Giorgio de Chirico

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Giorgio de Chirico 1936-ban

Giorgio de Chirico (Vólosz, 1888. július 10.Róma, 1978. november 20.) olasz szürrealista festő, a metafizikus festészet megalapítója (keresztneve nélkül írt nevét, mondaton belül is, tradicionálisan nagy D-vel írják: De Chirico).

Élete, munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Giorgio de Chirico Görögországban született, Vólosz városában. Apja szicíliai vasútmérnök, anyja genovai, Palermóból költöztek Görögországba, és hamarosan Athénban telepedtek le. Itt a Politechnikai Főiskolán tanult, amely műszaki és művészeti képzést is nyújtott. 1906-ban, miután meghalt apja, Münchenbe költözött a családdal együtt, és tanulmányait az ottani Akadémián folytatta, ahova elsősorban Arnold Böcklin vonzotta. Mestere hatására ő is mitológiai témákat kezdett festeni. Közben a filozófiával ismerkedett, főleg Nietzsche és Schopenhauer hatottak rá. Megismerkedett a szárnyát bontó futurizmussal, noha elvei idegenek az inkább szemlélődő egyéniségű Chiricótól.


1910-ben Firenzébe költözött, és a böcklini hatás szinte azonmód véget ért. Művészetében minden előzmény nélkül, hirtelen jelentek meg azok a vonások, amelyek később a „metafizikus festészet” nevet kapta. Első ilyen képei például A jóslat rejtélye, Egy őszi este rejtélye, mind 1910-ből. Képein gondosan rendezte el az elemeket, éles kontúrokat használt, festményei időtlen, mozdulatlan, de feszültséget közvetítő hatást mutatnak. Nem csoda, hogy a futuristák azonnal támadást intéztek ellene. Annál érdekesebb, hogy később éppen a futuristák egyik vezéregyéniségével, Carlo Carràval együtt hirdette meg a metafizikus festészetet. 1911-ben Párizsba költözött, és kész vásznait kiállította a Salon d’Automne-on, majd egy másik anyagot a Salon des Indépendants-on. Képei figyelmet keltettek, elismerte Picasso és Apollinaire (utóbbi a jó barátja is lett). Eljárt a szürrealisták összejöveteleire, szívesen látott tagja lett a társaságnak. Megfestette Olasz terek című sorozatát, néptelen, személytelen városrészekkel, legfeljebb egy szoborral a vásznon. Témája tovább változott, sajátos metafizikus enteriőrjein stilizált gipszfejek, állványok, próbabábuk jelentek meg.

Az első világháború idején, 1915-ben besorozták, emiatt visszatért Olaszországba, Ferrarába vezényelték, és itt találkozott Carràval – a katonai kórházban. Carrà, a sokat megélt művész, tagadhatatlanul Chirico hatása alá került, és – noha ekkoriban már hasonló törekvései voltak neki is – metafizikus stílusban kezdett festeni. 1918-ban kiállított az „Epoca” római kiállításán, ahol nagy sikere volt képeinek. 1919-re De Chirico fő műveinek nagy részét már megalkotta, nem meglepő, hogy megfogalmazta a metafizikus festészet alapelveit, amit a Valori Plastici című folyóiratban tett közzé, egyben vezetője is lett a hasonló nevet viselő a csoportnak. Még mindig bizonytalan volt azonban magában, a klasszikus mesterek (Raffaello, Michelangelo, Botticelli) műveinek másolásával igyekezett azok festéstechnikáját elsajátítani. Szobrokat is készített képei alapján, például a Trubadúrt 1915-ben, vagy a több változatban megfestett Hector és Andromaché alapján.

1925-ben visszatért Párizsba, részt vett a szürrealisták kiállításán, mesterük ekkor már André Breton volt, aki a mozgalom egyéniségeként tekintett rá. Több követője akadt (Carràn kívül, René Magritte, Salvador Dalí), pedig Chirico ekkor már a lelke mélyén eltávolodott tőlük, sőt az 1930-as évektől saját művészetét, barátait is megtagadta. Furcsa, megfoghatatlan és idegen, festészeti technikák keresése jegyében született alkotásokat készített (Meztelen önportré, 1942–43, Ruggero megszabadítja Angelicát, 1950), de ekkor már nem nagyon figyeltek rá. 1978-ban, Rómában hunyt el.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • (IT) BALDACCI Paolo, FAGIOLO DELL’ARCO Maurizio (1982), Giorgio de Chirico Parigi 1924-1930, Galleria Philippe Daverio, Milano 1982, pp. 22.
  • (IT) BRANDANI Edoarto (a cura di), DI GENOVA Giorgio, BONFIGLIOLI Patrizia (1999), Giorgio de Chirico, catalogo dell'opera grafica 1969-1977, Edizioni Bora, Bologna 1990 (1999), pp. 247.
  • (IT) CAVALESI Maurizio, MORI Gioia (2007), De Chirico, Giunti Editore, Firenze 1988 (2007), pp. 50.
  • (IT) FAGIOLO DELL'ARCO Maurizio (1999), L'opera completa di de Chirico 1908-1924, Rizzoli, Milano 1984 (1999), pp. 121.
  • (IT) FAGIOLO DELL'ARCO Maurizio (1991), Giorgio de Chirico carte, Extra Moenia Arte Moderna, Todi 1991, pp. 64.
  • (IT) FAGIOLO DELL'ARCO Maurizio,CAVALLO luigi (1985), De Chirico. Disegni inediti (1929), Edizioni grafiche Tega, Milano 1985, pp. 140.
  • (IT) GIMFERRER Pere (1988), De Chirico, 1888-1978, opere scelte, Rizzoli, Milano 1988, pp. 128.
  • (IT) HOLZHEY Magdalena (2006), De Chirico, Taschen, Kölon (D) 2006, pp. 96.
  • (IT) MORI Gioia (2007), De Chirico metafisico, Giunti, Firenze 2007, pp. 50.
  • PASSUTH Krisztina (1974), De Chirico. A művészet kiskönyvtára. Corvina Kiadó, Budapest, 1973.
  • (IT) PONTIGGIA Elena, GAZZANEO Giovanni (2012), Giorgio de Chirico. L’Apocalisse e la luce, Silvana Editoriale, Cinisellobalsamo 2012, pp. 119.
  • A modern festészet lexikona. Corvina Kiadó, Budapest, 1974.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Giorgio de Chirico témájú médiaállományokat.