Gábor Áron
Gábor Áron (Bereck, 1814. november 27. – 1849. július 2.) az 1848–49-es forradalom és szabadságharc legendás ágyúöntője és tüzértisztje volt, aki a csatamezőn vesztette életét.
Tartalomjegyzék |
Élete [szerkesztés]
Székely határőrcsaládban született. Apja Gábor István főjegyző, anyja Hosszú Judit volt, akik öt gyermeket neveltek fel.
Gábor Áron a berecki alsó iskola után a gimnáziumot Csíksomlyón a ferencrendieknél végezte, majd bevonult katonának.
Kézdivásárhelyen, a 2. számú székely határőrezrednél szolgált katonaként. Innen Gyulafehérvárra küldték, ahol „pattantyús” (ágyúkezelői) kiképzést és káplári rangot kapott. 1840-től az 5. pesti tüzérezredhez állt be, később Bécsben, az ágyúgyárban szolgált. Továbbszolgálati kérelmét nem fogadták el, ezért leszerelt, majd 1842-ben öccse helyett újra bevonult, de nem sikerült elérnie, hogy továbbképezzék, ezért 1846-ban újra, végleg leszerelt.
Gyulafehérváron szerzett tüzérségi ismereteket, Budapesten és Bécsben katonai műszaki előadásokat hallgatott. Közben az asztalosmesterséget is kitanulta, bútorokat készített és még egy szárazmalmot is.
Az ágyúöntés lehetőségét már az 1848. október 6-án tartott Székely Nemzeti Gyűlésen felvetette, az ellenállás mellett döntő gyűlés azonban nem vette komolyan a javaslatot.
Az ötlet Sepsiszentgyörgyön került újra elő, amikor Puchner császári tábornok feltétel nélküli megadásra szólította fel a várost. Az összehívott népgyűlés november 12-én megfelelő fegyverek hiányában már-már a megadás mellett döntött, amikor Gábor Áron felajánlotta, hogy a fülei hámorban ágyúkat gyárt, és a maga öntötte ágyú torka elé áll, ha a próbalövéssel nem talál célba. Szavait a székelyek nagy lelkesedéssel fogadták.
Az ágyúkat Gábor ki is öntötte a Magyarhermány melletti Bodvajon. Először november 30-án, a hídvégi csatában használták őket, és a székelyek megnyerték az ütközetet. Puchner azt hitte, hogy a székelyeknek francia tüzérsége került. Az első ágyú neve Jókai Mór cikke szerint Jancsi volt. [3]
A bodvaji kohót az osztrák hadsereg 1848 decemberében feldúlta, ezért Gábor Áron Kézdivásárhelyen folytatta az ágyúöntést, Túróczi Mózes rézműves műhelyében. A tüzéreket is ő képezte ki, főleg kézdivásárhelyi diákok közül.
1849. március 24-én Bem József tüzér őrnagynak nevezte ki. Májusban Debrecenbe, a kormány székhelyére küldték, ahol Kossuth Lajos a székelyföldi hadigyárak igazgatójának nevezte ki, a kézdivásárhelyi gyárnak pedig hatvanezer forintos segélyt utaltak ki.
Gábor összesen 93 ágyút öntött (bár a számot illetően nem egyeznek a különböző források).
Gábor Áron a kökösi csatában, a háromszéki önvédelmi erők és az orosz cár csapatai közti tüzérségi összecsapásban vesztette életét, amikor bal mellén hatfontos ágyúgolyó találta el. Testét először Uzonban hantolták el, a harcok végén került a közeli Eresztevénybe. A református templom kertjében van végső nyughelye.
Felesége [szerkesztés]
Felesége Velcsuj Jusztina Jókai Mór szerint román volt, Egyed Ákos kutatásai szerint azonban moldvai magyar, akit Gábor akkor ismerhetett meg, amikor moldvai bojárok uradalmaiban dolgozott gépészként. Gábor Áron halála után Istók Andráshoz ment feleségül Bereckben. A szájhagyomány szerint segített az ágyúöntésben, sőt a csatákba is elkísérte férjét, és jelen volt halálakor is. [4]
Emlékezete [szerkesztés]
Gábor Áron, a cselekvési lehetőségeket kereső és megtaláló, tehetségét gazdagon kamatoztató, leleményes, szavaival szólva "a mesterségek fortélyaiban" járatos ágyúöntőként és a forradalom ügyéért életét áldozó hős tüzértisztként él népe emlékezetében. Hősi halála pillanatától kezdve visszaemlékezések, emlékiratok, tudományos feldolgozások és szépirodalmi művek idézik, ill. örökítik meg életét és példáját.
Az első tudományos igényű méltatások a kortárs történetíróktól: Kőváry Lászlótól és Jakab Elektől származnak. Egykori hadsegéde, Nagy Sándor Háromszék önvédelmi harca 1848–49 című könyvében (Kolozsvár 1896) foglalta össze az ágyúöntő hősre vonatkozó múlt századi ismereteket. Szabó Sámuel 1893-ban, Bodola Lajos 1895-ben a Történelmi Lapok hasábjain ismertette a székelyföldi ágyúöntés történetét. Gábor Áron hadtörténeti jelentőségét Alapi Gyula (A székely lőporgyártás és ágyúöntés 1849-ben. Századok, Budapest. 1938) és Gyalókay Jenő (Az erdélyi hadjárat 1849 nyarán. Budapest. 1938; Az első orosz megszállás és Erdély felszabadítása. Budapest. 1939) méltatta. Cs. Bogáts Dénes egész életében gyűjtötte a Gábor Áronra vonatkozó levéltári adatokat; gyűjtését a Sepsiszentgyörgyi Múzeum őrzi. Pataki József Adatok Gábor Áron tanulóéveihez című tanulmánya az Erdélyi Múzeumban jelent meg (1944). Adatokban és korszerű értékelési szempontok alkalmazásában gazdagok Imreh István és Bözödi György tanulmányai Gábor Áron forradalmi szerepéről és életéről (1957, 1974). Egyed Ákos Háromszék 1848–1849 című könyve (1978) a korábbi ismeretanyag összefoglalásával és kritikai megrostálásával, valamint a forrásbázis további szélesítésével mutatja be Gábor Áront az önvédelmi harc szervezésében és irányításában.
Gábor Áron emlékezetének ébren tartásához írói hangvételű esszék, regények, színdarabok és versek sokasága járult hozzá. Már Jókai feldolgozta a témát, főként a hős Jusztina nevű élettársának idealizált alakját mutatva be Aranyhajú Lóra című elbeszélésében, s a hagyomány ápolásához hozzájárult Szabó Dániel 1869-ben Sepsiszentgyörgyön játszott Gábor Áron vagy a szépmezei csata című színműve is (szövege elveszett, színlapja 1968-ban került elő). 1891-ben Deréki Antal Gábor Áron című, hat képből álló korrajza aratott színpadi sikert, s az eresztevényi emlékmű felállítását vonta maga után. 1914-ben ugyanezen címmel Erőss József színjátékát mutatták be, s hasonló címmel jelent meg 1942-ben Földi István romantikus regénye, majd 1943-ban könyvalakban is kiadott színdarabja. Kovács László esszéje (Gábor Áron. Egy hős arcvonásai. Kolozsvár. 1943), Tamási Áron regénye (Hazai tükör. Budapest. 1954), Sombori Sándor regényes krónikája (Gábor Áron. 1957) és hasonló című színműve (1970), Beke György esszéje (Gábor Áron legendája. 1972) mellett Kányádi Sándor A kökösi hídon (1955), Holló Ernő A kökösi mezőn (1969), Magyari Lajos Gábor Áron Kökösnél (1973) című verse is a hősi példát, a történelmi helyzetben feszülő tragikumot idézi, és kortársi közelségbe hozza azt a drámai pillanatot, amikor "dörögnek a hídfőn a székely harangok" (Kányádi). A szabadságharcos képét Czibor János Gábor Áron című filmregénye (Budapest. 1950) és a kézdivásárhelyi származású Dávid Antal Háromszék nem alkuszik című regénye (Budapest. 1973) népszerűsíti.
A zene és festőművészet is hozzájárul Gábor Áron emlékezetének ápolásához. 1941-ben jegyezték le Csíkszentdomokoson a Gábor Áron rézágyúja című népdalt, 1951-ben elhangzott a budapesti rádióban Kókai Rezső Lészen ágyú című daljátéka. A Sepsiszentgyörgyi Múzeum őrzi Gyárfás Jenő Gábor Áron halála című szokatlanul hatalmas méretű olajfestményét, amelyen a művész századunk egész első negyedén át dolgozott. Gábor Áron alakja szerepel Ördög Zoltán, Hervai Zoltán, Andrásy Zoltán kompozícióiban.
1942-ben szoborpályázatot hirdettek, amelyen 40 művész vett részt; a gipszmodelleket a Sepsiszentgyörgyi Múzeum őrzi. Nagyvarjasi Oláh Sándor Gábor Áron-szobrát előbb Nagyváradon, majd 1971-ben Kézdivásárhely főterén állították fel. Sepsiszentgyörgyön 1958-ban a volt megyeház, ma megyei könyvtár falán helyeztek el emléktáblát, majd 1973-ban felavatták Gergely István művét, Gábor Áron nagyméretű bronz mellszobrát. Bereckben 1992. július 4-én a templom szentélye mögötti téren avatták szobrát, Vargha Mihály szobrászművész alkotását. A főút mellett, a 103-as számú házon emléktábla hirdeti, hogy ott állt Gábor Áron szülőháza. A 89-es szám alatt Gábor Áron emlékházat is berendeztek, ahol 1999-ben ágyúja hasonmását is elhelyezték.[1] Emléktáblák láthatók a berecki szülőházon, a bodvaji vashámoron, a kökösi csatatéren és az eresztevényi síremléken is. A bodvaji vashámort, ahol az első két ágyú készült, 1971-ben restaurálták, de később összeomlott. 2006-ban a magyar kormány hozzájárulásával ismét felújították.
Gábor Áron nevét vette fel a zalaapáti Gábor Áron Általános Iskola körzeti oktatási feladatokat ellátó intézménye.
A Gábor Áron-ágyú [szerkesztés]
A Gábor Áron gyártotta ágyúk közül egyetlenegy maradt fenn. 1906-ban találtak rá, amikor a kézdivásárhelyi Rudolf Kórház udvarán csatornázási munkákat végeztek. Az ágyút a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban állították ki. Amikor azonban Bukarestben 1972-ben felállították a Nemzeti Történelmi Múzeumot, az ágyút elkobozták. 1980 körül még megtekinthető volt, elbeszélések szerint felirata ez volt: „Az 1848-as román forradalomban használt ágyú”. Később raktárba került.
2011. március 15-én az ágyút ismét a Székely Nemzeti Múzeumban állították ki [2], majd 21 erősdi kerámiáért, 61 dák ezüstéremért és az ágyú hiteles másolatáért elcserélték a bukaresti múzeummal [3]. A csere majdnem meghiúsult, mivel a Magyar Polgári Párt bojkottálta a szavazást [4], ám a Kovászna megyei tanács végül elfogadta a határozatot.
Hivatkozások [szerkesztés]
Forrás [szerkesztés]
- Romániai magyar irodalmi lexikon : Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés II. (G–Ke). Főszerk. Balogh Edgár. Bukarest: Kriterion. 1991. ISBN 973-26-0212-0 Online hozzáférés
 |
Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölés szükséges az ellenőrizhetőség érdekében. Ez önmagában nem minősíti a tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása igaz. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával. |
.svg){kind=small}
