Goldberger Leó
Goldberger Leó (teljes nevén: dr. Buday-Goldberger Leó) (Budapest, 1878. május 2. – Mauthausen, 1945. május 5.) a magyar textilipar egyik nevezetes alakja, aki a 20. század első évtizedeiben a hazai textilipar korszerűsítésében igen nagy szerepet vállalt. Az 1785-ben alapított Goldberger-gyár elnök-vezérigazgatója, a Gyáriparosok Országos Szövetségének (GYOSZ) igazgatója, a Magyar Textilgyárosok Országos Egyesületének elnöke, a Magyar Külkereskedelmi Intézet igazgatósági tagja, a Magyar Nemzeti Bank főtanácsosa, 1935-től felsőházi tag. 1944-ben a Gestapo elfogta és koncentrációs táborba hurcolta; pár nappal a mauthauseni tábor felszabadulása után ott halt meg.
Tartalomjegyzék |
A Goldberger család története[1][2][3] [szerkesztés]
A Goldberger család Perec nevű őse egy aranyműves volt, aki a családi hagyomány szerint az itáliai Padovából vagy Velencéből,[3] más feltételezés szerint Morvaországból[1] vándorolt Magyarországra és Óbudán telepedett le. Fia, Goldberg Ferenc – aki a 19. század elején változtatta nevét Goldbergerre[2] – már itt született 1755-ben. Fiatal korában textiltermékekkel kereskedett, majd egy kékfestővel, a cseh Stibrall mesterrel társulva 1785-ben a mai Lajos utcában kékfestő üzemet alapított (abban az épületben, ahol ma a budapesti Textilmúzeum található). Termékeik hamar igen népszerűvé váltak. Pesten raktárt és üzletet tartott fenn, az utóbbiban – a Nemzeti Színház és a Pilvax-kávéház után elsőként – bevezette a gázvilágítást (tömlőben tárolt gázzal táplálva az égőket), 1800-ban nagykereskedést is nyitott, ahol elsősorban saját termékeit forgalmazta. Később megvette a családi lakóház és műhely mellett álló két házat is és a mögöttük levő területen bővítette az üzemet.
Goldberger Ferencet fia, Goldberger Sámuel (1784–1848) követte az üzlet élén. Ő gyakorlatilag már 1810 óta a gyártással, míg apja a termékek értékesítésével foglalkozott. 1845-ben megvásárolt egy perrotine-gépet,[Jegyzet 1] az akkori kor legmodernebb textilnyomógépét.
Goldbergerék támogatták az 1848–49-es forradalom és szabadságharcot, részt vettek a honvédség egyenruhákkal való ellátásában, emiatt a szabadságharc leverése után nagy összegű hadisarcot kellett fizetniük és termékeik jelentős részét be kellett szolgáltatniuk.
Goldberger Sámuel elhunytával felesége, Adler Erzsébet vette át a gyár irányítását, amely hamar talpra állt és 1854-ben ismét jogot kapott a nagykereskedelmi tevékenységre. Az özvegy 1861-ben visszavonult (1869-ben halt meg) és fiainak adta át a céget. 1857-ben a Pest-Budára látogató Ferenc József is felkereste a gyárat, annak jeléül, hogy „megbocsátott” a cégnek a szabadságharc idején tanúsított magatartásáért. A család 1867-ben nemesi címet kapott, ekkor vehették fel a Buday előnevet.
1870-től Goldberger Károly irányította a vállalatot, tőle 1876-ban legidősebb fia, Goldberger Berthold vette át a vezetést, aki haláláig, 1913-ig állt a cég élén. Ebben az időszakban rendezkedtek be az akkorra már elavult perrotine nyomógépek helyett a hengernyomógépek használatára és termékeikkel jelentős piaci sikereket értek el itthon és külföldön egyaránt. 1905-ben az addig közkereseti társaságként működő céget Goldberger Sám. és F. Rt. néven részvénytársasággá alakították. (A „Sám.” és az „F.” rövidítés a nagy elődökre, Sámuelre és Ferencre utalt.)
Goldberger Leó élete és működése[2] [szerkesztés]
Goldberger Leó Berthold második fia volt. 1878. május 2-án született. Budapesten és Bécsben jogi végzettséget szerzett és bekapcsolódott a cég vezetésébe. Ügyvezető igazgató, vezérigazgató, majd apja halála után mint alelnök és egyben mint vezérigazgató működött. 1920-tól lett a vállalat elnök-vezérigazgatója.
