Gáspár László (énekes)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gáspár László
Életrajzi adatok
Születési név Gáspár László
Becenév Laci
Született 1979. június 12. (35 éves)
Balassagyarmat, Magyarország
Pályafutás
Műfajok R&B, Soul, jazz, funky
Aktív évek 2003-
Hangszer basszusgitár
Kiadók Gold Record, EMI Music Hungary

Gáspár László weboldala

Gáspár László (Balassagyarmat, 1979. június 12. –) roma etnikumú magyar énekes, dalszerző.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gáspár László 1979. június 12-én született Balassagyarmaton, 4 testvére van. Iskoláit szülővárosában végezte, vízvezeték-szerelőnek tanult. Már általános iskolásként megmutatkozott művészi vénája, akkoriban azonban elsősorban a rajzolás terén bizonyított, több pályázatot is megnyert. [forrás?] Énekelni 16 éves korában kezdett komolyabban. Első sikerét az iskolai Ki Mit Tud?-on aratta, egy Demjén Ferenc-dallal megnyerte az ének kategóriát. Jutalmul az igazgató egy basszusgitárral ajándékozta meg. Autodidakta módon, kitartó szorgalommal sajátította el a hangszer használatának fortélyait. Ekkor ismerkedett meg olyan világhírű jazz-zenészek szerzeményeivel, mint Marcus Miller, Jaco Pastorius és George Benson. Ez az élmény a későbbiekben alapvetően meghatározta zenei ízlésvilágát, melyre a jazz mellett a soul és az R'n'B is hatott. A munka mellett minden idejét a basszusgitározásnak szentelte. Dolgozott útépítőként, gyertyaöntőként, volt bányász, festő és villanyszerelő, végül a helyi bútorgyárban helyezkedett el. 18 éves korában nősült meg, 6 év házasság után született meg kislánya, Mirjam.

Zenei karrier[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Részt vett egy jazz-zenekar alapításában, az együttesben a basszusgitározás mellett énekelt is. Különböző rendezvényeken léptek fel Nógrád megyében és Budapesten. A zenekar felbomlása után a helyi gospel-kórusban énekelt. 1995-96-ban a Ki Mit Tud?-on indult, közvetlenül a televíziós döntők előtt esett ki a műsorból. A Kifutó 2 válogatóján továbbjutott, előadásával lenyűgözte a zsűrit, azonban a műsor megszűnése miatt a várva várt sikerek elmaradtak. Az Üstökös tehetségkutató verseny sem hozta meg számára az áttörést, ezért úgy döntött, hogy az éneklést abbahagyja. 2003-ban családja unszolására indult a Campona tehetségkutató énekversenyen, melyen 3. helyezést ért el és különdíjat kapott. Augusztusban nevezett be a TV2 Megasztár - Az év hangja című versenyébe. 3. helyen végzett s elnyerte a megtisztelő "2004 legjobb férfihangja" címet. A verseny hónapokon át zajlott, eközben Laci országos ismertségre és hatalmas rajongótáborra tett szert.

2004 októberében jelent meg első albuma Hagyd meg nekem a dalt címmel. Az album pár hét alatt aranylemez, később pedig platinalemez lett.[forrás?] Az album első kislemeze a Hagyd meg nekem a dalt című dalból készült. A dal 3 hétig állt a VIVA TV hivatalos slágerlistájának élén, és a MAHASZ Editors' Choice rádiós listáján 7 hétig volt első. Az albumhoz még egy kislemez készült a Sosem vagy egyedül című dalból.

2005-ben jelent meg második albuma Bárhol jársz címmel, amely az előzőhöz hasonlóan szép sikereket ért el. Az albumról két kislemez jelent meg a Ma éjszaka és a Bárhol jársz című dalokból.

2006-ban jelent meg harmadik albuma És mégis forog a föld címmel. Az albumról három kislemez jelent meg: az És mégis forog a Föld, a Bolond vagyok, mert és egy duett Szekeres Adriennel, a Kikötők, mely az és egyik legnagyobb sikere lett.[forrás?]

2007-ben jelent meg negyedik albuma Maradandók tisztelettel címmel. Az album első kislemeze az Engedj el című dalból készült.

2008-ban a harmadik albumról megjelent egy negyedik kislemez a Dalban küldöm című dalból.

Diszkográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Albumok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Év Album Legmagasabb helyezés Minősítés
MAHASZ Top 40 album- és válogatáslemez
2004 Hagyd meg nekem a dalt 2
  • Platinalemez
2005 Bárhol jársz 4
  • Aranylemez
2007 És Mégis forog a Föld 3
2007 Maradandók tisztelettel 29

Videoklipek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Hagyd meg nekem a dalt
  • Sosem vagy egyedül
  • Ma éjszaka
  • Bárhol jársz
  • És mégis forog a Föld
  • Bolond vagyok, mert...
  • Kikötők feat. Szekeres Adrien
  • Engedj el
  • Dalban küldöm
  • Megtalállak
  • Fülledt, forró nyár
  • Apróság
  • Nem akarok várni

Vendégszereplések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Tiszta fejjel projekt - Tiszta fejjel
  • Tartsd életben még - Kampánydal az illegális zeneletöltés ellen
  • VIVA Comet Allstars - Ha zene szól

Slágerlistás dalok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Év Dal Legmagasabb helyezés Album
VIVA Chart MAHASZ Editors' Choice MAHASZ Rádiós Top 40 MAHASZ Dance Top 40 MAHASZ Single (track) Top 10 EURO 200
2003 Hagyd meg nekem a dalt 1 1 2 23 110 Hagyd meg nekem a dalt
Sosem vagy egyedül 1 2 4 15 1 151
2004 Olimpiai dal 2004 feat. Király Linda - 11 2
2006 Ma éjszaka 3 10 2 38 124 Bárhol jársz
Bárhol jársz 3 18 25
És mégis forog a Föld 8 8 10 192 És Mégis forog a Föld
Kikötők feat. Szekeres Adrien  ? 5 6 És Mégis forog a Föld és Olyan , mint Te
2007 Bolond vagyok, mert... 4 20 5 És Mégis forog a Föld
2008 Engedj el 3 6 Maradandók tisztelettel
Dalban küldöm - 35 És Mégis forog a Föld
2009 Megtalállak 3
2010 Fülledt, forró nyár 1 25
Vendég kislemezek
Év Kislemez Legmagasabb helyezés Album
VIVA Chart MAHASZ Editors' Choice MAHASZ Rádiós Top 40 MAHASZ Dance Top 40 MAHASZ Single (track) Top 10 EURO 200
2008 Tiszta fejjel 25
2010 Ha zene szól 1 2
Összesítés
1. helyezett számok 4 1 1
Top 10-be bekerült 10 5 6 3
Top 40-be bekerült 12 6 10 3 3

Elismerések és díjak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Színészi karrier[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Laci nemrégiben főszerepet kapott a Madách Színházban, május 30-án mutatták be a legújabb sikervárományos musicalt, a József és a színes, szélesvásznú álomkabátot. Az énekes a darab egyik főszereplőjét, a rockkirály Fáraót alakítja. Hatalmas lehetőség ez Laci számára. Korábban a Fáraó szerepében ugyanis olyan nagyágyúk tűntek fel, mint Vikidál Gyula és Komár László. A Madách Színház igazgatója, Szirtes Tamás elmondta, hogy mindenképpen olyan művészt szerettek volna találni erre a szerepre, akinek nem csak a színpadi megjelenése, hanem a hangja is fantasztikus[forrás?]. Laciban pedig egyértelműen mindkettőre rátaláltak. Az énekes hivatalos válogatáson vett részt, ahol többek között őt is kiválasztotta a döntő bizottság. Gáspár Laci nagyon komolyan veszi az új feladatot, szinte egy alkalommal sem hiányzott a próbákról. Persze még mindig nagyon izgul, hiszen ugyan színházi tapasztalatai eddig még egyáltalán nem voltak, de ugyanolyan nagy kihívásnak tekinti, mint a Megasztárt, és érzései is hasonlóak. Véleménye szerint ez egy lehetőség arra, hogy másban is kipróbálja magát, és a közönség – akiért mindig is élt- egy újabb oldaláról ismerhesse meg.

Magánélet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jótékonykodik ahol tud, fellépésről fellépésre jár, eljut a nagyvárosokba, de a legkisebb falvakba is. Sőt, még a külföldi közönség is megismerhette, hiszen a német Deutsche Welle Televízió új sorozatot indított, melyben bemutatta Európa Megasztárjait. A Megasztár című énekes tehetségkutató ötlete Németországból indult, ezért az egykori szervezők körbejárták a nagy sikerű műsor európai állomásait, hogy bemutassák, hogyan is alakult nyertesek sorsa a verseny óta. Egyedül hazánkban nem egy aranyérmest választottak, közvetlenül Gáspár Lacit keresték meg, hogy vele készítsenek interjút.[forrás?] Gáspár Laci 2004 legjobb férfihangjaként végzett, őt azonban akkor két hölgy is megelőzte (Tóth Veronika és Oláh Ibolya). A Deutsche Welle ennek ellenére a balassagyarmati énekes eddigi karrierjét találta a legérdekesebbnek. Az interjút Németországon kívül világszerte, így Ázsiában és az Amerikai Egyesült Államokban is bemutatták.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]