Forinyák Géza

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Forinyák Géza
Született1841. szeptember 17.
Pest
Elhunyt1860. április 2. (18 évesen)[1]
Pest
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásaegyetemi vagy főiskolai hallgató
SírhelyeFiumei Úti Sírkert
A Wikimédia Commons tartalmaz Forinyák Géza témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Forinyák Géza, teljes nevén: Forinyák Géza József János (Pest, 1841. szeptember 17. – Pest, 1860. április 2.) joghallgató, a magyar nemzeti függetlenség mártírja.

Élete[szerkesztés]

Pesti patrícius család gyermeke. Apja, Forinyák János ügyvéd volt, anyja Tucsányi Karolina, bátyja, Forinyák Gyula hivatásos katonatiszt, aki cs. és kir. altábornagyként József Károly főherceg honvédfőparancsnok vezénylő helyettese, a főrendiház örökös tagja lett.[2]

A gimnázium első négy évét a piaristák bécsi Löwenburg-féle konviktusában végezte, majd 1854-től tanulmányait – a IV. osztályt ismételve – a pesti piaristáknál folytatta, ahol 1859-ben érettségizett.[3] Ezt követően jogot hallgatott a pesti egyetemen.

Halálának körülményei[szerkesztés]

Az 1850-es évek végére válságba jutott önkényuralom ellen egyre többször tüntetett a pesti ifjúság. 1860. március 15-ére – részben azon fellelkesülve, hogy Toszkána és Modena népe megakadályozta a Habsburg főhercegek uralmának helyreállítását és kimondta csatlakozási szándékát Szárd–Piemonti Királysághoz – az addig csak titokban, szűk körben ünneplő pesti egyetemi diákság a forradalom méltó megünneplésére készült. Az évfordulót megelőző napon a rendőrség őrizetbe vett több szervezőt és a velük szoros kapcsolatot tartó Táncsics Mihályt, de a tüntetést megakadályozni nem tudta.[4]

Másnap reggel az egyetemisták – a rektori tiltás ellenére – gyászmisét akartak mondatni az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban elesett honvédekért. A rendőrség elállta az előbb a belvárosi, majd a pesti ferences templomba érkező fiatalok útját.[5] Ezután a nemzeti viseletet és gyászkarszalagot viselő diákok a Széna téri (ma: Kálvin tér) református templomban gyülekeztek, ahonnan egy imát követően, hazafias dalokat énekelve, a régi ferencvárosi temető[6] felé vették az irányt, hogy ott a honvédek és kivégzett vértanúk sírját megkoszorúzzák. A diákokhoz munkások és iparosok százai csatlakoztak.

A temető előtt erős rendőri és szuronyt szegező katonakordon állta útjukat.[7] Néhány fő elfogása után a tömeg – hogy elkerülje a nagyobb összetűzést – szétoszlott és a Kerepesi temető előtt gyülekezett, ahol ugyancsak kordon állta útjukat. A hazafias dalokat éneklő tömegből egy, a szalagfelírás szerint a hazáért elvérzettek emlékének szánt koszorút dobtak át a temető kerítésén. Mivel a tömeg nem akart szétoszlani, és megkísérelte a közben elfogottakat kiszabadítani, a katonák előbb szuronyt használtak, majd lőttek. Hárman sebesültek meg, köztük a másodéves joghallgató Forinyák Géza, akinek térdét roncsolta egy golyó. A sebesülteket – más elfogottakkal együtt – magukkal vitték a rendőrök. Forinyák a Szent Rókus Kórházba került,[8] de közben olyan sok vért vesztett, hogy életét nem tudták megmenteni; kétheti szenvedés után, 1860. április 2-án elhunyt.

