Franz Künstler
 |
Ennek a szócikknek hiányzik vagy nagyon rövid, illetve nem elég érthető a bevezetője. Kérjük, , ami jól összefoglalja a cikk tartalmát, vagy jelezd észrevételeidet a cikk vitalapján. |
 |
Ezt a szócikket némileg át kellene dolgozni a wiki jelölőnyelv szabályainak figyelembevételével, hogy megfeleljen a Wikipédia alapvető stilisztikai és formai követelményeinek. |
| Franz Künstler (Künstler Ferenc) | |
 | |
| Született | 1900. július 24. Sósd |
| Elhunyt | 2008. május 27. (107 évesen)[1] Bad Mergentheim |
| Állampolgársága | |
| Foglalkozása | katona |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Franz Künstler (magyarul: Künstler Ferenc; Soósd, ma Románia, 1900. július 24. – Bad Mergentheim, Baden-Württemberg, Németország, 2008. május 27.) az Osztrák–Magyar Monarchia K. u. k. hadseregének utolsó veteránja.
Élete[szerkesztés]
Franz Künstler bánáti sváb, anyai ágon svájci és francia felmenőkkel rendelkező családba született 5. élő gyermekként. A kertépítész édesapa (Jacob Künstler) Franz születésekor éppen Soósdon dolgozott, házuk azonban Nagykikindán volt (ma Szerbia), ahová néhány hét múlva hazatértek. Itt járta ki az elemi iskolát, majd 1910-1914 között Temesváron (ma Románia) járt polgári iskolába. Ezt követően ismét Nagykikindán élt, ahol kereskedő inas és postahivatali gyakornok volt. 1918. február 6-án hívták be katonának. Alapkiképzését Szegeden, az 5. honvéd gyalogezrednél és az 5. ágyús tüzérezrednél kapta, majd márciusban már Odesszától északra, a keleti frontra vezényelték. 1918. június 20-ától átdobták Asiagóba, az olasz frontra, a magyarok számára nem ismeretlen Piave környékére. Novemberben tért haza a háborúból rongyosan és tetvesen.
A nagykikindai postahivatalban dolgozott, majd 1919. augusztus 5-től 1920 novemberéig a szegedi Hadbiztosság körletparancsnokságán (az utolsó két hónapban Kecskeméten). 1920 novemberétől 1921. február végéig a szegedi Hadbiztosság polgári alkalmazottja, 1921 márciusától 1922 márciusáig internátusi alkalmazott volt. 1921. október 4-én a még építés alatt álló szegedi Fogadalmi templomban házasságot kötött Anna Seblatnig klagenfurti (Ausztria) polgárleánnyal. A frigyből egy fiúgyermek, Ferenc született 1922. november 23-án. (Ő jelenleg is Budapesten él.) A házaspár 1922 márciusában költözött Pestszenterzsébetre (akkor még önálló község Budapest mellett). 1925-ig az Általános Fogyasztási Szövetkezetnél vállalt állást, majd 1925 júniusától az év végéig saját cukrászdát működtetett a pestszenterzsébeti Kossuth Lajos utcában. Ekkor súlyos tbc-fertőzésben megbetegedett, s ebből teljesen csak 1930-ra gyógyult fel. 1927-1930 között a Binet és Barna textilüzletben dolgozott, 1931 és 1946 között pedig önálló játék- és acélárú-kereskedést folytatott.
1934 húsvétján elhagyta családját, majd ugyanezen évben élettársi kapcsolatot létesített Agócs Erzsébettel (Nagykörű, 1897-Niederstetten, 1979), akivel annak haláláig együtt is élt. 1935-ben Soroksár-Újtelepre költöztek (Návay Lajos u. 16.), s ott is éltek kitelepítésükig, 1946. május 13-ig. (1944 júniusa és 1945 márciusa között ideiglenesen Halimbán éltek egy bérlakásban.)
A második világháború idején az első behívóparancsot 1944. április 3-án kapta (a Lobkowitz- laktanyába), a másodikat 1944 nyarán (a Ganz-gyárba), de korábbi betegségére tekintettel nem sorozták be. 1944 szeptemberében tüdőgyulladást kapott, ennek ellenére 1945 januárjában az általános hadkötelezettség keretében megkapta a harmadik behívóparancsot is. Visszaemlékezése szerint a sorozóorvost lefizetve nem kellett bevonulnia. 1945 márciusában saját kétfogatos lovaskocsiján Szentgotthárdon keresztül Ausztriába menekültek (Graz–Mur–Lienz), de júniusban visszahozzák őket Soroksár-Újtelepre.
1945. október 4-től 1946 januárjáig internálták a Károly-laktanyába (ma Főpolgármesteri Hivatal), ahonnan megszökött, majd 1946 májusáig Kiskunlacházán és Ráckevén bujkált ismerősöknél. 1946. május 13-ával mint aki a korábbi népszámlálás alkalmával német ajkúnak vallotta magát, illetve a Volksbund tagját, kitelepítették (Élettársának nem kellett volna elhagynia az országot, de a rábeszélés ellenére nem volt hajlandó megválni párjától, és vele tartott. Jellemző, hogy amikor az 1970-es évek elején Franz már hazalátogathatott, ő akkor sem kapott magyarországi vízumot. A rendszer soha nem bocsátotta meg "hűségét".) A kitelepítetteket Passau–Ulm–Weiblingen útvonalon először a backnangi lágerbe vitték, majd Bad Mergentheimen át 1946. június 14-én Niederstettenbe érkeztek. Itt a Schloss Haltenbergstetten volt lelkészlakásában (a Hohenlohe-Jagstberg család kastélyában) éltek. 1949-től 1951-ig Stuttgartban a dobozgyárban, 1952-1955 között Bad Mergentheimben a kávéfőzőgép-gyárban dolgozott, s 1955-ben ment nyugdíjba. Nyugdíjasként a kastély vadászati múzeumának őreként és – humora, valamint élemedett kora ellenére friss szellemi és fizikai állapota miatt – a látogatók legendás tárlatvezetőjeként szinte haláláig tevékenykedett.
Franz Künstler születésétől fogva 46 éves koráig, azaz kitelepítéséig magyar állampolgár volt. Ő volt az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének legidősebb élő katonája.
Jegyzetek[szerkesztés]
Források[szerkesztés]
- Der letzte Soldat des Kaisers – Interjú Franz Künstlerrel, www.cicero.de (németül)
- Der letzte Soldat des österreichischen Kaiserreichs (németül)
- 104-Jähriger steht im Museum Archiválva 2013. november 12-i dátummal a Wayback Machine-ben (németül)
- Ältester Deutscher gestorben (németül)
Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]
- Kovács Pál, az első világháború első hősi halottja
.png){kind=small}