Francis Picabia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Francis-Marie Martinez Picabia
Francis Picabia.jpg
Francis Picabia műtermében

Született 1879. január 28.
Párizs
Meghalt 1953. november 30. (74 évesen)
Párizs
Nemzetisége francia
Stílusa kubizmus, dadaizmus, szürrealizmus

Francis Picabia (teljes nevén Francis-Marie Martinez Picabia) (Párizs, 1879. január 28. – Párizs, 1953. november 30.) francia festő.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Félig francia, félig kubai családból származik. Szerette a tömeget megzavaró hatásokat. Kalandos ifjúságában hamar rátalált tehetségének megfelelő, a gazdag aranyifjú és a művész magatartását ötvöző útra, s ezt élete végéig nem hagyta el.

Első festményei „hagyományosan szépek”, a képek semmiféle modernséget nem mutatnak: tájképei a jó öreg barbizoni stílust, portréi az akadémizmust tükrözik. 1903 és 1908 között impresszionista modorban fest.

Fiatal felesége hatására fordult 1908-tól a modernebb művészeti irányzatok felé. Festményei ekkor furcsa, komor kubista képek, dekoratívabb, mint a dekoratív kubizmus.

Művei: (1912-1914)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Felvonulás Sevillában:
  • Ettanoibl: Tájkép és csoportkép keveréke.
  • Forrás: (1912)
  • Néger ének: (1913)
  • New York: (1913)
  • Udnie: (1913)
  • Sztártáncosnő és tánciskolája: (1913)
  • Emlékezés egy nőre: (1914)

New York[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Picabia rajza

1915-ben New Yorkba költözik, hamarosan Marcel Duchamp is csatlakozik hozzá. Munkáik és provokációik a predadaista művészeti irányzat virágzásához vezetnek Amerikában. 1914-től kezdve megjelennek munkáiban a motorok vázlatai, kerék, dugattyú, fogaskerék, ventilátor, cséve. Közel 10 éven keresztül ez fogja foglalkoztatni. Ezek a műszaki életből kölcsönzött motívumok oly módon kerülnek bemutatásra, hogy emlékeztetnek a mérnöki rajzokra, sőt olykor lemásolják azokat. Picabia nem akarja szentesíteni a technológiai korszerűséget a futuristákhoz közeli szellemben. Épp ellenkezőleg, nevetségessé akarja tenni korának kritikátlan hitét a haladásban és a fejlődésben. A bemutatott gépezetek tervei abszurdak, ezek a gépek semmiféleképpen nem működnek. Picabia mindig határozottan megkérdőjelezi, vagy meghiúsítja ezeket a kvázi sémákat. A képekre gyakran humoros vagy megtévesztő feliratok kerülnek. A művész azonban nem „lóhalálában” és akárhogy készíti el műveit. Azok- a szembetűnően esztétikaellenes szándék ellenére- precíz kézről és szemről árulkodnak.

Alkotásai: (1914-1953)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1914-1920-as évek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szerelmi parádé: A gépek iránt kezd el érdeklődni. Az erotikus gép koncepciója hasonlít Duchamp elképzelésére. A gép a szerelem és a nemiség gépiességére utal.
  • A földön nagyon ritka: A visszafogott, geometrikus stílus jól illik az amerikai közeghez. Domborműszerű tárgyi elemeket helyez a képre. Főleg fémfestéket használ olajjal keverve. Hengerszegmenst és csövet helyez a képre, melyeket arany és ezüst füsttel von be. Szimmetriája, frontaneitása szakrális jelleget ad a képnek. Egy férfi nemi szervet látunk a herékkel együtt.
  • Aprító gép: Egyre geometrikusabb stílusban ábrázol.
  • Jegyes:
  • Óra: Egy szétszedett óra alkatrészeit tintába mártotta és a papírra nyomtatta. Így az alkotás folyamata gépiessé és személytelenné válik. Picabia Marcel Duchamp hatására kezdett szerkezeteket rajzolni.
  • Anya nélkül született lány: (1916-17)
  • Vigyázat, frissen mázolva: (1916) Ezen a kompozíción a következő szavak láthatók: őrült, líra, kétszersült, pletykafészek. Egyértelmű szexuális jelekkel építi a kompozíciót.
  • Kompozíció: (1915-16)
  • Mechanikus kompozíció II.: (1919)
  • Karburátor gyermek: (1919) A mű elkészítéséhez egy valóságos műszaki rajzot használt. Válaszként szánta Duchamp Nagy üveg c. művére. Elektromos feszültséget keltő gépek ezek.
  • Cacodylate eye: Más művészekkel együtt készítette. A grafiti-szerű művön sok aláírás van.
  • Artur Cravann: Cravann bokszoló és költő volt. 1915-ben csatlakozott New York-ban a dadaista tivornyákhoz, szignálási mániájával vált ismertté. A mexikói-öbölben tűnt el úszás közben, valószínűleg a cápák falták fel.