Temetése[szerkesztés]

Már a sebesülés után felháborodás söpört végig a városon. Az elkövetkező napokban az emberek százai tódultak az ifjúság találkozóhelye, a Fillinger kávéházhoz, ahol szorongva olvashatták a súlyosan sebesült diák állapotáról kifüggesztett, egyre aggasztóbb jelentéseket.[7]

Mult szerdán, april 4-én délután kisértük az örök nyugalom helyére Forinyák Géza joghallgatót, ki a márczius 15-iki eseménynek lőn sajnos áldozata. Oly nagyszerű temetést, minő ez volt, csak igen ritkán, kivételkép lehet látni. A gyászszertartás d. u. 4 órakor kezdő­dött, de már 2 órakor temérdek sokaság gyűlt össze a nádor utczai 7. számú ház előtt, hol a boldogult holtteste feküdt. A néptömeg lassankint beláthatlan sokasággá szaporodott, ugy hogy számát bízvást tehetjük 25—30 ezerre. Mindenki, akit csak elhárithatlan akadály nem gátolt, sietett a 19 éves korában elhunyt ifjúnak megadni a végtiszteletet; koporsója körül nagy számmai gyűltek össze főrangú hölgyeink és uraink, az egyetemi ifjúság, irók, művészek, ügyvédek s a főváros minden osztálya. Megható látványt nyújtott, a gyászkiséret azon része, mely a koporsó előtt a fáklyavivők két hosszú sora közt lépdelt; együtt volt itt a főváros dísze, virága, tetőtől talpig magyarosan öltözve nők ugy, mint férfiak. A hölgyek (többnyire főranguak) gyászba voltak öltözve. A roppant gyászkiséret a fürdő-és Dorottya utczán, a Kristóf és Szervita-téren, az uri- és hatvani-utczán át haladva ért a kerepesi-utra, mindenütt a legszebb rendet tartva. A koporsót deli ifjak vitték Szent-Mihály-lován ki egészen a temetőbe, hova a gyászkiséret legnagyobb része is gyalog kiséré az elhunyt ifjú hűlt tetemeit. Sirja temérdek koszorúval lőn elhalmozva.
– Vasárnapi Ujság, 1860. április 8.

Az április 4-én megtartott temetés nagyarányú tüntetésre adott alkalmat;[9] azon Pest-Buda lakosságának közel egynegyede, mintegy 50 000 fő vett részt, főnemesek,[10] egyetemisták, írók, művészek, ügyvédek, polgárok és mesterlegények – gyakorlatilag a főváros minden társadalmi osztálya képviseltette magát. A „tetőtől talpig magyarosan öltözött” gyászmenet a Nádor utcából[11] vonult a Kerepesi temetőbe. Fiatalok vitték vállukon a koporsót, melyre a feszület előtt nagy virágkoszorú, mögötte pedig babérfüzér és nemzeti szalag volt tűzve, s ötven fáklyás vette körül. A rendfenntartást mintegy 70 fő vállalta.[5][12] A temetőben a tömeg elénekelte a Szózatot, majd többször éltették Forinyákot. Sírját temérdek koszorú borította.

A rendőrség neszét vette március 15-e tervbe vett megünneplésének, s mindjárt nagy készültséggel vonult fel a tüntetés megakadályozására. Az állítólag ötszáz főre tehető, többnyire nemzeti viseletet és gyászkarszalagot öltött egyetemi ifjúság előbb a belvárosi, majd a ferences rendi templomba akart vonulni, de mindkettőt a rendőrségtől elzárva találván, végre az udvari ajtón át a Széna téri evangélikus református templomba gyűlt, ott rövid ájtatosságot végezvén, egy hazafias dalt énekelt, azután pedig útját a ferencvárosi temetőnek vette. A rendőrség, itt is, megelőző közbelépésével szétoszlásra kényszerítette a tüntetőket, mire ezek a Kerepesi temető kapujánál gyűltek össze ismét, s ezt is csukva találván, egy, a szalagfelirás szerint a hazáért elvérzettek emlékének szánt koszorút dobtak be a kerítésen, s ismét egy dalt énekeltek... Miután a ferencvárosi temetőnél néhány elfogás történt, s ez itt is megismétlődött, s minthogy az ifjak szétoszlani nem akartak, sőt, állítólag erőszakkal, ki akarták szabadítani az elfogottakat, a fegyveres rendőrség előbb szuronyát használta, majd lőtt, minek következtében Forinyák Géza másodéves jogász térdén súlyosan, két másik könnyen megsebesült, s összesen tizennégy letartóztatás történt. Forinyákot a Rókus kórházban azonnal kezelésbe vette Kovács József főorvos,... ki a nagy vérveszteség miatt a sebesült állapotát már akkor aggasztónak nyilvánította...
Podmaniczky Frigyes

