Frangepán Gergely
| Frangepán Gergely | |
| Életrajzi adatok | |
| Születési név | gróf Frangepán Gergely |
| Született | 1459 |
| Nemzetiség |  horvát |
| Elhunyt | 1520. szeptember |
| Munkássága | |
| Vallás | keresztény |
| Felekezet | katolikus |
| Tisztség |
|
| Hivatal | veszprémi püspök |
| Hivatali idő | 1502. április 18.– 1503. június 21. |
| Elődje | Szatmári György |
| Utódja | Isvalies Péter |
| Hivatal | kalocsai érsek |
| Hivatali idő | 1503. július 20.– 1520. szeptember |
| Elődje | Kálmáncsehi Domonkos |
| Utódja | Tomori Pál |
| Hivatal | királynéi kancellár |
| Hivatali idő | 1502–1503 |
| Elődje | ? |
| Utódja | Isvalies Péter |
Gróf czetinai Frangepán Gergely (horvátul: Grgur Frankopan; 1459 – 1520. szeptember) magyar katolikus főpap, diplomata. Kalocsai érsek (1503. július 20. – 1520).
Életútja[szerkesztés]
Családja[szerkesztés]
A Frangepán grófi család sarja, aki a zágrábi egyházmegyéből származott. Apja Frangepán Zsigmond, testvére Frangepán János.[1]
Pályája korai szakasza[szerkesztés]
Bécsben (1480) és Krakkóban (1485) járt egyetemre.[2] 1493-ban kalocsai olvasókanonokként tűnik fel, két évvel később pedig már a fehérvári prépostság ura[1] (1495. október 22.–1501. május 29.).
Főpapi pályája[szerkesztés]
1500. április 24. előtt kinevezett veszprémi püspök és királynéi kancellár. VI. Sándor pápa megerősítésével 1502. április 18. és 1503. június 21. között veszprémi megyés püspök, s megtarthatta a budafelhévízi prépostság javadalmát azzal a kötelezettséggel, hogy ebből zsoldosokat fizessen.[3] Hivataláról 1503. június 21-én mondott le. Még ugyanezen évben a kalocsai érsekséget kapta meg (1503. július 20.). II. Ulászló 1502-ben nőül vette Foix Annát, de Frangepán Gergely még nem vette fel a püspöki címet, így a királynét nem koronázhatta meg. A királlyal oklevelet állíttatott ki, hogy ezen egyedi eset nem csorbítja a veszprémi püspökök ősi jogait.[1]
Érseki tisztségében december 11-én erősítette meg II. Gyula. 1504. február 24-én fizette meg az annátákat, a palliumot csak másfél év múlva kapta meg.[3] Támogatta a „rákosi végzés-t” (1505), de vezetője volt a Miksa-császárhoz küldött követségeknek (1506). Az 1510-es években a lengyel politikai orientáció és Szapolyai János híve. Kalocsai udvara humanista központként működött, Ludovicus Tubero neki ajánlotta történeti munkáját. Hatalmas vagyonából hagyott Kapisztrán János szentté avatásának előmozdítására.[2] 1514. április 16-án hirdette ki az egyházmegyében a keresztes hadjáratot. Bács várában sikeresen védekezett a Pogán Benedek vezette felkelő paraszthadak ellen (1514). 1515 elejétől 1516 decemberéig kancellár. 1516 és 1519 között az országos tanács tagja.[3] 1519-ben tagja a Bornemissza-ellenes szövetségnek.[2]
Vagyonát a végvárak fenntartására hagyta. Egyházi tisztségeiből fakadóan Veszprém (mint veszprémi püspök) és Bács vármegyék (mint kalocsai érsek) örökös főispánja is volt.
Segédpüspökei[szerkesztés]
Halála után[szerkesztés]
Széke 1521 és 1522 között üres, utóda Veszprémben és a királynéi kancellárságban 1503. június 21-étől Isvalies Péter, Kalocsán 1523. február 4-étől Tomori Pál.[3]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ a b c mek.iif.hu Archiválva 2021. szeptember 18-i dátummal a Wayback Machine-ben URL hozzáférés – 2009. február 22.
- ↑ a b c Kollányi Ferencz: A veszprémi püspök királyné-koronázási jogának története, Veszprém, Egyházmegyei Könyvnyomda, 1901
- ↑ a b c d Diós István, dr.: Magyar katolikus lexikon. 4. köt., Szent István Kiadó, Budapest, 1998.
|
előző püspök |
veszprémi püspök 1502. április 18. – 1503. június 21. |
következő püspök |
|
előző érsek |
1503. július 20. – 1520. szeptember |
következő érsek |