Gábor Áron

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gábor Áron
63. Gábor Áron.jpg
Gábor Áron Portrélitográfia
Született
1814. november 27.
Bereck,
Elhunyt
1849. július 2. (34 évesen)
Uzon
Nemzetisége magyar
Szolgálati ideje 1834-40, 1842-46, 1848-49
Rendfokozata őrnagy
Csatái 1848–49-es forradalom és szabadságharc
Civilben kisbirtokos, asztalos

Gábor Áron (Bereck, 1814. november 27.Uzon 1849. július 2.) székely kisbirtokos, asztalos mester, magyar nemzeti hős, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc legendás ágyúöntője és tüzére.

Székely határőrcsaládba született és ő is a székely határőrségben szolgált. Gyulafehérváron, Pesten és Bécsben kapott pattantyús kiképzést, de a császári katonai hierarchiában nem tudott kiemelkedni ezért leszerelése után kisbirtokosként gazdálkodott.

A magyar szabadságharc erdélyi küzdelmeiből kivette részét. Minden vagyonát pénzzé tette azért, hogy ágyúkat tudjon önteni. Az ágyúkat nem csak elkészítette, hanem kiképezte a majdani kezelőket és maga is részt vett tüzér őrnagyként a harcokban.

Ha ágyúim első lövése nem talál célt, a második golyó engem nyeljen el!
– Gábor Áron (1848) [1]

Mindenét feláldozta a szabadságért, a Hazát védve a csatamezőn vesztette életét, amikor a kökösi csatában az orosz tüzérség ágyúgolyója eltalálta.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Székely határőrcsaládban született. Apja Gábor István főjegyző, anyja Hosszú Judit öt gyermeket neveltek fel. Gábor Áron a berecki alsó iskola után a gimnáziumot Csíksomlyón a ferencrendieknél végezte, majd bevonult katonának.

Kézdivásárhelyen, a 2. számú székely határőrezrednél szolgált katonaként. Innen Gyulafehérvárra vezényelték, ahol „pattantyús” ágyúkezelői kiképzést és káplári rangot kapott. 1840-től az 5. pesti tüzérezredhez került, később Bécsben, az ágyúgyárban is szolgált. Továbbszolgálati kérelmét nem fogadták el, ezért leszerelt, majd 1842-ben öccse helyett újra bevonult, de nem sikerült elérnie, hogy tovább képezzék és előrébb léphessen, ezért 1846-ban megint leszerelt.

Gyulafehérváron szerzett tüzérségi ismereteket, Pesten és Bécsben katonai műszaki előadásokat hallgatott. Közben az asztalosmesterséget is kitanulta, bútorokat készített és még egy szárazmalmot is.

Az ágyúöntés lehetőségét már az 1848. október 6-án tartott Székely Nemzeti Gyűlésen felvetette, az ellenállás mellett döntő gyűlés azonban nem vette komolyan a javaslatot.

Az ötlet Sepsiszentgyörgyön került újra elő, amikor Puchner császári tábornok feltétel nélküli megadásra szólította fel a várost. Az összehívott népgyűlés november 12-én megfelelő fegyverek hiányában már-már a megadás mellett döntött, amikor Gábor Áron felajánlotta, hogy a fülei hámorban ágyúkat gyárt, és a maga öntötte ágyú torka elé áll, ha a próbalövéssel nem talál célba. Szavait a székelyek nagy lelkesedéssel fogadták.

Az ágyúkat Gábor megöntötte a Magyarhermány melletti Bodvajon. Először november 30-án, a hídvégi csatában használták őket, és a székelyek megnyerték ezt az ütközetet. Puchner azt hitte, hogy a székelyeknek francia tüzérségük lett. Az első ágyú neve Jókai Mór cikke szerint Jancsi volt.[2]

A bodvaji kohót az osztrák hadsereg 1848 decemberében feldúlta, ezért Gábor Áron Kézdivásárhelyen folytatta az ágyúöntést, Turóczy Mózes rézműves műhelyében. A tüzéreket is ő képezte ki, főleg kézdivásárhelyi diákok közül.

1849. március 24-én Bem József tüzér őrnagynak nevezte ki. Májusban Debrecenbe, a kormány székhelyére küldték, ahol Kossuth Lajos a székelyföldi hadigyárak igazgatójává nevezte ki, a kézdivásárhelyi gyárnak pedig hatvanezer forintos segélyt utalt ki. Gábor Áron összesen 93 ágyút öntött (bár a számot illetően nem egyeznek a különböző források).

