Frank Stokes

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Frank Stokes
Életrajzi adatok
Született1888. január 1.
Whitehaven, Tennessee, USA
Elhunyt1955. szeptember 12. (67 évesen)
Memphis
Pályafutás
Műfajokblues
Híres dalCrump Don't 'Low it
Hangszergitár
Hangtenor
Tevékenység
KiadókParamount
SablonWikidataSegítség

Frank Stokes (Whitehaven, Tennessee, 1888. január 1.Memphis, Tennessee, 1955. szeptember 12.) afroamerikai bluesénekes, dalszerző és gitáros. Sok zenekutató szerint tőle eredeztethető a Memphis blues gitárstílus.[1]

Élete[szerkesztés]

Frank Stokes Whitehavenben, Shelby megyében született (Tennessee állam), a Mississippi vonalától kissé északra (a pontos születési hely bizonytalan).[1] Szülei halála után mostohaapja nevelte Tutwilerben (Mississippi állam).[2] Stokes itt tanult meg gitározni gyermekkorában, majd 1895 után Hernandóban, ahol olyan afro-amerikai gitárosok éltek, mint Jim Jackson, Dan Sane, Elijah Avery (a Cannon's Jug Stompers-ből) és Robert Wilkins. A századforduló táján, amikor 12 éves volt, kovácsként dolgozott. Hétvégenként a 30 km-re lévő Memphisbe gyalogolt, ahol Dan Sane-nel együtt énekelt és gitározott az utcán. Hosszú ideig tartó zenei barátság alakult ki köztük.

Az 1910-es évek közepe táján kétszemélyes társulatot képeztek Garfield Akersszel, és mint énekes, táncos, komikus léptek fel vásárokon a déli államokban. Az előadások során Stokes tapasztalatokat szerzett a szórakoztatóiparban, ami később megkülönböztette őt a „vidékiesebb”, kevésbé képzett zenészektől. Stokes előadása nagyban befolyásolta Jimmie Rodgers western- és country-zenészt, aki dalokat és dalrészleteket vett át Stokestól.[3]

1920 körül Stokes letelepedett Oakville-ben (Tennessee állam), ahol újból a kovácsmesterséget folytatta.[1] Majd újból összeállt Sane-nel, akivel szalonokban, de piknikeken is felléptek. Stokes és Sane csatlakoztak a Jack Kelly által vezetett Jug Busters zenekarhoz, hogy fehérek által látogatott klubokban is fel tudjanak lépni.

Első hangfelvételeik 1927 augusztusában készültek a Paramount Recordsnál „Beale Street Sheiks” néven.[1] Stokes összességében 38 olyan számot játszott, amit a Paramount vagy a Victor Records rögzített. „A Stokes és Sane közötti folyamatosan szövődő gitárjáték, az élénk ritmus, a szellemes szöveg és Stokes sztentori hangja ellenállhatatlanná tették őket.”[4] Kettősük stílusa hatással volt a fiatal Memphis Minnie és férje, Kansas Joe McCoy közötti duó stílusára.

A „Sheiks” következő felvétele a Victor Recordsnál volt, 1928 februárjában, amikor a hangsúly a blues felé tolódott és kevésbé a régi számok felé. Ugyanaz év augusztusában a Victornál Stokes az I Got Mine számát énekelte, egy blues-korszak előtti dalt, amiben szerencsejátékról, lopásról és nagy életről van szó. Felvették a sokkal modernebb Nehi Mamma Blues-t is, ami viccet csinált a „Nehi” nevű üdítőitalból és az akkoriban divatossá váló, térdig érő szoknyából. Sane a második napon kapcsolódott be a felvételekbe, ekkor vették fel kétféle változatban a Tain't Nobody's Business If I Do című számot, amit később Bessie Smith és Jimmy Witherspoon is énekelt.[5] A „Sheiks” mindeközben folytatta az utcai zenélést, és partikon is felléptek.

1929-ben újabb felvétel készült Stokesszal és Sane-nel a Paramountnál, amikor Beale Street Sheiks számaikat adták elő. Szeptemberben a Victornál készült felvétel, ezúttal Sane nélkül. Stokes partnere Will Batts hegedűs volt.[1] A zene hagyományos, ugyanakkor eredeti volt, de a közönség ekkor már inkább a blues felé hajlott. Stokes az 1930-as és 1940-es években vándorzenészekkel járta az országot, köztük a „Ringling Brothers” cirkusszal is.

Az 1940-es években Clarksdale-be költözött, és időnként fellépett Bukka White-tal különféle lebujokban.[1]

Agyvérzésben halt meg Memphisben, 1955. szeptember 12-én. Ugyanott van eltemetve, a Hollywood Cemetery-ben.

Stokes dalai[szerkesztés]

  • "Ain't Goin' to Do Like I Used to Do"
  • "Beale Town Bound"
  • "Bedtime Blues"
  • "Blues in "D""
  • "Chicken You Can Roost Behind the Moon"
  • "Downtown Blues"
  • "Fillin' in Blues"
  • "Frank Stokes' Dream"
  • "Half Cup of Tea"
  • "How Long"
  • "Hunting Blues"
  • "I Got Mine"
  • "I'm Going Away Blues"
  • "It Won't Be Long Now"
  • "It's A Good Thing"
  • "Jazzin' the Blues"
  • "Jumpin On The Hill"
  • "Last Go Round"
  • "Memphis Rounders Blues"
  • "Mistreatin' Blues"
  • "Mr. Crump Don't Like It"
  • "Nehi Mama"
  • "Old Sometime Blues"
  • "Right Now Blues"
  • "Rockin' on the Hill Blues"
  • "South Memphis Blues"
  • "Sweet to Mama"
  • "Ain't Nobody's Business If I Do"
  • "Take Me Back"
  • "Wasn't That Doggin' Me"
  • "What's The Matter Blues"
  • "You Shall"

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b c d e f Russell, Tony. The Blues - From Robert Johnson to Robert Cray. Dubai: Carlton Books Limited, 169. o. (1997). ISBN 1-85868-255-X 
  2. Harris, Sheldon (1994). Blues Who's Who (Revised Ed.). New York: Da Capo Press. ISBN 0-306-80155-8 p.485
  3. 'How the Blues affected Race Relations in the United States' - Jessicagrant.net. [2005. december 30-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2005. december 30.)
  4. 'Trail of the Hellhound:Frank Stokes @ cr.nps.gov. [2006. február 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. október 20.)
  5. Frank Stokes mini-biography @ Document-records.com

Források[szerkesztés]

  • Heroes of the blues – trading cards, Yazoo Recors, 1993

További információk[szerkesztés]