Fogíny

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A fog szerkezete

A fogíny (gingiva) az állcsontok fogmedri nyúlványait fedő, a rágáshoz alkalmazkodott, speciális kemény nyálkahártya, mely a szájüreg nyálkahártyájának a folytatása. A fogat rögzítő fogágy alkotóeleme, szerepe annak védelme.

A fogínyt egy többrétegű, el nem szarusodó laphám borítja. A laphám alatt sűrű szövésű, a csonthoz erősen tapadó kötőszövet található. Mivel a hámrétege vastag és szorosan tapad a csonthoz a mechanikai erőknek jól ellenáll és kevésbé érzékeny.

Felépítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Anatómiai szempontból megkülönböztetünk: rögzített, szabad és interdentális gingivát.

Rögzített vagy feszes fogíny (pars fixa gingivae)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A csontokra erősen tapadó gingiva rész. A mozgatható szájnyálkahártyától egy mucogingivális vonal választja el. Ezenkívül színe alapján is elkülöníthető, mivel sokkal világosabb, mint a mozgatható szájnyálkahártya. Gyakran apró behúzódások figyelhetőek meg rajta, amit narancshéj rajzolatnak is neveznek. Az átmenet a szabad ínyszélbe sima, nem mindig vehető észre. Máskor egy sekély árkot látunk ezen a területen.

Szabad ínyszél (pars libera gingivae)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fogmeder szélétől koronálisan elhelyezkedő íny, mely egy, kb. 1 mm-es szegélyt képez a fog nyaka körül, kialakítva a fogínysáncot (sulcus gingivae). Ez (legtöbb esetben) teljesen egészséges fogíny esetén egy virtuális rés csupán. Az íny annyira feszesen tapad a fog felszínéhez, hogy azt nehezen lehet leválasztani. Az 1–2 mm mély sulcus még normálisnak tekinthető.

Interdentális fogíny[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Két fog közt elhelyezkedő háromszög alakú fogíny. Szoros kontaktpont esetén (főleg, ha a kopás miatt már kontaktfelszín is kialakult) ez nem terjed a szomszédos fogak közé. Ilyenkor az orális és vesztibuláris szabad ínyszél között egy konkáv rész alakul ki, amit col areanak nevezzünk. Ha a szomszédos fogak közt rés van az íny ugyanúgy körbe veszi a fogat mint máshol.

A hámréteg[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szabad fogínyen egy belső (fog fele néző) és egy külső hámréteg különíthető el. A külső egy többrétegű elszarusodó laphám, mely az alatta lévő kötőszöveti papillákkal szoros kapcsolatban van. Megfigyelhetőek az elszarusodó laphámra jellemző sejtrétegek: stratum basocellulare, spinocellulare, granulosum és corneum. A belső egy speciális hámréteg, mely kevesebb laphámsejtet tartalmaz és soha nem szarusodik el.

Az ínybarázda alján található a hámtapadás (epithelialis junctio). Itt a hámsejtek szorosan a foghoz tapadnak, védve ezáltal a fogágy többi részét. A hámtapadás a fogelőtörés során alakul ki. Miután a zománc képződése teljesen befejeződött a redukált ameloblasztok és a külső zománchám összetapad. Ez az elsődleges hámtapadás. A fogelőtörés későbbi szakaszában, amikor a fog eléri a szájüreg hámrétegét, a külső zománchám és a hámréteg bazális sejtjei egymásba folynak. Ezek a sejtek alkotják a junctionális epithelt és ezt már másodlagos hámtapadásnak nevezzük. A hámréteg megszakadásától a fog okklúzióba kerüléséig a junctionális epithel folyamatosan apikális irányba vándorol. Sejtjei a stratum basocellulare sejtjeivel azonosak: gyakori sejtosztódásra és alaphártya képzésére képesek. Ezenkívül a fog felszínéhez hemidesmosomákkal tapadnak. Koronálisabban már a stratum spinocellulare sejtjeire hasonlító, kissé elnyúlt sejteket találunk. Ezek párhuzamosak a fog felszínével és a sulcus alját képezik. A sejtek közt a kapcsolatok kevésbé szorosak így itt immunsejtek juthatnak ki a sulcusba. Ahogy haladunk koronális irányba a sejtek egyre jobban specializálódnak és a hámréteg éles határ nélkül megy át az elszarusodó laphámba.

A kötőszövet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hám alatt elhelyezkedő kötőszövet 60-65%-ban kollagénrostokból és 5%-ban sejtekből áll, míg a maradék 20-25%-ot az alapállomány, erek és idegek teszik ki. A sejtes elemek zöme fibroblaszt, mely az alapállományt és a rostokat termeli. A többi sejt a szervezet védekezési reakcióiban vesz részt, mint a makrofágok, leukociták, limfociták, plazmasejtek és hízósejtek.

A kollagén rostokon kívül még megfigyelhetőek retikuláris rostok (elsősorban az erek és az alaphártya közelében), rugalmas rostok (főleg az erek falában) és oxitalan rostok, melyek funkciója tisztázatlan. Lefutásuk szerint a rostok lehetnek: körkörös lefutásúak, a fog nyaka körül, ezek biztosítják a szabad ínyszél rátapadását a fogra; dentogingivális rostok, a cementből indulnak és szétsugároznak az ínyben; transseptalis rostok, két szomszédos fog között húzódnak és septogingivalis rostok, az interdentális csontszeptum csúcsából sugároznak szét az interdentális papillába.

Az alapállományban helyezkednek el a sejtek és a rostok és itt történik az anyagtranszport. Elsősorban glikoproteinekből és proteoglikánokból áll, de még tartalmaz fibronectint, osteonectint, osteopontint és különböző adhéziós molekulákat (integrint és adhesint).

Fejlődése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd fogágy fejlődése

Betegségei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Lásd ínygyulladás

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

szerk.: Dr. Gera István: Parodontológia. Budapest: Semmelweis Kiadó, 3–11. o. ISBN 963-9214-51-5 (2005) 

szerk.: Dr. Fazekas Árpád: Megtartó fogászat és endodoncia. Budapest: Semmelweis Kiadó, 14–15. o. (a katalógusokban formailag hibás ISBN-nel szerepel) ISBN 963-9656-12 (2006) 

Elmar Hellwig, Joachim Klimek, Thomas Attin. Einführung in die Zahnerhaltung, 4. kiadás, München: Elsevier, 361–370. o. ISBN 978-3-437-05580-5 (2007) 

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Wiktionary-logo-hu.png
Nézd meg a fogíny címszót a Wikiszótárban!