Frank Zappa

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Frank Zappa
Zappa 16011977 01 300.jpg
Életrajzi adatok
Születési név Frank Vincent Zappa
Született 1940. december 21.
USA Baltimore, MD, USA
Elhunyt 1993. december 4. (52 évesen)
USA Los Angeles, CA, USA
Pályafutás
Műfajok rock, dzsessz, avantgárd
Aktív évek 1950-es évek-től 1993-ig
Együttes The Mothers of Invention
Captain Beefheart
Hangszer gitár
basszusgitár
billentyűs hangszerek
vibrafon
synclavier
dob
Kiadók Verve, Bizarre, Straight, DiscReet, Barking Pumpkin

Frank Zappa weboldala

Frank Zappa (Baltimore, 1940. december 21.Los Angeles, 1993. december 4.) amerikai zeneszerző, gitáros, producer és filmrendező. A mintegy harminc évet átfogó pályafutása alatt írt rockzenei, jazz, elektronikus zenei, nagyzenekari és musique concrète munkákat; életében mintegy 60 nagylemeze jelent meg (halála után is több mint húsz - eddig) a Mothers of Invention együttessel vagy saját neve alatt.

Pályájának kezdete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Frank Vincent Zappa szülei másodgenerációs szicíliai, illetve görög, arab és francia származású amerikaiak voltak. Miután a család Kaliforniába költözött, Frank 12 éves korában a dobolás iránt kezdett érdeklődni, és Montereyben, egy nyári iskolában zenekari ütősjátékot tanult. Zenei tanulmányai ezenkívül a középiskolában egyfajta fegyelmi büntetésből hallgatott, általa meglehetősen unalmasnak bélyegzett összhangzattan-órákból álltak, és ezzel párhuzamosan már zenekari darabokat kezdett írni zenészekre, zörejekre és magnetofonra, melyek egyetlen előadást értek meg (már 1962-ben), de azt a helyi rádióadó is felvette és sugározta. Ezután dobolt egy Ramblers nevű helyi R&B bandában, majd Lancasterbe költözésük után megalakította a Black-Outs nevű együttest, melyben fehér és afro-amerikai zenészek egyaránt helyet kaptak. A kortárs avantgárd zeneszerző, Edgar Varese Ionisation című műve már korán felkeltette érdeklődését a bonyoloult ritmikai kísérletek iránt, és ez az érdeklődés élete végéig elkísérte. Az elektromos gitár is lenyűgözte, R&B lemezeket kezdett gyűjteni, melyeken gitárszólók voltak hallhatók: Howlin' Wolf, Hubert Sumlin, Muddy Waters, Johnny Guitar Watson és Clarence "Gatemouth" Brown voltak a kedvencei. Ilyen irányú érdeklődését osztálytársa, Don Van Vliet is osztotta, aki később Captain Beefheart néven lett ismert.

1960-as évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1964-ben Zappa, aki akkoriban kamu doo-wop slágereket és B-kategóriás filmek zenéit komponálta, csatlakozott egy helyi R&B-formációhoz, amit The Soul Giants-nek hívtak, tagjai pedig az énekes Ray Collins, a basszusgitáros Roy Estrada és a dobos Jimmy Carl Black voltak. A nevüket Mothersre változtatta, melyhez később lemeztársaságuk, a Verve követelésére változtatták The Mothers of Invention-re . A gitárosok jöttek-mentek, többek között Alice Stuart és Henry Vestine is játszott velük, végül Elliot Ingber csatlakozott hozzájuk. 1966-ban jelent meg a Mothers of Invention nagyszerű, dupla bemutatkozó albuma, a Freak Out!, melynek producere a többek között Cecil Taylor, John Coltrane és Bob Dylan lemezeit is jegyző, afro-amerikai Tom Wilson volt. A lemez vad ütőshangszer-szólamokat, vitriolos protest-dalt ("Trouble Every Day") és számos olyan apró részletet (borítószövegek, paródiák, vicces dolgok a csomagolásban) tartalmazott, ami egyből kultuszt teremtett körülöttük. A Mothers zeneileg is képzett együttes volt, Zappa eklektikus és ötletdús képzeletének kifinomult eszköze. Ingber el is hagyta az őket még a második album, az Absolutely Free megjelenése előtt, őt Zappa ideiglenesen Jim Fielderrel helyettesítette, majd együttesét egy második dobossal, Billy Mundival, a billentyűs játékos Don Prestonnal valamint a szaxofonos Bunk Gardnerrel és Jim Motorhead Sherwooddal bővítette.

