Galaxis útikalauz stopposoknak (rádiójáték, 1–2.)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A Galaxis útikalauz stopposoknak című rádiójáték első két sorozata (The Hitchhiker's Guide to the Galaxy Primary and Secondary Phases), melynek megalkotója Douglas Adams, 1978-ban került műsorra a BBC Radio 4 rádiócsatornán.

Létrejötte[szerkesztés]

A nem túl nagy dobra vert első epizód, melyet 1978. március 8-án, szerdán este fél 11-kor sugárzott a BBC, jellemzően jó kritikákat kapott, a közönség részéről jelentős visszhangot váltott ki.[1] Később az év során a BBC egy karácsonyi különkiadást is készített, mely összekötő kapocs volt az első és a második sorozat között.[2] A különszám a második hat részes sorozat részeként, később The Secondary Phase címen jelent meg kazettán és CD-n. Az első és második sorozatot az Egyesült Államokban kissé vágott verzióban közvetítette az NPR rádiócsatorna. Az első sorozatot 1978-ban kétszer, a további évek során számos alkalommal megismételték, ennek hatására jelent meg a hanglemez. A második sorozatot 1980-ban tűzte műsorára a BBC.

A rádiósorozat, illetve a hanglemez és televízió sorozat esetében sikert aratott a komikus színész, Peter Jones hangja a Galaxis útikalauz hangjaként. Az alkotók három hónapig kerestek egy Peter Jones-hangzású színészt a narrátor szerepére, majd a sikertelen keresés miatt vonakodva és meglehetősen drágán magát Peter Jonest hívták. Jones zengő, idős tónusú hangja kétségtelenül óriási lendületet adott a sorozatnak és megalapozta hangulatát.

A sorozat arról is híres volt, hogy első vígjátéksorozat volt, melyet sztereóban készítettek. Adams azt mondta, a műsort egy modern rock albumhoz hasonlóan szeretné elkészíteni. A költségvetés jelentős részét a hanghatásokra költötték, melyen legtöbbet Paddy Kingsland (bevezető epizód és második sorozat), Dick Mills és Harry Parker (első sorozat 2-6. epizód) dolgozott. Az a tény, hogy a hangtechnikusok a modern rádiózás élvonalában voltak már 1978-ban és 1980-ban, megismétlődött akkor is, amikor a következő három sorozat rádióváltozata volt az első, melyet négycsatornás Dolby surround technikával készítettek.

Betétdal[szerkesztés]

A rádiójátékhoz, lemezkiadványokhoz, illetve a televíziós és film verziókhoz használt betétdal Bernie Leadon instrumentális műve, melyet az Eagles együttes vett föl One of These Nights (1975) című albumára. Az eredeti felvételt csak a rádiósorozatban használták. A lemez és a televíziós sorozat számára egy hasonló hangzású feldolgozást készített Tim Souster, a 2005-ös mozifilmhez Joby Talbot készített újabb változatot, és a 2004-2005-ben sugárzott második rádiójáték-sorozathoz pedig Philip Pope feldolgozását alkalmazták. Adams futurisztikus hangzása miatt választotta ezt a dalt a sorozathoz, illetve azért, mert bendzsót használnak benne, ami Adams szerint amolyan „úton lévő érzést, stoppos hangulatot” okoz.[3]

Főszereplők[szerkesztés]

Első sorozat[szerkesztés]

# Epizód címe Epizód címe Első angol
sugárzás
Első magyar sugárzás
1 Fit the First1978. március 8.
---
 
2 Fit the Second1978. március 15.
---
 
3 Fit the Third1978. március 22.
---
 
4 Fit the Fourth1978. március 29.
---
 
5 Fit the Fifth1978. április 5.
---
 
6 Fit the Sixth1978. április 12.
---
 

Második sorozat[szerkesztés]

# Epizód címe Epizód címe Első angol
sugárzás
Első magyar sugárzás
7 Fit the Seventh1979. december 24.
---
 
8 Fit the Eighth1980. január 21.
---
 
9 Fit the Ninth1980. január 22.
---
 
10 Fit the Tenth1980. január 23.
---
 
11 Fit the Eleventh1980. január 24.
---
 
12 Fit the Twelfth1980. január 25.
---
 

Audio megjelenések[szerkesztés]

Az első két sorozat 12 epizódja 1988-ban megjelent kazettán és CD-n, ez volt a BBC Radio Collection első CD-kiadványa. 1992-ben újra kiadták, ekkor nevezték el az első hat epizódot The Primary Phase-nek, a második hatot pedig The Secondary Phase-nek az általában használt első és második sorozat elnevezés helyett.[4] Akkoriban már tárgyalások folytak Dirk Maggs íróval a harmadik rádiójáték-sorozatról, Az élet, a világmindenség, meg minden adaptációjáról, de ez a következő tíz évben még nem készült el.[5]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. M. J. Simpson: The Pocket Essential Hitchhiker's Guide. 2. kiadás. (hely nélkül): Pocket Essentials. 2005. 33. o. ISBN 1-904048-46-3  
  2. Douglas Adams: The Hitchhiker's Guide to the Galaxy: The Original Radio Scripts. Geoffrey Perkins, M. J. Simpson. 25. évfordulós kiadvány. (hely nélkül): Pan Books. 2003. 147. o. ISBN 0-330-41957-9  
  3. Douglas Adams: The Hitchhiker's Guide to the Galaxy: The Original Radio Scripts. Geoffrey Perkins, M. J. Simpson. 25. évfordulós kiadvány. (hely nélkül): Pan Books. 2003. 32. o. ISBN 0-330-41957-9  
  4. Douglas Adams: The Hitchhiker's Guide to the Galaxy: The Original Radio Scripts. Geoffrey Perkins, M. J. Simpson. 25. évfordulós kiadvány. (hely nélkül): Pan Books. 2003. 253. o. ISBN 0-330-41957-9  
  5. Douglas Adams: The Hitchhiker's Guide to the Galaxy Radio Scripts: The Tertiary, Quandary and Quintessential Phases. Dirk Maggs. (hely nélkül): Pan Books. 2005. xiv. o. ISBN 0-330-43510-8  

Források[szerkesztés]

  • Adams, Douglas. The Hitchhiker's Guide to the Galaxy, U.S. audiocassette edition of the double LP adaptation, Simon & Schuster Audioworks (1986). ISBN 0-671-62964-6 
  • Adams, Douglas. The Restaurant at the end of the Universe, U.S. audiocassette edition of the LP adaptation, Simon & Schuster Audioworks (1986). ISBN 0-671-62958-1 
  • The Guide to Twenty Years' Hitchhiking Radio 4 rádióadás, (1998. március 5.)
  • The Hitchhiker's Guide to the Galaxy DVD (Egyesült Királyság), "kulisszák mögött"
  • The Hitchhiker's Guide to the Galaxy: Collector's Edition 8 db-os CD kiadvány

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]