A kökösi csatában, a háromszéki önvédelmi erők és az orosz cár csapatai közti tüzérségi összecsapásban vesztette életét, amikor bal mellén hatfontos ágyúgolyó találta el. Testét először Uzonban hantolták el, a harcok végén került a közeli Eresztevénybe. A református templom kertjében van végső nyughelye.

Felesége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Felesége Velcsuj Jusztina Jókai Mór szerint román volt, Egyed Ákos kutatásai alapján azonban moldvai magyar csángó lány, akit Gábor akkor ismerhetett meg, amikor moldvai bojárok uradalmaiban dolgozott gépészként. Gábor Áron halála után Istók Andráshoz ment feleségül Bereckben. A szájhagyomány szerint segített az ágyúöntésben, sőt a csatákba is elkísérte férjét, és jelen volt halálakor is.[1]

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gábor Áron, a cselekvési lehetőségeket kereső és megtaláló, tehetségét gazdagon kamatoztató, leleményes, szavaival szólva „a mesterségek fortélyaiban" járatos ágyúöntőként és a forradalom ügyéért életét áldozó hős tüzértisztként él népe emlékezetében. Hősi halála pillanatától kezdve visszaemlékezések, emlékiratok, tudományos feldolgozások és szépirodalmi művek idézik, ill. örökítik meg életét és példáját.

Az első tudományos igényű méltatások a kortárs történetíróktól: Kőváry Lászlótól és Jakab Elektől származnak. Egykori hadsegéde, Nagy Sándor Háromszék önvédelmi harca 1848–49 című könyvében (Kolozsvár 1896) foglalta össze az ágyúöntő hősre vonatkozó 19. századi ismereteket. Szabó Sámuel 1893-ban, Bodola Lajos 1895-ben a Történelmi Lapok hasábjain ismertette a székelyföldi ágyúöntés történetét. Gábor Áron hadtörténeti jelentőségét Alapi Gyula (A székely lőporgyártás és ágyúöntés 1849-ben. Századok, Budapest. 1938) és Gyalókay Jenő (Az erdélyi hadjárat 1849 nyarán. Budapest. 1938; Az első orosz megszállás és Erdély felszabadítása. Budapest. 1939) méltatta. Cs. Bogáts Dénes egész életében kereste a Gábor Áronra vonatkozó levéltári adatokat; gyűjteményét a Sepsiszentgyörgyi Székely Múzeum őrzi. Pataki József Adatok Gábor Áron tanulóéveihez című tanulmánya az Erdélyi Múzeumban jelent meg (1944). Adatokban és korszerű értékelési szempontok alkalmazásában gazdagok Imreh István és Bözödi György tanulmányai Gábor Áron forradalmi szerepéről és életéről (1957, 1974). Egyed Ákos Háromszék 1848–1849 című könyve (1978) a korábbi ismeretanyag összefoglalásával és kritikai megrostálásával, valamint a forrásbázis további szélesítésével mutatja be Gábor Áront az önvédelmi harc szervezésében és irányításában.

Emlékezetének ébren tartásához írói hangvételű esszék, regények, színdarabok és versek sokasága járult hozzá. Már Jókai feldolgozta a témát, főként a hős, Jusztina nevű élettársának idealizált alakját mutatva be Aranyhajú Lóra című elbeszélésében, s a hagyomány ápolásához hozzájárult Szabó Dániel 1869-ben Sepsiszentgyörgyön játszott Gábor Áron vagy a szépmezei csata című színműve is (szövege elveszett, színlapja 1968-ban került elő). 1891-ben Deréki Antal Gábor Áron című, hat képből álló korrajza aratott színpadi sikert, s az eresztevényi emlékmű felállítását vonta maga után. 1914-ben ugyanezen címmel Erőss József színjátékát mutatták be, s hasonló címmel jelent meg 1942-ben Földi István romantikus regénye, majd 1943-ban könyvalakban is kiadott színdarabja. Kovács László esszéje (Gábor Áron. Egy hős arcvonásai. Kolozsvár. 1943), Tamási Áron regénye (Hazai tükör. Budapest. 1954), Sombori Sándor regényes krónikája (Gábor Áron. 1957) és hasonló című színműve (1970), Beke György esszéje (Gábor Áron legendája. 1972) mellett Kányádi Sándor A kökösi hídon (1955), Holló Ernő A kökösi mezőn (1969), Magyari Lajos Gábor Áron Kökösnél (1973) című verse is a hősi példát, a történelmi helyzetben feszülő tragikumot idézi, és kortársi közelségbe hozza azt a drámai pillanatot, amikor „dörögnek a hídfőn a székely harangok" (Kányádi). A szabadságharcos képét Czibor János Gábor Áron című filmregénye (Budapest. 1950) és a kézdivásárhelyi származású Dávid Antal Háromszék nem alkuszik című regénye (Budapest. 1973) népszerűsíti.

A zene és festőművészet is hozzájárul Gábor Áron emlékezetének ápolásához. 1941-ben jegyezték le Csíkszentdomokoson a Gábor Áron rézágyúja című népdalt, 1951-ben elhangzott a budapesti rádióban Kókai Rezső Lészen ágyú című daljátéka. A Sepsiszentgyörgyi Múzeum őrzi Gyárfás Jenő Gábor Áron halála című szokatlanul hatalmas méretű olajfestményét, amelyen a művész a 20. század egész első negyedén át dolgozott. Gábor Áron alakja szerepel Ördög Zoltán, Hervai Zoltán, Andrásy Zoltán kompozícióiban.

1942-ben szoborpályázatot hirdettek, amelyen 40 művész vett részt; a gipszmodelleket a Sepsiszentgyörgyi Múzeum őrzi. Nagyvarjasi Oláh Sándor Gábor Áron-szobrát előbb Nagyváradon, majd 1971-ben Kézdivásárhely főterén állították fel. Sepsiszentgyörgyön 1958-ban a volt megyeház, ma megyei könyvtár falán helyeztek el emléktáblát, majd 1973-ban felavatták Gergely István művét, Gábor Áron nagyméretű bronz mellszobrát. Bereckben 1992. július 4-én a templom szentélye mögötti téren avatták szobrát, Vargha Mihály szobrászművész alkotását. A főút mellett, a 103-as számú házon emléktábla hirdeti, hogy ott állt Gábor Áron szülőháza. A 89-es szám alatt Gábor Áron emlékházat is berendeztek, ahol 1999-ben ágyúja hasonmását is elhelyezték.[3] Emléktáblák láthatók a berecki szülőházon, a bodvaji vashámoron, a kökösi csatatéren és az eresztevényi síremléken is. A bodvaji vashámort, ahol az első két ágyú készült, 1971-ben restaurálták, de később összeomlott. 2006-ban a magyar kormány hozzájárulásával ismét felújították.

Gábor Áron nevét vette fel a zalaapáti Gábor Áron Általános Iskola körzeti oktatási feladatokat ellátó intézménye.

A Gábor Áron-ágyú[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Gábor Áron műhelyében készült ágyúk egyetlen fennmaradt példányáról készült replika a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban. Az ágyút 1971-ben öntötték a kézdivásárhelyi polgárok réztárgy-adományait felhasználva

A Gábor Áron-gyártotta ágyúk közül egyetlenegy maradt fenn. 1906-ban találtak rá, amikor a kézdivásárhelyi Rudolf Kórház udvarán csatornázási munkákat végeztek. Az ágyút a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban állították ki. Amikor azonban Bukarestben 1972-ben felállították a Nemzeti Történelmi Múzeumot, az ágyút elkobozták. 1980 körül még megtekinthető volt, elbeszélések szerint felirata ez volt: „Az 1848-as román forradalomban használt ágyú”. Később raktárba került.

2011. március 15-én az ágyút ismét a Székely Nemzeti Múzeumban állították ki[4], majd 21 erősdi kerámiáért, 61 dák ezüstéremért és az ágyú hiteles másolatáért elcserélték a bukaresti múzeummal. A csere majdnem meghiúsult, mivel a Magyar Polgári Párt bojkottálta a szavazást, ám a Kovászna megyei tanács végül elfogadta a határozatot.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b Az 1848-as székelyföldi események a népdalok tükrében: Juhász Katalin (magyar nyelven). neprajz.hu. (Hozzáférés: 2014. április 6.)
  2. Jókai Mór: Gábor Áron (magyar nyelven). mek.oszk.hu. (Hozzáférés: 2014. április 6.)
  3. [1][2]
  4. Jókai Mór: In memoriam Gábor Áron (1814-1849) (magyar nyelven). sznm.ro. (Hozzáférés: 2014. április 6.)

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Gábor Áron témájú médiaállományokat.