Turnék és albumok követték egymást a következő években, utóbbiak közül megemlítendő az Absolutely Free, a (szóló) Lumpy Gravy és a We're Only in It for the Money, mely a hippi-világ és Amerika ezen jelenség által kiváltott reakciójának maró szatírája (s melynek eredeti, megjelenés előtt letiltott borítója a The Beatles Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band című lemezének briliáns paródiája); az együttes nevezetes Royal Albert Hall-beli fellépését, az eszelős, rockzenében addig nem nagyon hallható, bonyolult hangszerelésű-dallamvezetésű zenéket (Dog Breath, Pound For A Brown, King Kong) és komplett őrületet pedig az Uncle Meat c. lemez örökíti meg, mely többek között az azonos című film dialógusait egyaránt tartalmazza. Ezzel szöges ellentétben a Cruising with Ruben & the Jets remekbeszabott tiszteletadás a doo-wop korszaknak. A brit rajongókat különösen a Hot Rats, Zappa szólólemeze hozta lázba, falrengető jazz-rockjával, sistergő gitárszólóival, az extravagáns, és talán máig Zappa legnagyobb "slágerének" számító "Peaches En Regaliá"-val és Captain Beefheart cameo-szerepével a "Willie the Pimp"-ben. Ezen korszak hangzását nagyban befolyásolta továbbá "Sugarcane" Harris több lemezen is hallható, bluesos-dögös hegedűjátéka.

1970-es évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Collins 1968-ban elhagyta a zenekart, és a következő év augusztusában a Mothers Of Invention véglegesen fel is oszlott, noha még az ő nevük alatt jelent meg a briliáns Burnt Weeny Sandwich, mely tiszteletteljes Stravinsky-paródiát (Igor's Boogie), vicces feldolgozást (WPLJ), mulatságosan elhangolt zenekari darabokat és a fúziós korszakot megelőlegező, nagylélegzetű szólókat egyaránt tartalmazott. Az Uncle Meat és a Hot Rats lemezeket már Zappa saját, Bizarre Records elnevezésű lemeztársasága jelentette meg, mely párjával, a Straight Records-szal együtt további, nagyra értékelt, ám kereskedelmi bukással járó lemezekkel jelentkezett. Zappa segítségével jutottak lemezhez olyan alkotók, mint a GTO (azaz Girls Together Outrageously), Larry "Wild Man" Fischer, Alice Cooper és Tim Buckley, de Captain Beefheart alapműnek számító, Zappa produceri munkájával készült Trout Mask Replica lemeze is a Straight Recordsnál jelent meg. Ekkoriban csatlakozott Zappához a 200 Motels című film és három további lemez erejéig Mark Volman és Howard Kaylan (született Kaplan), más néven Flo & Eddie, akik fajsúlyosabb hírnévre vágytak, mint amit az őket híressé tevő korábbi együttesük, a Turtles biztosítani tudott. Az újra Mothersnek elnevezett együttes további tagjai a következők lettek: George Duke játszott billentyűs hangszereken (és néha harsonán), Ian Underwood zongorán és szaxofonon, Aynsley Dunbar dobolt, Jeff Simmons pedig énekekelt és basszusgitározott. Az 1971-ben megjelent Fillmore East-album szándékosan botrányos dolgokat is tartalmazott, amik aztán egyből kiváltották a konzervatív hallgatók kritikáját.

