Gallirallus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Gallirallus
Weka (Gallirallus australis)
Weka (Gallirallus australis)
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Darualakúak (Gruiformes)
Család: Guvatfélék (Rallidae)
Nem: Gallirallus
(Lafresnaye, 1841)
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Gallirallus témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Gallirallus témájú kategóriát.

Barna bozótguvat (Gallirallus sylvestris)
új-kaledóniai bozótguvat (Gallirallus lafresnayanus)
Okinawai guvat (Gallirallus okinawae)
Szalagos guvat (Gallirallus philippensis), Fafa sziget, Tonga
Guami guvat (Gallirallus owstoni)
Tahiti guvat (Gallirallus pacificus)
Chatham-szigeteki guvat (Gallirallus modestus)

A Gallirallus a madarak osztályának darualakúak (Gruiformes) rendjébe és a guvatfélék (Rallidae) családjába tartozó nem.

A nembe közepes és nagy testű fajok tartoznak. Három fajuk röpképes, a többi többé-kevésbé elvesztette röpképességét.

Elterjedésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Gallirallus fajok elterjedési területe az ausztrálázsiai régió (a Wallace-vonaltól keletre és a csendes-óceáni térség. A legnagyobb elterjedési területtel a szalagos guvat (Gallirallus philippensis) rendelkezik, mivel ez a faj előfordul Celebesz, a Fülöp-szigetek, Új-Guinea, Ausztrália, Új-Zéland területén is, valamint a Csendes-óceáni szigetvilág sok szigetén is él.

Sok fajuk él a Csendes-óceán különböző szigetén, az Északi-Mariana-szigetektől délre egészen a Chatham-szigetekig. Az utóbbi évek kutatásai során több, mára kihalt faj csontjait fedezték fel különböző csendes-óceáni szigeten, melyeket az európai telepesek megérkezése előtt (olykor több évszázada már) irtottak ki a szigetotthonukban megtelepedő melanéz és polinéz őslakók.

Megjelenésük[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nembe sorolt fajok közül csak a szürkemellű guvat (Gallirallus striatus), a szakállas guvat (Gallirallus torquatus) és a szalagos guvat (Gallirallus philippensis) teljes mértékben röpképes faj. Az összes többi faj szárnyai visszafejlődtek. Egyeseknek mint amilyen például a weka (Gallirallus australis) erősen visszafejlődött szárnyai és szárnyizmai vannak, ezek a fajok teljes mértékben röpképtelenek. Másoknál, mint például a guami guvatnál (Gallirallus owstoni) is a visszafejlődés nem volt teljes, így ezek a fajok gyöngén ugyan , de még tudnak repülni.[1]

A táplálkozás módjának megfelelően vannak hosszúcsőrű és rövidebb csőrű fajok is a nemben. Vannak egyenes csőrű és görbült csőrű fajok is.[2][3][4][5]

A fajok megjelenése is eléggé változatos. A weka és a barna bozótguvat (Gallirallus sylvestris) egyöntetűen barna színezetű. A szalagos guvat csíkozott oldalaival valamivel színesebb benyomást kelt. A legtarkább faj a nemből a mára már kihalt tahiti guvat (Gallirallus pacificus) volt, melynek karakteres fekete-fehér mintázata és jellegzetes vörös csőre volt.[2][3][4][6][7]

Életmódjuk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Gallirallus fajok erdők aljnövényzetében, mocsarakban, nedves réteken fordulnak elő, de mindenütt a nedves élőhelyeket részesítik előnyben.

A fajok elsősorban állati eredetű táplálékot fogyasztanak. Általában apróbb állatokkal, így rovarokkal, pókokkal, puhatestűekkel, gyűrűsférgekkel táplálkoznak. Egyes nagyobb testű fajok apróbb gerinceseket, így békákat vagy apróbb gyíkokat is elejthetnek. A legtestesebb faj, az új-zélandi weka nagyobb gerinceseket is legyűr, egyéb madarak fiókáit, sőt egereket vagy patkányokat is. A növények előfordulhatnak táplálékforrásként, de jelentőségük alárendelt. Valódi növényevő faj egy sincs köztük.[3][4][5][8][9][10][11][12][13]

A legtöbb faj a talajon keresi táplálékát, az avarban vagy a talajban kapirgálva.

Rendszerezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A jelenleg a Gallirallus nembe sorolt fajok egy részét korábban különálló monotipikus (egyfajos) vagy kevés fajból álló nemekbe sorolták, elsősorban egymástól való földrajzi távolságuk és a visszafejlődött szárnyuk különbözősége miatt. Ilyen korábban különálló nemek voltak a Ocydromus, Habropteryx, Nesiolimnas, Cabalus, Hypotaenidia, Tricholimnas, Eulabeornis és a Stictolimnas.

A későbbi tudományos vizsgálatok bebizonyították, hogy a röpképtelen fajok viszonylag közeli rokonságban állnak a szorosabban vett, repülésre képes Gallirallus fajokkal, így e fajokat is áthelyezték a Gallirallus nembe.

A kihalt fajoknál azonban nem bizonyítható könnyen, hogy valóban nem alkottak külön nemet, így ezek közül néhányat (elsősorban a chatham-szigeteki guvatot (Caballus modestus) továbbra is különálló nem tagjaként kezelik.

Emellett a Gallirallus nem közeli rokonságban áll a kisebb testű fajokat tömörítő Rallus nemmel is, így néhány fajt olykor oda is sorolnak.[2][3][5][8][14][15][16][17][18]

A nembe az alábbi 17 faj tartozik (rokonsági sorrendben).

1500 előtt kihalt fajok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A nembe viszonylag sok, régen kihalt faj is tartozik, melyek csak csontmaradványok alapján ismertek. Minden ide tartozó faj a Csendes-óceán különböző szigetein volt egykor őshonos. Ezen fajokat feltehetőleg a szigetotthonukban megtelepedett mikronéz, melanéz és polinéz népek irtották ki jóval a szigetek európai felfedezése előtt.