A vállalat az első világháború idején a hadsereg szállítója volt. A nyersanyag-ellátási gondok miatt Goldberger Leó ekkor már foglalkozott azzal a gondolattal, hogy szövetkikészítéssel és -nyomással foglalkozó gyár mellett saját fonó- és szövőgyárat alapít, de erre csak a háború befejeztével, 1923-ban nyílt lehetőség. Ekkor építették fel – részben külföldi befektetők közreműködésével – Kelenföldön a szövödét, majd 1927-ben ezt kiegészítve a fonodát is. (Ez a gyár később Kelenföldi Textilgyár – KELTEX – néven működött.) 1930-ban selyemszövödét, 1932-ben vigonyfonodát is létesítettek itt.
A cég 1922-ben megvásárolta a Budapest belvárosában, a mai Arany János utcában addig bérelt irodaházat, itt rendezte be a központi irodákat és a készáruraktár jelentős részét.[2] (Az épület ma is áll, rajta a „Goldberger” felirat most is olvasható. Jelenleg a Közép-európai Egyetem egy részlegének ad helyet.)
Goldberger Leó számos újdonságot vezetett be. Azonnal felismerte a század elején megjelent rézoxid műselyem[4] jelentőségét,[Jegyzet 2] amelyből a természetes selyemhez hasonló fényes, puha szövetek voltak készíthetők, és 1919-ben megkezdte ezek felhasználásával „Parisette” márkanevű termékeinek (ruha-, blúz- és fehérnemű-anyagainak) gyártását, amihez megszerezte a német Bemberg cégtől a kikészítés kizárólagos jogát. Az 1930-as években bevezette a filmnyomást és a szintetikus indigó színezék használatát. A ’30-as évek világgazdasági válságát viszonylag jól vészelték át. A cég 1934-től külföldön (Angliában, Belgiumban, Olaszországban, Franciaországban, az USA-ban, Kanadában, Ausztráliában és másutt, még ázsiai és afrikai országokban is) több leányvállalatot alapított gyártmányai értékesítésére és több kisebb hazai kereskedelmi vállalatot is bekebelezett. 1938–1939-ben érte el a cég sikerei csúcspontját. Több világkiállításon kaptak díjakat, kitüntetéseket. A „Parisette” szövetekkel hatalmas sikereket arattak. 1934-től Szentendrén lakott az Ábrányi-villában.[5]
A második világháború alatt a vállalat tengerentúli kapcsolatai megszakadtak, ezzel szemben megerősítették az összeköttetést Törökországgal és balkáni országokkal, ahonnan készáru fejében nyersanyaghoz jutottak. Goldberger a háború ellenére tovább fejlesztette gyárát, új gépeket, licenceket vásárolt, új üzemet rendezett be egy pótanyag (a „kotonin”[Jegyzet 3]) feldolgozására.
Goldberger Leó a maga korának jól ismert és nagyra becsült személyisége volt. Kapcsolatot tartott írókkal, tudósokkal, színészekkel, különböző szakmai és társadalmi egyesületekkel, jótékonysági intézményekkel, amelyek közül többnek a vezetőségében is szerepet kapott. 1937-ben az ő anyagi támogatásával jött létre a József Nádor Műegyetemen a textilkémia tanszék. Tagja volt a felsőháznak is. A második zsidótörvény (1939) életbe lépése ellenére az iparügyi minisztertől külön engedélyt kapott, hogy megtartsa elnök-vezérigazgatói beosztását. Jó kapcsolatokat ápolt Horthy Miklóssal és családjával. Mindez nem mentette meg attól, hogy 1944. március 19-én, az ország német megszállásának első napján a Gestapo le ne tartóztassa és Mauthausenbe ne hurcolja. Bár megérte a tábor felszabadulását, 1945. május 5-én éhhalál következtében elhunyt.
