Gelimer vandál király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gelimer
AR 50 Denarii - Vandals - Gelimer - Carthage.jpg
Gelimer pénzérméje

Vandál király
Uralkodási ideje
527 – 534. márciusa/áprilisa[1][2]
Elődje Hilderich
Utódja nem volt
Életrajzi adatok
Született 480
Elhunyt 553 (73 évesen)
Galatia
Édesapja Geilariths
Édesanyja nem ismert

Gelimer (480 k. – 553) az utolsó vandál király 527 és 534 között.

Hatalomra jutása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Geiserich ükunokája volt[3]. 527-ben jutott trónra, miután Hilderichet letaszította a trónról[3]. Emiatt I. Justinianus bizánci császár hadat indított ellene, azzal az ürüggyel, hogy Hilderich segítségére siet. Flavius Belisariust küldte Afrikába, mindössze 11 000 gyalogossal és 5 000 lovassal[3]. A keleti gót királyné, Amalasuntha nagynénje, Amalafrida halála miatt támogatta a hadjáratot, és lehetőséget adott rá, hogy Szicíliából támogassák a hajókat[4].

Háborúban Bizánccal[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Belisarius hamar partra szállt és megindult a főváros, Karthágó felé[3]. Szeptember 13-án a város előtt Gelimer útját állta, de elvesztette a csatát, így kénytelen volt a várost sorsára hagyni. Ő maga Numidiába menekült[5]. Hogy megakadályozza annak lehetőségét, hogy a bizánciak ellenkirályt állítanak ellene, még a város átadása előtt kivégeztette Hilderichet. Belisarius nem vonult be azonnal Karthágóba, mert cselt gyanított abban, hogy a város kapuit nyitva találta, és hogy a lakosság mindenütt lámpát gyújtott és a vandálok templomokban imádkoztak[4]. Másnap vonult csak be a városba, mikor a karthágóiak elhúzták a kikötőt lezáró láncokat[4]. Belisarius elrendelte a katonáinak, hogy ne fosztogassák a várost, mert "oly sokat szenvedtek a vandálok igája alatt"[4]. Majd belépett a palotába, ahol Gelimer trónjára ült le[4].

Prokopiosz részletesen leírja, hogyan zajlott a Belisarius által tartott nagy ünnepség a vandál király palotájában[4]. A még korábban Gelimer számára készült lakomát a görögök ették meg, és Gelimer szolgái hordták fel az ételt[4].

Gelimer veresége után az ariánus papság elmenekült, az ariánus lakosság nagy része pedig katolikus lett[4]. A visszatért katolikus püspökök újraszentelték a templomokat, és újra feldíszítették őket azokkal a díszekkel, melyeket korábban elrejtettek[4]. A Szent Ciprián bazilikában Karthágó püspöke celebrált hálaadó misét[4].

Belisarius elfoglalta a vandál királyok Hippo Regiusban őrzött kincstárát is[4]. Tricameronnál újra ellenállást kísérelt meg Gelimer, de ezúttal is vereséget szenvedett[5] (testvére Tzatzon is elesett az ütközetben[5]), így kénytelen volt serege maradványaival behúzódni a numídiai hegyek közé, egy sziklafészekbe[5]. Belisarius hadvezére, Farasz itt úgy körbekerítette őket, hogy szörnyű ínség közepette kellett tartsák magukat[5]. Egy napon megjelent Fárász előtt Gelimer követe és így szólt: – "Uram, a király meg nem adja magát. Csupán egy jóságra kér, arra, hogy három tárgyat küldjél neki. Az egyik legyen egy darab szivacs, hogy felszárithassa vele a folyton patakzó könnyeit, a másik meg egy darab kenyér, hogy a kis öcscsének adhasson enni, mert már régóta nem evett, a harmadik pedig legyen egy hárfa, hogy annak a hangja mellett sirhassa el a keserveit."[5]

A korabeli beszámolók szerint az vette rá Gelimert, hogy megadja magát, hogy egy nap látta amint egyik, még gyermek unokaöccse együtt ülve a földön egy egyszerű parasztgyerekkel, mohón leste, amint egy tűzhelyen valamiféle nyomorúságos étel sült[5]. Egy idő után azonban nem bírtak várni és a kis herceg kivette a tűzből az ételt és úgy forrón elkezdte enni[5]. Nemsokára azonban a parasztfiú kivette a kezéből és ette tovább[5]. A gyermeknek ez a nyomorúsága úgy megrázta Gelimer lelkét, hogy keserves zokogásra fakadt, azután pedig kiüzent Fárásznak, hogy megadja magát[5]. A diadalmas bizánciak oda állították a fővezér, Belisarius elé, ám ekkor az összetört vandál király a kétségbeeséstől és a keserves lelki kínoktól hangos, ijesztő kacagásra fakadt[5]. A bizánciak megrettentek ettől az irtózatos kacagástól, és talán ez mentette meg Gelimer életét[5], mert azt hitték róla, hogy őrült, és az őrülteket Keleten valami felsőbb lélek megszállottjainak tekintették[5]. Így megkegyelmeztek Gelimer életének, és 534. májusában Beliszár a vandálok palotájában talált rengeteg kinccsel együtt hajóra rakta[5] és Konstantinápolyba vitette. Itt azonban a császár kegyelmes volt vele szemben: Justinianus a Vandalicus et Africanus címmel ruházta fel[4], bár Belisarius triumfusán gyalogosan kellett kísérnie a győztest. Egyszer megállt és keservesen így kiáltott fel: "Hiuságok hiusága! Minden csak hiuság ezen a világon!" Habár Gelimer többet haza nem térhetett, földet kapott Galatiában, itt is fejezte be életét[5]. A császár még azt is megígérte neki, hogy római patríciussá teszi, ha áttér a katolikus hitre, de Gelimer nem engedett ennek a csábításnak, és élete végéig megmaradt ősi ariánus hitén[5].

Gelimer bukásával azonban a vandál nép is megbukott, bár a görögöknek még 15 évig számolniuk kellett elhúzódó felkelésekkel[4] (548-ban került vissza Africa provincia a birodalom kereteibe[4]). Észak-Afrika hosszú ideig a bizánciak kezére került, majd a 7. században elfoglalták az arabok. Ekkorra azonban a vandálok már eltűntek a történelem színpadáról.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Dr. Klaus-Jürgen Matz: Ki mikor uralkodott? kormányzott? (Wer regierte wann?, 1992, München); magyar kiadás: Springer Hungarica, Budapest, 1994, fordította: Hulley Orsolya és Pálinkás Mihály, ISBN 963-7775-43-9, 50. oldal
  2. Gelimer Letzter König der Wandalen (530-März/April 534) (német nyelven). Genealogie Mittelalter. (Hozzáférés: 2005. június 25.)
  3. ^ a b c d Tolnai Világtörténelme, Középkor I., szerkesztette: Dr. Mangold Lajos és Dr. Horváth Cyril, Budapest, A Magyar Kereskedelmi Közlöny, Hírlap- és Könyvkiadó Vállalat kiadása (Hasonmás kiadás, Kassák kiadó, Budapest, 1991), ISBN 963-7765-03-4, 91. oldal
  4. ^ a b c d e f g h i j k l m n Sz. Jónás Ilona: Barbár királyok, Kossuth Könyvkiadó, 1994, ISBN 963-09-3695-X, 44. oldal
  5. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p Tolnai Világtörténelme, Középkor I., 92. oldal

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]


Előző uralkodó:
Hilderich
Vandál király
530534
HandsGod.svg
Következő uralkodó:
nem volt