Emlékezete[szerkesztés]

Míg az 1860. március 15-ei tüntetés a fiatalság elszigetelt szervezkedésének volt tekinthető, addig a temetésen megjelent tömeg néma demonstrációja a szabadságharc leverése utáni önkényuralom időszakának legnagyobb Habsburg-ellenes tüntetésévé vált, és minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy Ferenc József kiadja az októberi diplomát és, hogy a későbbiekben március 15-e nemzeti emléknap jellege megerősödjön.[13]

Az egyetemisták – különösen a joghallgatók – mártírként tisztelték őt: neve a megélénkülő politikai viták és a szaporodó tüntetések során közszájon forgott.[14] Halálát követően minden március 15-én és november 1-jén megemlékeztek róla.[15] 1862. március 15-én például mintegy 200 pesti fiatal ment ki a Kerepesi temetőbe, ahol Forinyák sírjánál egy fiatalember a következőket mondta: „vegyetek példát, e honnak egy védőjét vesztettétek itt, aki érte vérével áldozott”. Elénekelték a Szózatot, a fejfára pedig a következő verset írták: „Meghalni a honért szép dolog, bár volna ezer oly ifjú, mint te, akkor volna szép hazánk boldog. Itt volt egy hű honleány, Nagy Betti”.[16]

Barabás Miklós még abban az évben litográfiát készített az elhunytról, amely hamar népszerűvé vált és csaknem minden korabeli magyar háztartásba eljutott.

Ma utca őrzi a nevét Budapest IX. kerületében, a Könyves Kálmán körúttól L-alakban a Pékerdő utcáig. Ferencvárosban 1950-ig is volt Forinyák utca, a Ferenc József laktanya mellett, az Üllői út és a Gyáli út között, mígnem a laktanya kiterjesztésével az utca megszűnt.[17]

Halálának 140. évfordulóján, azon a helyen, ahol valaha a Ferenc József laktanya melletti Forinyák utca húzódott, a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola fiataljai Forinyák arcmását megörökítő kopjafát állítottak a volt joghallgató emlékére.[18][19]

Síremléke a kerepesi temetőben a bal oldali falsírboltok 4. helyén (B.4) található, bátyjáéval együtt.

Arany László a hűbele-balázsság áldozataként emlékezett meg róla A délibábok hőse (1872) című verses regényében:

...
Szentül hivé, hogy a hon lángralobban,
Mihelyt lehull az első szikra tűz;
És lelkesít, lázít, nyíltan s titokban,
És zajra zajt, zavart zavarra űz;
Szózattal ajkán, csákánnyal marokban,     
Rendőrcsapattal is, ha kell, kitűz:
Ez vala akkor honfias divat,
Míg meg nem bánta egy pár áldozat.