A Goldberger-gyár Goldberger Leó után [szerkesztés]
1944 áprilisában a hatóságok elrendelték a nagy gyárak leszerelését, berendezéseinek Nyugatra szállítását, ez a Goldberger-gyárra is vonatkozott. A vállalat azonban ezt a rendeletet nem hajtotta végre és tovább folytatta a termelést, bár erősen csökkentett mértékben. A gyár nagy károkat szenvedett a bombázások miatt és exportpiacainak elvesztése folytán, a termelés a háború után, nagy nehézségek árán mégis újra indulhatott.[3]
Goldberger Leóné, mint az igazgatóság elnöke, Burg Mihályra, a család egyik tagjára bízta a cég vezetését, majd 1945-ben a koncentrációs táborból visszatért Goldberger Antal vette át a vezérigazgatói munkakört.[6] A vállalatot 1948. március 26-án Goldberger Textilművek és Kereskedelmi Rt. néven államosították, majd 1949. szeptember 13-án nemzeti vállalattá alakult, amibe néhány más textilgyárat is beolvasztottak. Az 1949–1950-ben végrehajtott átszervezések során két vállalatra osztották: a kelenföldi gyárból létrehozták a Kelenföldi Textilkombinát Nemzeti Vállalatot, az óbudaiból pedig a Goldberger Textilnyomó és Kikészítő Nemzeti Vállalatot. 1963-ban a textiliparban ismét nagy átszervezések történtek, aminek során számos pamutipari vállalatból[Jegyzet 4] létrehozták a BUDAPRINT Pamutnyomóipari Vállalatot,[7] amelynek központja a volt Goldberger-gyár maradt. 1989-ben azonban a BUDAPRINT tönkrement, ellene és benne a korábban már részvénytársasággá alakított BUDAPRINT Goldberger Textilművek Rt. ellen felszámolási eljárás indult, ami 1997-ben fejeződött be. Ezzel a több mint 200 éves cég megszűnt.
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ A perrotine-gép nevét feltalálójáról, a francia Perrotról kapta, aki 1834-ben találta fel a dúcnyomáson alapuló textilnyomó gépet. A dúcok a felületükből kidomborodó mintát a bélyegzőhöz hasonló módon nyomták rá a szövetre. A gépen 3–4 dúcot alkalmaztak, ezek felületét előzőleg más-más színű festékanyaggal kenték be. A különböző színű nyomatok összességükben hozták létre a színmintát. A gép szakaszos működésű volt, a szövetet minden nyomat létrehozatala után továbbította.
- ↑ A feltalálójáról (J. P. Bemberg) elnevezett, „Bemberg” márkanéven ismert rézoxid műselyem gyártása a cellulóznak rézoxidammóniák oldatban való feloldódásán alapul. Az ilyen oldatból történő szálgyártás ipari méretekben a 20. század elején indult meg. Ez a szálasanyag a viszkózhoz hasonlóan a természetes alapanyagú mesterséges szálak közé tartozik és tulajdonságaiban is sokban hasonlít ahhoz, bár finomabb és erősebb szálak képezhetők belőle, mint a viszkózból. Elsősorban fehérneműk, harisnyák, bélésanyagok készítésére használták. Bár még most is gyártják, felhasználása erősen visszaszorult.
- ↑ A kotonizálás olyan vegyi eljárás, amelynek segítségével ipari növényekből, pl. lenszalmából a pamuthoz hasonlóan feldolgozható szálakat állítanak elő. Ezeket a szálakat pamuthoz keverve, valódi pamutszálak pótlására igyekeztek felhasználni textilipari célra.
- ↑ Goldberger, Hazai Pamutszövőgyár, Kelenföldi Textilgyár, Kispesti Textilgyár, Magyar Pamutipar, Pamutkikészítőgyár, Soproni Pamutipar, Soroksári Textilgyár, Szegedi Textilművek, Textilfestőgyár, Dunavecsei Konfekciógyár.
Források [szerkesztés]
- ^ a b A Goldberger
- ^ a b c d A Goldberger-ház
- ^ a b c Az államosítás előtt működő textil-, szőrme- és bőripari vállalatok repertóriuma
- ↑ Zilahi Márton. A textilipar nyersanyagai. Tankönyvkiadó, Budapest (1953)
- ↑ Szentendre és Vidéke hetilap 2009. szept. 18-i száma, Egy kastély és névadójának rövid krónikája c. cikk a 7. oldalon
- ↑ Kutasi Csaba (2005.). „Goldberger Ferenctől dr. Buday-Goldberger Leóig”. TextilForum XV (318), 22-23. o.
- ↑ A könnyűipar Magyarországon. Könnyűipari Minisztérium (1981)