[27][28][29]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Kirchman, Jeremy J.: New Species of Rails (Aves: Rallidae) from an Archaeological Site on Huahine, Society Islands. Pacific Science – Volume 60, Number 2, April 2006, pp. 281-297
  2. ^ a b c STORRS L. OLSON: A CLASSIFICATION OF THE RALLIDAE. THE WILSON BULLETIN December 1973 Vol. 85, No. 4
  3. ^ a b c d Walter Lawry Buller (1838-1906): A History of the Birds of New Zealand. 1888
  4. ^ a b c Dieter Luther: Die ausgestorbenen Vögel der Welt. 4. Auflage, unveränderter Nachdruck der Auflage von 1986. Magdeburg: Westkarp-Wiss und Heidelberg: Spektrum Akad. Verlag. 1995
  5. ^ a b c Rothschild, Lionel Walter (1868-1937): Extinct birds: an attempt to unite in one volume a short account of those birds which have become extinct in historical times : that is, within the last six or seven hundred years : to which are added a few which still exist, but are on the verge of extinction (1907). London: Hutchinson
  6. Richard N. Holdaway, Trevor H. Worthy, Alan J. T. Tennyson: A working list of breeding bird species of the New Zealand region at first human contact. New Zealand Journal of Zoology, 2001, Vol. 28: 119-187
  7. JARED DIAMOND: A NEW SPECIES OF RAIL FROM THE SOLOMON ISLANDS AND CONVERGENT EVOLUTION OF INSULAR FLIGHTLESSNESS. Vol. 108, No. 3, July-September, 1991
  8. ^ a b Steven A. Trewick: Sympatric flightless rails Gallirallus dieffenbachii and G. modestus on the Chatham Islands, New Zealand; morphometrics and alternative evolutionary scenarios. Journal of The Royal Society of New Zealand Volume 27 Number 4 December 1997 pp 451-464
  9. J. Mark Jenkins: Natural History of the Guam Rail. The Condor, Vol. 81, No. 4 (Nov., 1979), pp. 404-408. doi:10.2307/1366967
  10. BirdLife International 2004. Gallirallus owstoni. In: IUCN 2006. 2006 IUCN Red List of Threatened Species. www.iucnredlist.org. Downloaded on 10 September 2007.
  11. NSW National Parks and Wildlife Service (2002). Approved Recovery Plan for the Lord Howe Woodhen. NSW National Parks and Wildlife Service, Hurstville NSW.
  12. R.N. HOLDAWAY: NEW ZEALAND'S PRE-HUMAN AVIFAUNA AND ITS VULNERABILITY. NEW ZEALAND JOURNAL OF ECOLOGY, VOL 12, (SUPPLEMENT) 1989
  13. GRAEME ELLIOTT, DARYL EASON, GIDEON CLIMO: Short Note: Possible weka (Gallirallus australis) predation of kakapo (Strigops habroptilus) eggs. Notornis, 2002, Vol. 49: 177-179
  14. Miller, B; Mullette, KJ: Rehabilitation of an endangered Australian bird: The Lord Howe Island woodhen Tricholimnas sylvestris (Sclater). Biological Conservation [BIOL. CONSERV.]. Vol. 34, no. 1, pp. 55-95. 1985.
  15. Beth Slikas, Storrs L Olson, Robert C Fleischer: (2002) Rapid, independent evolution of flightlessness in four species of Pacific Island rails (Rallidae): an analysis based on mitochondrial sequence data. Journal of Avian Biology 33 (1), 5?14. doi:10.1034/j.1600-048X.2002.330103.x
  16. BirdLife International 2008. Cabalus modestus. In: IUCN 2008. 2008 IUCN Red List of Threatened Species. www.iucnredlist.org. Downloaded on 06 November 2008.
  17. ^ a b Deutsche Namen und Synonyme aus Avibase, Suchergebnisse zu Gallirallus
  18. Bradley C. Livecey: A phylogenetic analysis of the Gruiformes (Aves) based on morphological characters, with an emphasis on the rails (Rallidae). Philosophical Trans. Royal Society London B (1998) 353, S.2077-2151
  19. ^ a b c Jeremy J. Kirchman and David W. Steadman: New Species of Extinct Rails (Aves: Rallidae) from Archaeological Sites in the Marquesas Islands, French Polynesia. Pacific Science, Volume 61, Issue 1 (January 2007), DOI: 10.2984/1534-6188(2007)61[145:NSOERA]2.0.CO;2
  20. ^ a b c d Kirchman, Jeremy J, Steadman, David W: Rails (Rallidae: Gallirallus) from prehistoric archaeological sites in Western Oceania. Zootaxa 1316: 1-31 2006
  21. Trevor H. Worthy: The fossil rails (Aves: Rallidae) of Fiji with descriptions of a new genus and species; Journal of the Royal Society of New Zealand Volume 34, Number 3, September 2004, pp 295-314
  22. R.G. POWLESLAND, J.R. HAY, M.H. POWLESLAND: Bird fauna of Niue Island in 1994-95. Notornis, 2000, Vol. 47: 39-53
  23. ^ a b David W. Steadman, Trevor H. Worthy, Atholl J. Anderson, and Richard Walter: NEW SPECIES AND RECORDS OF BIRDS FROM PREHISTORIC SITES ON NIUE, SOUTHWEST PACIFIC. The Wilson Bulletin, Volume 112, Issue 2 (June 2000), S. 165-186
  24. DAVID W. STEADMAN AND PATRICK V. KIRCH: Prehistoric extinction of birds on Mangaia, Cook Islands, Polynesia. Proc. Natl. Acad. Sci. USA Vol. 87, pp. 9605-9609, December 1990
  25. STEADMAN D W: TWO NEW SPECIES OF RAILS AVES RALLIDAE FROM MANGAIA SOUTHERN COOK ISLANDS SOUTH PACIFIC. Pacific Science. 40(1-4). 1986. 27-43.
  26. Jeremy J. Kirchman, and David W. Steadman: New Species of Rails (Aves: Rallidae) from an Archaeological Site on Huahine, Society Islands. Pacific Science, Volume 60, Issue 2 (April 2006)
  27. Jeremy J. Kirchman and David W. Steadman: Rails (Aves: Rallidae: Gallirallus) from prehistoric sites in the Kingdom of Tonga, including a description of a new species. Proceedings of the Biological Society of Washington, Volume 118, Issue 2 (June 2005)
  28. Taxonomicon, Gattung Gallirallus
  29. ITIS, Gattung Gallirallus

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Gallirallus című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.