Gaál Gaszton

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Gaál Gaszton (néhol Gaal, Székesfehérvár, 1868. november 30.Balatonboglár, 1932. október 26.) magyar nagybirtokos, politikus, egy időben a képviselőház elnöke.

Életrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Elemi és középiskoláit Székesfehérváron és Grazban végezte, majd a Magyaróvári Királyi Gazdasági Akadémián szerzett oklevelet 1889-ben. A diploma megszerzése után önkéntesként bevonult a közös hadseregbe, ahol az 1-es számú császári és királyi huszárezredben szolgált. Leszerelése után, 1890-ben a mezőhegyesi állami birtokon kapott állást, mint gazdasági gyakornok. Ezt követően előbb a Coburgok pusztavacsi, majd nagybátyja, az ismert antiszemita párti politikus, Szalay Imre balatonlellei birtokára került.

A mezőgazdaság mellett ornitológiával is foglalkozott, ezen keresztül ismerkedett meg a kor neves tudósával, Herman Ottóval is 1893-ban. Herman biztatására vállalt állást a Magyar Ornitológiai Központban, ahol (egy év kihagyással, mikoris családi birtokain tevékenykedett) egészen 1900-ig dolgozott. A központot otthagyva 1902-ben véglegesen is átvette családi birtokainak irányítását.

Az 1906-os választásokon a Függetlenségi és 48-as Párt színeiben szerzett képviselői mandátumot. Az Országgyűlés mandátumának lejárta után, az 1910-es választásokon nem jelöltette magát újra, inkább a gazdaságával foglalkozott. A Magyarországi Tanácsköztársaság alatt, 1918. március 28-án földjeit államosították. Ugyan fölajánlották neki, hogy továbbra is a gazdaság kezelője maradhat, de elutasította és inkább a számára meghagyott négy holdon gazdálkodott tovább. Május 3-án aztán elfogatóparancsot adtak ki ellene, ami elől még idejében elmenekült és előbb Somogy, majd Zala vármegyében bújkált a diktatúra bukásáig.

1919-ben a Friedrich-kormány előbb Somogy-Tolna és Baranya vármegyék kerületi kormánybiztosság élére, majd Somogy vármegye főispáni székébe ültette. Erről 1920-ban lemondott, mikoris a választásokon az Országos Kisgazdapárt színeiben ismét megválasztották országgyűlési képviselőnek.

Ifj. Rakovszky István lemondása után, 1921. július 30-án a képviselők őt választották meg a Nemzetgyűlés elnökévé. 1922. január 20-án egy Beniczky Ödönnel folytatott éles vitát követően benyújtotta ugyan lemondását, de hat nappal később újra megválasztották. Rá jellemző módon egy, a választójog körül elmérgesedett vita során többször is lesétált az elnöki pulpitusból a képviselők közé, hogy csitítsa a hangulatot, illetve mikor 1922. február 5-én úgy látta, esély nyílik a vitatkozó felek közti megegyezésre, megállíttatta a parlament összes óráját, hogy a rendelkezésre álló időt „meghosszabbítsa”.

Még mindig 1922-ben, mikor pártja, az Országos Kisgazdapárt és a KNEP egyesült, ő is belépett az ebből született Egységes Pártba, melynek alelnökévé válaszották. Innét viszont szinte azonnal, 1922 augusztusában a kormány tervezett adóügyi intézkedései miatt kilépett és függetlenként politizált tovább. 1926-ban három képviselőtársával saját elnöklete alatt megalakította az Agrárpártot, melynek színeiben ismét megválasztották képviselőnek. Pártja 1930 decemberében beolvadt az újonnan létrejövő Független Kisgazdapártba, melynek 1931. február 15-iki alakuló ülésén első elnökévé választották, illetve újfent bejutott az országgyűlésbe. Rövid betegeskedés után 1932. október 26-án, alig több, mint egy hónappal 64-ik születésnapja előtt a balatonboglári családi birtokán hunyt el.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Dobi István: Vallomás és történelem, Budapest, 1962.
  • Z. Nagy Ferenc: Ahogy én láttam, Budapest, 1965.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]