Formula–1-es pontozási rendszer
| Formula–1 |
|---|
| Aktuális szezon |
| Formula–1-gyel kapcsolatos szócikkek |
|
A Formula–1 története |
| Listák |
|
Versenyzők |
| Rekordok |
|
Versenyzői rekordok |
| Hivatalos licencelt játék |
1950-től a Formula–1-es bajnokságok indulásától kezdve minden évben egy egyéni világbajnokot avatnak. Minden versenyen (voltak nem világbajnoki futamok, melyeken nem adtak pontot) bizonyos helyezésekért meghatározott mennyiségű pontot adnak. Az év végén a legtöbb ponttal rendelkező versenyző lesz az azévi világbajnok. Holtverseny esetén a több győzelem, vagy ha az is megegyezik, akkor a több jobb helyezés rangsorol.
Új szezon kezdetekor természetesen minden versenyző 0 pontról és 0 győzelemről indul, előző évek eredményeit átvinni nem lehet.
A korábbi tervek szerint[1] 2010-től az évad során legtöbb győzelmet szerző versenyző nyerte volna a világbajnokságot, az elért pontok holtverseny esetén, illetve a 2. helytől lefelé rangsoroltak volna.[2] Végül elvetették az ötletet, a pontrendszert azonban megváltoztatták: a versenyek első tíz helyezettje kap pontot, a győzelem és a második helyezés között pedig nőtt a különbség.
A konstruktőröknek csak 1958 óta tartanak világbajnokságot. Az a csapat lesz a konstruktőri bajnok, amelynél a versenyzőinek pontjait összeadva a legnagyobb pontmennyiség gyűlik össze. (A 2010-es tervezett szabálymódosítás a konstruktőri vb lebonyolítását nem érinti.) Sok szezonban a versenyzőknek csak a legjobb eredményeiket adták össze év végén, például 1985 és 1990 között a versenyzők legjobb 11 eredményét vették csak figyelembe. 1988-ban a McLaren versenyzői uralták az évet. Prost 105, Senna 94 pontot gyűjtött össze, ám a szabály miatt mégis Senna lett a bajnok 90 ponttal, míg Prost így 87 pontot szerzett. A jelenlegi pontozási rendszer 2010 óta van érvényben, ma az első tíz versenyző kap pontot. Jim Clark 1963-ban és 1965-ben elérte a maximum 54 pontot, amikor a versenyzők 6 legjobb eredményét vették figyelembe, és Clark pontosan hatszor győzött.
2002-ben Michael Schumacher minden versenyen dobogós lett (csak egy harmadik helye volt), és a maximális 170-ből 144 pontot szerzett meg. A legdominánsabb konstruktőri bajnok 1988-ban a McLaren volt, 199 pontot szerzett a megszerezhető 240-ből, és 134 ponttal előzte meg a mögötte végzett csapatot. 2002-ben a Ferrari 221 pontot szerzett, ami a legtöbb konstruktőri pont egy évben a Formula–1 történetében.
