Fikh

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Fiqh szócikkből átirányítva)

A fikh (فقه) az iszlám jogfilozófiája, jogtudomány, amely leginkább hasonlít az európai jogfogalomhoz. Funkciója eszközök és módszerek szolgáltatása a hívők viselkedésének megítélésére. A muszlim törvény, a saría kibővített változatának tekinthető, mely a Koránon alapul, a szunna egészíti ki, és az ulema fatváiban (rendeleteiben) és értelmezéseiben nyilvánul meg.

Etimológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fikh arab szó jelentése „elmélyült tudás” vagy „mély megértés”. Ibn Khaldún 14. századi történész szerint „a jogtudomány (fikh) Allah törvényeink az ismerete, amelyek arra vonatkoznak, hogy a jogilag felelősségre vonható mozlimoknak a cselekedetei mennyiben kötelezőek, tilalmasak, ajánlatosak, elvetendők vagy megengedhetők.” A legtöbb jogász ezt elfogadja.

A modern standard arab nyelvben a fikh általában is jelenti a jogot, nemcsak a muszlimot, hanem a világit is. Célja a vallási, politikai, polgári és társadalmi élet átfogó szabályozása. A fikh tudományát tanulmányozó tudósok a fakíhok.

Madzhab[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A saría maga a vallásjog, az iszlám törvénye, a fikh a törvénnyel foglalkozó tudomány. Fejlődése során iskolákra bomlott. A szunnita gyakorlatban mára négy bevett vallásjogi iskola (madzhab) maradt fenn, amelyek kánonja a 8–9. században alakult ki (régebben több is létezett). Ezek abban térnek el egymástól, hogy az iszlám vallásjog alkalmazásában milyen forrásokat és eszközöket tekintenek megengedhetőnek. Kidolgozójukról kapták a nevüket: hanafita, sáfiita, hanbalita, málikita iskolák.

A jogértelmezés síita irányzatát dzsafarita iskolának nevezik a hatodik síita imám, Dzsaafar asz-Szádik (703–765) után. Több szempontból is különbözik a többi irányzattól, például megőrizte az idzstihádot (önálló jogi döntés), amit a szunniták a madzhabok megjelenésével a 10. században elvetettek.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Kondorosi Ferenc–Maros Kitti–Visegrády Antal: A világ jogi kultúrái - a jogi kultúrák világa, Napvilág Kiadó, 2008, ISBN 978-963-9697-30-0
  • szerk.: Görföl Tibor, Máté Tóth András: Világvallások – Akadémiai lexikon. Budapest: Akadémiai, 297. o. ISBN 978-963-05-8708-2 (2009) 

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]