1971 nem bizonyult boldog évnek Zappa számára: december 4-én a Montreux Kaszinóban adott koncertjük során leégett az együttes teljes felszerelése (mely eseményt a Deep Purple is megörökítette Smoke On The Water című szerzeményében), hat nappal később pedig Zappát a londoni Rainbow színházban adott koncertjük során a színpadról a zenekari árokba lökte egy zavarodott hallgatója, minek következtében megsérült a gégéje (s így hangja egy tercet mélyült) és a gerince is, ezért majd egy évre tolószékbe kényszerült. 1972. során fantasztikus nagyzenekari-fúziós zenét komponált, mely a Waka/Jawaka és a The Grand Wazoo lemezeken hallható, s melyeken a legjobb nyugati parti stúdiózenészekkel dolgozott. A rengeteg zenész turnéztatása jelentős kiadásnövekedést jelentett, így hát "jazztett"-jét elektromosan erősített zenekarra cserélte. Az Over-Nite Sensation fúziós darabokat, érzéki szöveget és sodró ritmusokat hozott, élőben pedig együttese a jazzes szvingnek és a sokrétű, telt hangzású rocknak olyan keverékét adta elő, aminek megvalósítására (kortárszenei érdeklődésének is hála) talán csak Zappa lehetett képes. Ennek a korszaknak ragyogó zenésze volt a sokoldalú énekes-fuvolás-szaxofonos-gitáros és minden viccre kapható frontember, Napoleon Murphy Brock; a virtuóz ütőhangszeres, Ruth Underwood; a King Kong-projekt hegedűse, Jean-Luc Ponty; valamint a billentyűs George Duke, akinek jellegzetesen fátyolos énekhangját Zappa fedezte fel és használta ki először. Az Apostrophe(') című lemez Zappát mint mesemondót állította elénk (a Lord Buckley-féle hagyomány örököseként), a címadó szerzeményben pedig Jack Bruce-szal jammelt: az album a 10. helyig jutott a Billboard listáján 1974-ben. A Roxy & Elsewhere lemez élőben mutatta be ezt a felállást, ördögien bonyolult szerzeményekkel – Echidna's Arf (Of You), Be-Bop Tango – valamint mindent átható, nagyszerű humorral. A One Size Fits All-on, ezen a némileg alábecsült mestermunkán Zappa különleges, többszólamú textúrákat épített fel. Az Andy című dal a B-filmekben szereplő cowboyokról szól, a Florentine Pogen és az Inca Roads pedig igen összetett és nagyon "zappás" darabok.

1975-ben Captain Beefheart a korábbi nézeteltérések ellenére újra csatlakozott Zappához egy turné erejéig – egyesítette őket az USA-nak a saját kétszáz éves évfordulóján érzett önelégültségétől való undorodás. Az 1976-os Zoot Allures főleg Zappa és akkori dobosa, Terry Bozzio együttműködésére épült, a legtöbb szólamot maga Zappa játszotta fel. Azzal kísérletezett itt, amit ő maga "xenochronicitás"-nak nevezett (ez egymástól teljesen függetlenül rögzített zenedarabok kombinálását jelenti, ami nem-szinkronizált zenét eredményez), és melynek izgalmas eredménye például a Friendly Little Finger c. szám. A címadó szerzemény koncepciója a gitározás minőségileg új szintre fejlesztése volt (ahogyan azt a The Torture Never Stops orgazmikus jajgatása is eredményezte), míg a Black Napkins Zappa gitárjátékának lett egyedülálló kísérleti terepe. Ma a Zoot Allurest a punkra adott válaszként értelmezik, pedig Zappa valójában a nagyszabású rock-biznisztől határolódott el. Az 1976-os New York-i koncertjei során az őrjöngő közönség az ördögi találkozásokról és az egyedülállók szórakozóhelyeiről szóló történeteknek, valamint a Brecker-fivérek ragyogó virtuozitásának tapsolt (ahogyan az a Zappa in New York lemezen hallható). Ez a lemez Zappának a Warner Brothers Records-szal történő szakítása nyomán látott napvilágot, három további csodálatos, nagyrészt instrumentális albummal együtt, melyek általa "nem engedélyezett" borítókkal jelentek meg (s amiket érdekes módon, a CD-újrakiadáskor Zappa mégis megőrizte): a Studio Tanről, a Sleep Dirtről és az Orchestral Favoritesről van szó. A punkzenétől elszállt rockzenei sajtó nem tudott mit kezdeni a Rózsa Miklós-paródiának felfogható zenével, a fúziós jazz és a képregények világának keresztezésével, a rock 'n' roll hisztéria kigúnyolásával és a huszonegyedik század zenéjének megsejtetésével. Nem zavartatva magát attól a ténytől, hogy még mindig hippinek tartják, ami amúgy soha nem volt (már a We’re Only in It for the Money-ben kimondta a végső szót a Szeretet Nyaráról, miközben az még javában tartott!), Zappa folytatta a turnézást.

