Fortuna László

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fortuna László
Életrajzi adatok
BecenévTüsi
Született1954. január 11.[1] (70 éves)
Miskolc[1]
Pályafutás
Műfajokrock
Aktív évek1974
Híres dalKör (1985)
Ünnep (1985)
EgyüttesEdda Művek, Zártosztály
Kapcsolódó előadó(k)Hélios, Miskolci Művek, Joymusic Band
Hangszerdob
Tevékenységdobos, zeneszerző
KiadókHungaroton
SablonWikidataSegítség

Fortuna László, becenevén Tüsi (Miskolc, 1954. január 11. –) dobos, zeneszerző, az Edda Művek egykori tagja. Pataky Attila mellett ő az egyetlen, aki a „régi” és az „új” Eddában is játszott.

Élete[szerkesztés]

Első együttese a miskolci Helios volt, amellyel 1974-ben megnyert egy könnyűzenei fesztivált. 1982-ben került az Eddába, Csapó György helyére.

Az együttes 1983-ban feloszlott. Ekkor készült egy dokumentumfilm Kölyköd voltam címmel, amiben azonban – nem tisztázott okból – Fortuna Lászlót nem szólaltatták meg, csak a búcsúkoncert felvételein tűnik fel. A feloszlás után is Pataky Attilával tartott, 1984-ben együtt mentek Norvégiába vendéglátóipari zenésznek, majd egy év után hazatérve újjáalakították az Eddát. Fortuna írta az új dalok zenéjét, valamint ő toborozta a többi posztra a zenészeket.

1985. augusztus 20-án Siófokon koncert közben hirtelen rosszul lett. Kilyukadt a tüdeje, egy évig lábadozott. Egy félreértelmezés miatt több helyen arról lehetett olvasni, hogy meghalt, ezek azonban téves információk.

Felgyógyulása után öt évig Hamburgban egy hajón zenélt. Jelenleg a miskolci evangélikus templomban IHS-Zenekarában dobol, valamint játszik a mai is működő Helios zenekarban és az általa alapított Miskolc Művekben. 2004-ben a tervek szerint részt vett volna az Edda miskolci időszámítás szerinti 30 éves jubileumi koncertjén, de erre egyéb elfoglaltságai miatt nem került sor. 2011 óta a JoyMusic Band tagja.

2017, 2018 és 2019 nyarán a volt Edda Művek-tagok által alapított Zártosztály zenekar vendégeként játszott Miskolcon és Budapesten, 2020-tól állandó tag.

Diszkográfia[szerkesztés]

Év Album címe
1982 1. 2. 3… Start (Popmajális 1982) – Edda Művek, P. Box, Karthago
1983 Edda Művek 3.
1984 Viszlát Edda! – Koncertfelvétel – 4.
1985 Edda Művek 5. – Koncert 1985

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Riskó Géza. Edda Művek – Miskolc. Ifjúsági Lap- és Könyvkiadó (1984) 

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]