégis méltatlanul elhanyagolt római kori romterülete. A mai Tác település közigazgatási területén található.

Gorsium romterülete
Decumanus Maximus

Fekvése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az M7-es autópályáról a Szabadbattyán, Tác, Gorsium csomópontnál délre letérve 3 km után, a temető mellett balra fordulva 1,5 km-re található Pannonia Inferior tartomány egykori közigazgatási, később vallási központja.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A város nevét a III. század végén megjelent Itinerarium Antonini, (római útikönyv) leírásából ismerjük: „Gorsium”, illetve „Gorsio sive Hercule” megfogalmazásban (sive jelentése: és, vagy). A kettős megnevezés a 260-as szarmata dúlás nyomán felépülő város régi, közhasználatú és az új, hivatalos elnevezésére utalt.

A rómaiak megjelenése előtt a terület a kelta civitas Eraviscorum-hoz tartozott. Az I. század közepén az Aldunáról idevezényelt ala Scubulorum elnevezésű légió két út keresztezésében (Sopianae-Aquincum, Sopianae-Brigetio) árokkal és palánkfallal körülvett katonai tábort épített. Az itt állomásozó mintegy 500 fős lovascsapat (ala) feladata a sárvízi átkelő védelme és a tartomány belsejének védelmében az ide befutó útvonalak mentén őrszolgálat biztosítása . A Duna parti limes teljes kiépülése után már nem volt szükség a belső katonai biztosításra, így az akkor itt állomásozó csapatot tovább vezényelték a birodalom más területeire.

A felszámolt castrum helyén 103-tól új város építését kezdték meg. Traianus császár Gorsiumot jelölte ki az ugyanebben az évben megszervezett Alsó-Pannónia (Pannonia Inferior) provincia tartománygyűlésének (concilium provinciae) székhelyéül. Ma még nem bizonyított, mikor kapta meg a település a városi (municipium) rangot. Tóth István ókortörténész Hadrianus 124-es pannóniai szemleútjára datálja . Az elkövetkező években kiépült település virágkorában elérte a 400 hektárt. A „szent kerületen” belül hatalmas csarnokokat emeltek a tartománygyűlés és a császárkultusz ceremóniáinak megrendezésére. Az ünnepségek fényének emeléséhez elengedhetetlen cirkuszi játékok megrendezésére 20 000 fő befogadóképességű amfiteátrum épült.

A markomann-háborúkban (167-180) a szarmaták felgyújtották a várost. Ekkor nemcsak a külső negyedek égtek porrá, de a szent kerületben is nagy pusztítást végzett a tűz. Ezt a csapást hamar kiheverte a város. Helyreállították a császárkultusz épületeit. Ekkor újult meg a tartománygyűlés csarnoka is. Ezt követően 90 évig a severusi kor virágzását élte a város. Az afrikai származású felső-pannóniai helytartóból lett császár, Septimius Severus kiváltságok sorával hálálta meg az őt trónra segítő katonaság szolgálatait. (A katonák zsoldját 1/3-ával megemelte, melyet később újabb zsoldemelések követtek. A fizetőképes kereslet ilyen mérvű növekedése ösztönzőleg hatott a teljes gazdaságra. Fitz Jenő professzor a 193-284 közötti kort a „Pannonok évszázadának” nevezte.)

A császár 202-es pannóniai látogatása alkalmából, az uralkodó költségén építették újjá az istenné vált császárok templomát. A vicus vályogból épült házainak nagyobb részét is ebben az időszakba építették át tartósabb építőanyagból.

258-ban egy gyorsan levert polgárháború veszélye elől a föld alá menekítették a városi tanács pénztárát. A 3134 db dupla dénár 1725 évvel később, az ásatások során került elő.

Sokkal komolyabb volt a két évvel későbbi szarmata-roxolán-támadás. Az egész Pannóniát sújtó fosztogatás során Gorsiumot a földdel tették egyenlővé a barbárok. Az ezt követő, az egész birodalomra kiterjedő gazdasági politikai és katonai válság mintegy három évtizedre elhúzta a helyreállítás megkezdését. (Barkóczi László elmélete szerint ebben az időben hurcolták el a dunaparti erődítmények sürgős helyreállításához a szentkerület leomlott kőanyagát.)