1980-as évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Peter Occhiogrosso - Az igazi Frank Zappa könyv.jpg

Gitárjátéka új dimenziók felé nyílt meg: az 1979-es Sheik Yerboutin hallható Yo' Mama megsejtette az elkövetkező extravaganciákat. Ike Willis személyében Zappa megtalálta azt az énekest, aki megértette, hogy az intim érzelmi kötődésnek és az ironikus távolságtartásnak milyen keverékét kívánja, és ezt bőségesen meg is mutathatta a három részes Joe’s Garage lemezen. A 70-es évek közepén a filozófiai elméletek és a zenekari mókák iránt tanúsított érdeklődését a zene fokozódó politikussága váltotta fel. A Tinseltown Rebellion és a You Are What You Is a fundamentalista jobboldal térnyeréséhez fűzött megjegyzéseket, s nem mellesleg olyan nagyszerű zenészek játékát élvezhetjük rajtuk, mint Ruth Underwood méltó utódja, az ütős Ed Mann, a "mindent lejátszó", és Zappa legbonyolultabb zenei elképzelésit is játszi könnyedséggel kottába író Steve Vai, valamint az énekesként Zappa őrültségeiben méltó társ billentyűsök, Tommy Mars és Robert Martin. 1982-ben sláger lett a Valley Girl, melyben Zappa lánya, Moon Unit a pénzes hollywoodi csemeték beszédmódját parodizálta. Ugyanebben az évben egy New York-i koncerten megszervezte Varese zenéjének előadását. A Ship Arriving Too Late to Save a Drowning Witch címadó szerzeménye megmutatta, hogy Zappa nem veszítette el érdeklődését az összetett zenék komponálása iránt, és ezt megerősítette 1983-ban a London Symphony Orchestrával felvett komoly zenekari darabok kiadásának sorozata. 1984-ben különösen termékeny volt: a neves francia zeneszerző, Pierre Boulez Zappa szerzeményeit vezényelte a The Perfect Strangers-ön, kiadta a Them or Us-t, egy olyan rocklemezt, mely tovább fokozta brutálisan inventív gitárjátékának hatását, megjelentette a Thing-Fish-t, ezt a "Broadway-musicalt", ami az AIDS-szel, a homofóbiával és a rasszizmussal foglalkozott, továbbá előásott egy Francesco Zappa nevű, tizennyolcadik századi zeneszerzőt, és szerzeményeit synclavier-rel rögzítette. A következő évben megjelentetett Does Humor Belong in Music? és a Frank Zappa Meets the Mothers of Prevention az Amerikában erőre kapó cenzúrabizottságok ténykedésére adott hatásos választ. A Jazz From Hell synclavier-darabjai a kísérletező kedvű, amerikai származású Conlon Nancarrow gépzongorára írt műveihez állnak közel – ezt Zappa hangminták alkalmazásával és szédítő, "ember által lejátszhatatlan" ritmikai orgiával fejelte meg. Művei '80-as évek beli áradatából feltétlenül megemlítendő még a Shut Up ’n Play Your Guitar vakmerő, tripla gitár-szólólemez formájában megjelent gyűjteménye, amelyen a hibbantságig szubjektív gitárstílusát a zenei szerkesztés iránti múlhatatlan szenvedélyével ötvözte, s melynek folytatása is akadt a Guitar, valamint a sokáig kiadatlan Trance-Fusion c. lemezek formájában.

Zappa következő hatalmas terve 1988-ban egy 12 tagú együttes formájában öltött testet, mely feldolgozásokat, instrumentális darabokat és új, politikus dalokat játszott (s melynek zenéje a Broadway the Hard Way, a The Best Band You Never Heard in Your Life és a Make a Jazz Noise Here című lemezeken hallható). Három hónapnyi próba után lélegzetelállító erővel és precizitással szóltak, de még az első turné során fel is bomlottak. A retrospektív You Can’t Do That on Stage Anymore sorozat mellett Zappa legnépszerűbb kalózlemezeit is kiadta a Beat the Boots sorozat formájában. Csehszlovákiában, ahol hosszú időn keresztül a kulturális underground hősének számított, az ország Kulturális Nagykövetének nevezték ki. Demszky Gábor meghívására 1991 nyarán a Budapesti Búcsú díszvendége – még ezévben bejelentette, hogy a 92-es amerikai elnökválasztás során független jelöltként indulni kíván (és ezért azonnal halálos fenyegetéseket kapott), de novemberben a lánya megerősítette, hogy prosztatarákban szenved.

