Gomba (épület)
A Gomba Budapesten, a Móricz Zsigmond körtér közepén álló épület.
A körtér ma is látható kialakítását 1942-ben végezték el, addig a Fehérvári út felől érkező HÉV vonatok a Szent Imre szobrot megkerülő vágányokon áthaladva a Szent Gellért téri hurokvágányon fordultak vissza. Az ekkor Horthy Miklós körtérnek nevezett téren Schall József tervei szerint építették fel a gyűrű alakú épületet, amely a tér jellegét azóta is meghatározza. Az épület közepén felállított kút díszítéseit Szomor László készítette el. Az épület köré vont hurokvágányrendszeren fordult a Budafok-Nagytétény és a Budafok-Budaörs-Törökbálint felé induló HÉV, illetve az forgalmitelepi villamos (belülről kifelé: nagytétényi HÉV, törökbálinti HÉV, albertfalvi villamos, belváros felé visszaforduló járatok). Az épületben váróhelyiséget, szolgálati tartózkodót, üzleteket és áramátalakítót alakítottak ki.
1963-ben alakították át villamosvonalakká a HÉV-vonalakat, és 1972-ig a helyükbe lépett 41-es és 43-as villamos is a Gomba körül fordult vissza. Ekkor a két járat végállomását áthelyezték, az épület kiszolgáló funkciója megváltozott: megszűnt a várakozó, az üzlethelyiségek és a BKV bérletpénztára mellett műszaki berendezések tárolására használták. 1993-tól 2002-ig újra az épület körül fordult vissza a 41-es villamos. Habár a 2000-es évek elején ipari műemlékké nyilvánították, műszaki állapota az évek során jelentősen leromlott. Az épület 2008 őszén került a Fővárosi Önkormányzattól a XI. kerületi önkormányzat tulajdonába.
2009 májusában a XI. kerületi önkormányzat országos, nyilvános ötletpályázatot írt ki „A Móricz Zsigmond körtéri műemléki védettségű Gomba épületének építészeti és hasznosítási ötletpályázata” címmel.
[szerkesztés] Forrás
- Kis történelmi gombamustra PDF – Újbuda, 2008. október 15.
- A Móricz Zsigmond körtéri, műemléki védettségű "Gomba" épületének hasznosítása — pályázati felhívás - Építészfórum, 2009, május 19.
[szerkesztés] Külső hivatkozások
- Variációk Gombára – Népszabadság, 2009. október 9.
- Ufóleszálló a körtéren – Hg.hu, 2009. október 11.
- Hiába álmodott új Gombát 67 építész – Index, 2010. április 29.