Picabia 1918-ban Zürich-be ment, nagy hatással lesz az ottani társulatra, hatalmas letargiát tudott maga után hagyni. Tristan Tzarával azonnal megértik egymást, bár ez csak rövid ideig tart. A Zürichben megrendezett dadaista előadások a Cabaret Voltaire-ben zajlottak, a hely eredetileg egy kávéház volt, vitákat rendeztek itt, innen indult ki a dadaizmus Zürich-ben levő vonulata.

  • Elvont Lansanne: (1918)
  • Banális költemény: (1918)

A 20-as évek elején talált tárgyakat használt festményein.

  • Centiméterek:
  • Tollak: (1925)
  • Dél: Angol promenád: Ezeket a képeket anti-festményeknek nevezte.

1920-as évektől-1953[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A 20-as évek végétől a szürrealistákhoz csatlakozott. Ez ismét rövid ideig tartott. 1923-tól tőlük is eltávolodik. Nem tudja elviselni a mozgalom doktriner jellegét és még kevésbé az okkultizmus iránti érdeklődését.

  • Spanyol éjszaka: (1922) A tárgyias képeivel párhuzamban dekoratív alkotásokat is létrehozott. Közhely ez a kép. Ezzel indítja el figuratív korszakát. A kép inkább a dadaizmus szellemét viseli magán, minthogy a szürrealista festészet előhírnöke lenne. Mindkét figurán golyónyomra emlékeztető jelek fedezhetők fel, s a nő alakján két céltábla található: az egyik a szíve helyén, a másik az ágyéka magasságában.
  • Állatidomár: (1923)
  • Szent Szűz: (1920) Egy véletlenül odafröcskölt tintapacát nevezett el Szent Szűznek.
  • Beszélgetés: (1922)
  • Álló férfi: (1926)
  • Szörny: (1926-27)
  • Három grácia: (1927)
  • Misztikus egyszarvú és csók: (1927)
  • Mme Picabia portréja: (1927)
  • Szent Sebestyén: (1929)
  • Egy nőnek: (1930)
  • Két táncos: (1937)
  • Barna és szőke: (1941-42)
  • Ádám és Éva: (1942)
  • Nő görög szoborral: (1942-43)
  • Nő idollal: (1940-41)
  • Nő tükör előtt: (1941-42)
  • Nők bulldoggal: (1941-42)
  • Hátakt: (1940-47)
  • Szőke nő pipacsokkal: (1946)
  • Argentína császárnője: (1941-42)
  • Francia kánkán: (1944)
  • Színházban: (1935)
  • Jobb jövőjű festészet: (1945)
  • Meghívás: (1945)
  • Dolog magamnak: (1946)
  • Egy doktor portréja: (1946)
  • Cím nélkül: (1945)
  • Cím nélkül II.: (1948)
  • Cím nélkül III.: (1948)
  • A megvakulás öröme: (1947)
  • Absztrakt kompozíció: (1947)
  • Kompozíció: (1947)
  • Janon szeme: (1947)
  • Kapcsolat erényekkel: (1948)
  • A vicc veszélye: (1947-50)
  • Lemenő generáció: (1948)
  • Virágzó fa: (1948)
  • Cinizmus és leereszkedés: (1949)
  • Lágy, barbár pontok: (1949)
  • Jóindulat: (1950)
  • Egoizmus: (1947-50)
  • A föld kerek: (1951)
  • Gyere velem oda: (1948)

Egészen 1953-ban bekövetkezett haláláig nem hagy fel – jellemzően dadaista szellemben – a hivatalos avantgárd csoportokkal való szembeszegüléssel.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]