Megbánta néhány. Egy nem bánhatá meg:     
Szegény Forinyák, ő elvérezett;
A tréfa árát éltével adá meg;
Vakot vetett a sors s ő elveszett;
Halálát fegyver nem bosszulhatá meg,
Őrizze meg nevét emlékezet:
Egy mult időnek lett vég áldozatja,
Nem, mint hivők, jövőnk első halottja.[20]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Forinyák Géza, http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC03975/04617.htm
  2. Sturm Albert: Forinyák Gyula. A Főrendiház névmutatója. Magyar Országgyűlési Almanach 1901-1906. [2013. december 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 14.)
  3. Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára, III.9.a: Pesti gimnázium levéltára, Régi korszak, 1: Anyakönyvek, 81d, 82e, 83f, 84g, 85h kötetek.
  4. 3. Az önkényuralom válságának kezdetei, Magyarország története 6/I 1848-1890. Akadémiai Kiadó, 649. o. (1979). ISBN 963-05-1674-8 
  5. a b Podmaniczky Frigyes: Visszaemlékezés. Közli: Czigány Lóránt: Nagy Gáspár köszöntése. Nagy Gáspár honlapja. [2014. február 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 14.)
  6. A Mester utca (régi nevei: Gottesackergasse – Temető utca – Friedhofstrasse), valamint Haller utca (akkoriban itt volt a Mester utca vége, s itt húzódott a ferencvárosi védgát) ÉK-i csücskében, a mai Páli Szent Vince-plébániatemplom mögötti területen feküdt.
  7. a b Békés, István. Hazádnak rendületlenül, Szabó Pál előszavával, Budapest: „Művelt Nép” Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó, 204. o. [1955]. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 9. 
  8. Kezelőorvosa Kovács József főorvos volt. Lásd: Podmaniczky id. mű
  9. A temetés egyik diák szervezője így emlékezett vissza: ...A temetés négy órára volt kitűzve: Prottmann rendőrfőnök azt üzente a családnak, hogy a temetés két órakor tartassék meg. Forinyák osztrák hadseregbeli kapitány, az elhunytnak fivére, erre, Prottmannak azt üzente: az élő fölött a rendőrség, a halott felett a család rendelkezik, s így a temetés négy órakor ment végbe... ...Forinyák kapitány nem vehetett részt öccse végtisztességén, mert az üzenet következtében a porkolábhoz kellett vándorolnia... Közli: Czigány Lóránt: Nagy Gáspár köszöntése. Írások a költőről. Nagy Gáspár honlapja. [2014. február 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 14.)
  10. Valamennyi korabeli tudósító kiemelte, hogy nagyarányú részvételük különösen feltűnő volt.
  11. A Nádor utca és Zoltán utca sarkán áll a Hild József tervezte, klasszicista Forinyák-ház.
  12. Forinyák Géza temetése. Vasárnapi Újság köszöntése. (Hozzáférés: 2009. szeptember 14.)
  13. Lovas Krisztina: Sortűz az ünneplőkre. A titokban ünnepelt március 15-ék története. Múlt-kor történelmi portál, 2009. március 14. (Hozzáférés: 2009. szeptember 14.)
  14. Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora. II. rész I. fejezet: A pitymallat. Magyar Elektronikus Könyvtár. (Hozzáférés: 2009. szeptember 14.)
  15. Forinyák. A Pallas nagy lexikona. (Hozzáférés: 2009. szeptember 14.)
  16. Lovas Krisztina: Szervezkedő pestiek. A titokban ünnepelt március 15-ék története. Múlt-kor történelmi portál, 2009. március 14. (Hozzáférés: 2009. szeptember 14.)
  17. Az utcanév eredete nem egyértelmű. 1948. előtti indoklás szerint nevét Forinyák Gyula (1837-1906) lovassági tábornokról, Géza bátyjáról kapta, míg az 1948 utáni indoklás szerint magáról Forinyák Gézáról. Lásd: Mészáros György: Az 1848-1849. évi polgári forradalommal és szabadságharccal összefüggő utcaelnevezések a főváros területén. Budapest teljes utcanév-lexikona. Magyar Elektronikus Könyvtár. (Hozzáférés: 2009. szeptember 14.)
  18. Készítője: Prof. Dr. Berek Lajos mérnök ezredes, egyetemi tanár, szobrászművész.
  19. Forinyák Géza szobor. Szobraink. Bolyai János Honvéd Alapítvány. [2008. december 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 14.)
  20. Arany László: A délibábok hőse, Második ének (részlet)

További információk[szerkesztés]