Frederick Sanger

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Frederick Sanger
Frederick Sanger2.jpg
Életrajzi adatok
Született 1918. augusztus 13.
Rendcomb
Elhunyt 2013. november 13. (95 évesen)
Cambridge
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
St. John's College
Pályafutása
Szakmai kitüntetések
Kémiai Nobel-díj (1958)
Kémiai Nobel-díj (1980)

Frederick Sanger (Rendcomb, 1918. augusztus 13.Cambridge, 2013. november 19.[1]) angol biokémikus, kétszeres Nobel-díjas tudós. A negyedik személy, akit két Nobel-díjjal tüntettek ki. Első Nobel-díját 1958-ban kapta, a másodikat 1980-ban, Paul Berggel és Walter Gilberttel megosztva.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy angol kisvárosban, Rendcombe-ban született egy helyi orvos második fiaként. A Bryanston School és a cambridge-i St. John's College elvégzése után B.A. fokozatot szerzett 1939-ben. Pacifistaként a második világháború alatt lelkiismereti okokból visszautasította a katonai szolgálatot és 1940-től kutatásokat folytatott a cambridge-i egyetem biokémiai tanszékén.

1940 és 1943 között Dr. A. Neubergerrel együtt dolgozott a lizin aminosav lebontásán. A biokémia területén elért eredményeivel nyerte el a PhD-fokozatát 1943-ban. 1944 és 1951 között a Beit Memorial Fellowship for Medical Research résztvevőjeként kutatott, majd 1951-től a brit orvostudományi kutatóbizottság, a Medical Research Council (M.R.C.) külső tagja lett.

1951-ben megkapta a Corday-Morgan-érmet és a brit Kémiai Társaság díját. 1954-ben megválasztották a Royal Society és a cambridge-i King's College tagjai közé.

Kutatásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Doktorátusi fokozatának megszerzése után, 1943 óta a fehérjék szerkezetének meghatározásával foglalkozott. 10 éven át vizsgálta a borjúból kivont inzulinmolekulát. 1955-re meghatározta a molekula összes aminosavának sorrendjét.

Az aminosav-sorrend meghatározására kidolgozott eljárás alapján számos más fehérje szerkezetét is megállapították. Enzimek segítségével kisebb peptidekre darabolta a meghatározandó fehérjét. A keletkezett kis tagszámú polipeptidek elválasztása kétdimenziós kromatográfia segítségével történt meg. Ez az ún. „fingerprint” eljárás, ilyenkor egy fehérjére jellemző foltmintázat jön létre a kísérlet során. A csak egy peptidet tartalmazó minták aminosavsorrendje már könnyebben meghatározható, de ebből még nem derül ki, hogy az egyes peptidek milyen sorrendben követik egymást. Ezért a fehérjét más hasítási specifitással rendelkező enzimmel is fel kell darabolni, ismét elvégezni a keletkezett peptidek aminosavsorrendjének meghatározását és a két eredményt összehasonlítani.

1980-ban újabb Nobel-díjat kapott (Paul Berggel és Walter Gilberttel megosztva) egy bakteriofág DNS-ében levő nukleotidok sorrendjének meghatározásáért. Ennek a vírusnak a teljes nukleotidsorrendjét határozták meg először a világon. A munka során Sanger ismét új eljárást dolgozott ki: a DNS-molekulát részekre hasította, és ezeknek a bázissorendjét állapította meg.

Módszere azon alapult, hogy először a kettősszálú DNS-ből egyesszálút készített majd az egyik szálhoz radioaktívan jelölt oligonukleotid primert és egy bizonyos dideoxynukleotidot (pl. ddATP) és annak normális formáját (dATP) ill. a másik 3 nukleotidot adta hozzá. Az eljárás azon a logikán alapul, hogy ahol a ddATP beépül a frissen szintetizálódó szálban a reakció leáll, a DNS polimeráz nem képes a további nukleotidokat beépíteni. Az új DNS szál hossza a beépült ddATP helyzetétől fog függeni. Ezt a reakciót mind a négy dideoxynukleotiddal el kell végezni és a reakció termékeket poliakrilamid gélelektroforézissel egymástól el kell választani. Ezután az 5, végén radioaktívan jelölt DNS szálakat autoradiográfiával mutatják ki. Mennél hamarabb épül be a dideoxynukleotid annál rövidebb lesz a DNS, tehát a nukleotidsorrend meghatározását a méret meghatározására vezethetjük vissza. Ezt az 1977-ben bevezetett szekvenálási módszert kisebb módosításokkal a mai napig használják. Sanger módszerével párhuzamosan Maxam és Gilbert amerikai kutatók egy kémiai reakciókon alapuló alternatív DNS szekvenálási eljárást fejlesztettek ki.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]