Pontozási rendszerek [szerkesztés]
| Szezon | 1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | 10. | Leggyorsabb kör | Legjobb eredmények beszámítása | Jegyzetek |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1950–1953 | 8 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | 4 | [3][4] | |||||
| 1954 | 8 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | 5 | [3][4][5] | |||||
| 1955–1957 | 8 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | 5 | [3][6][7][8][9] | |||||
| 1958 | 8 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | 6 | [8][9][10][11][12] | |||||
| 1959 | 8 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | 5 | [11][12] | |||||
| 1960 | 8 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | 6 | [11] | |||||
| 1961–1962 | 9 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | 5 | [11] | |||||
| 1963–1965 | 9 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | 6 | [11] | |||||
| 1966 | 9 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | 5 | [9][11][13] | |||||
| 1967 | 9 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | 9 (5 az első 6 versenyből, 4 az utolsó 5 versenyből) |
[9][11][13] | |||||
| 1968 | 9 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | 10 (5 az első 6-ból, 5 az utolsó 6-ból) |
[11] | |||||
| 1969 | 9 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | 9 (5 az első 6-ból, 4 az utolsó 5-ből) |
[9][11] | |||||
| 1970 | 9 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | 11 (6 az első 7-ből, 5 az utolsó 6-ból) |
[9][11] | |||||
| 1971 | 9 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | 9 (5 az első 6-ból, 4 az utolsó 5-ből) |
[11] | |||||
| 1972 | 9 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | 10 (5 az első 6-ból, 5 az utolsó 6-ból) |
[11] | |||||
| 1973–1974 | 9 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | 13 (7 az első 8-ból, 6 az utolsó 7-ből) |
[11] | |||||
| 1975 | 9 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | 12 (6 az első 7-ből, 6 az utolsó 7-ből) |
[11][14] | |||||
| 1976–1978 | 9 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | 14 (7 az első 8-ból, 7 az utolsó 8-ból) |
[11] | |||||
| 1979 | 9 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | 8 (4 az első 7-ből, 4 az utolsó 8-ból) |
[14] | |||||
| 1980 | 9 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | 10 (5 az első 7-ből, 5 az utolsó 7-ből) |
[14] | |||||
| 1981–1984 | 9 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | Összes | [14][15] | |||||
| 1985–1990 | 9 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | 11 | [14][15] | |||||
| 1991–2002 | 10 | 6 | 4 | 3 | 2 | 1 | Összes | [14] | |||||
| 2003–2009 | 10 | 8 | 6 | 5 | 4 | 3 | 2 | 1 | Összes | ||||
| 2010-től | 25 | 18 | 15 | 12 | 10 | 8 | 6 | 4 | 2 | 1 | Összes |
Jegyzetek [szerkesztés]
- ↑ Ecclestone akarata félsikert aratott: a győzelmek száma dönt. www.nso.hu, 2009. március 17. (Hozzáférés: 2009. március 17.)
- ↑ Elérték céljukat a csapatok: az FIA nem változtat a szabályokon. www.nso.hu, 2009. március 20. (Hozzáférés: 2009. március 20.)
- ^ a b c Konstruktőri bajnokságot 1950-től 1957-ig nem rendeztek.
- ↑ Az 1954-es Formula–1 brit nagydíjon hét versenyző futotta meg ugyanazt a leggyorsabb kört, így 0,143 pontot kapott mindenki.
- ^ a b Egyenlően osztották meg a pontot azon versenyzők között, akik azonos leggyorsabb kört értek el a versenyen. (Úgy fordulhatott elő, hogy a különbség a köridők között a mérhetőnél kisebb volt.)
- ^ a b c d e f A következő nagydíjakon a Formula–2-es autók együtt versenyeztek a Formula–1-esekkel, de pontszerzésre nem voltak jogosultak:
- ↑ Többé nem kaptak pontot a megosztott autóval induló versenyzők.
- ^ a b c d e f g h i j k l m n o A csapatok csak az adott nagydíjon legjobban szereplő versenyzőjük pontjait kapták meg a konstruktőri világbajnokságban.
- ^ a b A leggyorsabb körért járó pontot csak a versenyző kapta meg, a csapata nem.
- ^ a b Azok a versenyzők, akik nem rangsorolták magukat (ti. nem teljesítették a versenytáv előre meghatározott hányadát), nem kaptak pontot akkor sem, ha az első hatban végeztek.
- ^ a b c d e f A helyezésükért járó pontok felét kapták meg a versenyzők, ha a futamot a versenytáv felének megtétele előtt leállították.
- ^ a b Azoknak a csapatoknak a második versenyzői, akik hivatalosan csak egy autóval neveztek a világbajnokságra, nem voltak jogosultak pontszerzésre. Ez érintette Jo Gartnert (Osella) és Gerhard Bergert (ATS), akik 5.-6. helyen értek célba az 1984-es olasz nagydíjon, és Yannick Dalmast (Larrousse), aki 5. lett az 1987-es ausztrál nagydíjon. A nekik járó pontokat nem osztották ki a mögöttük végzett versenyzőknek.