A III. század utolsó éveiben ismét központi akaratból épült újjá a város. Diocletianus utasítására a szentkerület romjait elegyengették és teljesen új koncepció szerint kezdték meg az építkezést. A fallal körülvett városrész továbbra is a provincia kiemelt települése maradt. Az új város új nevet kapott, Diocletianus császár társuralkodójáról, Maximinus Herculius-ról Herculiának nevezték el. Jelentősége valószínűleg ezután sem csökkent. (Fitz professzor teóriája szerint a négy részre osztott Pannónia Valéria provinciájának helytartója (praeses) Aquincumból a 290-es években áttette székhelyét Herculiába.)

Az ezt követő évszázadban a város folyamatosan épült-szépült. Helytartói rezidenciának alkalmas palotát emeltek, vele szemben testőrségi laktanya kapott helyet. A kereszténység térhódításával több ókeresztény bazilikát alapítottak.

A település hanyatlása a IV. század utolsó harmadában kezdődött. A provinciában megromlott közbiztonság a falakon kívül élőket lakóhelyük elhagyására késztette. A városon belül összezsúfolódott lakosság egyre igénytelenebb épületeket emelt. Az elhagyott házak helyén temetők létesültek. Ebben az időben a város valószínűleg püspöki székhely is volt. Valéria provincia területét a rómaiak 430-ban a hunok-nak engedték át. A város ekkor már régi méretének töredékére zsugorodott.

A honfoglaló magyarok helyben lakó részben/egészében keresztény népességet találtak. A leletek szerint nem is telepedett le nagyobb magyar népesség ide. Árpád és István inkább a forgalmas utaktól néhány kilométerre északra alapították meg székvárosukat. A Gorsiumi település-együttes helyén létrejött négy-öt kisebb község területén, a temetők tanúsága szerint a XVI. századig folyamatosan laktak.

A legjelentősebb falu neve a XI. századtól Föveny volt. Szent István a birtokot a Székesfehérvári káptalannak adományozta. Ezt követően évszázadokon át innen szállították a követ a királyi és egyházi építkezésekhez. A mocsarakkal védett területen több országgyűlést is tartottak.

Föveny a török uralom idején pusztult el végleg. A XVIII., XIX. században az elhagyatott terület a Zichy-grófok uradalmához tartozott, akik szintén kőbányaként hasznosították a romokat.

Feltárása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • A római település tudomásunk szerint legkorábban a II. József-féle 18. századi térképen szerepel. Bár Rómer Flóris 1866-ban, mint ismert lelőhelyet említette, az első ásatásokra mégis csak 1934-ben került sor Marosi Arnold vezetésével. Ezt az első régészeti feltárást, 1939-ben, majd 1954-ben újabbak követték, ekkor Radnóti Aladár irányításával. Gorsium-Herculia rendszeres feltárása azonban 1958-tól indult, Fitz Jenő vezetésével. Munkatársai Bánki Zsuzsa és Lányi Vera voltak. A műemléki helyreállításhoz terveket Papp Imre, Hajnóczi Gyula és Istvánfi Gyula készített. Az ásatások, a feltárások anyagának feldolgozása, valamint a régészeti park kiépítése, az egykori épületek helyreállítása folyamatos.[1]

A romterület ma[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egykori város mintegy 200 hektáros területe ma teljesen beépítetlen,[2] helyén ma a Szent István Király Múzeum működteti az ország legnagyobb régészeti parkját, melyet az érdeklődő közönség is látogathat. A park megtekintése körülbelül két órát vesz igénybe.

A park megközelíthető gépkocsival az M7-es autópályáról Szabadbattyán-Gorsium lejárótól Tác - Káloz felé haladva, illetve Székesfehérvárról induló autóbusszal.[3]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fitz Jenő. Pannonok évszázada (Pannonia 193-284). Budapest: Corvina (1982) 
  • Fitz Jenő. Gorsium-Herculia, 7. kiad., Székesfehérvár: Szent István Király Múz. (2003) 

Jegyzetek és hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Lásd összefoglalóan a Gorsiumi Régészeti Parkról: Pannonia Hungarica Antiqua. Szerk.: Hajnóczi Gy.-Mezős T.-Nagy M.-Visy Zs. Itinerarium Hungaricum. I. 1995. 78-87.
  2. A régészeti park honlapja
  3. A park megközelítése

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]