Gélelektroforézis

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A gélelektroforézis alapelve, hogy a töltéssel rendelkező molekulák elektromos térben, össztöltésüknek megfelelően, az ellentétes töltésű elektróda felé vándorolnak. A vándorlás sebessége (v) függ a molekula töltésétől (z), tömegétől és alakjától függő súrlódási együtthatótól (f) továbbá az elektromos térerőtől (E):

V=(E*z)/f

Módszer[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A gélelektroforézist makromolekulák, elsősorban fehérjék vagy DNS (dezoxiribonukleinsav) fragmentek elválasztására használják.

A fehérjék elválasztásához leggyakrabban olyan porózus gélt (pl. poliakrilamid) használnak, amellyel a proteinek nem reagálnak és amely egyben molekulaszűrőként is szolgál. A pórusok nagyságától függően a különböző méretű fehérjék vándorlása befolyásolható: ha molekula mérete kicsi a pórusokhoz képest, gyorsan mozog, ha nagy, a fehérje szinte mozdulatlan marad a gélben (a pórus mérete változtatható).

A gélelektroforézis egy gyakran alkalmazott változata az SDS-PAGE (sodium dodecyl sulfate - polyacrylamide gel) módszer, melynél a fehérjék denaturálódnak a felületükre adszorbeálódó negatív töltésű SDS következtében. Az adszorbeálódott SDS miatt a tömeg/töltés arány állandóvá válik, így a fehérjék elválasztódása a molekulatömegük alapján történik. Mivel ennél a módszernél a fehérjék elektroforetikus mobilitása logaritmikusan arányos a tömegével, ha ismert molekulatömegű fehérjék is rendelkezésünkre állnak, a módszer különböző fehérjék relatív molekulatömegének meghatározására alkalmas.

Ha a fehérje több láncból épül fel, amelyeket diszulfid hidak kapcsolnak össze, akkor azok redukciója után az egyes láncok elválaszthatók egymástól és relatív tömegük meghatározható.

A polipeptidláncok láthatóvá tehetők különböző festési eljárásokkal.

A nagyobb méretű fehérjékhez, illetve a DNS fragmentek elválasztásához a poliakrilamidnál nagyobb pórusméretű agaróz gél használatos.