Gaston Maspero

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gaston Maspero
Gaston Maspero.jpg
Maspero fényképe
Születéskori neve Gaston Camille Charles Maspero
Született 1846. június 24.
Párizs
Elhunyt 1916. június 30. (70 évesen)
Párizs
Nemzetisége francia Flag of France.svg
Gyermekei Henri Maspero
Foglalkozása egyiptológus
Iskolái École normale supérieure

Sir (1909-től) Gaston-Camille-Charles Maspero (Párizs, 1846. június 24. – Párizs, 1916. június 30.) francia egyiptológus. Szülei olaszok voltak. Már 14 éves korában érdeklődött az ókori Egyiptom után. 1869-től a párizsi École des Hautes Études-ben egyiptológiát tanult. 1867-ben ismerkedett meg Auguste Mariette-tel a párizsi világkiállításon, aki 1872-ben megbízta a hieroglifa szövegek tanulmányozásával. 1873-ban szerzett doktorátust. 1874-től már a Collége de France egyiptomi filológia és régész-professzora. Először 1880-ban vezetett expedíciót Egyiptomba, ahol a kairói Francia Régészeti Intézet feltárásait irányította a Királyok-völgyében . Mariette halála után, 1881-ben átvette a Bulaq Múzeum ( a mai Kairói Egyiptomi Múzeum) és az egyiptomi Nemzeti Régészeti Hivatal vezetését. Továbbvitte a nagy előd munkáját, kiterjesztette az ásatási és templom-helyreállítási programokat, szabályozta az ásatások rendjét, létrehozva a régészeti inspektorátusok rendszerét. Folytatta az Egyiptomi Múzeum gyűjteményének rendezését és katalogizálását. Hírnevét mégis inkább annak köszönheti, hogy elsőként publikálta a piramisszövegekként ismert halotti szövegeket. Megbízatása az intézmények élén először 1886-ig tartott, majd ismételten ő vezette ezeket az intézményeket 1899-től 1914-ig.

Az egyiptológia aranykora[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amikor Maspero átvette az Egyiptomi Múzeum vezetését, a politikai helyzet Egyiptomban meglehetősen bizonytalan volt. Az országot 1879-ben súlyos adósságai miatt – melynek okozója Iszmail kedive költekezése volt – brit-francia felügyelet alá helyezték. Sir Evelyn Baring vezetésével az ország gazdaságát az angolok irányították, a Közmunkák Minisztériuma pedig a franciák fennhatósága alá került, akik ennek révén a jogrendet, az oktatást és a régészetet felügyelték. Az 1882.évi nemzeti felkelés leverése - melynek során a brit-francia flotta ágyúzta Alexandriát – után az ország ténylegesen brit megszállás alá került, bár hivatalosan az Oszmán Birodalom tartománya maradt. A franciák jutalma pedig az lett, hogy megtarthatták az ellenőrzést az ország ókori múltja felett. Maspero hivatala ettől kezdve megfelelő támogatásban részesült, ami jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a Nílus-völgy régészeti feltárását nemzetközi alapokra helyezzék. A hivatalos szervek az I. világháború kezdetéig nagylelkűen osztogatták a néha „több példányban” is meglévő leleteket, ezzel újabb kutatásokra ösztönözve az egyiptológiával foglalkozókat. Maspero időszaka alatt kerültek napvilágra a legnagyszerűbb felfedezések Flinders Petrie, Wallis Budge, Theodore Davis, Lord Carnarvon és Howard Carter révén. Ugyanakkor ezen időszak volt a hamisítók és szélhámosok korszaka is az egyiptológiában.

Maspero, a kutató[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1881-ben a Brugsch fivérek felfedezték I. Pepi düledező szakkarai piramisának belsejében a ma már piramisszövegek néven ismert feliratokat. Maspero is tevékenyen részt vett a sírok feltárásában, ami majdnem az életébe került. Az egyik kamrában a leomló fal ugyanis maga alá temette, de Émile Brugschnak nagy nehezen sikerült kiásnia és így szerencsésen megmenekült. Maspero ismerte fel, hogy a szövegek annak a folyamatnak a különböző fázisait írják le, illetve utalnak rájuk, amelynek során a király az uralkodónak egyedül kijáró túlvilági létre születik újjá, s a feliratokat úgy helyezték el a falon, mintha a király a síron túlról olvasná őket. Mindegyik piramisban más-más szövegek voltak, így Maspero gyűjteménye több mint 4000 sor szöveget tartalmaz, ami az ókori világ legősibb vallásos szöveggyűjteménye. Maspero szerepet játszott a királymúmiák első rejtekhelyének feltárásában Deir el-Bahariban, ahonnan Émile Brugsch több mint 50 királyt, királynét, kevésbé fontos királyi személyt és udvaroncot, s közel 6000 tárgyat szállíttatott Bulaqba a Níluson gőzhajóval. Érdekességként említendő, hogy menet közben szárított hal szállításáért fizettek vámot.

Maspero első igazgatósága alatti időszak másik nagy felfedezése Szennedzsem sírja volt. A leletre egy beduin, Szalam Abu Duhi bukkant rá két társával. A sírt Maspero és a spanyol főkonzul, Eduardo Toda y Güell, Urbain Bouriant egyiptológus és Jan Herman Insinger fotográfus tárta fel. Elővigyázatosságuk ellenére az érintetlen sírban talált lelet a szállítás során súlyos károkat szenvedett. Több tárgyat elloptak, a koporsó nélküli tizenegy múmiának pedig csak a feje ért Kairóba. Szennedzsem és családja a XIX. Dinasztiabeli I. Széthi uralma alatt élt és kétségkívül fontos szerepet játszott a fáraó sírjának kialakításában. 1886-ban gyenge egészségi állapota miatt Maspero visszatért Franciaországba.

Maspero második igazgatóságának idején kerültek napvilágra híressé vált leletek a Királyok Völgyében. Pl. IV. Thotmesz sírja; a KV 46 jelzésű sír, melyben Teje királynénak, III. Amenhotep fáraó főfeleségének szülei nyugodtak; a KV 56-os sír, ami a XIX. dinasztia leggyönyörűbb ékszereit rejtette; Horemheb sírja.

Múmia kibontása

A Maspero által kibontott múmiák között volt Ahmesz-Inhapi, Szitkamosze, Ahmesz-Henuttamehu, II. Thotmesz, Szekenenré Ta-aa, I. Jahmesz múmiája. Ő azonosította I. Thotmesz múmiáját. Felügyelete alatt találták meg a Karnaki rejtekhelyet.

Maspero, az ember, ahogy W. A. Wallis Budge jellemezte[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

„ Nemcsak kiváló egyiptológus volt, hanem a nagy előd, Mariette által megkezdett hagyomány folytatója is. Szót értett a helybeliekkel, hiszen egy szamárhajcsár szintjén remekül beszélte a mindennapi arab nyelvet. Tapintatosan és együttérzően bánt velük – néhány alkalomtól eltekintve, például, amikor Kenában meg is kínozta őket (a királymúmiák felfedezésének kapcsán).”[1]

Családja[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fia, Henri Maspero kora egyik legnevesebb sinológusa lett.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Nicholas Reeves: Az ókori Egyiptom felfedezésének krónikája
  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap