Fukuda Takeo
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
| Fukuda Takeo 福田 赳夫 | |
 | |
| Japán 67. miniszterelnöke | |
| Hivatali idő 1976. december 24. – 1978. december 7. | |
| Előd | Miki Takeo |
| Utód | Óhira Maszajosi |
| Született | 1905. január 14. Gunma prefektúra, Japán |
| Elhunyt | 1995. július 5. (90 évesen) Tokió, Japán |
| Párt | Liberális Demokrata Párt |
| Választókerület | 3. választókerület, Gunma prefektúra |
| Házastársa | Fukuda Mie |
| Gyermekei | Fukuda Jaszuo |
| Foglalkozás | politikus |
| Iskolái |
|
| Halál oka | tüdőtágulat |
| Díjak |
|
 | |
| Fukuda Takeo 福田 赳夫 aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Fukuda Takeo 福田 赳夫 témájú médiaállományokat. | |
Fukuda Takeo (japánul 福田 赳夫 ) (1905. január 14. – 1995. július 5.) japán politikus, külügyminiszter, 1976. december 24. és 1978. december 7. között Japán miniszterelnöke.
A Gunma prefektúrában született, tanulmányait a Tokiói Egyetemen, az akkori Tokiói Császári Egyetemen folytatta. A második világháború előtt és alatt főtitkár volt a Pénzügyminisztériumban. A háború után a legfőbb állami számvevőszéken dolgozott.
1952-ben Fukudát beválasztották a Képviselőházba, ahol Gunma prefektúra 3. választókerületét képviselte. 1957-ben párttitkárnak választották, és mezőgazdasági, erdészeti és halászati miniszterként (1959 és 1969 között), majd pénzügyminiszterként (1969 és 1971 között), külügyminiszterként (1971 és 1973 között) és a Gazdasági Tervezőiroda igazgatójaként (1974 és 1976 között) tevékenykedett. 1972-ben miniszterelnök-jelölt volt, de Tanaka Kakuei javára elvesztette a választásokat.
A miniszterelnöki poszton[szerkesztés]
Az 1976. december 5-i parlamenti választásokon Miki Takeo vezetésével a Liberális Demokrata Párt, bár megőrizte vezető pozícióját, gyengén szerepelt. Miki személyes felelősséget vállalva lemondott a pártelnöki és egyben a miniszterelnöki pozícióról is. December 23-án a pártelnöki poszton Fukuda követte, akit másnap a parlament alsóháza miniszterelnöknek is megválasztott.[1]
Fő belpolitikai célja a gazdasági növekedés gyorsítása és a munkanélküliség visszaszorítása volt. Az 1977-es és 1978-as költségvetésekbe ideiglenes pénzügyi ösztönzőket építettek be, ezenfelül nagyszabású infrastruktúra-beruházások megvalósításába fogtak. Az 1977 júliusi választásokon az előzetes várakozásokkal ellentétben a miniszterelnök pártja megtartotta többségét a parlament felsőházában.[2][3]
Kormányzásának fontos állomása volt, amikor 1977 augusztusában manilai beszédében kifejtette külpolitikájának a későbbiekben Fukuda-doktrínaként elhíresült alapelveit: Japán nem törekszik katonai nagyhatalommá válni, valamint hozzá kíván járulni Délkelet-Ázsia és a világ békéjéhez és prosperitásához.[4] 1978. augusztus 12-én aláírta a Kínai Népköztársasággal a két ország között a második világháborút lezáró békeszerződést és azzal egyidejűleg a kínai-japán barátsági szerződést.[5]
Pártreformja keretén belül új elnökválasztási rendszert vezetett be, amelynek egyik alappillére az volt, hogy a párt minden tagjának megadta a szavazás lehetőségét[2] Az első új rendszer alapján tartott pártelnöki előválasztáson Óhira Maszajosi az első fordulóban legyőzte Fukudát.[4][6] Óhira december 7-én lett Japán következő miniszterelnöke.
Források[szerkesztés]
- ↑ (1977) „Fukuda Sets Up Austerity Government in Japan”. Executive Intelligence Review IV. (1), 57–58. o.
- ↑ a b A History of the Liberal Democratic Party: Period of President Fukuda's Leadership. Liberal Democratic Party of Japan. [2013. július 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2013. május 21.)
- ↑ Uchida, Mitsuru, Baerward, Hans H. (1978). „The House of Councillors Election in Japan: The LDP Hangs in There”. Asian Survey 18. (3.), 301–308. o.
- ↑ a b Atarashi, Kinju (1984/1985). „Japan's economic cooperation policy towards the ASEAN countries”. International Affairs 61. (1.), 114. o.
- ↑ Lee, Chae-Jin (1979). „The Making of the Sino-Japanese Peace and Friendship Treaty”. Pacific Affairs 53. (3.), 420–445. o.
- ↑ (1978) „Ohira victory a setback to 'Bremen East'”. Executive Intelligence Review V. (47.), 39–40. o.
