Fischer Mór

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Fischer Mór portréja a Vasárnapi Ujságban

Farkasházy Fischer Móric (Tata, 1799. március 25.1880. február 15.), porcelánfestő, porcelángyáros; a herendi porcelángyártás felvirágoztatója, Farkasházy Tivadar ükapja.

(A Magyar Zsidó Lexikonban tévesen szerepel születési dátuma: 1800)

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tatán, a Kossuth tér sarkán, a Bercsényi utca 1. számú házban, a 18. század végén épült barokk stílusú manzárdtetős házban született. 1824-ben vette át tatai majolikagyárat Schlögl János Györgytől, s a ház melletti földszintes épületben alakítottak ki helyet az égetőkemencéknek. A Pápán jól jövedelmező keménycserépgyár bérlője volt. Ugyanebben a házban halt meg 1880-ban.

A porcelángyár[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy kisvárosban, Nyugat-Magyarországon, Herenden 1826-ban Stingl Vince alapított „porczelán fabrikát”. Kőedény és porcelán előállításával kísérletezett, de nem sikerültek erőfeszítései. Tőke hiányában a tatai Fischer Mórral társult 1839-ben. A gyár akkoriban még kőedénygyártással valamint porcelán előállítási kísérletekkel foglalkozott. Fischer egy év múlva, 1840-től egyedüli tulajdonosa lett a gyárnak. Egy év alatt felépítette a herendi gyár épületeit és a gyártáshoz szükséges legfontosabb berendezéseket, a tüzelőszert és a szükséges nyersanyag nagy részét pedig Herend vidéke szolgáltatta. Ekkor 54 porcelánfestőt, köztük számtalan külföldit alkalmaztak a művészi és üzleti siker érdekében.

Miután sikerült megfelelő keményporcelánt előállítani, a tökéletesség és a minőség a herendi porcelángyártás védjegyévé vált. Ezzel európai hírnévre tett szert a herendi gyár. Termékeiket az 1842-es Első Magyar Iparmű Kiállításon mutatták be, ahol Kossuth Lajos méltatta a porcelánokat: „a honi műipar örvendetes fejleményének díszes jeleként”. 1842-ben elnyeri a „császári, királyi kiváltságos porcelángyári” címet. 1843-ban a felvirágzás első évében azonban nagy baj zúdult a gyárra. Vélhetően gyújtogatás miatt nagy tűzvész pusztított, amelyet egy porcelán tányéron meg is örökítettek. Ennek ellenére az 1843-as országos kiállításon Herend ismét megjelenik és aranyérmet nyert. Majd az 1845-ös bécsi kiállításon, az 1851-es londoni I. Világkiállításon, az 1853-as New York-i, az 1855-ös Párizsi Világkiállításon is bemutatták.

Az 1851-es londoni, valamint az 1867-es párizsi világkiállításon begyűjtött elismeréseknek köszönhetően a megrendelők között nem csak vagyonos emberek voltak (Rotschildek, Esterházyak, Batthányak, Apponyiak), hanem az európai uralkodóházak tagjai. Név szerint: Viktória angol királynő, Eugénia francia császárné, II. Sándor orosz cár, I. Ferenc József osztrák császár és magyar király, valamint annak öccse Miksa mexikói császár.

A herendi porcelángyár a lehető legjobbkor váltott a minőség irányába. A főúri családok értékes kínai és Meisseni készleteik pótlását bízták Fischer Mórra, melyet ő kifogástalan minőségben oldott meg.

1851 és 1875 között a gyár egyértelműen sikeres fénykorát élte, melyet az 1851-es londoni Világkiállítás alapozott meg. Itt a Kristály Palotában lépett először a gyár a világ nagy nyilvánossága elé. Ekkor rendeli meg Viktória angol királynő a kínai hatás alatt készült lepkés-virágos készletet, amely azóta is „Queen Victoria” néven a porcelángyár máig is állandóan gyártott és rendelt terméke.

Emléktáblája a szülőháza falán Tatán

Az 1867-es Párizsi Világkiállításról elhozza az ezüstérmet a herendi porcelán, Fischer Mór pedig a francia becsületrend kitüntetését is megkapta, I. Ferenc József császár pedig nemesi címet adományozott Fischernek, aki a tatai szülőház (Wolfhaus) és apja után a „farkasházi” előnevet választotta.

1870-es években a gazdasági válság hatására egyre kevesebb lett a megrendelés, ami Fischer Mór és fia között feszültséget okozott. Míg az öreg Fischer a herendi porcelánok művészi jellegét kívánta erősíteni, addig fiai a tömegtermelés fontosságát emelték ki. 1872-ben az udvari szállító rangot kapja meg a Herendi Porcelángyár. 1874-ben Mór mégis átadja a gyár vezetését fiainak. Ők azonban az exkluzivitást már kevésbé tartották fontosnak, a tömegtermelésre tértek át. Ennek következtében a gyár hamarosan csődöt jelentett be. A manufaktúra addig dicsősége kissé megkopott.

1880. február 15-én bekövetkezett halála után fia, Sámuel vette át a gyár vezetését, aki a tömegtermelés irányába nyitott a minőség és az igényesség helyett, de ebben a tekintetben nem tudtak versenyre kelni az olcsó cseh porcelánnal. Ezekben az időkben Fischer és Nobel néven működött.

1884-ben a felhalmozott kölcsönök miatt a Fischerek eladták a gyárat a Hardtmuth kályhagyáros cégnek. 1896-ban Fischer Mór unokája, Farkasházy Jenő, keramikus, visszavásárolta és ismét felvirágoztatta nagyapja egykori üzemét, a külföldön szerzett tapasztalataival. Ezt az 1900-as párizsi és 1901-es szentpétervári kiállítások nagydíja igazolta.

1916-tól 1920 elejéig egyáltalán nem volt Herenden termelés az első világháború következtében. 1923-ban alakul át ismét részvénytársasággá, melynek elnöke haláláig, 1926-ig Farkasházi Jenő volt. Az 1930-as évektől a Herendi porcelánoknak ismét nemzetközi sikerei vannak. A második világháború után az 1948-as államosítás határozta meg a porcelángyár életét.

Az 1993-ban privatizálták a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt.-t, azóta szinte minden esztendőben előrukkol esztétikai csodákkal.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Fischer Mór témájú médiaállományokat.

Irodalom[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Wehner Tibor: Tatai szobrok, emlékművek, emléktáblák. – Tata: József Attila Megyei Könyvtár, 1980.
  • Sikota Győző : Herend porcelánművészete. 3. kiadás – Budapest: Műszaki Könyvkiadó, 1984.