Utolsó évei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Utolsó éveiben Zappa megtalálta azt a zenekart, amely végre maradéktalanul képes volt megvalósítani mindazon "komolyzenei" elképzeléseit, amiket az addigi partnerei csak állandó elégedetlenége mellett tudtak megoldani. A németországi székhelyű, multinacionális Ensemble Modern játéka a The Yellow Shark című, Zappa életében utoljára megjelent lemezen hallható – felszabadult, örömteli játék a halál árnyékában: a koncertsorozat utolsó állomásairól Zappa fokozódó fájdalmai miatt kénytelen volt hazautazni. 1993 májusában, szemmel láthatóan legyengülve az intenzív kemoterápiás kezeléstől, bejelentette, hogy gyógyíthatatlan, mivel a kór a csontjait is megtámadta. A Playboyban adott nagyszabású interjújában azért még megemlíti, "nem kezdtem el szomorú zenét írni csak azért, mert hamarosan meghalok".

Halála után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Halálával életműve szerencsére nem zárult le, elég talán csak a Civilization Phaze III című dupla CD-t megemlíteni, mely a szó szoros értelmében 30 éven át készült; legkorábbi hangfelvételei még a 60-as évek végéről származnak, ezeket synclavier-re komponált zenedarabok egészítik ki: mind zeneileg, mind mondandóját tekintve egyfajta összegzésnek tekinthető, hozzátéve, hogy Zappától mi sem állt távolabb, mint a végleges formákba merevülés – nem kétséges, hogy ha élne, újabb döbbenetes gondolatokkal lepné meg nap mint nap a zenei világot. 1995-ben Gail Zappa hozzájárulásával a Rykodisc kiadó megindította művei újrakiadását. A teljes, több mint 50 albumra rúgó katalógust féltő szeretettel újrakeverték és -csomagolták – a Ryko minden elismerést megérdemel ezért a bátor lépésért. 2003-ban Dweezil Zappa újabb kiadatlan felvételek megjelentetését ígérte, miután "családi levéltárosként" átvette apja pincéjében tárolt anyagait. Már az ő gondozásában jelent meg a Halloween és a QuAUDIOPHILIAc, két audio-DVD – előbbi 5.1 surround-hangzással, utóbbi (30 éves anyag!) a ma is úttörőnek számító kvadrofón kivitelben, méltó tisztelgésül az apa minőség iránti elkötelezettsége előtt.

2005 októberében, Dweezil és Ahmet Zappa turnét tervezett apjuk zenei örökségének életbentartására – ezt közelebbről nem részletezett (valószínűleg anyagi) okokból 2006-ra halasztották; a csapat a Zappa Plays Zappa elnevezésű turné keretében 2006. május 24-én a Petőfi Csarnokban lépett fel (Ahmet nélkül), és azóta is folyamatosan turnézik.

Díjak és jelölések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Grammy jelölések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Grammy-díj[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hall of Fame[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Beiktatás a "Rock 'N Roll hírességek csarnokába", 1994[2];

Mások díjai Frank Zappa zenéjével[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Munkái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hanglemezek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Válogatáslemezek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Filmek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Könyvek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyar vonatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1989-ben jelent meg Frank Zappa – és az Ötlet szülőanyjai címmel Dézsi Csaba András könyve, úttörőként a témában, rengeteg addig nehezen, vagy alig hozzáférhető információval. Nemsokára elkészült Az igazi Frank Zappa könyv, Zappa önéletrajzának magyar fordítása is a JLX kiadó gondozásában – sajnos sok hibával, hiányossággal: az eredeti kiadásnak mintegy egyharmadának elhagyásával.
  • Eötvös Péter 1993-ban írja Psalm 151 című művét, ami (alcíme szerint) egy rituális megemlékezés és főhajtás Frank Zappa emléke előtt.

Magyar nyelvű irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Magyarul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Angolul[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • www.zappa.com – A hivatalos Frank Zappa honlap;
  • Information is Not Knowlegde – Zappa hivatalos kiadványain megjelent összes szöveg és a hozzájuk tartozó minden információ;
  • The Zappa Patio – minden információ az egyes kiadványok közti eltérésekről, Zappa nem hivatalos felvételeiről…
  • Kill Ugly Radio – angol nyelvű blog Belgiumból, lemezismertetőkkel, rengeteg információval - 2011-ben beszüntette aktivitását.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]