François Schollaert

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
François Schollaert
Frans Schollaert.jpg
Belgium 20. miniszterelnöke
Hivatali idő
1908. január 9.1911. június 17.
Előd Jules de Trooz
Utód Charles de Broqueville

Született 1851. augusztus 19.
Wilsele
Elhunyt 1917. június 29. (65 évesen)
Le Havre, Franciaország
Párt Katolikus
Választókerület Leuven
Foglalkozás politikus

François Victor Marie Ghislain Schollaert (Wilsele, 1851. augusztus 19.Le Havre, 1917. június 29.) belga politikus és államférfi, Belgium miniszterelnöke 19071911 között.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Schollaert 1851-ben született a Leuven melletti Wilsele településen. Jogi tanulmányokat folytatott és Leuvenben kezdte ügyvédi pályáját. Politikai pályafutásának elején 1888-tól a belga képviselőház tagja Leuven képviseletében. 1901 és 1908 között a képviselőház elnöke, 1911-től haláláig ismét ő töltötte be ezt a posztot. 1890-ben a flamand parasztszövetség, a Boerenbond alapító tagja, majd elnöke volt.

1895 és 1899 között a belügyminiszteri posztot viselte Jules de Burlet és Paul de Smet de Naeyer kormányában. Az oktatási ügyekért is felelős miniszterként 1895-ben törvénybe iktatta a kötelező vallásoktatást minden állami általános iskolában.

1908. január 9-én elődje, Jules de Trooz halála miatt vette át a kormány vezetését, emellett megtartotta a belügyminiszteri és a mezőgazdasági miniszteri posztokat is. 1910 és 1911 között művészeti és tudományos miniszter. Miniszterelnöksége alatt kellett a kormánynak megoldani a Kongó Szabadállamban elkövetett kegyetlenségek és gyilkosságok miatt kirobbant nemzetközi botrányt. A gyarmatot végül Belga-Kongó néven a belga állam annektálta II. Lipót belga királytól. A király azonban ellenezte, hogy a személyes birtokát képező gyarmatot elvegyék tőle és csak akkor egyezett be a javaslatba, amikor már sem az angol, sem a német kormány támogatására nem számíthatott. Kárpótlásként a belga kormány 95 millió belga frankot fizetett a királynak (hivatalosan 50 milliót a gyarmati közigazgatás kiépítésére, 45 milliót a Lipót uralkodása alatt elvégzett közmunkák ellenértékeként kapott).

Schollaert a kongói válság megoldásával szerzett tekintélyét arra használta, hogy megoldja a belga hadsereg problémáját. Az 1902-es törvényjavaslat az önkéntes hadsereg bevezetéséről teljes kudarcot vallott, de időközben az európai helyzet rohamosan változott: az Osztrák–Magyar Monarchia 1908-ban megszállta Bosznia-Hercegovinát, Bulgária kikiáltotta önállóságát. A német és francia hadseregekkel szemben csak az 1870-ben létrehozott, kvóta-alapon szerveződő belga hadsereg állt szemben. Schollaert 1909-ben benyújtott egy törvényjavaslatot, amelynek értelmében minden családból egy fiúnak kellett katonai szolgálatot teljesíteni. Pártja ellenkezése miatt csak a liberálisok és a szocialisták támogatásával szavazták meg a törvényt.

II. Lipót halála után, miniszterelnöki tisztségében, Belgium régense volt 1909. december 17. és 23. között, mielőtt I. Albert belga király letette esküjét.

Az 1910-es választások eredményeként a katolikus párt előnye hat főre csökkent a képviselőházban. Ennek ellenére Schollaert törvényjavaslatot nyújtott be az iskolarendszer reformjáról, többek között 14 éves körig kötelezővé akarta tenni az iskolalátogatást. Bár a liberálisok és a szocialista párt már régóta követelte ezt a reformot, most mégis ellenezték a törvény, mivel a (részben általuk felügyelt) helyi önkormányzatoknak kellett volna finanszírozni a rendszer költségeit. A katolikus párt is ellenezte, mivel a fő szavazótáborának számító parasztok és munkások továbbra is számítottak a gyermekeik munkaerejére és ezért a javaslat elbukott.

1911. tavaszán I. Albert Egyiptomba utazott, távozása előtt biztosítékot kért Schollaert-től, hogy távollétében nyugalom lesz Belgiumban. Visszatértekor azonban, az iskolakérdés miatt, nagy nyugtalanság uralkodott az országban és Albert ekkor előbb államminisztereivel tanácskozott, majd javasolta Schollaert-nek, hogy mondjon le. 1911. június 17-én mondott le, helyét a szintén katolikus politikus, Charles de Broqueville vette át. A képviselőház elnöki tisztségét megtartotta egészen 1917-ben bekövetkezett haláláig. Az 1914-es német támadás elől a belga kormánnyal együtt előbb Antwerpenbe, majd Le Havre-be menekült, 1917-ben itt halt meg.

A Schollaert-kormány tagjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miniszteri tiszt Név Párt
Külügyminiszter Julien Davignon Katolikus
Belügyminiszter François Schollaert Katolikus
Művészeti és tudományos miniszter Edouard Descamps Katolikus
Igazságügyminiszter Jules Renkin Katolikus
Pénzügyminiszter Julien Liebaert Katolikus
Mezőgazdasági miniszter Joris Helleputte ideiglenes Katolikus
Közmunkaügyi miniszter Auguste Delbeke Katolikus
Vasút, posta és távközlési miniszter Joris Helleputte Katolikus
Ipari és munkaügyi miniszter Armand Hubert Katolikus
Oorlog Joseph Hellebaut pártonkívüli

Változások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Frans Schollaert című holland Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.